Buda és vidéke, 1898 (7. évfolyam, 1-36. szám)
1898-03-11 / 8. szám
Márczius 11. Budapest, 1898 (5.) BUDA és VIDÉK E Jánosa Ferenczué (Aggfalva), Varga Matild, Aaiady Josefiue, Zit,tér Vilmosáé. Zsák Hugóné, Zamoly Béláné L e á n y o k: Blischitz Ilona, Berger Anna, (Győr), Bursícs Irma. Biermann , Vilma és Amanda, Balczár Irén, Erdei, Rezsin es barika Faba Emilia és Francziska, Heisz Erna (Pozsony), Hofecker Anna, KordínaBerta, Kneifel Irma, Kovács Etelka. Károlyi Jolán, Keller Hona és Giti. Lokota Anna, Löwenstein Karola, Lucs Francziska és Laura, Metz Ilonka, Ormai Lili, Plesko Margit, Richter Amália és Margit, Szurovy Ilonka, Szakács Milka, Szu- 10vy Irén. Schneller Zora, Szager Ida. Szekér karolta, Staudtner Paula és Tériké, Tomisics nővérek. Tolnay Etelka és Aranka, Várady ^una, Waginger Ilona, Varga Sarolta és Riza, Witter Gizi. Zamoly Aranka Az első szerelem. — Humoros elbeszélés. — Milyen végtelenül szomorúan hat egy arczkép ! Szemek, a melyek nem látnak ; fülek, melyek nem hallanak; száj, mely nem csókol ; kebel, mely nem hullámzik ; kar, a mely nem mozdul szerető ölelésre 1 íróasztalom közepén áll művészi keret beu Szidi arczképe. Potom egy koronáért vet tem a. fotográfusnál. Testét trikó födi. az a trikó, melyet én oly sokszor megbámultam a —1 színpadon. Tagjai szobrász vésője alá valók ; keble — bizonyosan márványkebel. — dudoros csip kék alá van rejtve, vállait sűrűn lepik el aranyos bajának göndör fültjei. s rózsás kisujján ott ragyog az a gyémánt g-űrií. a melyet én ajándékoztam neki, s a melynek utolsó részle tét a buga teli bíróság előtt kellett kifizetnem. Mert hát Szidi színésznő volt. Egy olyan lény. a kinek mije sem hiányzik ; se keble, se foga, se haja, se keztyii gombja. Aki minden este királyné, tündér, istennő, ki szivárványos felhőkön lépdel : a kinek arcza mindég fehér és csodásán szép. ajkai mindég ragyogók és a kinek a Dárius kincse sem elég. Hogy mi voltam én akkor? az nem tartozik a dologhoz. Elég, ha annyit mondok, hogy még csak kétszer tíz esztendőn keresztül kaptam volt ajándékot a születésnapomra. Húsz éves korában mindenki bolondot csinál. Az egy ik nagyokat iszik, a másik elpocsékolja. duzzadó erőit, a harmadik nyakra-főre párbajozik és így tovább; de én csináltam a legnagyobb bolondságot akkor, mikor busz éves koromban halálosan beleszerettem Csalányi Szidibe Ez a halálos szerelem tudniillik annyiból állt, hogy oda jártam vacsoráink a hová ő ; hogy ott rendesen pulykapecsenyét ettem, pezsgőt ittam s mikor fizetésre került a dolog — borzasztóan el voltam fogúivá, Egyszer aztán Szidi reám nézett és nevetett; én is reá mertem nézni és olyat sóhajtottam, hogy ez a sóhaji-ás beillett volna, aka; melyik olasz faluba orkánnak. Szidi megértett; megengedte, hogy bemutassanak, később megengedte azt is, hogy számláit kifizethessem, hogy neki koszorúkat dobhassak a színpadra, s tiz helyett tapsoljak, ha ő gixereket csinál. Én pedig olyan boldog voltam, mikor a viráüárusnő egy kicsike csokorért tiz forintot számított, mikor Szidi abból a pezsgőből ivott, a mit én fizettem ; olyan boldog voltam, hogy a publikum rám néz, mikor csak én tapsolok; én senki boldogságával nem cseréltem volna akkor, mikor Szidi, egy gyönge pillanatában