Buda és vidéke, 1904 (13. évfolyam, 1-31. szám)
1904-12-20 / 30. szám
BUDA ÉS VIDÉKE 30. szám. 2. oldal «A könyvben felhalmozott temérdek és kellő kritikával használt adatok forrásmunkává avat- ják>. [Báró Nyáry Albert, 1904. nov. 17]. — «Érdekes és szép munka». [Molnár Viktor államtitkár, 1904. nov. 18]. — «Becses és szép munka>. [Szabó Otmár, Zirc, 1904. nov. 18].— «Jeles munka, kiváló és csinos mű*. [Káuzli Dezső kanonok, 1904. nov. 18]. — «Rendkívül érdekes és nagy tanulmányra valló díszes munka». IJalsoviczky Sándor, 1904. nov. 18]. — «Isten áldása lebegjen az író fölött és nemes törekvését a legszebb sikerhez vezérelje». [Kussinszky Arnold kanonok, 1904. nov. 18]. — «Titáni erőről, nagy készültségről bizonyságot tévő sajtó-termény!» [Kontúr Béla dr. 1904. nov. 18]. — «Díszes és nagy tudományos értékkel bíró munka, gyönyörű könyv». [Rács ey Viktor, Pannonhalma, 1904. nov. 19]. — «Nagy fáradsággal és utánjárással írott mű». [Erődi Béla, 1904. nov. 19]. — «Nagybecsű munka, érdekes mű». [Zsitvay Leó tvszki elnök, curiai bíró, 1904. nov. 20]. — «Nagybecsű és érdekes mű». [Vojnits Döme, Pannonhalma, 1904. nov. 20]. — «Kiváló szakmunka, melynek folytatását is oly szent lelkesedéssel és hangyaszorgalommal összebúvárkodott tudós készültséggel végezze, mihez Isten bő áldását nyerje». [Kőszeghy Mihály Kalocsa, 1904. nov. 20]. — «A sikeres dolgozat óriási fáradságnak eredménye». [Páder Rezső prép. 1904. nov. 20]. — «Remekmű». [Hg. Portia Aladár, 1904. nov. 21]. •— «Kiváló szorgalom és szakértelem gyümölcse». [Horánszky Lajos képv. 1904. nov. 21]. — «Csodálatos szorgalommal és kitartással egybegyűjtött, levéltári és genealógiai adatokkal bővelkedő munka». [Szalay Imre min. tan., nemz. múz. igazg. 1904, nov. 21]. — «Szép munka». [Dr. Dézsi Lajos, 1904. nov. 22]. -- «Szép és értékes mű». [Baltik Frigyes evang. püsp. 1904. nov. 22J. — «Jeles és történelmi kútforrások kutatásában kifejtett gazdag eredményű munkásságról tanúskodó mű». [Nagyszombati társas káptalan, 1904- nov. 23]. — «Becses mű». [Tóth Árpád, nemz. múz. titk. 1904. nov. 27]. — «Úgy külsőleg, mint belsőleg értékes és nagy tanulmánynyal egybekötött könyv». [Pap Gyula árv. sz. hely. ein. 1904. nov. 24]. — «Becses mű». [Tetzel Lőrinc könyvtártiszt, 1904. nov. 25]. - «Nagybecsű mű». |Balás Endre papnöv. rektor, igo4. nov. 25]. — «Nagyérdekű munka». [Sinkó István kanonok, 1*904. nov. 25]. — «Rengeteg szorgalom és pontossággal összeállított mű». [M ihálik József apátkanonok, 1904. nov. 29]. — «Az érdekes mű, mely oly nagy tudással és hangyaszorgalommal készült, nemcsak méltó helyet foglal el a magyar irodalomban, hanem annak egyik kiváló termékének, ne mondjam; megbecsülhetetlen forrásmunkának tekinthető». [Döbrössy Alajos kanonok, 1904. dec. 4]. — «Bámulom ama nagy szorgalmat, melyről a munka tanúskodik». [Csernoch János kanonok, képv. 1904. dec. 4. — »Nagybecsű mű». [Moldovaiul M. János prépost, 1904. nov. 25]. És még néhány száz elismerő levél, a melyeknek koronája a berlini «Königliches Geheimes Staats-Archiv» és a «Biblioteca