Buda és vidéke, 1899 (8. évfolyam, 1-36. szám)

1899-12-21 / 35. szám

Budapest, 1899. VIII. évfolyam 35. sz. Vasárnap, Karácsonyhava (Deczember). BUDA és VIDÉKE SZERKESZTI: ERDÉLYI GYULA. KI RE> Ó ~ RIV AT A L, hol előfizetni lehet és hirdetések felvétetnek : Budapest, I., Városmajor-u. 28. Előfizetési árak : Egész évre 12 korona, félévre 6 korona, évnegyedre 3 korona. SZERKESZTŐSÉG: I., Városmajor-utcza 28. Kéziratokat és közleményeket ide kérjük küldeni. Keresztény szellem. Egyetlen egy vallás felekezetet sem zavarhat az meg nyugalomban, ha egy ke­resztény állam a keresztény szellemet erő­siti. Ki ki imádja Istenét a maga szive szerint, de ne ártson a keresztény szel­lemnek. A napokban egy levelet kaptam, mely­nek névtelen Írója engem azzal vádol, hogy a keresztény szellemről sokat emlékezem. Tettem és tenni fogom, mert másként nem cselekedhetem. A keresztény ember nem tagadhatja meg hitét különösen ezen Szent István birodalmában. Háramlók érte. Itt állok. Másként nem tehetek. Sőt küzdők azért, a miben hitünk legnagyobb erősségét látva, hogy a keresztény vallás felekezetek egymás mellett jó békében éljenek. cIdézem fjimándy Ébresztő JCangok XYI-ik könyvében közölt s hozzám intézett nyílt levelem egy részét, melyből gondol­kodásom bárki megismerheti. A magyar keresztény társadalom csak is úgy diadalmaskodhatik, ha a legnagyobb magyar, gróf Széchenyi Jstván elvei és hagyományai szerint rendezkedik, őt követi. A Széchenyi-kultusz ébresztése, a szivekbe való csepegtetése mentheti meg a hazát, s a hamis bálványoknak értékükre szállí­tása nem bűn, ha nem tetszik is sokak­nak a nemgondolkodó tömegben. A népet az menti meg, ki Széchenyi hagyományai, zászlaja alá gyűjti, minden más szászló Mohácshoz vezet. Én mondom ezt a kál­vinista keresztény magyar, a katholikus ke­resztény Széchenyi leghódolóbb tisztelője. A keresztény vallások széttagolása erőveszteség ép úgy, mint a vallásoknak a politikába való behurczolása, az izgatás egymás ellen a különféle katholikus és protestáns lapokban, már vérveszteség. Én a keresztény magyaroktól általá­ban keresztény szellemet követelek, közös társadalmi aktiót a Jéssus ’-Krisztus törvé­nyeinek rendelése szei|nt s ha én akármily formában igyekezem felépiteni a Jézus or­szágát, tisztelem azt, ki ehez más utat és formát választ. Mindnyájan a Jézusért a Jézus nevében. A zászló egy, melyre es­küdtünk, ha más regimentben szolgálunk is. Hogy állunk ezzel az általános ke­resztény szellemmel, tisztelt katholikus és protestáns atyámfiai?! Rosszul. A Jézui Krisztus szigorú követői, az evangeliums alapon állást vallók, mindnyájunkat pogá- nyoknak tartanak, mert sokat adnak a for­mákra és keveset a lényegre. A Nazare- nusok terjedése vád az evangéliumi hithű­ség ellen ! Hiába írják magukat a kálvinisták keresztyéneknek, tehát /y-vel s a katholi- kusok /-vei. Hiába vitatkoztak erről egész könnytárra valót, mert a formák között el­veszett a lényeg. A hit belseje, az erkölcsi alap hiányzik. Megvan a név, de nincs meg a szellem. Miután nincs keresztény szellem, nincs vallási türelem, de kifejlődött a keresztény­ség nagy kárára és a semitizmus nagy hasznára a felekezeti gőg, s a hibáknak, vagy érdemeknek felekezetek szerint való elkeresztelése. Nem volna ez így, ha első sorban keresztények s csak azután lenné­nek katholikusok vagy protestánsok. Én jó keresztény vagyok s nem tö­rődöm vele, eretneknek neveznek is, mert