Buda és vidéke, 1897 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1897-03-14 / 11. szám
1 Budapest, 1897. VI. évfolyam II. sz. (Böjt hava.) Vasárnap, márczius 14. Hetenként megjelenő lap aTíőzigazgatás, közgazdaság és társadalom köréből, BUDA ÉS VIDÉKE ÉRDEKEINEK ÉS A MAGYAROSODÄSNAK KÖZLÖNYE. Szerkeszti: EIESIDIEIILj'Sri KIADÓ-HIVATAL, hol előfizetni lehet és hirdetések felvétetnek Várocmajor-utcza 28. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak: Egész évre 12 korona, fél évre 6 korona, évnegyedre 3 korona. SZERKESZTŐSÉG: Városmajor-utcza 28. Kéziratokat és közleményeket ide kérjük küldeni. Egyesülésben az erő! I A „B u d a és V i ti é k e“ mindig azt javasolta, hogy a hazafias közművelődési czélért munkálkodó egyesületek egyesüljenek. Szép példát adott a Magyar Egyesület, a midőn beleolvadod vagyonával, erkölcsi erejével, sikerdus történetével „Magyar Egyesület alapítványa“ czi- mén az Országos magyar iskola-egyesületbe. Ez valóban hazafias erény. Most még nagyobb erővel valósulhatnak meg a magyarosodás czéljai Adjon az Isten áldást és sikert a hazafias, lelkes törekedésnek. A „Magyar Egyesület“ 1895—98 évre szóló jelentésében — mit 1 közéletünk két oly kimagasló alakja, mint Kiéli István és Hahóthy Sándor főtitkár jegyzett — a „Buda és Vidéke“ szerény igyekezetét szép elismerés érte. Ez az elismerés előlege» buzditás további működésünkre és minden érdemjelnél többet ér. A midőn ezt az elismerést közöljük, kijelentjük azt, hogy minden erőnkkel rendelkezésére állunk az Országos magyar iskola-egyesületnek és zászlónkon továbbra is ott lesz, hogy: „Nyelvében él a nemzet“ és: „Csak magyarok legyün k.“ A „Buda és Vidéke“ szer- ' kesztőjéhez irt levelet itt közöljük: | Erdélyi Gyula urnák, a „Buda és Vidéke“ szerkesztőjének. Az a lelkes és hazafias munkásság, melyet a még mindig sok részben német ajkú területen a „B u d a és V i- d é k e“ ernyedetlenül. még áldozatok árán is kifejt, arra indította a „Magyar Egyesület“ választmányát, hogy ezért-a „Buda és V i d é k e“ szerkesztőjének elismerést szavazzon. Nyelvünk, magyar szellemünk terjedésében van nemzetünk ereje. Ne kíméljünk se időt, se fáradságot, hogy nyelvünk terjedjen és hódítson. A „Buda és Vidéke“ lobogtassa tovább is a magyarság zászlaját. Mi a magunk részéről ezt a nemes irányú lapot, mely i arra érdemes, minden jó magyarnak ajánljuk. Ez a lap méltó arra, bogy a magyar kormány, hatóságok, községek, egyletek, körök, a papság, főurak, vagyonosok, czégek, magánosok és pénzintézetek figyelembe vegyék s pártolják, hogy még nagyobb erélylyel folytathassa munkásságát. Tagjainknak már azért is melegen fogjuk ajánlani a „Buda és Vidéké“-!, mert egyesületünk közleményeit is egész terjedelemben hozza és egyesületünk czéljaiért lelkesen küzd, főleg, ha a vele közlött magyarellenes állapotokat közzétéve, tagjaink közt állandó 1 kapcsot létesít. Ép azért tagjaink egyesületünk czélját mozdítják elő, ha a „B u d a és Vidék é“-t körökbe, egyesületekbe, kávéházakba, vendéglőkbe bevezetik s azt ezeken a helyeken olvasásra kérik. Köszönettel vesszük tudomásul Szerkesztő urnák azt a szives ajánlatát, mely szerint lapját — érdekünk szempontjából - - egyesületünknek rendelkezésére bocsátani hajlandó. Kétséget nem szenved, — t. Szerkesztő urnák vélekedése szerint — hogy igy a „B u d a és Vidéke megismertetése, elterjedése után elérhetnék azt, hogy külön lapot nem kellene kiadnunk, hanem a „Buda és Vidék e“ adhatna havonként egy mellékletet, melyben egyletünk életét és szándékait megismertetnék, a mi jelentékeny megtakarítás lenne s az igy fennmaradt költséget egyéb czéljainkra fordíthatnék. Midőn