Buda és vidéke, 1898 (7. évfolyam, 1-36. szám)

1898-02-11 / 5. szám

hogy a budai közönségnek jogos kérelme | teljesittessék. Mi a magunk részéről nem szű­nünk meg a közönség érdekében való ezen [ kérelmünket ismételni, a visszáságokat feltün- j tetni mindaddig, amíg czólt nem érünk ! Budapest, 1898. (4) ____ Bu daeörs ünnepe. A budaeórsiek az 1897-ik évben — a mint azt annak idején közöltük is — fényesen sikerült szőlő és gyümölcs kiállítást rendeztek. A budaeórsiek eme szorgalmát a földmivelési ministerium és Pestvármegye is méltatta, mert 38 kiállítót arany, ezüst, és bronz oklevéllel tüntettek ki. Folyó hó 3-án délelőtt 11 órakor történt meg az oklevelek kiosztása. Ezt követte Beke József községi jegyző tiszteletére rende­zett fényes lakoma, a hová a kiállítók kül- döttségileg hívták meg szeretett jegyzőjüket. Itten Ulmer György plébános hosszabb magyar beszédben méltatva Beke Józsefnek it község érdekében tett lankadatlan fáradozásait a szőlő és gyümölcs kiállítók részéről tiszteletük és elismerésük fejében egy gyönyörű serleget nyújtott át az ünnepeltnek Beke meghatottan köszönte meg a fényes kitüntetést s biztosí­totta, hogy ezentúl épugy, mint eddig is mun­kálkodásának caélja mindig a község érdeke lesz s a jelenvoltak nagy örömére kijelentette, hogy a már rég kívánt hegyközség megalaku­lásnak mi sem all most már az útjában. A lakomán a község sziue-java nnegjeleut. Fel­köszöntőkben nem volt hiány. Beszéltek még : Dr. Reitter Ferencz, Albeker Lipót, dementis László, Farnady Dezső, Zengi János és mások. A lakoma egész a hajnali órákig tartott. Leg- föitünőbb volt, hogy ezen nagy német köz­ségben a lakoma alkalmával minden beszéd magyar volt. Farsang. * Az 1. kér. (krisztinavárosi) polg. leány­iskola tánszestélye. Az uj polg. leányiskolának nagy torna termében f. hó 1-én tánczestély volt, a melyen P i n i, az opera balett mestere mutatta be, hogy növendékei menynyire ha­ladtak a táuczolás művészetében. Már délután 6 óra felé előkelő közönség — többnyire pa­pák és mamák — foglalták el az ülő helyeket, hogy gyönyörködjenek leányaik örömén és mulatósán. A gazda szerepét Szabó József igazgató úr viselte, a ki a rendezőkkel min­dent elkövetett, hogy a jelenlevők jól érezzék magukat. A fiatal hölgyek is kitünően mulat­tak, a mi részint abból magyarázható, hogy tánczosokban nem volt hiány. Az első négyest 42 pár tánczolta. Később még szaporodott a fiatalok szama, .,c0j c- harmadik Uogyes­nél már 60 pár állott colonba. — Az edióiy tekintettel a fiatal hölgyekre, csak 10 óráig volt tervezve. De hiszen a direktor tervez és a leánykák végeznek. Mái elütötte a tizet a krisztinavárosi toronyóra, s még folyton hang­zott a terem az „ujrá“-któl és „hogy volt­aktól. Szabó papa haragudott is érte egy ki­csit, hanem mikor belátta, hogy hiába minden, a fiatalok nem tágítanak, belenyugodott a sorsba és ő maga marasztalta a czigáuyt. — Erre aztán újra felhangzott a csárdás, pörög­ték a párok, mig belefáradtak. Az