megengedte, hogy hét gombos szarvasbőr-kez- tyüin keresztül megcsókolhatom a kezét. Ez a kézcsók ! Óh busz év ! Óh szerelem 1 Másnap éreztem csak igazi hatását. Egy tuczat számlát kaptam, ékszerésztől, kalapostól, szabótól, czipésztől s mikor kifizettem a rengeteg kontókat, ezek a jó emberek úgy dicsérték előttem azt az angyalt, hogy milyen jó és milyen kedves ; hogy az a gyémánt ékszer mint illik formás nyakába, hogy az a kalap mint emeli nemes vonásait, s az a ruha mint simul fenséges idomaihoz, 8 az a czipő valóságos piskótát mutat! Persze, persze 1 Én szerettem, fizettem, és Szidi menni készült. Szakadj reám mennybolt ! Nyelj el óh föld ! Fogadj titokzatos mélységedbe yiz ! Pusztíts el tűz! Pukkassz fel levegő 1 És ássatok eg}7 sirt, egy mély s rt; sötétet, mint a halál, feketét mint a kolera, Ö megy, — Szidi megy; magával viszi ezer álmom, ezer reménységem s itt hagyja nyakamon néhány ezer forintnyi száz perczen- tes adósságomat. . . . Olyan voltam én már akkor, hogy egy fillér sem sok, nem birt volna zsebemből kihullani ! De hát szerettem és Szidi is szeretett nagyon, igen nagyon, mert — óh kéj, óh boldogság; ! — keztyü nélkül nyújtotta csókra a kezét és szemeimben ott csillogott — a sok pezsgő fénye. — Tehát elmegy, tehát itt hagy? — kér- dezém. — El kell mennem, monda, de megengedem, hogy ma este, mikor minden csendes, a lakásomon felkeressen... Láttak-e inár túlvilág! boldogságot? Hallottak-e sóhajtást, a melyhez képest a téli vihar bömbölése nyári fuvallat ? Láttak-e embert a ki Örömében kitépi üstökét s lábával döngeti a szoba falát ? Láttak e fiatal embert busz éves korában, a mikor bolondul ? Hogy ne láttak volna, hogy ne éreznék ugyanazt, amit én éreztem akkor, mikor czipöt levetve botorkáltam három emelet lépcsőin Szidihez a — paradicsomba. Szobájának ajtaja gondoltam nincs zárva, s én már a. kulcslyukon keresztül éreztem azt a kéjt, a mi ott bent var ream. A lábam fázni kezdett; de én csak ott hallgatództam, ott szagoltam a kulcslyuknál... Vájjon mit csinál Ő? Bizonyosan ott ül bársony pamlagán s ugv reszketted a vágy. mint engem a lábam 11! Oh, Szidi. tehát most, most foglak látni igéző pongyolában, most vár karod forró ölelésre, most várja ajkad az első égő csókot tőlem ! Igen most! Szivem hevesen dobogott, szemeim tűzet szórtak; úgy éreztem mintha bűnös lelkem, a túlvilág kapuja előtt kérne az örökkévalóság idényére belépti jegyet. . . Két czipőmet egy kezembe tartva, a másikkal igyekeztem a reg álmodott paradicsom ajtaját kinyitni. Zárva volt! Orrom a legfinomabb ambra illatot vélte magára szívni, ajkam kéjes mosolygásra nyúlt; szemem a közelgő boldog jövőt látta ; csak a fülem hallott egyes elejtett hangokat. A kulcslyukon betekintve, vissza tánto- rouiam i Szidi, az- én tiiága eszményképem, a bársony ipáin 1 ágon iilt, gyémánt gyűrűs kezeivel az előtte térdeplő czipészemet, kinek az nap számláját kifizettem ki — karolta at. Mint mikor riadót fúj a kürtös, úgy rohantam le a harmadik emelet lépcsőin. Azóta sem szerettein színésznőt soha. Ingatlanok forgalma. Budán: Özv. Petschacher Gusztáváé II. Ganz-utcza 2334. sz. háza 11 700 írtért özv. Weinhold Samunéra, Riemer Veuczel I. kér., Attila u. 1802/3. sz. háza 15.500 írtért Höff- ner Guido és