Buda és vidéke, 1898 (7. évfolyam, 1-36. szám)
1898-06-11 / 17. szám
Budapest. 1898 (3.) BUDA és VIDÉKE Alapitó ünnepély. A magyarországi művezetők országos szövetkezetének „Első kerületi egyesületeözvegyei és árvái segélyalapja javára, május 29 én, pünkösd vasárnapján este tartotta dallal, szavalattal és tánczmulatsággal egybekötött alapító ünnepélyét a II. kér. vízivárosi „Fáczán" vendéglő összes termeiben előkelő, díszes közönség részvétele mellett. Az ünnepély gazdag műsorának első száma zenenyitvány volt, melyet a bosznia-herczegovinai 3 sz. gyalogezred köz- kedveltségii zenekara adott elő. Ezután Búzás István tanár, kit ez alkalomra az egyesület felkért, a következő ünnepi beszédet intézte a diszes közönséghez : „Mélyen tisztelt Hölgyeim és Uraim! Mikor szerencsés voltam elvállalhatni azt a megbízást, hogy az emberszeretet magasztos munkájának mai alapitó ünnepén a nemes feladatú egyesület czéljairól Önöknek pár szót én szóljak. azt a megbízást is kaptam, hogy az uj egyesület mindegyik tagja nevében szives szavakban üdvözöljem Önöket. E kedves megbízatás következtében nagyon szeretnék Kegyeteknek mindegyikével, mélyen tisztelt Hölgyeim és Uraim, kezet szorítani ; de az én szerepem tiz perezre van kiszabva, valószínűleg a gazdag műsor miatt, vagy talán inkább azért, mert a mai mulatságot a táncz Ígérkezik fűszerezni. Midőn tehát az emberszeretet magasztos eszménye nevében üdvözlöm Önöket, kérem, fogadják együttesen ily előkelő számú és szives megjelenésükért az egyesület mély háláját és forró köszönetét! Melyen tisztelt Hölgyeim és Uraim! A régi klasszikus népeknél közmondás volt, hogy édes és dicső a hazáért meghalni. Mi felfogjuk e szép gondolat magasztosságát és igaz lelkesedéssel valljuk, hogy mi a hazaért nemcsak meghalni, de érte élni is tudunk: munkálkodni, hogy az anyagi jólét és szellemi művelődés révén szabadságunkat biztosíthassuk és a hazának boldog, megelégedett polgárai, oszlopai lehessünk magunk is, — gyermekeink is. Az emberi művelődés fokozásával rendesen gyarapszik az a gondosság is. melylyel magunk és szeretteink érdekeit óvjuk és a jövőről gondoskodunk. A magyarországi művezetők országos szövetkezetének első kerületi egyesülete és annak tagjai is megértették a kor intő szavát, midőn a szerény együttműködés, tömörülés zászlaját kibontva, szellemi és anyagi érdekeik érvényesítését Írták zászlajukra, a szövetkezetnek ezé- lul tűzvén ki első sorban, hogy az elhalt mű- j vezetők özvegyeit és árváit állandó segedelem j nyújtásával a nyomortól megóvja, rokkant és szolgálatra képtelen tagjainak megélhetését biz- | toeitja, állás nélkül lévő tagjait, uj állás elnye- I réséhez segíti es elkallódásukat meggátolja, A szövetkezet nemes intentiói közül fé- | nyesen kimagaslik az özvegyekről és árvákról való gondoskodás. Ki az árvák könnyeit letörli, az égnek nyújt alamizsnát és Istennek tetsző dolgot cselekszik. A művezetők egyesületének tagjai vállvetve törekszenek e nemes, emberbarát! czél megvalósítására De, hogy e czél elerhető legyen, szükségünk van a velünk kapcsolatos szakkörök, gyárosok bizalmára és áldozatkészségére, azoknak az intéző köröknek és férfiaknak bizalmára és támogatására, kik a nemes czélok gyámolitásától sohsem vonták meg segítő jobbjukat, és a kik bizonyára legjobban tudják méltányolni, hogy a nagy eszmék 1 és találmányok gyakorlati kiviteleben mennyit ér a buzgó művezető szakképzettsége es igaz becsülettel végzett munkája Az emberszeretet és családi gondosság géniusza az özvegyek és árvák iránt köuyörü- leíre fogja indítani mindazok szivét, kik a művezetők egyesülete iránt rokonszenvvel viseltetnek, a kegyetekét is minden bizonynyal, mélyen tisztelt