Buda és vidéke, 1897 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1897-02-14 / 7. szám
Budapest, 1897. _____________________________VI. évfolyam 7. sz. _______ (Halak hava.) Vasárnap, február 14. He tenként megjelenő lap a közigazgatás, közgazdaság és társadalom köréből. BUDA ÉS VIDÉKE ÉRDEKEINEK ÉS A MAGYAROSODÄSNAK KÖZLÖNYE, Szerkeszti: EEDELTI <3-"STTT,I-i-AKIADÓ-HIVATAL, Megjelenik minden vasárnap. SZERKESZTŐSÉG: hol előfizetni lehet és hirdetések felvétetnek : Városmajor-utcza 28. Előiizetési árak : Egész évre 12 korona, fél évre 6 korona, évnegyedre 8 korona. Városmajor-utcza 28. Kéziratokat és közleményeket ide kérjük küldeni. A Duna jövője. (A magyarországi Dunán újabb időkben végrehajtott szabályozási munkák, valamint a székes fővárosban levő és még építendő hidak és kikötök ismertetése.) Zsák Hugó felolvasása. Mélyen tisztelt hallgatóim ! Ha a földabroszt figyelemmel megtekintjük, azt látjuk, hogy a legnépesebb és legvirágzóbb városok részint tengerek, részint folyamok mellett fekszenek ; sőt a nagyobb s kisebb községek is tavak, folyók vagy patakok mellett keletkeztek, miből azt látni, hogy őseink letelepedési helyeik megválasztásakor a viznyerést igen fontos körülménynek tekintették; a mi természetes is, mert úgy az embernek, mint az állatnak a vízre okvetlen szüksége van életének fentartására. A vízre nemcsak mint italra van szükségünk, de testünk, ruhánk és lakásunk tisztántartására is; végre van szükségük az állatoknak is, de fontos létfeltétele az a növényzetnek is, mert csak a folyók és patakok mentén, azoknak völgyében találunk búja terméseket, mig ellenben vízben szegény, száraz sivatagokon a növényzet gyarló, vagy egyáltalában hiányzik. Ezen kívül még más fontos hasznát is veszszük a víznek, a mennyiben azt ott, a hol kellő mennyiségben előfordul, közlekedési útul is használhatjuk. A víznek ezt az alkalmazhatóságát I már legrégibb őseink is kiaknázták, a mennyiben a történeti feljegyzések szerint az őskorban is létezett már a hajózásnak egy bizonyos neme. Eleinte nagy fatörzsekből vályúkat készítettek, melyeket csónak módra vizrebocsátottak; később hajókat készítettek s azoknak továbbítására falapátokat használtak; még később a tavakon és tengereken a szél erejét használták fel s vitorlákat készítettek, a folyón pedig, ha annak folyása ellenében akartak hajózni, lovakkal vontatták a hajókat. Végre a folyó évszázadban, mikor már a gőz ereje ismere- j tes lett, úgy a tengereken, mint a folyókon gőzhajókat alkalmaztak. S véleményem szerint bármennyire halad is előre a műszaki tudomány . a vasutak s más közlekedési eszközök feltalálása tekintetében, a viziút mindig a legolcsóbb közlekedési út lészen. A víznek ezen sok s jó tulajdonsága mellett vannak azonban árnyoldalai is, melyek különösen akkor válnak érezhetőkké, ha a viz egyes helyeken nagyobb bőségben lép fel, mint a menynyire az illető vidéknek szüksége van, igy van ez tavaszszal, midőn a tavaszi esőzések folytán a magas hegyekben télen át meggyülemlett hó olvadásnak indul, s a patakok és folyók annyira felduzzadnak, hogy partjaikat áthágva, a völgyet elárasztják s elöntik a földeket és épületeket is, ha azok nem épültek elég magas helyeken. Ha a patakok vagy folyók víztömege ily módon felszaporodik, ezt természetes vizbőségnek nevezzük. Ily vizbősége vau pl. Olaszországban a Pó folyónak, továbbá a tiroli vizeknek s Magyarországon a Tiszának és mellékfolyóinak. A Duna azonban már nem ilyen folyó, mert rendkívül magas vízállásai ritkábban származnak