Buda és vidéke, 1899 (8. évfolyam, 1-36. szám)
1899-08-11 / 23. szám
Budapest, 1899. (2.) BUDA ÉS VIDÉKE lásban, önzésben, vagy a nagyravágyődásban, hanem csak egyedül az Ország boldogitá- sában légyen gyökerezved Ez a szónok idézi Szent Pált: Szolgák! Mindenben engedjetek a testi uratoknak. Urak ! a mi igaz és illendő a szol- gáknak) megadjátok tudván, hogy néktek is uratok van a menynyi end Oóalogh Sándor, komáromi apátnak 1811-ben szintén Bécsben tartott Szent István beszédéből jegyezzük úgy a következőket ; ,,A király ura és atyja a hazának, az ő boldogsága egy a Jíaza boldogságával,'0 Ofádassi jfersztyánszky címre, apát 1818-ban a budai főtemplomban mondott beszédében Szent Istvánnak szemben hálá- datlannak nevezi azt a nemzetet, mely ősi erkölcséből kivetkőzött, a nyílt szivüséget elhagyta, a népnél a szemérmetesség ismeretlen nevezett lett. A hitnek a cselekedetek ellene mondanak. Az ilyen nemzet Hazájának nagy apostolát háládatlansággal illeti. Hasonló módon élesztette a hazafiasságot 1812-ik évben a Szent István napján tartott bécsi beszédében Sróf Ofádasdy cFerencz, ki beszédét igy végezte: Hegyünk oly magyarok, mint voltak azok, kik a valóságos boldogságot és dicsőséget, egyedül az Ssteni erkölcsbe helyezték. Hazánk nagy oltárjánál hozzád kiáltunk Szent István királyunk! hozzád sóhajtozunk te Árpádnak igaz vére, nemzetünknek nagy Apostola, Országunknak Atyja, minden boldogságunknak szerzője ! légy pártfogónk az Istennél, hogy öntve sziveinkbe nagy buzgóságodat, őseinknek nagylelkűségét, hogy azok, a kiknek nagy tetteiről még az utóbbi világ is álmélkodással emlékezik és magyar neveiket csak mély tisztelettel emlegeti, nemcsak vér szerint való unokái, hanem méltó örökösei lehessünk. Azért engedje meg a teljes Szent Háromság egy élő Isten, hogy dicső elődeinknek jámborsága, Osten/'élőség e, Sfem- zetünknek nagy lelküsége bennünk ismét felébredj end Szivünkből kérjük, úgy legyen! £T. <9y. Egy reggel Tatán. p'r — Levél a szerkesztőhöz. — A Immár vége a szünidei bumlizásnak. Nemsokára be kell rukkolni újra a nemzetihez. Bebarangoltam sok kies tájat, a bérezés Tyrólt, a festői Salzkammergutot, a divatos Glmundent és Ischlt. Láttam sok érdekes és kellemes embert, — az unalmasakat szerencsére hamar szoktam feledni. Utóvégre Tatára kerültem, boldogult Hollós Mátyás királynak e kedvencz tóparti városába. Jó ízlése volt ebben is a nagy királyunknak — nem emlékének akarok ezzel hízelegni, csak azt csodálom, hogy utódai közül egyik sem szerezte meg magának üdülő helyül Vilmos német császár azt mondta Tatára : „Es ist ein Stück Paradies“. A kontinensen valóban párja nincs. Koronás fők hilán most a nagy hatalmas Eszterházy nemzetségé Tata. A kedves, lovagias Ferencz gróféi a gyönyörű, gazdag források, a kies ligetek, az ősi parkok százados fáikkal, a szép kastélyok, erdők, gyepek, rétek, bástyák és hegyek egész tündérbirodalom. Nézzük tündérországban a napkelést. Engem főleg Tóváros érdekel, ott trainirozza Richards mester, inkább kedves és szép, mint pompás és jó lovamat, a Megaerát. Még a nap bele sem pillant a tóba, már apró emberek gyors mozgása élénkíti a kis várost. A lovász legények sietnek helyekre. A szépészeti bizottság erélyes elnöke a hatalmas Balog Lajos ur vizes kocsijai locsolják a különben poros utczákat dicséretes szorgalommal. Most nyílnak a kapuk, jönnek a verseny- istállók lovai kifelé, hátukon vígan fütyörésző fiukkal, ki a festői tó partján az ízléssel parkírozott idomító pályára a reggeli üde levegőben. Smart idomár lovait a Remeteségi kastélytól már rendesen ott találják. A szépen locsolt gyepet, a gonddal megkoronázott homokat a Dréher lovak lába tapossa le reggelenként legelőször. Ebben a korai órában, a mikor bálozás alkalmával vidáman, de fáradtan lefekszünk. A zöld harmatos bokrok megöl gyors egymásutánban tűnnek fel a versenylovak büszke fejei, a mint a hosszú sorokban közelednek, mint a darvak az égen. Kezdődik a munka, a nehány száz teli- vér repül tova előttünk, mint egy tünemény, mintha nem is a földön járnának. Halljuk a trainerek parancsoló szavát, látunk versenylótulajdonosokat gyalog, kocsin, lóháton. Ott mozog haragosképü de jószivü M. trainer szidja a pályafelügyelöt régi szokás szerint, még abból az időből maradt, a mikor hajdan a fővágy lett volna a hátára ülhetni P. pályafelügyelő urnák, beleverni két oldalt a sarkantyút (igazán humánus idea) és begalla- pirozni rajta az akkor szerinte rossz karban levő pályát. Lassan elmúlik a fergeteg, széledeznek el a lovak, távoznak a gukkerező uraságok. (Hölgyet most keveset láttam.) Kezd a nap erősen sütni, pusztán marad a táj. Nézem a tó csillámló fényes vizét és indulok haza én is. Nemsokára pedig Pestre a versenyekre. Es