estély kitünően sikerült. Egy piczi baja azonban mégis volt, tudniillik nem more patrio — reggelig, hanem csak éjfélig tartott. Éjfél felé hazaszállingóztak a fehérbe vagy rózsaszínbe öltözött tündérkék a mamák és papák kíséretében, hogy álmukban folytassák a félbeszakított kedves mulatságot. A közönség soraiban ott láttuk Zsák Hugó ministeri osztálytanácsost és családját, Romi Béla ministeri osztálytanáesőst és csa­ládját, Szőllősy Istvánt és családját, az intézet tanári karának több tagját s másokat. Jelen voltak az asszonyok közül : Szabó Józsefné urhölgy, a ki férje mellett a házi­asszony szerepét játszotta, Babos Istvánné, BUDA es VIDÉK E Baletkai Mihályné, Dr. Barabás Henrikné, Ba­rabás Józsefné, Basady Gyuiáné, Berka Im- réné. Boros Itnréné, Bölcskey Istvánné, Bucsi Kálmáimé, Burcsits Antalné, Danzinger Ist­vánné, Flcscbut Lajosáé, Halperth ízidorné, Havasi Ignáczné, Hofbauser Elekné, Horváth Károlyné, Kecskeméthy Vinczéné, Korit Gyu- láné, Lajos Gyuláué, Nyáry Józsefné, özv. Pálmay Józsefné, Romi Bélané, Rohm Józsefné, Schierer Ferenczné, Stichleutner Gyorgyné, Schlachta Józsefné, Spielberger Dávidné, Stoszmann Lőrinczné, Szaboretti Károlyné, Szőllőssy Istvánné, Trettina Józsefné. Weisz Jakabné. Wagner Vilmosáé, Vasady Gyulámé, Vasa Igmáczné és Zsák Hugóné úrhölgyek. Leányok : Argay Ilonka, Babos Biri, Ba­rabás Erzsi, Barabás Izabella, Baletkai Aranka, Berka Aranka, Bölcskey Margit, Búcsy Irén, Burcsits Erzsiké. Burcsits Irma, Danzinger Sa­rolta, Fleschut Ida, Gadácsy Gabriella, Gan- dernak Fanni, Halperth Ella. Halperth Olga, Hofhauser Etelka, Havasi Jolán, Horváth Ilonka, Kecskeméthy Margit, Kecskeméthy Gizella, Klein Katalin, Lajos Ida, Lajos Margit. Lep- kovszkv Margit, Mezei nővérek, Payr Olga, Pálmay Maráit, Pálmay Izabella. Romi Blanka, Romi Giza, Rohu Etelka, Robii Gizella Síich- leutner Erzsiké, Stichleutner Ella, Schierer Karolirí, Spielberger Malvin, Schlachta Margit, Stoszmann Ilonka, Szabó Ilonka, Szőllősy Ma­rietta. Szőllőssy Adrienne, Szaboretti Irmuska, Trettina Irma, Wagner Vilma, Vass Margit, Weisz Rózika, Weisz Jolán, Weisz Irén, Zsák Mária, Zsák Irén, és Zsák Erzsiké. * A déli vasút tánczestélye- a déli vasút bálja évek óra a budai farsang egyik szép eseményét képezik. A mindig sikerült bált a budai szépek élénk érdeklődéssel várják. A tánczestélyt az idén Februar 19-én tartják a budai polgári kaszinó termeiben. Kezdete 9 órakor. Családjegy 6 korona (3 személy.) Sze­mély jegy 3 korona. Jegyeket a meghívó elő- muratása mellett a bizottság tagjainál és estve a pénztárnál lehet váltani. A tiszta jövedelmet a krisztinavárosi szegény gyermekek felruhá­zására fordítják. * A budai tanítók ezidei balja régi jó hírnevéhez méltóan f. hó 9 ón zajlott le fényes sikerrel. A budai intelligenczía szépen meg­tisztelte ezúttal is a budai tanítóságnak est a valóban szórakoztató vállalkozását. A „Fá- czáu“ termei ez idén alig láttak még együtt annyi szép és intelligens leányarezot, mint