Buda és vidéke, 1900 (9. évfolyam, 1-35. szám)

1900-01-00 / 1. szám

Budapest, 1900. (2) BUDA ES VIDÉKÉ lekötve, sőt ennek — mint alább látni fog­juk — épen az a hivatása, hogy megváltoz­tassa helyét. A növény, tudniillik, midőn meghozza gyümölcsét, arról gondoskodik, hogy magva ne essék közvetlenül arra a földre, melynek táplálós szerét saját gyökerei kihasz­nálták, hanem távolabb telepedjen le. E czél- ból némely növény a szélre bízza magvait, szárnyakat ad neki, mint a juharfa, hogy tova vigye a szél vagy esőernyő formájú bóbitá­val igyermekláncz. pitypang) ruházza fel,-' mely a szélbe kapaszkodik. Más növény mag- ■ vának különös kampói, horgai vannak, hogy a legelésző tehénre vagy az arra járó emberre tapadva tovább vitessenek. Az emberek hadá­val egész raj növény is vándorol. Hol ama­zok letelepülnek, ott ezek is tanyát ütnek. Az emberek harczra kélnek a benlakókkal, hogy maguknak helyet szerezzenek ; az ide­gen növények is elnyomják a gyengébb ben- lakó plántákat, vagy pedig őket szorítják ki az erősebb benszülöttek. A növények ezen vándorlását a botanika egy egész tudományága tanulmányozza. Rá­jöttek arra, hogy habár külön növénygeogra- fiai országok és növényövek jellemző flóráju vidékek vannak, ezek virágai sok helyen keveredtek. Ez a jelenség a növények föld- hözkötöttségét kizárja, hanem igenis kimondja, hogy vándorolnak; vagy saját erejükből vagy külső segély folytán. Hazánk ilyen beván- dorlott növényeit különösen Silberszky Ká­roly a „Kertészeti Lapok“-ban és Borbás Vincze dr. a „Természettudományi Közlöny“ hasábjain s „Budapest környékének növény­zete“ czimü müvében ismertette. Ezen mü­vek szolgáltattak sok segítséget ezen közle­mény Írásánál. Magyarország növényzete is a sok harcz, háború miatt, mely békéjét zavarta, erős változásokon ment keresztül. Leghosszabb időn át a törökök laktak hazánkban, kik messze földről jőve, sok idegen növényt hoz­tak az országba vagy véletlenül vagy mert nekik szükségük lévén arra, itt termesztették, Minket különösen azok érdekelnek a török növények közül, melyek itt hazánk szivében, Budapest körül, még pedig legin­kább a budai hegyek közt telepedtek meg. A török 1540-ben foglalta el Budát és 145 esztendeig tartotta kezei közt. Ezen hosz- szu idő alatt szép Budavárát egészen saját kényelmére alakította át, templomait mecset­nek használta, Mátyás palotáját össze-vissza dúlta. A Szent-Gellértheg}^ oldalán egy ker­tet létesített a török s behozott oda orszá­gából mindenféle növényt. így került oda az a sor füyefa, mely még ma is diszlik, de az ünnepeltet és mutatta be azokat, a kiket még nem ismert. Rezegné cerclet tartott. A báró olasz nyelven, a mit a társaságban hite szerint senki nem értett, megkérdezte Olimpiát, igaz-e, hogy Berdár Róbert az ő vőlegénye. Olimpia a sokkal fényesebb és nagyobb rangú ur karján oly boldognak érezte magát, hogy méltatlan­kodva utasította vissza ezt a hirt, mert ő leg­feljebb szánja ezt a kis púpost, de nem nevet­tetné ki magát azzal a szándékkal, hogy neje legyen. Minap is szégyenlette magát, mikor egy este vele karonfogva sétált. Helykői Aladár ezeket a szavakat mind hallotta és a mi kis érzés még szivében volt, a mi Olimpiáért élt, az meghalt ebben a percz- ben, Nemcsak hiú, nagyravágyó, de kíméletlen is. Az ember-állatseregletbe teljesen beválik. Gyöngyörüséges szalon ez a Minerva-szalón. Alig várta, hogy menekülhessen. Róbert­ért aggódott, hogy már nagyon is megtépték, az aggadalmok és kínozták a csalódás fájdal­mai. Minden tekintetben feltétette. Ha Zen- dehelyi István bebizonyítja azt, a mit ő mon­dott, hogy a komédiás-vér léha vér, az is baj ; ha Olimpia más lesz, mint ő hiszi, ez is ka­tasztrófa Ez a fiú siralomházban van. Vagy gyümölcse nem olyan, mint a déli vidékü füge termése, hanem apróbb. Mindjárt köze lében a déli oldalon, azon ut mellett, mely a szőllök közt vezet a Dunaparttól a vár felé van egy ritka növény a Peganon (Peganum Harmala). Ez azjegész országban csak a Szt.