Buda és vidéke, 1897 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1897-11-21 / 47. szám

November 21. Budapest. 1897. (2) kább csak a mcgvalósitás kérdésénél lép előtérbe. De ez a nehézség is in­kább csak látszólagos és a tisztviselők közös egyetértésével a város és a kor­mány jóakaratu támogatásával könnyen megvalósítható. Hogyan? A köztisztviselők, magán- tisztviselők. orvosok, ügyvédek, keres­kedők, földbirtokosok, iparosok, a kik egy telepen lakni szeretnének, megala­kítanak egy házépítő szövetkezetét vagy egyletet, ez a szövetkezet vagy egylet a város valamelyik egészséges pontján egy nagyobb telket vásárolna, a melyet a tagok igényeihez képest kisebb-na- gyobb területekre osztana fel. Dr. G. I Emlékeim aszabadságharczából. Irta ; Dr. Hatala Péter. VI. Hentzi több Ízben bocsájtotta ki a váírba szorult polgárokat. Még April 23-án, az nap melynek éjjelén a császári csapatok elhagyták Pestet. felszólította a várban lakó polgárokat, hogy két bóra való élelemmel lássák el ma­gukat, vagy távozzanak a várból, ügy látszik, a várbeliek és Görgei nézetén voltak: hívén, hogy a magyarok egy m«grohanással elveszik a várat. De ez nem sikerült. A polgárság kér­vényt intézett Hentzihez, 'hogy a kimenekülést engedje meg. Ezt a parancsnok meg is en­gedte. — Estenként a Víziváros felé nyiló kapun kijöhettek. Egy kijött polgár elbeszé­lése után. a következőket közli a „Pester Zeitung“ május 9-iki száma. „Múlt hét pénteken az uj vár kaszárnyá­ban honvédeink ágyúgolyói egy tisztet és ö t közlegényt megöltek. A bécsi kapu bástyáján a tűzérlegénység közül tiz e n h á- r o m elesett, huszonhat megsebesült. A Baíthyány-ház előtt s a fő őrhelyen elesett két tüzér, egynek a lábát ellőtték. Ugyanezen éjjel az ágyúgolyók n y o 1 c z ökröt és hat lovat ütöttek agyon. A királyi palota őrházai leégtek, minden a vár­ban levő marhát, ökröt, lovat, a dísztérre haj­tottak. Svábhegyi ágyúink egyik golyója egy huszonnégy fontos agyút teljesen szétrombolt. A vár épületei közt igen kevés az olyan ház melyet golyó nem ért; és ablak alig van. ga rózsát hármat, piros szegfűt kettőt. Néninek. Ő ugyanis az ajándékozónak szivét nézi. Néni olyan, mint másik anyám. Ha az 1 egyiknek, az édesnek, nincs jó kedve, másikhoz megyek. És viszont. Megyek nénihez. Miközben csöngetek, óvatosan ügyelek a bokré tára, a miben, mint emlitém már: sárga rózsa három, piros szegfű kettő. Es tán dúdolom is azt a bizonyos dalocs­kát, hogy helyettem kis virág ........ * * Mialatt ezek eszembe jutnak, fel s alá járok a boltban. — Fiam ne mászkálj annyit. Nyikorog a czipőd A ki igy szól: apám. Ő ugyanis újságot olvas. Leülök tehát Szivarom kialvófélben. * * * Ajtó nyílik. Virágaimat tartom. Nőcseléd szól: — A koporsóra ? Kérdi ób elszedi a bok­rétámat. Majd kissé csodálkozva rajtam, meséli hogy hisz néni meghalt. Néni az édes, néni a jó, nincs többé. Bevezet a nénihez. A jó néni ott fekszik BUDA és VIDÉKÉ Szombaton este azt beszélte egy császári ka­pitány, hogy Bécs négy napos bombáztatása kétszáz ágyúval, nem volt oly óriási