Buda és vidéke, 1899 (8. évfolyam, 1-36. szám)

1899-04-11 / 11. szám

BUDA és VIDÉKÉ Április 11. Budapest^ 1899. (4) F ü redi József, Kémé n y Jenő, F a ragó Ödön és B e c s k i Jenő pedig a komikus sze­repeket fogják játszani. A színház tenoristája Stoll Károly, bari­tonistája pedig J uhász Sándor lessz. A magyar fürdők. A balneológiái egyesület április 16-ikán tartja közgyűlését, ez alkalommal a fürdőorvosok is megtartják évi kongresszusukat, hogy aztán az uj évadban is szolgálják a magyar fürdők egyre jobban föllendülő ügyét. Bizony itt volna az ideje, hogy a fürdőügygyel az arra hivatott körök jobban és többet törődjenek. Az állam és székes főváros mutasson irányt a fürdők emelésében. A székes-főváros budai fürdői páratlanok egész Európában. Kár, hogy nem elég erélylyel látja el a fürdőügyet a székes- főváros és p. o. a Sárosfürdő vize évek óta használatlanul folyik a Dunába. Akvinkum. Kuzsinszky Bálint, az akvinkumi ásatások vezetője jelentést tett a tanácsnak a tavalyi ásatásokról. Tavaly 1576 négy szögméter terü­letet ástak ki s egy óriási lakóházat s egy szé­les, boltok által szegélyezett utczarészt találtak. A muzeum az eskü-téri hid építésénél és a budai Vigadó alapozásánál talált sok régiséggel gyarapodott, Akvinkum el van hanyagolva. Nem méltányolja maga a székes-főváros sem. Akvinkum természetes alapja a fővárosi múzeum­nak és a szürke elmélet mégis a Városligetbe tervezi. A múzeumnak Akvinkum miatt is Budán kell lenni. Ezzel egy szép vidék azon­nal kedveidé és fejlődésképes lenne. Követésre méltó példa. Alig van immár ember Budán, a ki a Budai Könyvtár-Egyesület derék munkálkodásáról ne tudna. Mindenki előtt ismeretes, hogy e fontos budai kultúrintézmény tartalmas nép- és szak- könyvtárt tart fenn, melyet már eddig is igen sokan s igen nagy haszonnal vesznek igénybe. Ez a könyvtár újabban ismét egy nagyobb könyvadománynyal gyarapodott, még pedig dr. Kiasz Pál ur szives jóvoltából, a ki 400 darab érdekes és értékes könyvet ajándékozott a budai könyvtárnak. Kívánjuk, hogy nemes jó példája minél több követőre találjon. Az uj műegyetem. A fővárosi közmunkák tanácsa az Olay Szilárd, Havas Sándor, Haasz Simon és a fő­város tulajdonában levő lágymányosi telkek ki­sajátítása végett még 1897-ben megindította a kisajátítási eljárást, hogy a műegyetem e helyen fölépíthető legyen. A székes-fővárossal létrejött az egyezség, a mennyiben ez, a közczélra való tekintettel, 60 írtjával engedte át telkét. A többi telektulajdonosokkal szemben azonban a kárta­lanítási ár megállapítása végett bírói eljárás vált szükségessé. A kir. tábla, mint másodbiróság, az Olay Szilárdtól kisajátított telek kártalanítási árát 154.166 frt 99 krban, Havas Sándor telké­nek kártalanítási árát 234.058 frt 85 krban, Haasz Simon telkének kártalanítási, árát pedig 92.000 írtban állapította meg. A kir. kúria hely­benhagyta a tábla ítéletét. A Buda és Vidéke önérzettel és megelé­gedéssel tekintheti azt, hogy az egyetemek egy része már biztosan Budán épül s bátran remény­kedik, hogy a közoktatás bölcs minisztere Wlas- sics Gyula a magyar ifjúság többi részének egészségét is szem előtt tartja és az egyetemek többi részeit