- GelléHhegy megjelölt helyén terem. A törö­kök piroo ruhafestéket készítettek e növény- /UqI, s erős illatú; magvát fűszernek használták. >Ebből magyarázható meg az, hogy ők ezt ide is magukkal hozták és termesztették. A . Peganon igen gá,adagon virágzik s virágja ',szürkésfehér. Gyümölcse, magva megérik ugyan, de nem alkalmas arra, hogy tovább terjessze a növényt. Még egyébb festőnövé­nyeket is hoztak magukkal turbános roko­naink, úgy mint a „Festő Buzér“-t (Rubia tinctorum), meg a „sárga szömöriczé“-t (Rhus cotinus.) Ez utóbbi különösen Magyarország déli részén honosodott meg. Az általánosan kedvelt bos or, mely majd minden kertet diszit, szintén török eredetű. Ez az Orgonafa (Syringa vulgaris.) A orgona vagy fehérmegyeiesen: nelencze igen nagy elterjedésü növény, úgy hogy Krassó-Szőrény- megyében már vadon is nő. Termőhelyét foly ton változtatja az „Afrikai Malkolmiaa (Mal­colm ia africana), de legtöbbször a Lipótmező felé előforduló gazos helyeken, a Kelenföld felé eső keserüforrások körül üti fel tanyáját. Apró rózsaszínű, vagy ibolya szinü virágai vannak levelei érdesek. Érdekes kis növény a „Madárorra Táskazár (Euclidium Syria- cum), mely szintén a törökökkel került hoz­zánk, s különösen a Sashegy tövében a teme­tőnél, Promontor, Buda-Eörs felé, vagy a Paskálmalomhoz vivő utón telepedett le. Vi­rágai fehérek hasonlók a tormáéhoz, s az egész növény szőrösödő. Midőn termését megérleli a növény golyóalakulag összezsugorodik, és a szél hajtja, mint az ördögszekerét a poros utakon. A „Pánczos Matyó'1 (Calepina Cor- vinni) szintén a törökökkel került a Gellért­hegy tövébe; nem különben a fehér virágú „ Varjuláf1 (Senebiera Coronopus), mely külö­nösen Promontor és Buda-EÖrsre vivő utak mentén vegetál. A legtöbb kerti növényün­ket szintén a török világ honosította meg. így a török nőknek közönhetjüs; a tulipánt, jáczintot, basarózsát, hasonló kép a „ne nyúlj hozzám“ meg az „égő szerelemu hang­zatos és találó nevű dísznövényeinket. A vadgesztenyét (Aesculus Hippocas ternum) ugyancsak az ozmánok ültettek el hazánk földjébe, és a pohánkát (Poligonum Fagopyrum) szintén ők vetették földjeinkbe. Láthatják ebből t. olvasóink, hogy a növényvilág is részt vesz emberek küzdel­veszélyes párbaj, vagy öngyilkosság a vége szegény kis púposnak. Megint nagy tapasztalatokat gyűjtött a szív méretei körül. Bizony ezek a tudós nők szívesebben néznék a legfiatalabb specziális- tákra kik még ebben is csak műkedvelők, de csinos embereknek is maga az elnöknő egész szenvedélylyel vezeti be és utasítja a fiatal tudósjelölteket és hir-gyakornokokat. Sikerült állatsereglete a megmérhetlen szivüeknek, hol a tudós-czim tudomány nélkül apró-fiura száll. Elég a tudomány czime; nem műveli azt egyik sem, de harczolnak a tehetség és tudás ellen. Tizenhat huszárt nekik lovagoltatni és szétveretni a kompániát. Ez a leggyökeresebb és alaposabb segítség . . . Szegény Róbert, csak neki ne történjék baja. Ámultában majd összeesett, mikor Ró- berttel beszélt. Nem volt ügyön jókedvű, de nyugodt. — Mi