hatású, mint a magyarok lövöldözése. Hentzi mindazokat elfogatja, akik neki nem köszönnek. Valótlan, hogy a várbeli polgárok a mi támadó csapatainkra lőttek. Bár nem tagad­ható, hogy a budai várban, a polgári elem között is, sok hive lehet a sírba vitt abszolu­tisztikus háznak; úgy tetszik, hogy a lelkes hazafiak egyre növekvő száma, ennek a sárga­fekete emléknek szerencsétlen maradványát is paralizálni fogja. Egy küldöttség járt Hentzinél, s ennek kérelmére kedden este kétezer ember kivonul­hatott a várból. Az élelmiszer fogy. Hétfőn a vár polgári lakosságának számára csak hat öivröt adtak. Hir szerint már csak nyolczvan ökör van a varban, mely szalmán é 1 ő 8 kő d i k. Borban nincs hiány, s a ka­tonaságnak bőven adnak belőle, azért több­nyire részeg. Sok a beteg, úgy, hogy a szol­galatra alkalmas fegyveres legénység, körül­belül kétezer főnyi lehet. Eddig összesen nyolczvan ember esett el e hir szerint a várban. ..“ Hentzi erősen bízott abban, hogy május 14. és 15-ike közt megérkezik a felmentő csá­szári sereg. A polgárokat is ezzel biztatta És ugylátszik ezért volt bátorsága Pestet is bom­bázni minden ok nélkül, daczára aunak, hogy Görgei a kardrahányatással meg­fenyegette. A várbeli Herost rates azt vélte, hogy érdemül róvják majd fel neki ezen gazságot... A Janicsár az osztrák soldateska szellemében gondolkozott . . Oly annyira bízott a felmentő sereg gyors megérkezésében, hogy nem hederitett a magyar támadó, ostromló ütegek építésére és felszerelésére. .. „Csak hadd építse­nek, úgy sem lőhetnek majd b e 1 ő 1 ö k! Ezzel biztatta tisztjeit s a pol­gárságot is. A Lánczhid közelében horgonyzott a N á d o r gőzös, melyet a császáriak vissza­vonulásukkor Hentzinek átadtak. A Nádor éjfél után egy órakor, két hajóval megindult, melyek kővel voltak megrakva, a Duna kö­zepe felé, de ügyetlenül a kövekkel megra­kott hajók a hídfőbe ütődtek s elmerültek. Később más két ilyen hajó és öt gyújtó hajót a Duna áramlatába bevontak, de ezek oly roszszul voltak meggyujtva, hogy csak az egyik lángolt fel, a többi csakhamar elaludt. Azonban a magyar hidászok Bochlit.z főhad­kiteritve, hosszú hullámos haja leeresztve. Ar- cza némileg pirosas. Szemei oly jóságosán néz­nek rám, mint máskor. Szinte hallani vélem szavát: — Virágot hoztál, édes fiam, tedd ide mellém. Magammal viszem. Mit tettél a bok­rétához. En pedig magamba mondom : — Igen néni, virágot hoztam, sárga ró­zsát hármat, piros szegfűt kettőt. Es csak nézem, tovább nézem nénit, kit csak olyannak látok, mint máskor, csupán lélek nem vagyon benne. Es néni keblére tűzöm virágaimat: sárga rózsát hármat, piros szegfűt kettőt. * * * Szivarfüst helyett tömjén illatot érzek, így rémlik nekem. (Vége.) /■ —­Aianypcr. Nagyobb az erőnk, mint az akaratunk ; és ha azt képzeljük, hogy egyes dolgokat lehe­tetlen véghez vinni, ez által csakis mentséget keresünk önmagunk előtt. nagy parancsnoksága alati, a Gellérthegy kö­zelében az összes hajókat elfogtak s a partra vonták. Így sikertelen maradt. Hentzi terve, hogy a Csepeiszigetről a budai