Buda és vidéke, 1897 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1897-01-10 / 2. szám
Budapest, 1897. VI. évfolyam 2. sz. (Yizöntö liaya.) Vasárnap, január 10. HETENKÉNT MEGJELENŐ LAP A KÖZIGAZGATÁS, KÖZGAZDASÁG ES TÁRSADALOM KÖRÉBŐL. BUDA ÉS VIDÉKE ÉRDEKEINEK ÉS A M AGX 4R0R ODÁSNAK KÖZLÖNYE. Szerkeszti : ESSaDrÉJIL'Sri’ G-TULA.. KIÄD0-HIYÄTÄI,, hol előfizetni lehet ós hirdetések felvétetnek; Városmajor-ntoza 28. Megjelenik minden vasárnap. Elöfiseteai árak: Egész évre 12 korona, fél évre B korona, évnegyedre 3 korona. s2b;rkí;íS£tÓísí;<3, Városmajor-ntoza 28. kéziratokat és közleményeket ide kérjük küldeni. Kisfaludy színház. O-Budán mint az a lapunk más helyén olvasható hirdetésből kitűnik megnyílik a Kisfalud y-s z i n h á z. Az igazgató Serly Lajos elismert kitűnő magyar zeneszerző és művész. Kisfaludy nevét választotta szin- háza cziméül. A Kisfaludy név programm. Nem több, nem kevesebb, mint a magyar szellem ápolása. Nem több, nem kevesebb, mint a sikamlós, magyar faj- képeket ós jellemet ölő kétértelműségek ízlés bontó, rontó silányságok száműzése. Nem minden magyar modern, de nem is minden modern magyar. Elbeszélő ós szinmüirodalmunk eltért a régi példáktól és sikerült az Íróknak tőből fordítani ki a magyar társadalmat. Megteremtették a modern életet, mely a törvényszéki csarnokokat és erkölcstelen híreket szaporítja. Ezt Írják, ezt művelik. Kevés ember áldozza fel magát és veti el magától a pillanatnyi sikert azért, hogy eszményeknek hódoljon. Az iró nem küzd azért, hogy a társadalmat javítsa. Beletemetkezik a hömpölygő sárba, nem tisztit, de mocskol. A gyermek szobáktól kezdve az aggastyánok pihenőiig a legsötétebb bűnök nyilvánosságra hozzatalával táplálj?, közönségét ha'ikrával az iró. Maga a közönség is unalmasnak találja ha ezekkel nem találkozik lépten- nyomon és mohó falánksággal veszi be a ragályos, példát adó undorító dolgokat. A valláserkölcs kiveszett, helyette bizonyos felekezetnólkülisóg divatozik, melynek orgiáiban burjánzik az irodalmi, színpadi ós képzőművészeti szemérmetlenség. Már azon sem pirulnak, hogy nem tudunk elpirulni. A szegény színigazgató nem lehet egészen hittérítő, mindig nem. az ő Ízlése parancsol, de gyakran a közönségé, az irodalom által fekólyezett közönségé. Üdvözöljük Serly Lajost, ha neki sikerül Kisfaludy szellemét vezetni be a színfalak közé, színpadra és közönség közé, Ez bizony szép feladat. Szép feladat olyan helyen, hol a színpadnak ma-*1, gyár ősit a ni is kell. Botránkoztat ós árt, ha nem magyar szellemben magyarosit. Evek óta czikkezünk arról, hogy az nem haszon ha valaki magyarul beszél és magyarul nem érez. Nem csak magyarul beszélőkre, de magyarul érezőkre van szüksége a nemzetnek, hogy megerősödjék. Kisfaludy szelleme segítse ahoz Serly Lajost, hogy becsületes vállalkozása oly színvonalon maradhasson, mely nem hazudtolja meg a magyar szellemet. Ennek ápolása megérdemel minden fajta segítséget, lelkesedést ós áldozatot. Színpadja magyarosítson, javítson és ne rontson . . . A Ill-ik kerületben van elég művelt ós vagyonos po'gár. Az ó-budai kö- zönség egy kis áldozatkészséggel fentart- hat egy színházat .... Nem csak kenyérrel élünk, de igével is. A legszegényebb ember is megteheti, hogy néha- néha az eszmények felé emelkedjék, a A JUDA és VIDÉKÉ“ TARCZAJA. A kiskuti prímás. (Egy regényhős gyermekévei.) Irta : Erdélyi Gyula. (1) A kiskuti kastély udvara, kertje elég tágas, elég nagy arra nézve, hogy egy akár milyen pajkos gyermek minden vágya teljesülhessen a nélkül, hogy messze kellene kalandoznia.