Buda és vidéke, 1899 (8. évfolyam, 1-36. szám)
1899-10-21 / „A Magyar”
Budapest, 1899. (4) A MAGYAR egyesülete, a telekkönyvi rendtartás tervbe vett reformja alkalmából, egy fölterjesztést intézett az igazságügyministerhez, a melyben azon nézetének adott kifejezést, hogy a hitel- telekkönyvek megbizhatóságának egyedüli alapja a közjegyzői okmány kény szer behozatala E fölterjesztés következtében a községi és körjegyzők országos egyesülete szintén előterjeszti a maga javaslatát, melyben kifejtette észrevételeit, hogy azok az alaptalan ráfogá- sok, a mikkel a királyi közjegyzők országos egyesülete a községi és körjegyzőket illetni szükségesnek tartotta, válasz nélkül ne maradjanak. Nagy fontosságúnak tartják a jegyzők Lukács László pénzügyministernek az 1900. évi költségvetést kisérő beszédében az adóreformokra vonatkozó kijelentéseit, bár nem helyeslik a kilátásba helyezett reformnak azt a részét, a mely az allami adók kezelését s azok behajtását a községek kötelességévé teszi, mert az adó végrehajtási költségeknek a község számára való átengedése semmi hasznot a községek pénztárának nem biztosit; hiszen az eddigi tapasztalatok bizonyítják, hogy ez a jutalék az adóvégrehajtással járó költségek fedezésére sem elegendő. A községi közigazgatás rendezésére nézve külön részletes javaslatot dolgozott ki az egylet. Ezt a javaslatot egy memorandum keretében felterjesztik a belügyministerhez. A jegyzék a nemzet érdekében valónak tartják, hogy a közigazgatás rendezésére vonatkozó törvényjavaslatnak megszerkesztése a legnagyobb nyilvánossággal történjék s azoknak megalkotásánál a közigazgatási élet különböző fokán működő szervek közreműködése is igenybevetessek. Eddig alkotott közigazgatási törvényeink hiányossága nagy részben annak tulajdonítható, hogy a gyakorlati téren működő alkalmazottak meghallgatása következetesen mellőztetett. Végül örvendetesen emeli ki a jelentés, hogy már caak 5 vármegye van, a hol nincs jegyző-egylet. A többi ö8 vármegyében szorgalmasan működnek a vármegyei és járási egyletek. Az elnök jelentését tudomásul vették és a pénztári jelentést szó nélkül elfogadták. Elénk vitát keltett a községi közigazgatás rendezése iránt megalkotott felirat javaslat, melylyel annak idejében már mi is foglalkoztunk. A választmány azt indítványozta, hogy az emlékiratot egy bizottságnak adják ki, hogy azt a megváltozott viszonyokra való tekintettel dolgozza át Ez inditvány heves vitát idézett fel. A hevesmegyeik erősen ellenezték a közigazgatás államosítását. A jegyzők túlnyomó többsége azonban kívánja az államosítását. Elfogadták a memorandumot is, mely ezen államosítási alapelvek szerint van kidolgozva. Még csak krassó-szörénymegyei jegyző- egylet indítványa felett történt felszólalás. Ugyanis megtörtént, hogy a múlt évben egy községi jegyző negyven évi szolgálati jubileuma alkalmával ezüst érdemkereszttel lett kitüntetve. Minthogy ezt a kitüntetést szokták adni a szolgáknak, a jegyzők pedig nem sorolhatók a szolgák kategóriájába, ezért a krassó-szörénymegyei egylet intézkedést kér a kitüntetések szabályozása végett. Az inditvány fölött a közgyűlés a napirendre tért, mert ez a kérdés hozzá nem tartozik. Több kisebb jelentőségű tárgy vita nélküli elintézése után a választmány összes javaslatait elfogadták. Mátyás királyról. I. Gazdag főurak unszolták Mátyás királyt minden alkalommal, már megürült jószágért, már