oldalra vezető hidunkat elpusztítsa. Ez május 15-én történt, az napon midőn ostromló ütegeink mind elkészültek, hogy a várat rendszeresen, lőhették. Másnapra 16-ikara, reggeli hatórára rendelte el Görgei negyveu- kilencz ostrom agyúval a var rombolását. A kis svábhegyről egy jelzőlövés dördül t el ekkor: s a következő perezben egetrázó menydörgés hangzott a magyar ütegekből. A kálvária hegyen két hétfontos taraczk üteg, összesen tizenkét taraczk szólalt meg; a Téglaégetőu a bécsi kapu fele két bombavető mozsár; a kis svábhegyen hat tizenkét fontos ágyú ; a nagy Svábhegyen, két mozsár es tíz ágyú; A Naphegyen: Hat röppentyű, nyolez lesze relő ágyú és h a t réstörő.. . A magyar ágyuk jói irányzott pokoli tüze már reggeli k i 1 e n c z órakor arra kény- szeritette Hentzit, hogy a várnak a Krisztinavárosra néző s a bécsi kapunál levő összes ágyúit a kö­zeli utczákba vonassa. A leszerelő üteg a Naphe­gyen pompásan bevált. A r é s t ö r ő üteg, esti hat órára a fehérvári kapu mögött levő s a Horváth kertre néző körönd mellewi íalat annyira megrongálta, hogy másnap estere an­nak teljes áttörését remélhettük. A r e s t ö r ő üteg tüzérsége minden negyedik órabau vál­tozott, s a parancsnoka mindig egy törzstiszt volt. Az üteg tizenkét órán at szakadatlanul működött; s felhasznált négyszáz- nyolc z v a n n e g y darab, huszon­négy fontos; és szazhuszon- u é g y darab tizennyolez fon­tos golyót. Összesen h a t s z a z - nyolez golyót. A Nagy Sváb­hegyről a két mozsár üteg lövései nem voltak oly' sürűek mint kellett volna, a bomba­hiány miatt. ltí-án a mozsarak nyolczvan- öt bombát vetettek a varba; melyek annak veszedelmet igen növelték. Az egyik bomba este f é 1 h é t k o r fel­gyújtotta a királyi palotát. Ennek lángjaira a Gellérthegyről Nagy Sándor tüzéréi oly iszonyú golyó­záport zúdítottak, hogy az oltásra sietok kö­zelébe sem juthattak. Reggelig a palota nagy' része leégett. A pesti oldalon a sóház mellett, a Gel­lérthegy irányában, nagy néptömeg állott es dörgő éljenkiáltások közt nézte az iszonyú tüzet; a palota részietjének ropogása recse­gése, az ágyuk bömbölése közül is kihallat­szott. . . — Épen őrségen voltam a Margitsziget irányában elhelyezett ágyunknál, ennek fe­dező sánczárói néztük az óriási katasztrófát. Ütegeink folyton menydörögtek a szom­széd hegyiekről Csak a leszerelő és a röppentyű fél üteg hallgattak el meg reggel ; midőn a császáriak a bástyáról az utczákba vonták ágyúikat. Ezen üteg pihent délután félnégyig. Ekkor a császáriak egy tizenkét fontosa előjött egy mellék- utczából s oldalba akarta lődözni a faltörő üteget. Leszerelő ütegünk néhány lö­vése visszariasztá. A többi magyar üteg éjfélig tüzelt. Irtóztató éjjeli menydör­gés volt ez!... (Folytatjuk). A tavasz oszszel. Hampel Sándor közkedveltségü város- biránk, f. hó 14-én ünnepelte házasságának 30 ik évfordulóját, a ez alkalomból vendég­szerető házába köréje gyűltek vele ünnepelni a II. kér. notabilitáaai közül: R u[p p Zsig- mond, Hermann Béla, D ö m ö t ö r Ge-

Next

/
Oldalképek
Tartalom