Hölgyeim és Uraim! „Szedjétek föl a morzsákat is, hogy semmi el ne vesszen“ — mondá az Üdvözítő. Épen ezért e nemes czélu egyesület is szivesen fogad, bármily csekély adományt, és mélyen érI zett, hálás köszönetét mond érte. így lassanként i megtenni majd gyümölcsét az emberszeretet e I nemes munkája és az elültetett csemete tere- ; bélyes fává fejlődik idővel, melynek gyümöl- I cseit az unokák áldólag élvezik majd, és a [ melynek árnyékában meg fog pihenni a inun- I kában elfáradt vándor, De mindnyájan tudjuk, mélyen tisztelt . Hölgyeim és Uraim, hogy hasztalan az ember ■ iparkodása, ha nem járul hozzá Isten áldása. Úgy hiszem, hogy valamennyiünk szive együtt I dobban, mikor kívánom, hogy a Magyarok Is- j tene töltse el szeretettel, könyörülettel, az Ö3z szetartás magasztos érzetével a jó emberek szivét; adja szent áldását a tisztességes munkára, az uj egyesületre, annak buzgó elnökségére, az egyesület nemes lelkű barátaira és Kegyetekre, mélyen tisztelt Hölgyeim és Uraim, s engedje, hogy igaz szeretettel hívek maradjunk a mindnyájunkat tápláló édes anyához, szeretett hazánkhoz, melyen kiviil nincsen számunkra hely ! Egyesületi élet. A budai Tanitóegylet f. hó 4 ikén tartotta a IL kér. Margit körúti elemi iskolában nyári közgyűlését, melyen mintegy 50 egyesületi tag jelent meg. A közgyűlésen Koncsek Lajos elnökölt, ki megnyitójában kegyelettel emlékezvén meg a nemrég elhunyt Zichy Antalról, mint a tanítóság egyik legigazabb barátjáról, a „gyöngéd, szolgálatkész“ idealistáról : az eszményi szépnek szeretetére és gyakorlására hívta fel a tartóságot. A közgyűlésnek egyik legérdekesebb tárgya Ember János. kir. segédtanfelügyeló előadása volt, ki a figyelmet mindvégig lebilincselő beszédben ismertette a gyengébb tehetségű gyermekek iskolai nevelésének módozatait s a közgyűlés végül határozatban mondotta ki. hogy ezt a kérdést napirendre tűzi s a szellemileg visszamaradott, nyilvános elemi iskolákban kellőképen nem gondozható tanulók részére külön iskolának felállítását szükségesnek tartja. Második előadó Schön József egyleti tag volt, ki a népiskolai számvetés tanításáról igen érdekesen s tanulságosan értekezett. Több folyó ügy elintézése után megválasztotta még a közgyűlés a pályabiráló bizottságot is. melynek tagjai lettek : Nagy László, Schön József es Eperjessy István rendes ; — Magyar József és Witkovsky Antal póttagok A sikerült közgyűlést társas vacsora követte a Pálffy téri Kubanek féle vendéglőben. Ismerőseink. Krecsányi Ignácz és Somolik Lörincz. 1883. június elején egy kis színtársulat jött fel Debreczenből Budára, azzal a czéllal, hogy megkedveltet! a fővárosi közönséggel a magyar színművészetek A krisztinavárosi régi, rossz hirü német arénában ütötték fel Thalia vándorló papjai egyszerű templomukat, a mely kopott, jóformán tönkre ment, kényelmetlen épület volt. Ablakai betoredezettek, piszkosak, díszletei rongyosak, a padok tönkretéve. a mellék épületek elhanyagolva voltak s mindenen, a merre az ember tekintett, a pusztu lás, rombolás jelei Ebbe a színházba jött, a vidéki szintár- sulat, a mely látva e szomorú állapotot, elkedvetlenedett, s szeretett volna vissza térni oda. a honnan jött. Ez azonban még csak kezdete volt a fővarosba helyezett reményei csalódásának. Annyira tönkre volt téve a magyar sz nészet neve hitele, hogy lakást sem akart adui neki a budai polgárság. Nagy nehezen jutottak, egy-egy hónapos szobához, s boldog volt az, a ki tisztességes fedél alá juthatott. Arra, hogy a kereskedőség valamit hi telezzen a színészeknek, még csak gondolni sem lehetett — Ilyen általános rósz hangulat közepette még az államtól sem várhattak semmiféle segélyezést, a melynek akkori