Buda és vidéke, 1900 (9. évfolyam, 1-35. szám)
1900-01-00 / 2. szám
Budapest, 1900. (2) BUDA ÉS VIDÉKÉ galom munkára serkentette s második nagy alkotása lön a múlt év Erzsébet napján megnyitott Tanítók Háza! A nyáron titokban megvett az Eötvös-alap pénzéből egy házat a Szentkirályi-utczában s meglepte vele a tanítóságot. Elcsudálkozott mindenki, hogy hol szedte a 104.000 irtot az öreg? Hisz az Eötvös-aclap összes vagyona nem volt több 60—70.000 írtnál ! S ő mégis megvette, bízott a tanítókban s bízott a miniszterben. Egymásután jelentkeztek a tanítóegyesületek 100, 200, 500, 1000, 2000, 3000 frtos ala- pitványnyal s összejött annyi pénz, hogy ma az Eötvös-alap tiszta vagyona — a terhet leszámítva — meghaladja a 100.000 irtot. — November 19-én a Tanítók Háza meg is nyílt s egyelőre 52 vidéki tanítónak Budapesten, a főiskolában tanuló gyermekei részére lett internátus. S a miniszter is felismerte óriási jelentőségét a mi házunknak, megvette tőlünk a Tanítók Házát, kibővíti, kiépíti, fölszereli s ennek mását Kolozsvárott felépiti abból a millió koro- nányi nemzeti ajándékból, mit a törvény- hozás szavazott meg. 250 főiskolában tanuló ifjú internátusa lesz ez egy-két év múlva, az örökös használati jog a mienk, tanítóké, s igy mireánk csak a fentartás gondjai hárulnak. Köszönet, hálás köszönetét ezért O Felségének, ki nevet adott a Ferencz József Tanítók Házának, Wlas- sics Gyula miniszternek, ki kieszközölte s a törvényhozásnak, a mely megszavazta a szép ajándékot. S hogy mindez meg van, az CPéterfy Sándor érdeme! Van még más, nagy eléviilhetlen érdeme is neki. Megteremtette a tanítói közszellemet és becsülést szerzett a tanítói névnek. 30 esztendő előtt mi volt a népnevelésügy ? S mi ma? O volt a vezér, a tanítók tanítója a népnevelők nevelője, ő volt a tanügyi irodalomnak — igazán — megteremtője. Másfél esztendő múlva hatvan éves lesz ő s már is 28000 ezer tanító nevezi atyjának. Atyja, vezetője, irányzója s szerető jó barátja volt ő annak! — Köszönöm. A kis tudós oly boldog volt, hogy madarakat is lehetett volna fogatni. Ha csakugyan szereti őt Agatha, úgy elérte élete czél- ját és családi boldogságban művelheti tudományát igaz és helyes alapon Nem kapkod, nem kételkedik. Béke és megnyugvás honol szivében és elkerülik azt a szerelmi változatok. Életének egy őt megértő munkatársa lesz, a valóvá vált eszmény. HETEDIK FEJEZET. Szökjünk. —' Agatha ! — Tessék, kedves apám. — Jöjj be csak hozzám, kedves leányom. — Jövök, — szólt Agatha és be is jött... Mit parancsol, kedves apám ? — Nézz körül, magunkban vagyunk-e? _ Magunkban . . . — Bi ztosan tudod ? — Feltétlenül. — Nem volna jó egy kis szemlét tartani a szomszéd szobában-? — Ott senki sincsen. Rezeg Kálmán mosolygott. Meg volt róla győződve, hogy a tervet jól eszelte ki. — No ha senki sincsen, akkor Rezeg Neve élni fog örökké a tanítók között, ezt tudjuk, de hogy ő maga is köztünk legyen még igen sokáig, azt kívánjuk! * Ezt a c"Péterfy Sándort ünnepeltük a múlt év deczember 28-án. Üdvözölte őt minden tanitásügygyel foglalkozó ember szivében, üdvözölte őt minisztere nevében a közoktatásügyi államtitkár, az ország összes tanítósága nevében az ő általa teremtett „Országos Bizottság“, a budapesti s az összes vidéki egyesületek. Meghatva mondott köszönetét — s hogy szerénysége mily nagy — gyermekeire, a most élő tanítókra kívánta hárítani az érdemet, a mely egyedül csak őt illeti. Péterfynek sok hü munkása van, köztük Cakits Vendel első sorban s ezek között a budaiak mindenkor hathatósan támogatták s támogatják. Ott látjuk közülünk mellette JConcsek Lajost, a budai tanítóegyesület elnökét, Somíyay Józsefet, cTrájtíer Károlyt, a budai tanítók vezetőit, továbbá dr. Gööz Józsefet, Almási Jánost, Dorogsághy Dénesnét, Farkas Józsefet és Eleket, Gergelyi Jakabot, Bursics Ernőt, Móra Istvánt, Magyar Józsefet stb. A 21 üdvözlő beszéd közül itt közöljük a Budai Tanítóegyesület elnökének, JConcsek Lajosnak szép beszédét: „A tudományos élet halhatatlanjainak szentelt csarnokában intézem Hozzád gyönge szózatomat dicső Halhatatlanunk, s meg- hajlok Lelked nagysága előtt teljesen. Hajléktalanul