ez alkalommal. De az előkelő polgárság is szép számmal volt képviselve e minden tekintetben fényesen sikerült estélyen. A notabilitások so­rában ott láttuk : D r. Fáik Miksa orsz. gyűlési képviselőt, az estély bőkezű védnökét, a ki D r. Friedmann Lipót magántit­kára kíséretében jelent meg Ott voltak továbbá Dr. Axaméthy Lajos, min. tanácsos, II á in pel Sándor és Dr. Kertész A b a iskolaszéki elnökök, D r. Buda y József egyetemi tanár, L a k i t s Ve n- d e 1 orsz. tanitóbizottsági elnök, 8 o m 1 y a y József árvaházi igazgató, Sártor y Béla és Duma György i atvüiaSZóivi uagOiv, Szenessy Mihály polg. iskolai és Péter János keresk. isk. igazgató, Sza- 1 a y Győző áll. vasúti felügyelő és még mások. Á fesztelen jó kedvet mely ez estélyen megnyilatkozott, nagyban fokozta Berki Károly kitűnő muzsikája. A négyeseket 60—70 pár tánczolta. A jelenlevő hölgyek közül a következőket sikerült feljegyeznünk : Asszony o k: Várady A ládámé, Özv. Bru- niclmé Szukán Jánosné, Bárány Zsigáné, Hajós Mihályné, Szenessy Mihályné, Hauer N.-né, Auerhammer N. né, özv. Hauer Nándorné, Sziklay Béláné, Vörös Istvánné, Vigh. Ferencnó, Szuttrell Nándorné, Hámpel Sándorne, Siraul Tivadarné, Kertész Abáné, özv. Reitter Ja nosné. Búzás istvánné, Almási Jánosné, Somlyay Józsefné, Velősy Lipótné, Jakabb Arpádue, Bázler Istvánné, Farkas Elekné, Dr. Kopecz Gusztávné, Lencz Ferenczné, Starker Károlyné, Adamcsik Dezsőné. Leányok: Varady Friduska. Gally Gabi, Hajós Irén, Szenessy Katicza, Strebek Adél, Hauer Irma, Hauern- hammer Irma, Vinás Terez, Velösy Anna, Ko­vács Ella (Székes-Fehérvár) Hámpel Sándorné, Straul Ilona és Irén, Bendtsen nővérek, Kat.zer Paula és Inna, Lindtner Micske (Uj Barcs) Schwáger Aranka, Búzás Ilonka, Scháder Vilma, Február 11 Kofron Etelka, Oslányi Gizella. Péter Anna és Antónia, Starker Gizella, Hilger Zsófia, Chappele Emília. Az estély rendezése és sikerének biz­tosítása körül különösen Magyar József Koncsek Lajos és Bárány Z s i g- m o n d szereztek maguknak érdemeket. Meg kell még emliteni az ez alkalomból megjelent díszes női tánezrendeket, mely egy elmésen | szerkesztett női ridicuit ábrázolt. * A budai polgári körben f. é. február | hó 5-én igen sikerült jelmez estélyt ! rendeztek, a mely egy begyűjtötte a budai in- teiligeus közönségnek színét-javát. A fényes sikerű estélyen mindvégig a legjobb, legderül- tebb hangulat uralkodott, melynek csak a reggeli harangszó vetett véget. A szebbnél- szebb jelmezes hölgyek közül a következők neveit jegyezhettük fel. L e á n y o k : Bauer Irén (Policinella), Belicza Aranka (ujgörögnő), Berényi Margit Pozsonyból (Kéményseprős), Csáky Vilma (Halász leány), Fischer Etelka | (Pereczes). Falcione Blanka (Románnő), Gold | Karola (Alt Wien), Gervay Adel br. (Alt Wien), j Gretschl Jolán (Satanelia), Gulyás Margit I (Portás galamb), Gulyás Ludmilla (franczia | parasztleány), Hűmmel Olga, — Jurányi Anna | (Pillangó). Jurányi Ilona (Matróznő). Kecske- inéthy Mariska (Csipke