minis- terelnöke, Tisza Kálmán, még lebontását is követelte e rozzant, s a varost éktelenül|csufitó épületnek, a hozzá érkező számtalan panasz miatt Ennek a szintarsubrenak és színháznak volt az igazgatója Krecsányi Ignácz. Valóban bámulnunk kell, mikor elgondoljuk, hogy milyen erővel küzdötte le az akadályokat, a melyek. a mint a fentebb vázoltakból kitűnik, a lehető legnagyobbak voltak. Leküzdeni a közönyt, vissza állítani a színész hitelét, ez volt a két legfőbb elve, a miknek teljesítésében azonban igen gyakran háborgatta őt saját színészeinek zúgolódása. Tűrte a vádakat, a miket azok garmada számra hánytak feléje- látszólag elhitte, hogy csak nagyravágyása hozta fel Budára, sőt még elődjei sorsától, a bukástól is tartott, de bensejében meg volt győződve, hogy e jég pánczélt megtudja törni, kedveltté teszi a magyar szinészetet ; s ez lelkesítette, buzdította, a mi által mesés szorgalmat fejtett ki. Dolgozott, fáradt, de nem lankadt, s munkája meghozta áldásos gyümölcsét. A közönség eleinte enyhén, később nagyobb mértékben kezdett érdeklődni Krecsányi iránt A félig telt házak jobb napokat hoztak a színtársulatra. A színészek nem zúgolódtak többé, mert belátták, hogy oly vezetőjük van, a ki megérdemli a hozzá való ragaszkodásukat és a beléje helyezett bizalmukat. így folyt le az első saison. — Mikor szeptember vége felé az utolsó szinlapot ragasztották fel a hirdető táblákra, a mily közönyösen fogadta a közönség Krecsányi megérkeztét, épp oly érdeklődéssel fordult, hozzá elbucsuztakor Közönség és színtársulat mély benyomásokat eszközöltek egymásra, s nem tudjuk, hogy a fájdalmat tekintve a színtársulaté volt-e nagyobb, a mely nem szivesen hagyta itt kedves közönségét; vagy a közönségé, a mely igazán sajnálta a már megkedvelt társulat eltávozását — Jövő tavaszra, mint a fecske, megjött onnan délről Krecsányi is, s már nem talált arra a nagy közönyre, a melyet az elmúlt év elején észlelhetett. 15 esztendő múlott el azóta. Ma is abban a fa épületben tartják az előadásokat, de az a csíny, a mely minden részén látszik, feledteti velünk az anyagot. Tizenöt évvel lett idősebb a sokat tapasztalt director, de ez a hosszú idő sem akadályozhatta meg szorgalma kifejtésében. Reggeltől késő estig dolgozik. Próbákat tart, tanít, a színház ügyeiben fáradozik, előadásokat rendez, s fáradalmai után pihenésnek nevezi azt az időt, a mit a benyújtott darabok átnézésére és tanulmányozására fordít. Az anyagi érdeknek minden kilátása nélkül évenkint nagyobbnál nagyobb arányokban áldoz színházára. Az elmúlt évben 8, s az idén 18—19 ezer forintot fordított vállalatára, s ezt mind csak azért, hogy a közönség követelményeit minden tekintetben kielégítse. Már a többi színházakkal egy színvonalon való állásáért, s ambicziós voltáért is megérdemelné azt. ami vágyai netovábbját képezte eddig — az állandó színházat ; nem is tekintve, hog}^ ily nagy lakosságú városrész, mint Buda, joggal megkövetelhetné azt, a miből Pestnek oly bőven kijutott. * * * Az alatt a húsz év alatt, mig Krecsányi szinigazgatóskodott, aligha talált oly buzgó s minden tekintetben használható embert, mint Somolik Lörincz. Somolik a ki jelenleg a színház érdemdús titkára, 1864-ben kezdte meg működését, mint zenész a budai népszínházban. Később Bécsbe került, majd 1870 ben Debreczeube ment, a mely akkor a magyar színészet multeity asiluma volt. Itt ismerkedett meg 1881-ben Krecsányival. a ki éles szemével belátta, hogy egy oly szorgalmas és fáradhatatlan embert, mint Somolik, nem szabad kezei közül kieresztenie. Pestre jövet őt is magával hozta, s titkárává tette. Azóta együtt vannak a színház élén, osztozva örömben, búban, nélkülözésben, 8 ^ Junius 11.