hivatalért vagy másnemű kegyelem elnyeréséért. Ezen urakat a király egykor kivitte magával a szántóföldek közé sétálni, s a mint ott járkálnak, szemébe tűnik a királynak egy öreg paraszt, a ki négy ökörrel szántogatott. Mátyás ráismert, hogy neki egykori hű katonája volt, s tudta azt is, hogy ugyanaz furfangos ötleteivel s talpraesett feleleteivel sokszor mulattatta katonatársait, sőt még tiszteit s főtiszteit is. Megszólitá tehát szives leereszkedéssel s következő párbeszéd keletkezett: Király : Hát jó öreg messzi van-e még a messzi ? Paraszt: Bizony nagyságos uram, csak az ökröm szarváig. Király: Hát aztán hány még a harmincz- kettő ? Paraszt: Bizony már csak tizenkettő. Király: De azért megtudnál még most is fejni három bak kecskét: Paraszt: Meg biz én nagyságos uram. A király nevetve ment odább. Mikor azután a királyi várba viszza kerültek, ezt mondá a vele volt három főurnak: ,,Ha azt akarjátok, hogy kivánataitokat teljesítsem, hát fejtsétek meg nekem azt a három kérdést válaszaival együtt, a miket hallottatok a köztem s a szántogató paras't között folyt párbeszéd alkalmával. A három főur hiában törte fejét, s látván, hogy igy semmire sem mennek, felkeresték az öreg parasztot s körülfogták, hogy mondja meg : mit jelentett a király amaz első kérdése ? „Megmondom biz én száz aranyért“ szólt az öreg, a kinek volt esze, hogy ingyen ne beszéljen. Megadták neki a száz aranyat szívesen. „Tehát uraim“ mond a paraszt, „a míg fiatal voltam, az volt a: messzi, a meddig elláttam a szemeimmel ; most pedig az ökreim szarváig látok, tehát csak odáig terjed a messzi. „Ez heljms“ mondák a főurak, de hát már most mit jelent a második kérdés?“ „Azt is megmondhatom“ válaszol a paraszt, „de bizony csak kétszáz aranyért “ A főurak kelletlenül ugyan, de lefizették a nagy bírságot. Mire igy szólott a paraszt: „No már a második kérdés azt jelenti, hogy hajdan harminc-két fogam volt, hát most hány van meg belőle? Bizony már csak tizenkettő. E t ugyan könnyű lett volna kitalálni, gondolák az urak, de bezzeg nem úgy a harmadik kérdést „Hogy oldja meg? hogy fej meg ő ke me három vén bakkecskét?“ kérdék a paraszttó1. ,Megmondom a?t is“ vá'as o' a parasT, ,,de ezt már csak háromszáz aranyért teszem meg.“ A főurak e szörnyedtek, vonakodtak, de minthogy az öreg épen nem hagyott a'kudni magáva , a háromszáz aranyat is megfizették. ,,Hát uraim“ mondja az öreg : ,,igy fejem meg a bárom vén bakkecskét, a hogy az imént megfejtem kegye metekek.“ Ezt érté a kirá y- ő nagysága. A három úr dörmögve ment odább, de azt: váljon e mondták-e aztán a királynak, hogy mi volt az érte me a három kérdésnek vagy szégyenletökben nem mondták-e el? a történelem fel nem jegyetette. 1 II. Mátyás király egykor éjszaka Tétényen utazva keresztül megtörtént, hogy hintája az útban heverő malomkőbe ütődvén eltörött a kereke. A király ezen nagyon megboszankodott s pedig annál inkább, mert a mint mondá : hogy ha ez valamely szegény emberrel történt volna milyen nagy kára lenne abból. Rögtön maga elé hivatta a bírák uraimó- kat. föltevén magában, hogy szörnyen rájuk ijeszt. Mondá tehát azoknak a király : „minthogy olyan lusták voltatok, hogy a malomkövet ott hagytátok heverni az útban : büntetésül most azt parancsolom, hogy mire harmad nap mu'va visszajövök, nekem azt a malomkövet megnyúzzátok; miként viszitek azt végbe? az a ti gondotok.“ Bírák uraimóknak ezen parancsolat nagy fejfájást okozott, mert iszen soha sem nyúztak ők malomkövet, nem is tudták, hogyan kell hozzá fogni. Igen eszes leánya volt a bírónak, a ki mihelyest apjának aggodalmáról értesült, fe1- biztatá azt, hogy csak hagyja öt besfelni a kirá'ylya’, majd megfelel ő neki úgy, hogy az bizonyosan ki lesz elégítve; tudván az elmés leány, hogy a király mennyire szerette, ha a nép természetes eszével jó feleleteket tudott adni fogásos kérdéseire. Midőn tehát újra visszaérkezett a kirá y, leányostul ment oda a biró, s midőn Mátyás parancsolá, hogy a megnyúzott malomkő bőrét neki mutassák meg, a 'eány ezt mondá : „Hogy kívánhatod nagyságos kirá'y, hogy malomkövet elevenen megnyúzzanak? ha már azt kívánod, hogy apámék.lehúzzák a bőrét, legalább tégy meg annyit, hogy elébb vetesd vérét.“ Mátyásnak igen megtetszett az elmés leány helyes felelete, megveregeté a lyánka or- czáját, s további észrevétel nélkül folytatta utazását. III. Sokszor, midőn bal körülményektől üldözve legnagyobb bajnak ki volt téve Mátyás király, abból többnyire elméjének kimerithetlen kincse és hatalma, de gyakran egy épen váratlan bekövetkező esemény vagy jelenet, szóval a mint szokás mondani a szerencse által kiszabadult. Ugyanerre mutat a következő történet is. Mátyás király háborút viselt Podiebrád Csehország királya ellen, s hadjáratában már annyira haladott, hogy Csehország fővárosa Prága előtt megjelenvén seregével, a várost ostromolni kezdé; de erős lévén a csehek részéről az ellenállás, az ostrom, Mátyás király véleménye és reménye ellenére, igen sokáig húzódott annyira, hogy a király az ily hosszas ostrom'ásra megkivántató pénzbői egye őre ki- fogyván, egy idő óta a harezosoknak bérét nem volt képes kifizettetni, a miért is azoknak egy rés^e már zúgolódni kezdett. Nagy gondot okozott e baj a királynak, ß a ki harezosai közepete ve ök együtt részesü t a táborozás súlyos terhei ben, de most azon felül még a pénzszűke okozta zavarnak mikinti s minél hamarabb leendő megs tüntetése tekintetéből aggódott is. Mély gondolatokba merü ve egy alkonya- ton fel s alá járt a táborban a kirá y, s ezt folytatta addig, mig be nem á lőtt az éjszaka ; mire félbeszakasztva sétáját sátora fe é lópde t a király, midőn a tő’e nem messzire eső egyik sátorban hangos zaj hallatszik. A kirá y arra irányzá lépteit s a sátor közelében megá1 ott. „Negyven arany“ hangzott benn a sátorban ; azután pil anatig csend állván be, nem sokára több hang ezt hallatja : „O nyert!“ Mátyás elmosolyodék. Tehát odabenn játszanak, gondolá, s negyven aranyat képesek egy-egy koczkafordulásra föltenni, a sereg pedig dijat kénytelen nélkülözni. Félrevoná most a király a sátor függönyét s belépett. Látta, hogy ott aranyrakásokkal tei aszta' körül ü tek az ország főurai, s a koczka kézről kézre járt Első pillanatra senki sem vette észre a királyt, s csak akkor ugráltok fel mindnyájan, midőn a király nyájas hangon mondá: „Jó mulatóst urak.“ Az urak zavarba voltak, de a király mosolyogva sfet: „Folytassuk uraim! s ha megengeditek, ón is részt veendek.“ És úgy is lett, a játék folytattatott; a királynak fö ötté kedvezett a s erencse és pedig olyannyira, hogy a hajnal hasadtával tiz ezer aranynak vo t airtokaban. A király e nevezetes összeget azonnal a ka- tonoság hátra'évő zsoldjának kifizetésére forditá. Nyomatott Kaufmann József kő- és könyvnyomdájában Budapest, V., Arany János-utcza 4.