vágyódni fogok arra az időre, a melyet a kies tatai földön töltök. Szép Tata, kóklő hegyek, szőke hullámok, lombok suttogása, virágillat, madárének : Isten veletek! Mész lén yi Jldrien. Krisztinavárosi buesu. Napkeletnek néző szobra jó öreg Szent Jánosnak néma csöndben ülte meg az idei búcsút. A kör ülte fekvő egész teret újjá alakította az erőszakos haladás ; — lejtős felülete tetszetősen felemelkedett és egyenesre simult a kövező mesterek keze alatt homoritott háromszögű két teret is nyervén, most ezek között csilingel a vígan sikló villamos; széles gyalogjárat nyert közlekedésre is. Vége immár itt is a falusi életnek , . . máskor eső után bokáig kapaszkodott az ember czipelőjére agyagos földjének nyirkos sara most simára lapulva sütkerészik rajta a tö- mörré gyúrt szurkos ázalag. A szobor maga vagy fia méternyire ferdére sülyedt helyzetbe került négy kőczölöp- jével, árnyékot vető négy gesztenyefája is feltöltettek alaposan, legalább szerény kilátást nyertek arra, hogy életfolyamatuk hamarabb el apadjon ; a tavaly még szerte hányós téren szerényen meghúzódva, üresen kereng egy idetévedt kőhinta, kehes sipládája be-be nyikog az Árok-utczába, hívogatván a neki való apró közönséget. Mint egy nagy kereszten, úgy terül el a Roham- és Pauer-utczák testén az élénk zsi- vaju, búcsút járók sokasága, a bábos sátorok szokatlan nagy számban lepik el az útszegélyeket, mégis mintha kisebb volna az idei sokadalom, amit részben a rettentő hőségnek, másrészt a Jánoshegy felül már dél óta gyülekező s eget zengető nehéz felhőzetnek lehetne betudni. Alkonyattájt azonban megszaporodik a nép és neki tódul a bucsufiát kínáló bódéknak. — Férjhez kell adnom. Itt az ideje Adjon tanácsot. — Hát kérem a legelső, hogy léptesse ki a Minerva-szalónból. Meglássa, férjhez megy a kisasszony, mindjárt változnak az idomok a szabad levegőn. — Hát ön nem adná tudóshoz ? — Urambátyám, ha nekem leányom lenne, én embert keresnék. Fő az ember, azután jön a tudós! — No, én nem fogadom el. Hires ember fia, hires ember leányát vegye el Az apa híréből mindig örököl a fiú. Most már nemcsak a bárók és grófok, de a tudósok is születnek. Ez az atavizmus tana, kedves kolléga ur. — Tessék csak a kisasszonyt falura adni, majd meglássa, másként gondolkodik ; mindjárt belátja, hogy milyen keveset tudunk mi. — De uramöcsém! — Már pedig úgy van. Döntsük le ezt a khinai falat, mi mögé a tudós világ elrejti magát és mindjárt változnak az idomok, Örökölhetem az apám bundáját, de az apám tudományát nem. Észt átvihet az atavizmus, de ismereteket nem. Mert valakinek az apja hires költő volt, írhat az rossz verseket s a tudós fiának, meglehet, nincsen vágott dohánya. — Honnan hallotta ezt? — Tessék csak kimenni a világba, mindjárt meglátja A tudósok nem néznek tükörbe, de nem is látják magukat. A Minerva-szalón- ban ismerjük egymást, de magunkat nem. Friss vér, friss elemek így véka alatt marad a világosság, a hogy most folytatjuk. — Jaj, de az asszony . . . — Azt akarja mondani, urambátyám, hogy a tudós nő. Ez ellen is harczolni kellene. Az asszony csak nem viselheti a férje kalapját, pápaszemét és parókáját. A mathezis-tanár felesége nem mathezista és igy tovább. Kár ezeknek a hölgyeknek ezt a tudományos bohózatot játszani. Levegőt, szabad levegőt! — Ej, ej uramöcsém tévtanokat hirdet, a tudós osztály ellen izgat. — Nem, hanem én az életet és embert keresem. Tessék velem tartani és tanulja meg gyermekei kedvéért az élet iskoláját. — Én nem vegyülhetek az emberek közé, hisz tudós vagyok. — Kedves egészségére kívánom. Rezeg Kálmán azzal a meggyőződéssel távozott, hogy Berdár Róbert fel akarja forgatni a világrendet. Berdár abban hagyta munkáját és a főhadnagynak adott légyottra indult, hogy lássa, I mennyire változtak lóverseny-nyelven beszélve az idomok. HARMADIK FEJEZET. Változatok. Helykői Aladár a légyott helyére jóval előbb érkezett a kitűzött időnél. Tetszett neki első látásra a kis professzor, pedig még nem tudta, hogy ez a kedvderitő búskomor emberre nézve megbecsülhetetlen. Tudósok és katonák között is két faj van; az egyik nagy képű, kardcsörtető, a másik faj jó fiú. Nemcsak tudós és katona, de egyúttal ember is, ki nem hiszi azt és azzal nem képzelődik, hogy közötte és más Isten teremtése között valami nagy válaszfal van. Ez is egyenruha, az is. A volt huszártiszt a légyotton már polgári ruhában jelent meg. Megállt a kijelölt utczasarkon és nézett czéltalanul a világba. Ez a ruha nem szorította, nem égette. Ügy érezte magát, mintha legalább négy évvel ifjodott volna meg és megtalált volna egy kedves tárgyat, a mit elvesztett. Azon kapta magát rajta, hogy fütyörészett. Talán ez a nóta volt az a kedves régi tárgy, mit elvesztett és megtalált. (Folyt köv.)