természetes viz- bőségből, hanem inkább a jégzajlások alkalmával keletkező jégdugulásokból. Tavaszszal a langyos szelek és esőzések következtében a felső, vagyis bajor- országi és ausztriai jég a felemelkedett vizszin következtében lejebb nyomul, a mikor is a felülről jövő néptömeg rátódul az alattira, egyik része föléje kerül, másik része alája csúszik, összetorlódik, a viz lefolyását megnehezíti, s igy múga felett a vizet raktározván, annak színét folyton emeli, úgyhogy az nem találván helyet a folyó medrében, annak partjait áthágja és elöntéseket okoz. Ez ! mindaddig tart, mig a jégtorlasz alatti és feletti vizkülönbség oly nagy erőt tud kifejteni, hogy az előbb vázolt jégtorlaszt kissé felemeli, szétbontja és „BUDA és VIDÉKE“ TÁRCZÁJA. A kiskuti prímás. (Egy regényhős gyermekévei) Irta: Erdélyi Gyula, (6) — Nem. — Miért ? — Hirtelen ébredt fel e szenvedély s akit szerettem, jellemtelen ember volt, hirtelen múlt el. E vallomás után Amália félre fordította fejét s Abris a földre szegezte tekintetét. A fülemüle szólalt meg. Tudod-e mit beszél ? — kérdé Ábrís. — Nem. — Most énekel a szerelemről s hallod a békák gunyját. . . — Érdemel-e gúnyt a szerelem ? — A költészet és szerelem a téboly egy neme. Ördög vigye el a szerelmet, csak bor legyen, — szólt Abris s fütyülni kezdett egy bohókás dallamot, hogy gondolataitól szabaduljon. Úgy látszott, benne volt az üvegházban. Visszamentek a kastélyba s az bizonyos, hogy mindegyiknek más álma volt, mint rendesen. Nem, nem! a fülemüle szólt! Egy hete voltak Abris és Palya a kastélyban s mindkettőjök lelkében változás állott be, sőt egy harmadik szív átalakulását bele vehetjük az érzések torradalma történetébe, Amália szivét. Amália belészeretett Pályába s az történt Ábrissal, ami a kártyás emberrel szokott megesni, hogy álmában a veszteségekkel eltelt éjszaka után mindig jó kártyája van, az történt meg vele, ami a legtöbb férfi sorsa, hogy addig a kocsit észre nem veszi, mikor mellette áll és üléssel kínálják; mikor pedig a jármű elrobog előtte, őt faképnél hagyván : szalad a kocsi után. Elhozta magával Pályát, hogy megszabadulhasson a házasságtól és Konstantia kisasz- szonynak tett Ígéretétől. Amália szivéhez csak a művészet találhatta meg az utat. Palya és Amália szerették egymást. A czigány s a báró kisasszony. Megmondja-e a valót? szétzüllje a szerencsétlen túlhajtott gondolkozásu leány ábrándjait ? Nem, ezt tenni nem volt szabad. Véletlenül egy ízben tanúja volt olyan jelenetnek, mely a helyzetet lefestette előtte. A zene rajongóvá tette Amáliát; érzelmei gyorsan fejlődtek s Pályának vaknak kellett volua lennie, hogy észre ne vegye a tajtékozó hullámokat, melyek eszét, gondolatvilágát eltemetéssel fenyegették. El is temeté Palya, elfeledkezett magáról, nem igen palástolta érzelmeit s egy ízben, midőn a kerti pavillonban egyedül voltak: Amália bárónő lábai elé borult s keservesen kezdett zokogni. — Nem ott, mellettem van helye a művésznek, szólt a bárónő s a vallomástól boldog arczczal emelte fel a lábainál fetrengő szerencsétlent. — A féreg csak porban mászhatik, rebeg- te a czigán}7. — Nem, nem ! a művészetnek trón mellett is helye van, fényesebb minden koronánál — De a világ. .. — Mit hallgatok én a világra, az én világom a szivem. Szeretsz? kérdé Amália. Palya eltakarta szemeit. Könnyezett.. — Mit nekem a társadalom ? A világ elitéi, de nem segit. Ha két szív megérti egymást, másnak beleszólója nincsen. Követlek a világ végére. „Nyelvében él a Nemzet“- A magyar egyesület jelszava.
