Buda és vidéke, 1904 (13. évfolyam, 1-31. szám)
1904-10-10 / 26. szám
Budapest, 1904. XIII. évfolyam. 26. sz. Mindszent hava (október) 10. BUM és VIDÉKÉ KERESZTÉNYEK LAPJA 90» Kilencvenhat gyárat támogat a magyar állam. Majdnem hatszor annyi zsidó alkalmazottat éltet ezzel és legalább tízszer annyi zsidó részvényest. A kövér falatból jut egy kis száraz morzsa is a keresztény munkásoknak. Azzal az erkölcsi és anyagi támogatással, mit ez a kilencvenhat gyár kap, sok ezer kisiparost és egész falvak kisgazdáit lehetne megmenteni. Ha egy idegen országbeli keresztény ur vesz itt birtokot, megindul a jajgatás az idegen kéz miatt. Ebben a kilencvenhat gyárban veszélyesebb idegen zsidó kezek vannak, de mert fajrokonai, hit- sorsosai a zsidó sajtónak, nem csapnak érte lármát, hanem a művelődés diadalául .hirdetik. A nemzetgazdaság bölcselkedői, az okoskodó államférfiak ebben nagy hasznot látnak. Minden gyárkémény egy-egy nyert csatát jelent előttük és büszkélkednek az itthon fogott milliókkal s zengik a magyar gyáripar virágzását. Romba dőltek a várak és felépülnek sokszor köveikből a gyárak... A környékbeli szegény emberek dolgozgatnak is a gyárban s reájok ragad a gyári erkölcs, mely szennyesebb, mint a föld erkölcse. Nem tudom, elmaradtam-e, Ítélőképességem szűk vagy keskeny-e, de én nem örülök rajta, ha az ur nem lehet ur s a paraszt nem maradhat parasztnak. A pórnép elhagyja apái foglalkozását és szántás-vetés helyett utcát söpör, gyári munkás. Kiejti kezéből a kapát, kaszát és leikéből, szivéből a földmivelő- höz illő egyensúlyt. Elhagyja a kisiparos szerény mühelykéjét s más pályán tengeti életét, mint amelyen elindult . . . Amig a földmives nem tud földjéből megélni, amig az iparos kénytelen a mesterségétől elszökni, addig nem örülhet az igaz magyar a gyáraknak, melyek saját erejükből sem keletkezni, sem megélni nem tudnak s melyekből kézzelfogható .valódi haszna csak a zsidóknak van. Hová lettek jómódú iparosaink, hová megelégedett parasztjaink és földbirtokosaink? Keveset lehet már belőlük találni . . . Aki a régi jó világnak csak utolsó hanyatló napjait is látta, az nem örülhet a kierőszakolt, eredményeknek feltüntetett visszaesésnek. A megelégedést elfütyültetttik a zsidóval. A pásztor furulyája is alig hangzik már, de a zsidó fütyülője sem. Nincsen egyikre sem szükség. Megszedte magát a zsidó és elkedvetlenedett a magyar, elnémult a fütyülő, a furulya. A gazdag zsidó nem fütyül, az elkedvetlenedett pásztor és parasztlegény nem furulyái. Kevés ur tarthat nyájat. Az ur és paraszt, a kisiparos elhagyja faluját. Azok a gyári kémények nem egyet füstöltek ki belőlük. Szeretünk gyorsvonaton járni. Lassan menj, tovább érsz, azt tartották apáink. Mi sutba dobtuk ezt az igazságot is a többi igazsággal , . . Kár volt. Sokkal virágzóbb, saját erejéből kezdődő és élő lett volna a gyáriparunk, ha nem pusztul el annyi földbirtokos, paraszt és kisiparos. A mentés munkája megkezdődött, a munka, ha nem is gyors menetben, de halad és az emberek megtanulják, hogy saját erejükből haladnak legmesszebbre. Magának a gyáriparnak is ez a legbiztosabb és legéltetőbb forrása. A 96 gyár, melyek alakulását nagy hangon hirdetik, többnyire zsidó kézben van, csak egy úri