történt veled ? Kicseréltek ? — Olyan formán érzem magam. — Hirtelen változol. — Mindaddig változunk, mig a változa­toknak vége nincs. Bölcsen mondod De hát bevégződ- nek-e a változatok mig élünk ? meiben, mert az ember nem hagyja el ön maga termesztette virágát, mert kedves előtte, vagy mert életszüksóglelét elégíti ki, s a nö­vény is ragaszkodik az emberhez, s titokban — ha másként nem lehet — egy_egy mag­vát beleakasztja ruhájába ; hadd legyen társa, s az útközben elhullva, jelezze, hogy merre vándorol. A török világ gyászos emlékét nem csak a magas várfal juttatja eszünkbe, hanem az utszéli gesztenyefák, fügék és tulipánok mind emlékeztetnek hajdankori gazdájukra. Lehullott hát ez által is az a válaszfal, melyet az állati és növényi világ közé épí­tettek, mert bebizonyosodott az, hogy a nö­vények is útnak eresztik ivadékukat, vándo­rolnak, messze vidékre, ismeretlen tájra, uj hazát keresni, ép úgy mint az állati teremt­mények, kik még öntudattal is megvannak áldva, hogy útjukat nem csak a szélre, meg az ember védelmére, hanem saját érzékeikre Mikor meg nem volt hid a Dunán. A század huszas éveinek vége felé kez­dett tulajdonkópen lendülni a pesti társasólet, akkor kezdtek itt-ott nagy ritkán magyarul szólni a szalonokban, akkor terveztek magyar színházat a hires, nyakas alispán, Foldváry Gábor és Fáy András, a táblabiró-regényíró, és akkortájt alakult a magyar tudományos akadémia, amelynek első alakitó választmánya 1827. november 30-án ült össze a nádor, mint pártfogó és Teleky József gróf, mint elnök vezetése alatt. A pesti szalonoknak legnépszerűbb em­bere akkor Széchenyi István gróf, volt akinek nevét először 1825-ben, a pozsonyi diétán kapta szárnyára a hir szellője, akkor, midőn felsőbükki Nagy Pál egy tudós társaság ala­pítását hozta szóba, a gróf felállt és egj^évi jövedelmét, ÜO.OUO forintot, ajánlotta a haza­fias czélra. A fiatal huszárkapitány törve, alig be­szélt magyarul, de ez a mondása mégis min­den magyar szívhez utat talált, és utána min­den magyar a szivébe zárta. Széchenyi István nyilvános szereplése tulajdonképen itt veszi kezdetét. Ettől a percz- től kezdve azután mindig tervezett, mindig nagy eszméket forralt agyában ez a lángeszű titán s a szalonokban is, mig mások udva­roltak, tánczoltak, fecsegtek, ő meg-megállt az ablakmélyedésbe, összevonta sürü szemöl- deit és mogorván nézett ki a szűk, szegényes utczákra : — Milyen kicsi, milyen hitvány ez a város és ah milyennek szerotném én látni! — Ha nem végződnek is, de egy ideig szünetelnek. Vannak nagyobb állópontok. . . — Te most állóponthoz értél ? — Még nem tudom, de olyanformán van. Jer, menjünk be ide a sétányra, oly szép itt most. Hull a fának a levele. Az elmúlás és a feltámadás eszméi ölelkeznek. Jer, men­jünk be. — Nem bánom. Bementek a sétatérre, hol a gyemekek jutszadoztak és egy vén városi szolga ügyelt fel a rendre és kiáltott mindjárt, ne nyúlj hozzá-t. — Milyen szépek a szőnyegvirágok, ugy-e ? De sokkal szebb ennél a pázsit, a rét rendezetlen tarkaságával. Látod, ez is csak sablon, mely meggyilkol mindent. — Jól van, barátom. Szép ez az ábránd, de talán mégsem ez az állópont, a melyről beszéltél. — Nem, de nem akartom négy fal között megnyilatkozni szivemet. Itt, a virágok között, a fák alatt, még romlatlan játszógyermekekre nézve beszélem el, hogy virrad. —- Virad? Nem értem. — Barátom, én felfedeztem a vad leányt, a természet őseredeti gyermekét. (Folyt, köveik.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom