Buda és vidéke, 1899 (8. évfolyam, 1-36. szám)
1899-08-21 / „A Magyar”
Kisasszony hava 21. BUDA és VIDÉKE szórakoztató lapja „A |V[ AGYAK*“ SZERKESZTI: mindszenti ERDÉLYI GYULA. A „Buda és Vidéke“ előfizetési ára : 6 frt egy évre. <Á lantos éneke Zrínyi lakomáján. “De az étel után egy szép török gyermek Ura hagyásából a házba belépők, Szép gyöngyházos tassán kezében tündöklék, Fejét betekerte gyönge patyolatoég. Jlz egyik válláról szép bársony káftánját Lebocsátá; kezdé igazgatni kobzát; Jlblak felé üle összehajtván lábát'. Kobza szavával igy nyitó hangos torkát: „Miért panaszkodjam szerencse ellened, Ha bővited mindennap én örömömet ? Nem szakadsz el tőlem, a mint vagyon hired, Hogy állhatatlanságban telik minden kedved. Kikeletkor áldasz a szép zöld erdővel, Szerelmes fülemile éneklésével, Égi madaraknak sok külömbségévej Viz lassú zugássa j szél lengedezéssel. Nem irigy led nekem az én egyesemet; Inkább hozzá segit’sz szeressen engemet, Soha el nem veszed az én vig kedvemet, Neveled órán kint gyönyörűségemet. Adsz nyáron nyugovást és szép csendességet, Szép cziprus-árnyékokat, hűvös szeleket, Gyönge tűvel varrott szép sátorernyőket, Szomjuság-megoltó jó szagos vizeket. Gszszel sok gyümölcsösej czitrommal, narancscsal Jljándékoz’sz bőven, szép gránátalmával, Erdőn vadat nem hagysz, mert nekem azokkal Bőven kedveskedel, és jó madarakkal. Be télen, a mikor minden panaszkodik, Ükkor az én szivem inkább gyönyörködik, Erős förgetegen szivem nem aggódik, Mert szép lángos tűznél testem melegedik. Es vagyon császáromnál nagy tisztességem, Mindenek között vagyon nagy becsületem; El nem fogyhat soha az én sok értékem, Van jó lovam, éles szablyám, szép szerelmem. Te ugyan kötve vagy szerencse lábamhoz, Mert elfuttál volna eddig gonoszomhoz. Ha volnál szabadon; de rám gonoszt nem hoEsz, Mert szerencse, kötve vagy az én lábamhoz.“ így szála a gyermek. Szerkesztőség és kiadóhivatal: I. kér., Városmajor~uteza 28. sz. A „Buda és Vidéke“ kiadása a „Magyar“ egy évre 1 frt 20 kr. Éjjeli zene. Csak egy-egy kántornéba van meg ma már az a nóta, a mit „Füredi emlék“- nek hireszteltek el s a mi igy kezdődik: „Képeddel alszom el . . .“ Az árijáért nem kár, de hozzá voltunk szokva. Hej, több költészet rejlett az napság az életben, mint ma a költészetben. Nem múlhatott el akkor bál, majális a nélkül, hogy éjjeli zenét ne adott volna a fiatalság. Ma már csak szórványosan fordul elő egy-egy patriarchálisabb vidéki helyen. Pár évtizeddel ezelőtt még a fővárosban is divatozott, a rohamos fejlődés és emelkedés megölte ezt is. A költők költői egyéniséggel olvadtak be a társadalmi életbe és vezették azt. A leányok, nők — anélkül, hogy jegyeseikhez, férjeikhez hűtlenek lettek volna — rajongtak a költőkért és nem volt rá eset, hogy a legközepesebb poéta versei legalább 5—600 példányban el ne keljenek. Nézzük csak meg a hatvanas években hajadonkodott hölgyek könyveit, ott látjuk mindegyik asztalán azt a diszkötésii könyvet, mit a kedvencz költő sajátkezű ajánlatot adott a páratlan honleánynak, (ma nem nevezi magát senki igy). A kötetben lehetett olvasni N. N. kisasszonyhoz, egy lángoló verset, az unoka bajosan tudja, hogy ez a vers a nagymamához szólt, ki akkor pártában, pruszlikban