ember van, közöttük gróf Eszterházy Géza. Ez elhanyagolt hámorokat vásárolt. Ez már eredmény, mert a gyáriparból is csak akkor van igazi haszon, ha nem a zsidók uralják és élnek belőle. Gróf Eszterházy Géza követi a gyáralapító urak példáját és dicséretreméltó tettet müveit, mert a gyáripar akkor használ a népnek, ha nem uzsorás szellemű zsidók kezében van . . . Kövessék mások is, akik tehetik. A 96 gyár pedig ne terelje el a figyelmet a keresztény kisiparosok szomorú helyzetéről s lássák el őket munkával. Minél erősebb és virágzóbb a kisipar, annál erősebb az ország . . . Erdélyi Gyula. Gróf Széchenyi István gondolataiból. Vérem és hazám iránt nagyobb ellenséget nem ismerek, mint a hazafiság képe alatt lappangó heves hiút vagy hideg önzőt. Ha e mirigyek, e fekélyek a testben dúlnak, anélkül, hogy kiütnének a felszínre, soha nem fejlődhetik ki tökéletes egészség, sőt néha okvetlen bekövetkezik az időelőtti halál. Midőn, ha feltűnnek s a test felszínén mutatkoznak, tán csak fájdalom van, de nincs baj többé s rögtön beáll az egészség. A magyar nemzet most sem párduc, mely megboszulhatná ingerlőjét, sem fejős tehén, mely a bőség szaruját képviselné. Egyet vagy mást, vagy mindkettőt illő arányban, annyi hiá- ban lepergett századok alatt csak lehetett volna belőle képezni, mert szellemi zománca vajmi nemes, anyagi kifejthetése pedig roppant. Ámde hasztalan pergett le az idő s alig marad egyéb kincsünk, ha ilyest kincsnek nevezhetni, mint kölcsönös bűneink öntudata, melyhez képest a kormány soha nem birta felfogni lényegét a magyarnak s mily gyönyörű kifejtésre volna képes s csak most nemrégiben ébredezett saját jobb hasznára; a magyar ellenben megnemszünő agyarkodási közt egy időben sem tudott nagyobb méltánylást parancsoló egyességre lépni s most midőn uj reggel akarna virradni hona fölött s a higgadtabb egy vég- képpi közös kibékülésnek tekint reményteljesen elébe most, mint hagymázos álomtól korbácsolva, nem bírja, nem akarja látni újjáalakulásának igényeit, de gyermeki dacban s kislelkü ujhuzásokban öli idejét, öli erejét. Mi legyen a gellérthegyi erődből ? A gellérthegyi erődből hogy mi legyen, sok tervvel adtak feleletet. Nemzeti dicsőség csarnoka. Templom. Szép kilátó stb. A Budapesti Hírlapban közelebb egy tárca jelent meg, amely egy uj és nem elfogadhatlan czélra jelöltetheti a gellérthegyi erődöt. Kár, hogy ez az ezredéves kiállítás előtt nem jutott valakinek az eszébe. A tárcaíró a bresciai kiállításról említi: Praktikus kereskedői érzékkel a félig rom- várat alakították át a bresciaiak kiállításul; félannyi költséggel, mint amennyivel uj kiállítási épületeket emeltek volna, — amiket két- három hónapi ragyogás után úgyis el kellett volna bontaniok, — rekonstruálták s egy-két századra újra megmentették a maguk múltjának ezt a nagy emlékét. Egy-két szellős fapavillont építettek ugyan a bástyák fölé, egészen szecessziós stílusban, amely furcsán, de éppen nem bántóan illeszkedik be a sok százados bástyák közé; azonban a kiállítás legnagyobb része a vár régi nagy termeiben s folyosóin van elhelyezve. S pompásan megtalálja itt a maga helyét minden. Amiről Brescia ipara a Vezesse tetteinket gróf Széchenyi István, a legnagyobb magyar szelleme!
