Buda és vidéke, 1898 (7. évfolyam, 1-36. szám)

1898-08-01 / 22. szám

iUniapest, 1808. (6) már 8 fog szerezni ezután is Olyan nagy szükségünk van jó és uagy iparvállalatokra, hogy igazán — illenék megkegyelmezni azok­nak is. a kik egy emberöltőn át dolgoztak a magyar érdekek javára Mechvrart András pedig maradt tovább is, a ki volt “ Személyzete munkásai csakugyan úgy tisz­telik, mint atyjukat. Úgy is gondoskodik róluk A hengerszékek feltalálásáért az igazgatóság által felajánlott 15,000 forintot szegény mun­kások között osztatta szét Atyai gondoskodá­sának bizonysága a Ganz és Tárta vasöntő és gépgyár részvénytársaság nyugdíjalapja, melyet ő kezdett meg 5000 frttal s a melynek ma 840.000 forint a vagyona. Adja Isten, bogy Mechwart András sokáig éljen és használjon magyar szívvel, magyar lélekkel továbbra is a hazának B G Különfélék — Angol önérzet Megemlékeztünk arról, hogy az Apenta keserű források angol igaz­gatója szorgalmasan tanul magyarul és minden kivel magyarul beszél Az angol megtiszteli a más nemzetet önérzetet, ébresztő eljárásával. Szép példája nyilatkozott meg közelebb ennek az önérzetnek a Londonban tartott nemzetközi kongresszuson, melynek megnyitásakor az elnök felszólította nz ott levő nemzetek képviselőit, hogy mindegyik mondjon a maga nyelvén imát A Lorántffy Zsuzsanna nő egy le tét képviselt budai polgártársunk dr. Szabó Aladár tudós theologiai tanai' imádkozott példát adva. hogy a magyar idegen országban is magyarul dicsérje az Istent, a melyből okulhatnának azok, kik még mindig nem magyarul dicsérik. — Uj körutak es utczák A figyelmes sétáló figyelmét nem hiszem, hogy elkerülték volna azok az uj házszámok, a melyek a régi Krisztina-. Attila-, és Szent János utczák házain már messziről szembe Ötlenek A fehér alapon, a mely vörös kerettel van diszitve, nagy fekete betűkkel van feltüntetve az utcza uj neve. s i alatta a szám. Ezekről aztán mindenki meg- ! tudhatja, hogy sem Krisztina-, sem Szt.-János. ! utcza nem létezik többé. Ezek helyét elfog- j lalta a világvárosi körút. A Krisztina körút, a ; mely eddig is létezett ugyan, most jóval meg- I hosszabbodott, a mennyiben hozzácsatolták a Krisztina-és Szt.-János-utczákat. 173 házszáma van Ennek mintegy folytatása az Attilakor t, ! a mely a Szt.-János téren veszi kezdetéi, s a Döbrentei és Egyháztérig vonul 60 házszáma van E kimetszett részszel az azelőtti Attilla. utczát rövidítették meg — Az uj utczák meg- említhetők a Naphegyen : a Dezső-utcza. észak- déli irányban, a mely a Czakó-uiczába nyílik ; a Fém-utcza kelet-nyugoti irányban, mely a Lisznyay-utczár, köti össze a Dezöft-utczával, s végre a Fenyö-utcza, kelet-nyugoti irányban, mely a Lisznyay-utczát fog,a összekötni a Nyárs- Utczával. — Két esküvő. Két esküvőről adhatunk hírt. mind a 2 uj férj tanító s az egyik nő is az. — Garay Antal igazgató-tanitó Gizella le­ánya, ki szintén tanító julius 23-án esküdött örök hűseget Fehérvárig Ferenez főv tanítónak a krisztinavárosi plébánia templomban. Az es- ketési szertartást König Gusztáv lelkész igen szép beszéddel végezte be. Legyen áldás fri­gyükön. — Pogány József julius 26-án vezette oltárhoz Gecsovics József honvédminiszteri szám­tiszt Irma leányát a II. kér margit-körúti plé. bania templomban. A menyasszony nevelő-aty­jánál Pusztai Eerencznél fényes lakoma volt. Legyen boldogságuk tartós ! Kisfaludy színház A III. kér. polgár ság még mindig lanyhán viseli magát a Kis- faludy-szinházzal szemben s igy nem igen moz­dítja elő a magyar színészet ügyét ezen nagy­BUDA é b VIDÉKE részt német ajkú lakosság körében. Tudtunkkal pedig a szinpartoló egyesület derék elnöke Ke