is áthozza Budára. A trón legszebb éke leszsz az, ha a magyar ifjúság a király szeme előtt nevekedik. Elégtétel ez lapunknak is, mely ezért legelőször szállt síkra. Szálloda-átvétel. A budai Svábhegy-szállodát BerkoVits Jó­zsef volt miskolczi szállodatulajdonos s legutóbb a „Royal“ nagyszálloda főportása vette bérbe. Berkovits József kiváló szakember, előzékeny­sége és szakképzettsége által e szálloda üzleti forgalmát nagyban emelheti. Második sínpár Kelenföld és Bicske között. Az államvasutak kélenföldi és bia-torbágyi állomásai között lefektetett második sínpár mű- tanrendőri bejárását április 5-én tartották meg és át is adták a forgalomnak. A Bicskéig vezető folytatólagos második sínpár építési munkái se­rényen folynak, úgy, hogy előreláthatólag még ebben a hónapban be is fejezik az építést. A közlekedés ezáltal is javult, tehát egygyel több a kilátás arra, hogy a vidék, ha az elöl­járóságok és a közigazgatási hatóság végre megmozdul, virágzásnak indul .... Esömérö a Lánczhid mellett. Konkoly Thege Miklós miniszteri tanácsos a Lánczhid budai fejétől északra fekvő parkban csapadék-állapotokat feltüntető esőmérő felállítá­sára kért engedélyt a belügyminisztertől. A mi­niszter a kérvényt a fővároshoz tette át, mint a terület tulajdonosához s a tanács az enge­délyt megadta. Reggeli Újság. A budai érdekeknek a napisajtóban jobb barátja a magyar nyelven megjelenő lapok között nincsen. E mellett mindent megtalál benne az olvasó s évenkint 10 forintot takarít meg más lapok árához viszonyítva. A Roggeli Újságot már a korai reggeli órákban kapja a közönség s különös gondot fordít arra, hogy a budai nyaralók kezéhez is jókor jusson. A Reggeli Újság kiadó vállalata fogyasztási és élelmi czikkei jutányosak és jók. Budára is pontosan szállít mindent. Intézkedtünk, hogy lapunk előfizetői és olvasói mutatványszámokat kapjanak, hogy meggyőződjenek a lap irányáról. A Reggeli Újság előfizetési ára Budára is csak 30 krajczár havonkint. Vidékre 50 krajczár. A helybeli kihordóknál az élelmi czikkekre meg­rendelő ivek kaphatók. Templom és gymnásium, A kegyesrendűek tárházának Budán a a Városmajor-utczában egy nagy telke van. rend egy tagja azt tervezi, hogy ezen a bá­jos helyre helyezzék át a kegyésrendűek tem­plomukat és főiskolájukat. Ha ez a terv való volna, úgy a kegyesrendűek a legkeresettebb internátunk volna, mert minden előkelő szülő vetélkedne azon, hogy a székesfőváros egyik legegészségesebb helyen nevelkednék a gyer­meke. Ajánljuk a kegyesrendüeknek, hogy ezen a terven gondlkozzanak. A városháztéri telek eladásából minden költség kitelnék. Hollandi Életbiztosító Részvénytársaság. Folyó év márczius havában 433 ajánlat 4,056.022.78 korona tőke és járadékról nyujta- tott be, a melyből 390 biztosítás 3,317,422.78 koronáitoké és járadékról köttetett. A tiszta tiszta növekvés 301 biztosítás 2,464,064.04 korona tőke és járadék. 