tánczolta a körmagyart. Eltűnt szép korszak, nemzeties lelkesedésünk temetője sóhajtva köszöntlek! Balga ember, — kiáltanak sokan — hogy lehet keseregni az éjjeli zene felett! És én azt mondom : lehet! A nők lelkesedtek, mind azért, a mi költői volt, a miben költészet rejlett. Az éjjeli zene egy költői momentum, megzenésítése az érzéseknek, megkönnyítése a szerelem vallomásának, hódolat és dicsőség. Büszkén dobogott annak a szive, a ki kapott, párnáiba bosszúsan sírva temette , fejét, a kiről elfeledkeztek. Egy szép bál emlékeivel aludt el a leány, még érezve a tánezban átölelő karok delejét, meghallotta a dallamot, a hogy voltakat. Hajnalodik, harmatozik ... és akkor megszólal a „Képeddel alszom el, képeddel ébredek,“ mi kellett ennél egyéb, még ezután rágyújtottak az ő meg az ő nótájára, meg volt az eljegyzés, nem kellett itt sokat beszélni. A költészet, a zene szentelte meg frigyüket, galambfés/ekbe költöztek s úgy éltek, mint a galambok. Lehet, hogy az egész falut bekalandozták éjjeli zenével (hajnalban), minden leány ablakánál elhuszták az ébresztőt és azután a váló nótát, ki-ki ráismert a magáéra. Néha a vendégszeretőbb házaknál először egy kicsit félrehúzták a függönyt, kinyitották a felső ablakokat, azután előbb a szobalány, majd a kisasszony győződött meg róla, ott van-e a nóta gazdája. Felébredt apa, meg mama, urambátyám kimegy a kompánia közzé, a czigány felismeri és ráhúzza az ő nótáját, no hiszen csak ez kellett, azonnal elhangzik: tessék belyebb kerülni, sebbel-lobbal terítenek; korhelyle- ves, sonka, egy kis szilvorium, aztán megint folytatják ott, a hol egy pár órával előbb elhagyták. A szomszédból összeverődnek s járja ismét a táncz, a nóta, ebédre meg csak el nem ereszthetik a fiukat; kárlátóba esik a sok aprójószág. így volt ez még nem is olyan régen. Emlékezhetünk költséges éjjeli zenéről, is, mikor váltott lovakkal ment az ur a patikárus bandájával Párádra, hogy ott legyen az Annabál éjjeli zenijével. Nem is várták, nem is hívták, kesergett a leány rajta, hogy szive választottjával nem tánczolha- tott és ime hajnalban megrendül a húron az „Árvalányhaj a süvegem“ stb. nótája. Megesett az is, hogy nagy sárban, lóháton vagy ökörszekéren ment a banda, mert ott kellett lenni a május elsejére vagy a névnapra, nem maradhatott el a „Képeddel alszom el . . .“ Néha úgy diákok között megesett az is, hogy czigányra való nem telt ki, mit csináltak? Hárman-négyen összeálltak, meg volt a kántus és az éjjeli zene is. Néha egy-egy vártatós leányt vagy menyecskét ki is tréfáltak, valami gúnyos nótát szerezve rá, a miért ez ugyancsak haragudott. A szerenádra való hajlam meg van a magyarban, tilinkójával mennyit beszél a pásztor, vagy a mesterlegény a harmonikájával, dorombjával. Urnái, parasztnál rokonok a költői vonatkozások és hajlamok. A grófné csak úgy örült az éjjeli zenének, miként a porleány. Kidivatosodunk ezekből is, haladunk a korral, vetkőzünk szokásainkból, mire vezet ez? Nem tudom, sok van már a polgáriasodás kinövéseiből a nyakunkon. Érdekesnek találunk egy klasszikus éjjeli zenét feleleveniteni, mikor a korán elhunyt magyar humorista, Beöthy László és Nagy István, „Fauszt“ utolérhetetlen Hazai ásványvizeket igyunk!
