Buda és vidéke, 1901 (10. évfolyam, 1-35. szám)
1901-10-00 / 29. szám
Budapest, 1901. X, évfolyam 29- s?. Mindszerft hava (október) vasárnap. BID t é» VIDEHE SZERKESZTI: ERDÉLYI GYULA. KIADÓHIVATAL hol előfizetni lehet és hirdetéseket felveszünk: Budapest, I., Krisztina-körut III., I. ajtó. Megjelenik havonként háromszor. Előfizetési árak: Egész évre 12 koron», félévre6 korona, évnegyedre 3 korom. — Egy szám I korona. Magyarország. Irta : Zombory Gyula. Szép főid ez a mi országunk, Párja nincsen a világon — Hozzá foghatót se láttam, Mióta a földet járom. Széchenyi mint nemzetfejleszíő politikus. (Gacil Jenőnek a Magijai Tudományos Akadémiában laiiolt nagyérdekii felolvasásából.) — Folytatás. — Hej ! pedig de sokat jártam Vizen innen, vizen tulnan! Voltam ott is a hol örök Illatozó szép tavasz van. Jártam ott, hol mérhetetlen Tengereken száz hajó jár .. . S hol a kéklő hegyek láncza Szabad, boldog népeket zár. Láttam kődét Albionnak . . . A keletnek rózsa berkét S a nagyhírű újvilágnak Csalogató drága kincsét. Ott is jártam, hol a fecske Pihenőt se’ tart magának . . . Láttam a sok tarka-barka Madarait Indiának. Hol a főidet hó borítja — Örökös hó! . . . s jéghegyének Olvadása soha nincsen Az északi sarkvidéknek. Jártain széles hómezőkön, Hova a nap lopva pislant — S Afrikában, hol u hőség Egész erdőt lángra lobbant. Narancserdő illatában Sok éjszakát átaludtam S még ott is csak szép hazánkról, A magyarról — álmodoztam. Itt se7 hideg, se7 meleg nines, Enyhe a nyár s tél időben Akárhányszor láttam járni Leánynépet kis czipőben. Virágot is hoz a tavasz, De még mennyit egy rakáson! Ősz szel pedig alma, körte Csak úgy nevetnek a fákon. Hát a búza! . . . bor szüretkor? . . . A sok vad szép erdeinkben! . . . Hal bőséggel! .. . Arany . . . ezüst ... Kincset rejtő hegyeinkben. És — hogy többet ne említsek — Soha szebb nőt ne kívánjunk, Mint a milyent ezerével Láthat a szem itt minálunk. Szőke .. . barna .. . tűzről pattant! Hire is van nagy világon — Hej de sok szív megigézve! . . . l)e sok szemre nem jön álon« ! . . . Czudar az ki jobbra vágyik, Mint apáink drága földje — Nekem már csak ez a föld lesz Lezárt szemem szemfődője. Mert ilyen föld nincs, nem is volt!. . . Ezt az Isten nótaközben — Mikor minddel rendbe’ volt már — Úgy teremtő jókedvében. Csak még egyet adna Isten : Hogy jönne egy bősz förgeteg S hazámat egy nagy tehertől A zsidóktól mentené meg! Ezt a monarchiát főleg Magyar- ország consistentiájának kell fen- tartani. a minek elismerése a néhány év óta bekövetkezett események folytán ma általános. A német császár ne- I künk oly jól esett budavári beszédében ezt már 1897-ben közvetve hangsú- lvozta, midőn az 1741. évi eseményekre utalva emlité, hogy a dynastiát mindenféle külelienség elleni újból megvédel- ij mezni a magyar nemzet van hivatva. Ebben a monarchiában, melynek léte és virágzása annyira érdekünkben áll, a magyarságnak tehát mindinkább ténvleg irányadó elemmé kell válni. , De oly idők is következhetnek be, midőn azt a maga egészében legteljesebb odaadásunkkal sem leszünk képesek, nem a külső, hanem a bense- jében dúló ellenséges elemekkel szemben megoltalmazni. Erre az eshetőségre ma még épp oly félve kell | gondolni, mint gondolt reá 18G6-ban j Horváth Boldizsár, midőn felvetette azt a kérdést, hogy quid tunc? De I ugyanakkor meg is adta reá a kielégítő feleletet. Akkor nekünk oly con- solidált erős államnak kell lennünk, hogy a magyarság intézményes, kétségtelen hegemóniája alatt itt egv hasonló czélu és erejű másik monarchia keletkezhessél:, mely ugyanazon nagv és | mellőzhetleii feladatot lesz rendeltetve | betölteni, mint a melyre való tekintettel Európa conservativ intéző i köreiben általán elfogadott nézet, | hogy ha mai monarchiánk már nem léteznék, akkor meg kellene azt terem- ! teni. — A mennyire hibás dolog a magyar nemzetben a képzelgő nagv- zást növelni, épp oly helytelen volna a jogosult képzetemnek, mely nélkül sehol sincs lendületesebb haladás, kis- hitűen és gyáván szárnyait megnyirbálni. Azért alaposan mondható, hogy egy újabb hatalmas magyar birodalomnak majdan e czélból való felállítása csak az esetre volna agyrém, ha a magyar nemzet alkalomadtán ...—= SZERKESZTÖSÉ6: Bu űapest, I., Krisztina-k'drut 111., I. ajló. Kéziratokat és közleményeket ide kérjük küldeni. nem állana az összes viszonyok által okvetlenül kijelölendő nagy hivatásának magaslatán. Erre pedig nem emelkedhetik fel másként, mint azon a meredek utón, melyet Széchenyi jelölt ki számára, ha tudniillik, belső megerősödés és plastikus tökélyesbülés által az emberi közművelődés gazdagodási követelményeinek általában, az európai emberiség nagy politikai szükségeinek pedig különösen aránylag kevés külső jóakaratéi támogatással, melyet szükséges, rokonszenves és tisztelt volta által szerezhet meg magának, valóban eleget tud tenni. Nekünk épp ugv, mint ez az angol nemzetnek sikerült, összes hátrányainkat is javunkra kell fordítanunk. hogy a sanyargató hiányok is fokozott erőfeszítésre ingerelvén, a veszélyes helyzetünk által megkövetelt újabb kitűnő tulajdonok kifejlesztésére sarkaljanak bennünket. Egy szóval a gróf Széchenyi István szellemének kell a magyarság nemzeti geniusává lennie és akkor — miként ő hirdette — semmi sem lesz nehéz és minden a nemzettől fog függeni. Csodálom, hogy nálunk, a hol az ilyenek iránt nagy a fogékonyság, egy mondása még nem lett szálló igévé, pedig megérdemelné, hogy azzá váljék. Ismételve mondotta ezt: „merjetek nagyok lenni de legyetek egyszersmind bölcsek is!“ Megérdemelné, mert e néhány szóban van letéve jövőnk; hiszen ő határozottan csak e feltétel alatt merte azt Ígérni, hogy Magyar- ország voltaképp csak ezentúl leszen. (V é g e.) Zsidó zsidó eilen. Elértük hát a mesgyét, a hol már zsidó áll zsidóval szemben. Régi igazságok felelevenednek, a sötétségből mind több viliágosság terjed, megkezdődött a harcz nem a magyar haza szellemi, anyagi és erkölcsi nagyobbodásának nagy kérdése felett, hanem egyedül és tisztán az üzérkedés, a fondorkodás, far Fang terén s mind ez a «hazsfiság* a «jótékonyság* hangzatos ezége alatt. Vezesse tetteinket Gróf Széchenyi István, a legnagyobb magyar szelleme!