Szerkesztő ur javaslatát velünk megismertette, átértettük a hazafias szándékot és mindent elfogunk követni, hogy az mielőbb javunkra megvalósulhasson. Becses lapját az évi jelentésben melegen ajánlottuk. Hisszük, hogy nemcsak a fővárosban, de az egész hazában viszhangra fog találni ajánlatunk. íA ,.'Magyar jEgyesület“ kormányzó tanácsa\ Kléh István, Hahóthy Sándor, elnök. főtitkár. „BUDA és VIDÉKE“ TÁRCZÁJA. Téli kép a Felvidékről. (Egy turista leveléből.) Urvölgy, jan. 27. Gyönyörű, verőfényes, téli napok járnak a nagyvilágtól elszigetelt hegyvidékünkön, melyet métermagas hó borit mindenfelé. Alig bírok betelni azoknak a remekben csinált műdaraboknak a nézésével, melyeket a természet, e legnagyobb műalkotó, utánozhatatlan fönsé- gében előmbe tár. Nyolczszázhatvan méternyi magas tartózkodási helyem házikói közül, ügyesen tervezett terrasz-szerű ut vezet az erdős hegyoldalban, melyen a fa fuvarozására használt számok jegeczes barázdákat hagynak hátra. Itten, az örökké-zöld fák közt, napfényes hézagok nyúlnak be az alant tátongó mélységekbe, csillogó jégalakzatokat s ragyogó cse- j csebecséket tiindököltetve misztikus szurdok- j jaikból, mintha csak ékszeresek szórták volna I oda, egész garmadákban, drágaságaikat. Az erdei ut mellett, kivágott fák helyén, sűrű cserjék borítják a szederindával benőtt hegyoldalokat, melyeken a csillogó fehérség közül egy-égy idomtalan fatörzs kísérteties alakja feketéllik ki. A hová a napfény behatóbban tűz, ott tarka, zuzmarás kőtörmelékek s zöld levélkék búvnak elő a hó alól; helyenként apró hegyi források csörgedeznek s medreik szélén, hókeretbe foglalt kis zöld oázokat táplálnak; alant ködbe takart mélységek, sötétzöld fe uyőkkel telítve, inig a másik oldalon kimagasló hegycsoportra eső fény kétszeresen verődik vissza a csillogó jegeczek közül, szemkápráztató hullámzásával fokozva a szinhatás tündériességét. Ily szűzies fényű dekorácziók csak is a Rajna-zuhatagoknál, meg aVerescsagin képein láthatók. Ez a vidék különben is nagyon hasonlít a Sipka-szoroshoz, meg a bányákból ki s bejáró torzonborz arczokon is van bizonyos muszka jelleg. Csupán a hómezőkön széjjelszórt véres hullák hiányzanak, másként előttünk állanának Verescsagin csodálatosan szi- j nezett téli képei. Utam ma délelőtt az erdő mélyébe ve- I zetett, vad sudarak, tüskés bozótok és hóval borított lombok chaoszába. Egy tisztáson a Szent-Háromság szobra áll, csúcsos födél alatt, nyárias kosztümben, fagj’asztó, nehéz, aranyozott réz-fejdiszszel, mintha a csikorgó hidegben dideregve egy kis melegítő napsugár után epedezne. E tisztáson túl kopár csúcs emelkedik: mai kirándulásom czélja, a „Koncsiti Vrch“. Tetejére nem igen járt gyalog-ösvény vezet a hóboritotta hegyoldalon, hol nyárban a smaragd-zöld szőnyegeken eperbogyók és racemozák ezrei piroslanak. Mig akkor itt eper- és virágcsomókat gyűjtünk, most mélyen gázolok a hóban. De a körös-körül kiemelkedő kép mégis sajátságosán érdekes; mintha Titánok prizmacsillárokkal ékesített rakodójában volnánk, hol óriási czukorsiivegek hevernek szétszórva. A háttérben fenyő pintyek csicseregnek s lusta mátyások köszörülik rekedt torkukat; lenn a völgy mélyén a Besztercze-patak je- gecz fodru cascade-jai zúgnak ; közbe-közbe a Liptómegyébe vezető országúton döczögő szekerek zöreje hangzik föl a téli csöndben, egy- egy távoli harangszóval vegyítve. A zuhatagos Besztercze-völgyben élénken válnak ki a hólepel közül Ullmanka község vörös fedelű épületei, melyeket az állam- kincstár kecsegtető előirányzattal, de aligha nem elhibázott számítással emeltetett „Nyelvében él a Nemzet.“ A magyar egyesület jelszava