^ Ábris urfi vásott, váltott gyerek volt. Két hét alatt megszöktette minden nevelőjét. A szegény áldozat futott a bőség szaruja elől s neki vágott a nélkülözésnek, koplalásnak. A világ minden kínja törpe semmiség volt azokhoz a válogatott kínzásokhoz, boszantásokhoz képest, miket időtöltésül az urfi feltalált. Hire volt neki minden akadémián, kollégiumban, mint a tatárjárásnak, nem lehetett volna a jámbor és nem jámbor fiuk közül a neki vadult tátos mellé nevelőt fogadni akkora darab aranyért, mint mekkora az urfi volt. Tizenhárom éves koráig kétszer annyi nevelőt szöktetett meg. Édes atyja kurucz jellemének gyönyörűsége telt a ficzkóban. „Van neki mit aprítani a tejbe. Az egész vármegyének elég volna ebédre, ami neki reggelire jut“, szokta volt mondani s bankóval heggesztette be azokat a sebeket, miket Ábris urfi meggondolatlan tettei okoztak. Sőt öröme is telt benne. Katona viselt ember volt, még abból a korból, melyben a tudományra a katonaságnál nem adtak annyit mint a „rám tekints“ zsidó a vak koldus Márton ütött, kopott szárlyuku öreg szűrére, mivel göthös szamarát szokta letakargatni. Hogy fiát ilyen vadmacska módjára nevelte, meg volt a maga oka. Felesége egy gyengéd testű, olvadékony lelkű német báróné volt, kit még a fúvó széltől is óvni kellett; elsőszülött fiát, (nagyapja nevére Gottfridnak keresztelték) egészen az anyja nevelte. Gyenge idegzetű, vékonydougáju, pápista-szinü volt az első szülött s nem bírta ki azt a bölcsességet, amit bele akartak verni. Meghalt sorvadásban. A második fiút azután az apa, Antalbegyi Gábor úr, nem engedte tudós embernek nevelni. Tanuljon meg irui, olvasni, azután csinálja azt, ami neki tetszik, hadd legyen belőle egészséges ember, ne pedig beteges bölcseség-magazin, ki ha harmadfelet ugrik, beadja a kulcsot. Az anya megsiratta a furcsa nevelési elvet, de nem sokáig sírhatott, mert mellbetegsége elvitte nemsokára első fia után. Ábris urfi pedig nőtt, a hogy tetszett s ha nevelőt hoztak számára, azt megugratta. A legelső nevelője tudományos, külföldön nevelkedett ifjú ember volt. Nőies, gyengéd. Olyan Parmenió, kit a nevelői pályára épen Nagy Sándornak a nyilatkozata vitt, hogy többet köszönhet nevelőjének, mint apjának. Ez a fiatal ember egy évig állta ki Ábris urfi pajkos szeszélyeit, de a mint az idő óráján az évből az utolsó fövényszem lehullott, ő is összeszedte sátorfáját s azon csalódással vett búcsút a kiskuti kastélytól, bogy a XIX. században többé nem születnek Nagy Sándorok. Ábris urfi annál több időt töltött az istállóban s már nagyon süldő korában ugy- ült a lovon, mintha centaur lett volna. Ismerte a lovak erkölcsét, jobban mint a történelmet. Az istállóban a kocsisokkal egész országgyűlést tartott, a kik azután bálványozták a kis urfit. A néppel, a romlatlan jó néppel való érintkezés jószivüvé tette, nem éreztette senkivei, hogy szolga. De aki felette zsarnokoskodni akart, annak ellensége volt s erélyes vadtermészete nem nyugodott addig, mig le nem rázta jármait. Szenvedélyei közé tartozott a festés is, már három éves korában a virágokkal ákombákomokat mázolt s tiz éves korában az igás istálló falára olyan lovat rajzolt korommal, hogy János, a parádés kocsis azért szeretett volna egy napra a gondviselés szerepébe belekontárkodni, hogy azt a lovat igazi lóvá tehette volna, mert ennél alkalmasabb gyeplős ló még a paradicsomban sem lehet. A granáriumra pedig odapingálta a tiszttartót olyan jól, bogy a tót mindenes megsüvegelte. Ábris urfi kenyeres czimborája volt az agárfogó Gazsi czigány Palya fia; csak úgy kiöltöztették a kóczos purdégyereket mint az urfit 8 ette azt a kalácsot, a miről az öreg Gácsó a nagyidai veszedelem évfordulója napján a győztes Csőri vajdának is félve mert volna álmodni. Palya gyerek majd meghalt a betűért, tanulta, nem is tanulta, hanem szívta, mint a levegőt, a mit a nevelő urak beszéltek. Egyikmásik unalomból foglalkozott a gyerekkel s ez mindent elbeszélt Ábris urfinak, a kire így ragadtak rá az ismeretek elemei. Az öreg Antalbegyi ur fia viselt dolgairól naplót vezettetett fiával, kinek minden „Nyelvében él a Nemzet“. A magyar egyesület jelszava. > -V t J t ;