pes László mindent elkövet, hogy a magyar színészet ó-Budán kellő támogatásban része­süljön, s igy hát csakis a kerület hazafias ér zelmü polgárságától függ. hogy a tevékeny egyesület működése hajótörést ne szenvedjen. Eddig azt láttuk, hogy a közönség zömét a pestiek és a margitszigeti fűidővendégek ke pezik, kik különösen Holfeld Rezső főherczeg uradalmi felügyelő buzdítására rándulnak időn- i ként szép számmal a Margitszigetről a Kisfaludy- i színházba. A színház fáradhatailnu igazgatóját ; azozban figyelniezlfeíjük először, hogy a dara ! bök betanulásara nagyobb gondot fordítson. — Elövigyázatot kérünk Az iskolákból kitóduló gyerekek között sok szerencsétlensé : get okozhat az elrobogó villanyos vasút, külő nősen, ha az iskolák előtt, nincsen óvó kerites. A krisztinatéri iskola előtt nincsen ilyen. Sür­gősen kérjük a tanácsot és az iskolaszéket. ) hogy itt az óvó kerítést mielőbb készittesse el. — Közigazgatási bejárás. A közúti vaspálya I társaság zugligeti végállomásától Budák esz és Pátyon át Zsámhékig tervezett kelyi érdekű í vasút zugliget—budakeszi szakaszának közigaz gatási bejárása augusztus hó 16-án lesz Papp ; Árpád miniszteri titkár vezetése mellett. Az összejövetel az uj városhaza tanácstermében lesz. A kereskedelemügyi miniszter ma fölhívta a főváros közönségét, hogy a közigazgatási bejárásnál képviseltesse magát és gondoskodjék egyúttal a magánfelek részvételéről is — A Mayer féle árvaház növendékei báró Eötvös József sírjánál A székes fővárosi Mayer-féle árvaház jeles képzettségű igazga­tója Somlyay József növendékeivel együtt — abból az alkalomból, hogy a népoktatási tör vényt hazánkban harmincz evvel ezelőtt alkották meg — az intézet növendékeivel Ercsibe tett egy kirándulást, a hol első sorban néhai Eötvös József báró közoktatásügyi miniszter sírját keresték fel a kegyelet adóját lerovandó A sírnál a növendékek egy alkalmi gyaszdallal nyitották meg az ünnepélyt, mely után Somlyay József igazgató rövid beszédben vázolta a törvény keletkezését és méltatta annak létre­hozóját báró Eötvös Józsefet. Ezután két intézeti növendék Eötvös Józseftől „A megfagyott gyer­mek“ és „A búcsú“ ez. költeményét szavalta. Az ünnepélyt ismét eg}7 gyaszdailal fejezték i be. mely után az igazgató növendékeivel s az időközben hozzájuk csatlakozó vendégekkel együtt lement a sírboltba, hol a nagy államférfi porladozó hamvait megtekintették Dicsei öttel említjük meg ez alkalommal a cs. és kir szab. Dunagőzhajó társaság igazgatóság azon előzé kény eljárását, hogy a növendékek oda és visszautazását díjmentesen eszközölte s ezáltal a kegyeletes és hazafias ünnepély sikerét nagy­ban előmozdította. (R F.) Kiadó laptulajdonos és felelős szerkesztő mindszenti ERDÉLYI GYULA Szerkesztők: Koncsek Lajos, Henszler László. Ny il ti ér*) Elsőrangú kénes hevvizű gyógy fürdő páratlan gőzfürdővel, leg- P ' «■* «{naJjí modernebb iszapfürdőkkel pora- Ü ä Zára P^8 ásványvíz uszodákkal, kö- és kádfürdőkkel, 200 kényelmes Budapesten lakószobával. A legszolidabb keze... Prospektus kívánatra ingyen és bérmentve. *) E rovat alatt közlőitekért nem vállal felelős­séget a szerk. Tájékoztató. Ebben a rovatban minden előfizetőnek joga van évenkint egyszer ingyen hirdetni. Kérjük a szö­veg beküldését. Több leírás vagy hirdetés meg egy e- aés szerint. Csak olyan hirdetést közölhetünk, mit beküldőnek. Augustus 1. — Kitűnő szappan' Senki ne nrdaszsza el, hpgy dr Lisznyay Elemér népszínházi orvosnak Mária Stu. j art epe szappanját, megvegye. Ez a szappan sömör, arczseb, kiütés, szeplő, mitfresser ellen kitűnő szer. I Különösen ajánlható katonatiszteknek, vadászoknak, uta - j