1899 márczius hó végével az átlag volt 20156 kötvény 175,360,044,24 korona tőke és járadék-biztosítás. Sertéstenyésztés. Több helyről kaptunk értesítést, hogy a budai sertésszállások ellen az elöljáróságok erélyesen léptek fel, de úgy látszik, hogy a sertéstenyésztők még erélyesebb fellépést várnak. Egy kérdés. Nem-e lehetne kényszeríteni az Ördögárok építő vállalkozóját, hogy a Városmajorban ha­gyott rendetlenségeit távolítsa el ? Elszomorító a Városmajor most. A fű egy részét megszá­radt salak takarja s a gyermekeknek nincs elég játszóterük. A lovagló tisztiszolgák nem mennek rá a göröngyökre, pedig megtehetnék, hogy fel­törjék, úgy is szabad lovaglóterük a tilalomfa ellenére a Városmajor. A katholikus misszió az 1900-iki kiállításon. A katholikus misszió bizottsága a legtávo­labbi gyarmatokra is elküldte az 1900-iki kiállí­tás programmját és meghitta a gyarmati misszió­kat a kiállításra. A katholikus missziók kiállítása a 113-ik osztályba lett beosztva. így írja ezt a Pans-Nouvelles czimű tartalmas értesítő, mit Saissy Amadé magyar nyelven szerkeszt Páris- ban s a minek a magyar napilapok nagy hasz­nát Vehetik. Egy szép kis majom. Emlékeztünk arról a szép kis afrikai ma­jompárról, mely az Arany Bárány vendéglő­ben volt látható. Az egyiket elemésztette a hon­vágy. A szép kis majom hulláját Dr Lendl Adolf kikészítő intézetében (II. Toldy Fereríez-utcza) olv szépen tömték ki, hogy sokan fogadni akar­tak rá, hogy a majom él. Dr Lendl Adolf való­ban csodákat művel az állat kitömések körül. | —® Elsőrangú hazai gyártmány. Pontos czim : ELSŐ MAGYAR GAZDASÁGI GÉPGYÁR RESZVENY-TARSASAG. BUDAPEST. Magyarország legnagyobb és egyedüli gazdasági gépgyára mely a gazdálkodáshoz szükséges' összes gazdasági gépeket gyártja. Rendelések megtétele előtt kérjük minden szakbavágó kérdéssel bi­zalommal hozzánk fordulni. es szakszerű felvilágosítással díjmen­tesen szolgálunk. Morzsolok. 1538. F. számhoz. Déli vasút. Az idei fürdőévad tartama alatt, azaz f. évi május hó 1-től fogva szeptember hó végéig, Budapest déli vasútról, Budapest keleti p. udvarról, Budapest Kelenföldről, Székesfehérvárról és Nagy-Kanizsáról rendkívül mérsékelt áru 1. II. és III. osztályú, az egész évadra, azaz f. évi szeptember hó 30-ig érvényes menettértijegyek adatnak ki, Siótokra, Szántódra, Balaton-Földvár m. h.-re, Szárszó m. h.-re, Szemesre, Boglárra, Fonyód-Fürdőtelepre, Mária-Telepre és Balaton Szt.-Gyöfgyre, továbbá (Siófokon át) Balaton-Füredre, Almádiba, Kenesére és (Bogláron ill. Fonyód-Fűrdőtelepen át) Badacsonyra, Révfülöpre és vissza. Ezen menettértijegyek alapján az utipodgyász a fentnevezett vasúti és gőzhajózási állomásokra és viszont közvetlenül továbbittatik. Ezenkívül a fürdőévad tartama alatt Budapest déli- vasut és Siófok közti forgalomban időleges jegyek is adatnak ki, melyek ára a kővetkező : 1 hóra: I. osztály 104 korona II. oszt. 76 korona. Az egész fördőévadra: I. osztály 256 korona, II. osztály 188 korona. Epe-szappan. Kitűnő hatásúnak bizonyult dr. Lisznyai-léle Stuart Mária epe-szappan, mely üdévé, fiatallá teszi a bőrt, min­den ránczot kisimít, bőrbajt, szeplőt, csömört, májfoltot, börfarkast és mittfressert teljesen eltávolít. Különösen szí­nésznőknek és tiszteknek ajánlható! Főraktár: Dr. Lisznyai, Lelle, Somogymegye és Török József gyógyszerésznél Király-utcza, Fölsey Kornél gyógyszerésznél Lipót-utcza 11. és Kriegner György gyógy­szerésznél Calvin tér. I

Next

/
Oldalképek
Tartalom