Apostolica Vaticana» köszöneté, továbbá a charlotten- burgi «Königliches Haus-Archiv» [II. Vilmos császár házi levéltára] felkérése, hogy Za- rándy A. Gáspár jeles műve beküldessék. Ez a felszólítás ajánlat nélkül történvén, kétségtelenül dicsősége nemcsak a műnek, hanem a magyar irodalomnak is és tanúbizonysága annak, hogy a német császár lángeszének nyelvi korlátái nincsenek és figyelme mindenre kiterjed. A gyönyörű munka Hollandiából hozatott, valódi drága hollandi papíron jelent meg és csodaszép kiállításával minden kiállításon dicsősége lesz a magyar nyomdásziparnak és különösen Hornyánszky Viktor cs. és kir. udvari könyvnyomdájának, a mely remekelt vele. Az igazság megkövetelte, hogy végre vala- hára felvilágosodjék a közönség és meg tudja különböztetni a valóságot a ferdítéstől. Hohenlohe herceg sokkal magasabban áll, semhogy legkevésbbé törődnék a nem keresztény magyar sajtó véleményével és hazudo- zásaival. Nem is a hercegnek érdeke, hanem érdeke a félrevezetett közönségnek, hogy a kérdés tisztán és világosan álljon előtte. Es tiszta világosságot a kérdésbe csakis a hamisítatlan igazság: Magyarország történelme hozhat. A magyar történelem számos lapjára írta be saját vérével nevét a Hohenlohe-nemzetségnek nem egy tagja. Esztergom bevételénél, Szent- Gotthárdhoz közel, a nagyfalvi határban vívott fényes diadalban, Dubicánál, Berbirnél és Belgrádnál, Percsénynél és Vajdénynál egy-egy Hohenlohe harcolt a magyar föld szabadságáért és 1620. január 20-án Pozsonyban egy Hohenlohe kötötte meg a cseh rendek fegyverszövetségét a nagy Bethlen Gáborral a — császár ellen! És végre ezeken a merőben személyes érdemeken, ezen az egyéni dicsőségen kívül ott van az ősi magyar származás dicsősége az anyai ősvonalakon, a mely származásnak közös szerencséjében 1344 óta valamennyi Hohenlohe osztozik. Vájjon a Hohenlohe herceg magyar birtokvásárlásait veszedelemnek feltüntető hírlapírók közül hányán tudnák bebizonyítani, hogy atyjuk vagy kedvezőbb esetben nagyatyjuk nem Galíciában, Oroszországban vagy Romániában, hanem Magyarországon született?, Száz közül öten sem! Mi jogosítja fel tehát az utolsó évszázad bevándorlóinak fiait vagy unokáit, a kiknek ereiben egy csöpp magyar vér sem csörgedez, a kiknek ősei ezért a hazáért soha semmit sem tettek még s a kik magyarságukat és hazaszeretetüket máig semmi egyébbel nem bizonyították, minthogy a legkevésbbé fáradságos utakon szerzik meg az ősi magyar birtokokat maguknak, — mi jogosítja fel ezeket az embereket arra, hogy meghúzzák a vészharangot, mihelyt olyan úr vásárol nálunk birtokot, a ki habár maga nem született magyarnak, de a legfényesebb, legdicsőbb magyar nemzetségek vére százszorosán és a kinek ősei gyilkos csaták tüzében védték a mi szabadságunkat, függetlenségünket? Mert a történelem, a hamisítatlan magyar történelem kétségtelenül igazolja, hogy az Árpádok, Szapolyayak, Rákóczyak, Zrínyiek, Báthoryak és Frangepánok leányági utódjainak nálunk való letelepedését és meghonosítását ellenzőknek vezérei mindeddig csak azzal igazolták fennen