értem is meghalt Jézus, és én is kész vagyok meghalni Jézusért. Luther és Kálvin megbirálása, a tet­szés vagy nemtetszés nyilvánitása, vádak az egyik részről, vádak a másik részről, a pápák, a Jezsuiták s a papok befeketitése csak a felekezeti gőg nyilvánulása, mely betegség a kereszténység hatalmas cser­fájának gyökerén. Ne menjünk a szélsőségek után. Én nem irom alá Tisza Kálmánnak azt a ki­jelentését sem, hogy hazánk: „a magyar alkotmányt és nemzeti műveltséget a protes­tantizmusnak köszönheti,“ de I. Napóleon­nak azt a mondását sem: „ehöl nem fog­hatom, hogy lehet eszes ember napjainkban még protestáns .“ (Ébresztő Hangok XY. könyve 381.) Ugyancsak nem vallom Rigó Lajosnak ezen szavait. „Jíz igazi magyar szabadságszeretetnek, vallási tilrelmességnek, valódi magyar hazafiságnak, kulturális elő- haladásnak, egyedüli szóvivői mindonkor csak a magyar protestánsok valának.“ (Ébresztő Hangok XY. könyve 392.) ^Éppen úgy nem irom alá ezeket, mint az Ébresztő JCangok-b&n a Magyar Tudo­mányos Akadémia, és a Ludovika akadé­miára történt adakozásoknak a katholikusok A „Buda és Vidéke“ tárczája. cAz „Örökzöldek“-böl. *) XL I. Igen ! Sokszor azt hiszem, hogy Lelkemben nagy hangzavar van, Mintha ahány, annyi nő-szio Nyögne, búgna bús panaszban, Szakadatlan. Mert ilyenkor sorra, sorra Eszembe jut méla, vágyó Szemök) arczuk) kik szerettek Tiszta szívből, égő vágyból Mind ahány volt. Oh, pedig — amint szivembe Nézek ekkor és azt érzem, Hogy én is mind igy szerettem — E zűrből lágy összhang lészen, Lassan, szépen. *) Mutatvány a rég hallgató kitűnő költő ily czimü megjelent vaskos kötetéből. Szerk. S aztán mintha a szentlélek Szállna rá egy orgonára, És ez belekezdné a szép ,,Introitus^ dallamába Önmagába’; Oly édes, mély s fölemelő Béke árad a lelkemben, S érzem isten jelenlétét . . . S boldog vagyok véghetetlen\ Véghetetlerí ! Benedek Jlladár. Hol a vad leány? — Regény. — Irta : Erdélyi Gyula. HATODIK FEJEZET. Olimpia. (Folytatás ) Zendehelyi István báró azért vezette ide be Olimpiát, hogy a szerelmes tudóst lefegy­verezze és Olimpiának udvaroljon. így minda- kettő az ö hive marad és nem feszélyezi őt Berdár Róbert gunyjaival, gúzsban tartja a féltékenység, ha észreveszi és ha nem, úgy Olimpia . . . Ha pedig Olimpia is viszonozná a kis törpe érzéseit, úgy a felébresztett női hiúság lesz az Operette-tudósok szövetségese. Már túlságosan háborgott a specziális szédel­gések miatt dr. Berdár Róbert. Rezeg Kálmán mindenáron szerette volna, hogy családjához kösse, ezért beszélt vele leánya férjhezadásáról. A tudósok és hires emberek családja összetart. A családi érdek egy kis hályog és ez is az ő malmukban őröl. Berdár Róbert nézte a játszó gyermeke­ket és el is érzékenyeoett. Ekkor gyengéd kéz érintését érezte hátán. Visszanézett Agathb volt. Agatha, ki egyszer a hirtelen lángolt Helykői Aladárt kikosarazta. Agatha, a ki csak hires embert óhajtott férjéül és igy Zen­dehelyi István báró praedesztinált menyasszo­nya. Hát ez miféle nö lehet ? Levelet irt neki, melyben veszedelemre figyelmezteti. Ezt meg kellett köszönni. Specziálitása a pillangó- röpülés tanulmányozása. Tudós leány. Örö­költe. Jó volna, ha minél előbb tovább állna. Terhére van. Olyan ellenszenves volt ez a leány. Félt tőle. Köszönöm a levelet . . . — Kérem, nincs semmi köszönni valója. Én vagyok hálára kötelezve.-- A világért sem. Nem is tudnám, miért?

Next

/
Oldalképek
Tartalom