Buda és vidéke, 1904 (13. évfolyam, 1-31. szám)

1904-01-10 / 1. szám

1. szám. BUDA ÉS VIDÉKE 3. oldal. Rock István gépgyára. A magyar gyári ipar diadalának mondhatjuk, hogy Rock István gépgyára fennállásának száza­dik évét betöltötte. Úttörő volt ezen a téren s tisztességesen, szorgalommal, szennyes üzletek kikerülésével világhírt vívott ki magának. A Röck-gyár a magyar iparnak és gazdaságnak fellendüléséhez tekintélyesen huzzájárult kitűnő és tartós gyártmányaival. Adja az Isten, hogy ez a tiszleletreméltó czég a betöltött száz év után is virágozzék és soha meg ne szűnjön a magyar gyáriparban s őrizze meg továbbra is keresztény szellemét. A gyár fennállásának századik éve emlékére díszes naptárt adott ki. Vendéglősök szövetkezete. „Ez az érdekes alakulás tényleg megtörtént és pedig Palkovics Edének, a budapesti „Angol királynő“-i vendéglő tulajdonosának elnöklete alatt. A gyűlésen körülbelül ötvenen jelentek meg, kimondották a megalakulást és azt, hogy a szövetkezet országos jellegű lesz és nemcsak Budapesten fog működni, hanem az ország vidéki városaiban is fiókokat tart. Sok sikert kívánunk ez alakulásnak és reméljük, hogy az nem is fog elmaradni, mert a gondolat egész­séges, a budapesti szállodások pedig ügyes emberek. Érdekes, hogy a kisebb merkantilista lapok bojkottal fenyegetik a szövetkezetbe álló vendéglősöket, oly módon, hogy a kereskedelmi utazókat elvonják a szövetkezetbe állott vendég­lőtől. Ez azonban, azt hiszszük, legalább is nehezen fog menni.“ Ezt a hirt a „Szövetkezés“ czimü lapból vesz- sziik át és felhívjuk a keresztény vendéglősöket, hogy lelkesen karolják fel a nemes eszmét. A kereskedelmi utazóktól nem sok haszna van a vendéglősöknek, ezek többnyire közönséges garasokra néző vigéczek. Az a fő különben, hogy zsidót ne vegyenek be a szövetkezetbe és zsidótól semmit se vásároljanak. Haladás. Különféle jótékony kiállítások és vásárok vol­tak karácsony első napjaiban. Dicséretes, ha a nő hivatása egyik koronáját teszi fel ékességül a jótékonyság munkájával. Ezeknek a jótékony­kodásoknak másik oldala azonban nagyon vesze­delmes : A keresztény nők összevegyülnek a zsidó nőkkel. A zsidóság a feltűnő jótékonyság gyakorlásával akarja feledtetni elkövetett bűneit. Zsírt és húst vitt el s ujságnyugtázás és hir­detés mellett visszaadja a morzsát. Szegénységi bizonyítvány az a keresztény nőkre nézve, ha magukban nem tudnak ilyen kiállításokat ren­dezni. Melíékoka a zsidónőkkel való jótékony czélu összevegyülésnek az, hogy a zsidó sajtó különben nem verné a dobot. Nincsen is rá szükség; ami magától nem jön össze, ilyen utón az nem egészséges s az se baj, ha elmarad, mert jut ugyan a kitűzött czélra valami, de az egyesek öltözetekben, bérkocsiköltségekben sok­kal többet áldoznak és a jórész a maga meg­erőltetésével, azért, hogy a hiúság vásárján szerepelhessen. A jótékonyságot ne reklám ösz­tönözze, hanem fakadjon a szívből s kerülje a feltűnést. Zimándy Ignácz. Zimándy Ignácz, nyugalmazott török-bálinti plébános, volt országgyűlési képviselő, az „Éb­resztő Hangok“ szerkesztője, 72 éves korában meghalt. A megboldogult kiváló jótékony ember volt, ki sok hazafias és irodalmi czélra áldozott. Török-Bálint község hálásan emlékezik buzgó papjára, ki ott a saját költségén számtalan köz­épületet emelt. Alig van ember ott, akivel jót nem tett volna. A magyarosodás ügyét lelkesen szolgálta. Kossuthről kiadott adataiért a zsidó sajtó nagy vihart korbácsolt fel és olvasatlanul eltiltatta ezeket a müveket, melyek hat vaskos kötetben jelentek meg és forrásmüvek lesznek egykor. Beksics erősebben és önállóan irt s ezért megjutalmazta, az antiszemita Zimándyra rázúdult a zsidók által félrevezetett közvéle­mény. Temetése megható volt. Számos tiszte­lőin kívül Török-Bálint lakossága, a Zimándy Ignácz segélyegylet zászlóval kivonult és úgy kisérte buzgó imával a németvölgyi temetőbe. Nyugodjék békében ! Uj hírlapirodalom. A zsidó élelmesség, hogy árjegyzékeit ujság- bélyeggel kiildhesse el, uj hírlapirodalmat ala­pított. A czégek árjegyzékeiket naptár, irodalmi értesítő, közlöny alakjában évenkint négyszer adják ki s időszaki folyóiratokat illető kedvez­ményben részesülnek s az államot megkárosít­ják. Megnevezik a megjelenés idejét, szerkesztőt és kiadót. Az állam megadja erre a hirlapbélyeg- kedvezményt. Indítja erre a kereskedelem és ipar emelése. Emeli pedig a zsidó ipart és kereskedelmet s mig az