bolyongó népednek áldásos otthont teremtél s belé helyezéd nemes szived fényét, szeretetét, hogy annak hősugárinál gondtalanul szentelhessék magukat komoly törekvéseiknek földi javak nélkül szűkölködő ifjaink. A mit prófétai lelked ihlete sugalmazott, megvalósitá azt apostoli türelmed, szent bizodalmád s kitartó buzgóságod . . Műved ime áll, s mi szent áhítattal s hálára kötelezetten áldunk és csodálunk benne Téged, ki előttünk örök időkre halhatatlan maradsz! Az Isten tartson meg sokáig! * Agatha állj elő, most nemcsak atyád, de birád is vagyok. — Perre került bűnöm tudtommal nincsen. — De ha van ! — Ugyan mi volna, kedves atyám ? — Eltagadtál valamit előttem. — Mostanában nem tagadok el semmit, még magamat sem. Mit beszéltél az utolsó Minerva-sza- lón ülésén oly sokáig dr. Berdár Róberttól ? — Hát nem szabad vele beszélni ? Hisz magad szoktad őt dicsérni, hogy ő valódi ember. — Te is annak tartod ? — Igen én annak tartom és nagyra becsülöm. — Csak becsülöd ? A leány lesütötte szemét és atyja gyönyörködve nézte ezt az ártatlan zavart. — Miért ne becsülném ? — Ne fiskáliskodjál. Ki a szinnel. Én azt hiszem, te szereted is. Felelj . . . — Mit beszélünk erről, mit ér az, ha én szeretem is . — Tehát nem tagadod. Gondoltál már reá . . . Gondoltam, ha szabad igy szólanom ; ideálom is. Igyekeztem megismertetni a tanítóságot s első sorban apánkat, CPéíerfy Sándort ! Tudom, hogy Budán, hol oly sokan ismerik őt, velem együtt őszinte szívből kívánják : Isten tartsa, Isten éltesse jó Péterfy Sándort! JCajós JYűhály. Ki a mi Istenünk? Irta : Pr ohászka Ottokár. Hódolni jöttünk a régi korok hitével, az imádás tömjénével a századok halhatatlan királyának, ki az időben, 1900. év előtt ember lett s nevét Jézusnak hivják. Él-e még régi Isten? Szent és imádandó-e még neve ? Nem törték-e még le oltárait? Nem ébredtünk e még a szomorú valóra, hogy a kereszténység Istene is csak bálványkép, tévely és ábránd ? Ki a mi Istenünk ? A XIX. század titáni harczai után méltán kérdezzük ezt, hisz e század szelleme mindent kétségbe vont, a mit a múlt szentelt örökségkép ránk hagyományozott. Tudomány, művészet, nemzetgazdaság, társadalom uj világok vágyával léptek a küzdtérre s le akarták szerelni a régit; úgy látszott, mintha a templomokat le akarták volna törni s csak a kriptákat meghagyni ; mintha az oltárból sirt akartak volna formálni, melyben egy meghaladott hit pihen s nagylelkűen sirkövet is faragtak az Istennek, midőn őt merő embernek mondták: itt pihen Jézus Krisztus, a világbölcs. Ezen a sirkövön dolgozott a XIX. század, a mennyiben a hitetlenség százada volt. Az igazság keresésében mindenáron uj utakat akart fölfedezni. Le a hittel, éljen az ész s csakis az ész. Az ész lett vezércsillaga abban az értelemben, hogy a hitet sutba dobták. A kinyilatkoztatást a tévelyek tarka játékának nézték, mely bujósdit játszik az emberrel ; a hit szem-bekötő, félre a lepellel; épitsük ki hit nélkül a szellemi élet s az erkölcsiség világát; fejtsük meg hit nélkül a problémákat : Fort mit aller Dogmatik Vernunft allein sei Sieger. J] XIX. század a raczionálizmus százada volt. Ez az a tévely, mely nem az egyes dogmákat, hanem az egész kereszténységet s annak isteni eredetét tagadja. A lefokozott hit ravatalát körülállták a tévelyek, a tagadás számtalan változatai. A régi tévelyek, a tagadás számtalan változatai. A régi — No lám és eltagadtad a szivedet atyád előtt. — O mást szeret. — Mást? Igen, atyám, Olimpiát, az állatszeli- ditő leányát. — Kitől hallottad ? — Anyámtól. — Ez csak olyan múló változat volt. — Oh ha úgy lenne . . . — Örülnél neki ? — Teljes szivemből, mert ez a leány nem hozzá való ; boldogtalanná tette volna. — És te tudnád boldogítani ? — A mennyire tőlem telik, igen, hisz gyermekkori ábrándom. — Rossz leány vagy és titkoltad apád előtt. — Beszédemnek nem lett volna czélja. — Egy baj van, hogy ő hires ember és te nem akarsz hires, tudós ember felesége lenni. Ezt hallottam Juczi nénédtől — Berdár Róbert nemcsak tudós, de ember is. A tudóst átengedném a tudománynak, nekem csak az ember kellene. — Komolyan mondod ezt ? — A legkomolyabban. (Folyt, köveik.)