rózsa), Kugler Izabella, i — Lithvay Sárika es Juliska, — Máltás An- j gela (Carneval herczeguő) Mihálovits Valeria Kun Őzt. Miklósról, Mayer Luiza (Rococo), Mihályffy Bella (Csipke rózsa), Hambriny Ma­riska (Lóhere). Nyirák Gabriella (aratónő), Péter Anna (Czigánynő), Péter Antónia (Rococo), Sartory Riza (Carmen), Sefcsik Józsa (Sza i kácsnő), Schmidt Aranka és Margit (Aratónők), Tabermann Irma (Franczia orvos), Tallatschek Mariska, — Tóth íren (virág), Uher Gizella (Mefisto), Várady Freda (Csillagos ég), Wagner Cornelia és Gizella (szakácsnők). Asszonyok: Arányi Béláné. Arányi Oliverné, özv. Bauer Lászlónó, Baross Károlyné, Buday Józsefné, Csiszik Károlyné, Fischer Béláné. Frominaun ! Istvánné, özv. Gold Józsefné, Gretschl Edéné, | Gulyás Bélané, Gyurmán Andorné, Hűmmel ! SzanÍ8zlóné, Hoór Tempis Mérné, Hauser Nán­dorné, Híimary Béláné, Jurányi Jánosné, Kozma Gyuiáné, özv. Kecskeméthy Istvánné, Lithvay Mátyásuó. Máltás Hugóné, Mihályffy Győzőne, Mayer Antalné, Marabriny Jánosné Nyirak Béiláné Pollaik Agostonné, Péter Jánosné, özv. Ribáuszkyné Sártory Béláné, Sefcsik Leoné, Tabermann Gusztávné, Tallatschek Károlyné, Uher Flóriáné, Várady Aladárné, Wagner Vilmosáé. * Jelmez estéíy. — Február hó 8-án fé­nyesen sikerült Jelmez estély volt Szent Endrén, a szentendrei református egyház javára. A jótékony czélra díszes közönség mulatott, jól. * „Typographia Dalkör“ Karnevál-estélye. Felhívás az összes faj, vér és nembeli rokonokhoz ! Füleljetek és tátogassatok, midőn a Typographia dalkör Karnevál-bizottsága ezen felhívást, közhírré teszi. A mindig vig hunezut- ságou fejecskéjét összetördelő farsangi bizott­ság Karnevál herezeg elnöklete alatt elhatá- i rozia, hogy a» idei farsangon változásképpen — mert már két éve egymásután Paraszt-bál volt és ezen idő alatt óriási mérvben elhara­pózott már a „boloudéria“ járványos nyavalya, a farsang utolsó szombatján, 1898. február lö-ón, Karnevalherczeg „Fáczán“ várkastélyá­ban (Medve-utcza 6.) Nagy jelmezes nemzet­közi Karnevál-Estélyt rendez, melyre ezennel tisztelettel meghívunk mindenkit, kérve egyút­tal, hogy minél több jókedvet és bolondságot hozzanak magukkal. A Bolond-bizottság gon­doskodni fog arról, hogy a jókedvet fokozza. A feltűnően impozáns ünnepség nagyszerű jel- I mezes ünnepi bevonulással este órakor kezdődik. Ezután összeállanak az énekesek es elénekelik Gollnak „Leány barátság“ czimű vig tipegőjét, melynek szövege fölötte 1 tanulságos, mert ebből megtudjuk, hogy egy I bajusztalan diák. ki egyidejűleg egy barua és ' egy szőke leánynak csapta, a szelet, végen összekarmolt arczczal jött ki e kettős hóditás- : bői, a mit különben egy macskának köszön- j betett. 2 - ik számnak tüzes Csárdást ját­szik a katona-zenekar. A 3 ik szám elvitázha- tatlauul az est fénypontja lesz. Különösen a fiatal embereknek (de még inkább az öregek­nek) ragyogni fog a szemük attól a másvilági élvezettől, melj’et a világhírű, sziveket g}ril-

Next

/
Oldalképek
Tartalom