virágzik, a keresztény ipar és kereskedelem tengődik, vergődik és ki­múlik. Tüzek, büntettek. Megint voltak tüzek a székesfővárosban s megint zsidóknál. Csalásaik, lopásaik, uzsoráik tudósításai hemzsegnek a törvényszéki rovatok­ban, melyeknek-hősei mind zsidók. Csudáljuk a királyi ügyészségeket, biráinkat és jogászain­kat, hogy a zsidókérdéssel nem foglalkoznak s a megelőzésre nem gondolnak. Az a faj, mely ily nagy százalékban követ el bűntetteket, mégis kikerüli azt, hogy a törvényhozás és jogszolgál­tatás rászánná magát a gyökeres orvosszerekre. Zsidó regények. A zsidók most már minden félelem és sze­mérem nélkül hirdetik nemzetközi elveiket nem csak lapjaikban, de regényeikben is. Két regény került a könyvpiaczra, amelyekben a zsidók dicsőségét Írják le s a magyar faj ellen kelnek ki a szerzők. Ha a türelemre valaki nagy dijat tűzne ki, a magyar azt okvetlen elnyerné. Igaz, hogy türőké és szenvedőké a mennyország, de nem Magyarország. Kishirdetések. A királyi ügyésznek s a rendőrségnek hiva­talból kellene üldözni a Kis és Apró hirdeté­seket. A zsidó lapoknak jó üzlete ez, de való­ságos büngyár. Itt készülnek a sikkasztások, biztositékszédelgések, káros versenyek és kerí­tések, hamis bukások, melyekben tündökölnek a zsidók. Zászlónk. „Zászlónk“ a czime annak a havonkint egy­szer megjelenő, díszes kiállítású, vallásos és hazafias tartalmú ifjúsági lapnak, mit a keresz­tény magyar ifjúság épülésére Izsóf Alajos sok tapintattal szerkeszt. Előfizetési ára egy évre 2 korona, (VII., Damjanich-utcza 50. szám.) Becsületére válik a szerkesztőnek és a munka­társaknak, hogy a hasznost és szépet egyesítve el tudják találni a kellő mértéket. Szivet, lelket nemesitő s az önképzést előmozdító lap a „Zászlónk“ s méltó arra, hogy minden magyar család, amelyik teheti, megrendelje. Már a zsenge korban vigyázzunk arra, hogy mit olvasson a keresztény gyermek s ne engedjük, hogy ideje­korán mételyezzék meg gondolkodását a zsidó ifjúsági lapok. Az Első Leánykiliázasitó-Egyesiilet, mint szövetkezet, gyermek- és életbiztositó-intézet. Múlt év deczember hónapjában 1,664,300 kor. értékű biztositó ajánlatot nyújtottak be és 1,443.600 korona értékű uj biztositó kötvényt állítottak ki. Biztosított összegek fejében 49.178 korona 79 fillért fizettek ki. 1903 január 1-től 1903. deczember 31-ig 19,072.400 kor. értékű biztositó ajánlatot nyújtottak be és 15,009.200 korona értékű uj biztositó kötvényt állítottak ki és a biztosított összegek fejében 810.130 kor. 52 fillért fizettek ki. Az intézet fönnállása óta biztosított összegek fejében 8,303.630 korona 92 fillért fizettek ki. A felügyelő-bizottság miként az előbbi években is, deczember 31-én tartott ülésében az intézet pénztári és vagyoni állapotá­nak fővizsgálatát megtette és megállapította, hogy az intézet vagyona a következő értékekben van elhelyezve és pedig: Intézeti házak beru­házó értékben : Teréz-körut 40—42. számú épület 833.893 korona 44 fillér, Kerepesi-ut 20. 665,887 korona 53 fillér, Váczi-ut 4. 616.293 korona 58 fillér. Értékpapírok névértékben: Magyar koronajáradék 1,900.000 korona. Buda­pest székesfővárosi kölcsön 900.000 korona, I. rendű záloglevelek 3,050.072 korona, kölcsönök kötvényekre 437.673 korona 38 fillér, takarék- és banktétek 1,398.854 korona 32 fillér, hiva­talnoki nyugdíjalap betét 129.147 korona 93 fillér, pénzkészlet 33.099 korona 43 fillér. Összesen 9,964.921 korona 61 fillér. Ez az intézet a gyermek- és életbiztosítás minden nemével foglalkozik a legolcsóbb díjtételek és legkedvezőbb föltételek mellett. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: Budapest, 1., Krisztina-körut 101, 1. ajtó. Megjelenik minden hó 10, 20 és 30-án. Előfizetési árak : Egész évre 12 korona. Fél „ 6 Évnegyedre 3 „ Kiadó laptulajdonos és felelős szerkesztő : mindszenti ERDÉLYI GYULA. Szerkesztő: JURISZTOVSZKY ÖDÖN. Nyilttér.* n , , n,, j „ Elsőrangú kénes hévvizü gyógy­ISaSZariMO fürdö páratlan gőzfürdővel, legmo- .................. dernebb iszapfürdőkkel, pompás ás­ványvíz uszodákkal, kő- és kádfür­Rl lfiáílP^tPíl dőkkel, 200 kényelmes lakószobával. uuuapooioii. ^ legszolidabb kezelés. Prospektus kívánatra ingyen és bérmentve. Olcsó. Hegedülni tanítok jó czigányos modor­ban, úgyszintén kottából is óránként 70 fillérért. Czim: Hackl Andor Buda­pest, I., Mozdony-ut 17. szám. * E rovatban közi öttekért nem vállal felelősséget a szerk.

Next

/
Oldalképek
Tartalom