nejére, Strobl testvérek II. kér., medve-u. 3472/73. sz háza 48.750 írtért Kug- ler Ferencz Jakabra, Fröhlich testvérek I kér., felső-hegy utcza 1944/8. sz. háza 8500 írtért Reischel Károly és nejére, ifj. Horner István II. kér., Fazekas utcza 3026. sz. haza 10.500 írtért Halastit Jánosra, dr. Dezső Samu és , társai I., madárhegy 9084/1—2. számú háza 1 29.177 írtért Wertheimer Albertre, Benedek j Ferenczué és társai II. kér., kereszt utcza 6. j sz. háza 10.000 írtért Gamauf Géza és tár- 1 sára, Heylenau Adolfué II., medve utcza 2728. ! sz. háza 17.000 írtért Rauscher Jancsiiéra, Mencze Károlyné II kér. medve utcza 2727. j sz. háza 33.000 írtért Rauscher Jánosáéra, ! Winkler Henri k és társai l kér., Kelenföld \ 13.689/90 sz telke 30.000 írtért Perczi és Schacherer ezégre, kelenföldi házépítő szövetkezet I. kér., Kelenföld 13.725/137. sz telke 807 írtért Petre István és nejére, ugyanott 48. számú telke 1179 írtért Schwarcz Adolf és nejére ; 35. sz. telke 964 írtért Eder Illés Sándor és nejére; 28. sz. telke 1693 írtért Frieden thal Vilmosra. í s m erőseink. (Árnyak és fények.) A legsürgősebb úr. A nyájas olvasók közül azoknak, kiknek alkalmuk volt szép kiállításunkban gyönyörködhetni. bizonyára el nem kerülte figyelmét monarchiánk legnagyobb gyárának a Ganz és T á r s a részvénytársaságnak pávillonja. Nem szándékom leírni e hatalmas gyár belső berendezéseit, a ki látta pavillonját, meggyőződött róla, hogy e gyár gyártmányaira büszke lehet a m a g y a r és Buda, mert nem csak édes hazánk kiállításán, mely az ipar csecsemőkorát éli, de a világ versenyen is megállja a helyét. Készséggel leírnám önöknek t. olvasóim e hatalmas gyár berendezését, a száz féle gépek készítését,, kezdve a mérnök trónjának első vonalától a kész gépek inüicálásáig, de tekintettel arra, hogy ilyen száraz dolgok leírásához okvetlenül kenőcs szükséges, kenőcsről pedig a G a n z - g y á r nem gondoskodott, bosszúból csupán humoros oldaláról nézem e ' nagy müvet. Tehát a gépipar óriási vívmányain átsurranva engedjék meg t. olvasóira, hogy a gyár posta-szobájába d. u. fél 6 órakor bevezessem Önöket, s bemutassam N. urat, a posta-szoba főnökét. A posta-szoba főnöke, mint rendesen, haragszik, két hivatalnoka, s öt szolgája lévén — kik rendesen birkóznak, vagy veszekesznek — s igy szikrázó szemeivel igyekszik egyensúlyba hozni tekintélyének mérlegét. De hagyjuk őt beszélni. — ;.Mi az ördög?! — ez a sürgős sürgöny már 3 óra óta itt fekszik az as*;-5.,>,<.;> •* most fél 6 óra van. Antal ! menjen a postára, s adja fel ezt a sürgönyt.“ Antal elmegy. — Nehány perez múlva : „Lajos! Fusson Antal után! s mondja meg neki, hogy a sürgönyt azonnal hozza vissza, mert helytelenül taksáltam.“ Lajos fut. — „Ördög es pokol ! hiszen Berlin Németországban vau ! Németországba meg egy szó 3 krajezárba kerül ! Ferencz ! repüljön Lajos utáu, s mondja meg neki, hogy minden rendben van, a sürgönyt Antal bátran föladhatja!“ Ferencz röpül. . . „Ez már mégis sok ! Ha az ember bolond nem lenne, úgy bizony Isten azzá lehetne ! Ez az ostoba Antal nem másolta le a sürgönyt! Jóska ! szedje a lábait a nyakába és siessen Ferencz után, mondja meg neki, hogy a sürgönyt azonnal hozza vissza, mert nem másolták le !“ Jóska szedi lábait . . .