hangoztatott magyarságukat és hazafiasságukat, hogy a kardnál jóval kevésbbé veszedelmes eszközökkel szerezték meg annak a földnek immár tekintélyes részét, a mely földnek magyarságát nem kis részben az Árpád-vérebeli idegen nemesség sarjai vitézségének köszönhetjük a törzsökös ősmagyar nemesség szinte példátlan hősiessége és áldozatkészsége mellett. A magyar történelem ismeri a hét vezér és és a száznyolc nemzetség sarjainak nemzet- fehtartó erényeit; ismeri az Árpád-vérebeli idegen nemesség hőstetteit; tudja, hogy Niká- polytól Budáig mennyi idegen vér hullott a mi hazánkért, vagy mondjuk, az egész keresztény Európáért; de arról a mi történelmünk épen semmit sem tud, hogy az újságíró urak faja mit tett a mi nemzetünkért. Igaz, hogy még nem is volt alkalmuk tenni és elhiszszük, hogy majd annak idején fognak tenni. De akkor illik ő nekik is elhinni, hogy a keresztény birtokszerzésben sincsen veszedelem. Erdélyi Oyula. Az ősi Hohenlohe címer 1210-ből. Nevelés. (Széchenyi István gondolataiból.) Egy romlott nép között, sajna ki akarná józan észszel a spártai szokásokat utánozni, hogy önmagát elgyötörve, az emberek előtt komédiát játszszék. Az államférfinak, a fejedelemnek, mintegy őrszellemnek kellene a tudatlan és vak nép felett virrasztani. Megcsalnia ezt szabad lesz, ha boldoggá teheti. Mindenekelőtt az a nevelés, melyet serdülő korunkban nyertünk, veti meg alapját az öreg napjainkban reánk váró boldogságnak és megelégedésnek. A ki semmi szemrehányást nem tehet magának, a kinek benső összhangja tiszta lelkiismereten és testi egészségen alapszik, az bármily mostoha sors alatt is, soha nem érezheti magát boldogtalannak . . . Az én honfitársaim az egyedüliek a világon, a kik minden legkisebb ellentállás nélkül, minden boldogságuktól, a szabadságtól meg hagyták magokat fosztani. Nem láttak ők közelök- ben leigázott népeket s nem ismerik a szabadság isteni voltát. A szabadságot többnyire csak akkor becsüljük, mikor már nem vagyunk szabadok, vagy ha a szabadságot végtelen nagy áldozatokkal kellett megvásárolnunk. Ha a szabadsággal együtt növünk föl s fáradság nélkül jutunk hozzá, nem is becsüljük azt eléggé. Csak a nevelés olthatja be igazán lelkűnkbe és szívünkbe a szabadság iránti érzéket. Hogy egy nemzet önvédelmi harcában nagygyá és halhatatlanná válhassék, ahhoz egyedül a nevelés ad neki olyan alapot, mely nélkül bármely hódító nép a dicsőség és diadal szom- jának minden előnyeivel fog ellene harcolni, anélkül, hogy arra az ellentállásra találna, melyre csak józan és átgondolt hazafiság, a becsület szilárd elvei s a személyes bátorság megszokása képesíthet s a mely végzetessé, megsem- misíthetővé válhatik a támadóra nézve. A ki újabb időkben látta egy hadsereg diadalmámorát, melynek, úgy látszott, hogy semmi erő és hatalom ellen nem szegülhetett — Istenemre, az be fogja látni, hogy egy nemzetnél, ha léteiét és szabadságát szereti, az ifjúság nevelésére kell fősúlyt fektetni, mely minden egyest a közhaza iránti tartozásaira megtanít. A nevelés ez ága újabb időkben egy ország-