zóknak, kiknek bőrét a bctcas-égtől megóvja Kapható | IV. Rózsatér 5. szám alatt Homiesek Kornél gyógy- , szerésznél : A fekete kutyához. j Remek dolgok A mióta dr. Lendl Adolf oly I művésziesen tömi ki az állatokat, egymást érik nála a remek dolgokra az előkelő megrendelések. Dr. IJendl I Adolf remek dolgai nem csak az országban, de az ! egész Európában feltűnést keltettek. Műterme a Do- w«0/-utczában van. mit sokan látogatnak a vadászat és természet barátai közül. •— A Mátyáshegy. Sohasem felejti el azt az él­vezetet, ki a Mátyáshegyen volt Mátyás király egykori vadásztanyáján a Bartalits-fóle vendéglőben a szép kilátásbau gyönyörködve} egy ital jó bort ivott A szép vidéken nagyobb az étvágy és fokozódik a jó kedv. Pályázati hirdetmény. A magyar kir. államvasutak Budapest b lparti üzletvezetősége a budapest-turézvárosi okztály tuórnök- ségboz tartozó, s a Budapest székes főváros V. és VI. kerületében fekvő valame nyi pályaudvari hivatalos épületek és lakóhazak, valamint az államvasutak tu­la donát képező ugyan e kér Kerületben fekvő, s ezen üzletvezetöség felügyelete alatt álló lakóházak ké­ményseprő munkainak 1898. évi augusztu- 1-től szá­mítandó bárom évre leendő biztosítása ezéljából, ezen­nel nyilvános pályázatot bird*-t. Ezen kéménystpiö munkák kiadásánál mindé nek előtt kiköttetik, hogy a két kerületbeni munkák ért a követelendő munkabér, egy-egy átalány Összegben megállapitassék és hogy az ajánlattevők úgy a ható­sági szabályrendeletek, valamint a m kir. államvasu­taknál, kéményseprő munkákra nézve érvényben lévő különleges feltételek határozxuányaínak pontos és lelkiismeretes betartására magukat kötelezzék. Felhivatnak teba ezen munkákra pályázni szán­dékozó. a Budapest székes főváros V es VI. kerület­beli hatósági iparengedélyekkel bíró kéményseprő- mesterek, hogy az 50 kros magyar okmány bélyeggel ellátandó ebbeli kerüle'ükre vonatkozó ajánla aikat bepecsételve és .- „Ajánlat kéményseprő munkák vég­rehajtására ‘ felirattal ellátva f évi augusztus hó in-ének déli 12 órájáig az üzletvezetőség általános osztályánál (Terézkörut 62. sz. I, em. 5.) nyújtsák be ; bánatpénz fejében pedig 50 frtot készpénzben, vagy állami leté­tekre alkalmas értékpapírokban, f. é augusztus hó 9-én 12 óráig, az üzletvezetöség gyűjtő pénztáránál tegyeuek le A bánatpénzről szóló letétjegy az ajáuÚthoz nem csatolandó Az értékpapírok a budapesti, illetőleg bócal tőzsdén legutóbb jegyzett tizennégy napnál nem régibb, utolsó árfolyam szerint számíttatnak, de névértéken felül számitasba nem vétetnek. Csak idejekorán beérkezett Írásbeli ajánlatok szolgálhatnak a tárgyalás alapjául. Az összes munkákat kitüntendő kimutatások valamint a különleges feltételek a m. kir. államvasutak budapest terézvárosi osztalymérnökségénél (nyugoti pályaudM r) naponta reggel 9 órától, déli 12 óráig megtekinthetők, ahol >gyszersmiud ezen munkákra vonatkozólag bővebb felvilágosításokkal szolgálnak. Budapesten, 1898. julius 27-én. Az üzletvezetöség. OKANYI IMRE első budai szalámigyára eshusfiistöldeje. Kolbász és szalámi gyár, zsír és szalonna kiviteli üzlet. BUDAPEST, II., Retek utca 3. Telefon szám 90—95. Sürgönyczim : „OKANYIBudapes“ BIEHN JANOS Budapest, IX. Ferencz-kö> ut 46. szám. Aszfalt és kátrány termékek vegyi gyárai BUDAPEST, KISPEST, MEZÖTELEGD Tiszta természetes Aszfalt-Bitumenből készült valódi Aszfal -fedlemezek Aszfalt-elszigetelö-lemezek, köfedelpep, kátrány, carbolineum, Biéhnol, creolin, napthalin Vállal és készít legjobb kivitelben: Fedellemez befödeseket, faczementtetóket, mindennemű asxfalto»á»okat nedves falak szár az/.a-tételét.

Next

/
Oldalképek
Tartalom