Buda és vidéke, 1897 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1897-01-31 / 5. szám
Budapest, 1897. (2) BUDA és VIDÉKÉ. Január 31. kérkedjünk és az országos nemzeti szövetséget kisebbítsük. Ezt nekünk kötelességünk volt megtenni és kötelességünk annak a táborkarnak, mely ezeket akarja kiküzdeni harczosai közé beállni, azaz nemes ügyüket szolgálni. A hazaíiság nem erény csak kötelesség . . . Az országos nemzeti szövetség, társadalmi, munkás és nemzetiségi osztálya egy óv alatt elég eredményt ért el s méltó volna arra, hogy úgy a magyar egyesület, mint a magyar iskola-e gyesület- t e 1 szövetségbe lépésre inditana. Ennek a három egyesületnek szövetsége lenne azután erős. Az országos nemzeti szövetség vezető alelnöke dr. Bart hős Andor lapunk munkatársa, az ő lelkesedésének és erélyes működésének sokat köszönhet a szövetség, a minek eredményeit csak fokozná az, ha székhelyét Budára tenné át, legkivált a munkásügyi osztályét. Itt a munkások között több a nyugalom és az önképzésre való fogékonyság. A nyughatatlan elemek itt ritkán fordulnak meg. a mi a munkásügyek osztályának működését biztosabbá tenné. A szép czélokat kitűzött egyesület itt munkásdalárdákat, kész munkás- haszinót, műkedvelői társaságot, önképző köröket találna. A budai központ sokkal jobb lenne már azért is, mert itt van a belyügyminiszterium, mely a műnk ás kérd és békés megoldására hivatott. De legyen az országos nemzeti szövetség központja bárhol, a „Buda és Vidéke“ hazafias kötelességének tartja, hogy munkarendjének szolgáljon és erre többször és több tért enged mint bármely lap. Erdélyi Gyula. A villamos ipar, különös tekintettel a hazai vívmányokra. A villamosság mint égi tünemény már az eDő gondolkodó ember előtt ismeretes kellett hogy legyen. Ha sötét fellegek tornyosulnak az égen hatalmas dörgéssel járó sajátságos fénytünemény, a villám, nyilatkozik meg időszakon- kint. A villám átcsap egyik felhőből a másikba vagy a földbe. Az ős emberek habár féltek ettől a tüneménytől, melyet Isten haragja nyi- j latkozatának véltek, máris kiaknázták ezt az | őserőt czéljaiknak, a mennyiben ily módon jutottak fontos elemükhöz a tűzhöz. A régi görögök Jupiterre ruházták a villámok kezelését. A jelen század végének azonban lett fentartva a dicsőség, hogy a villamosságot gépekkel állítsa elő, nagyban és kicsiben, és mai nap már úgy is árulják azt, akár csak a zsemlyét. A tudósok megtanítottak bennünket hogy lehet ezt a csodás természeti erőt leigázni és ödző czéljaikra felhasználni. Hogy tulajdonképen mi az a villamosság, mit vékony drótokon át lehet hajtani, gyűjtőkben összegyűjteni, hővé, fénnyé, delejességé, hanggá, átalakítani — azt még ma sem tudják. Egy tanár a vizsgán azt kérdezte tanítványától; „Mi az az elektricitás“ ? Mire azt a feleletet kapta: „Én tudtam, de elfelejtettem. „Szerencsétlen“ rivall rá a tanár: Maga volt az egyedüli a ki tudta és most maga is elfelejtette.“ Hertz bonni tanár kimutatta, hogy az electromosság (hasonlóképen mint a fény) valamely rendkívül finom és igen rugalmas flui- dum rezgéseinek eredménye sőt meg is mérte a rezgés hullámok hosszát és a rezgési számot is. De ha nem is bírunk a villamosság lényegéről helyes és teljes képzetet, annál jobban ismerjük annak tulajdonságait, mi arra képesít bennünket, hogy ezen rejtélyes természeti erőt az emberiség javára és kényelmére ki aknázhassuk. Az electromosságot előállítási helyéről, a központi telepről, a vezetekék segélyével, oda a hol reá szükség van elvezetik. Csudával határos hogy 1000 meg 1000 lóerőnyi munka kilométerekre egy vékony droton elvezethető, mely drót alig vastagabb egy közönséges tá- viródrólnál. A vezetékek vezethetők a földalatt olomba burkolt kábelek alakjában vagy pedig póznákon mint csupasz vörösrézdrótok. Az ily vezetékek mint a civilisatió idegei behálózzák majdan a városokat, a mezőket, s úgy mint a vasúti vonalak hivatva lesznek lerontani mintám olyan czigányt, ki a betii után kapkod, — mondta valaki. — Hát fehér lábú csókát láttál-e már? — Nem én. — No mert az is ritkaság. — Biz az ritkaság — szólt a kontrás felesége. — de azt mondja meg lelkem Sári néném, honnan is kerítette Palya a feleségét ? — Nem jó falamiából való ő, vándor- czigány volt az apja. Úri kastélyba került ő szolgálni, de tudjátok azt: a vadkacsa, ha eszire tér, visszarepül a tóra; úgy volt ő is, hiába szerették az urfiak, fittyet hányt nekik s a hollóhoz szegődött. így lett a Palya felesége. * * * Palya a szobájában hevert, pipázott, kezében egy könyv volt. Szemközt vele szép czigányasszony ült. A felesége volt. A szép asszony könnyezett. — Szeretlek, de más után vágyom, szeretném. ha nagyon okos, tanult asszony lennél. Mi nem egymásnak való vagyunk. A nő zokogott s észre sem vette, a mint Ábris nagysága lépett a szobába. — Készülj Palya, házasodni megyünk. — Éljen! 8 — Dehogy éljen. Éljen lenne, ha magamnak egyszerű mezei virágot lehetne választani, ki nem tud mást, mint szeretni, kinek szivét rossz könyvek el nem rontották, ki egyszerű, mint a mezei virág. Az asszony felemelte fejét, szégyenkezve sütötte le szemeit. Látod Palya, hogy beszél a nagysáos ur. — Jól van jól, — monda a czigány — prímás, és megölelve feleségét, urával távozott. A kártyán kivetette jövendőjét Pályának, „Nagy úri kisasszonyba szeret, ez megutálja s azután csúnya halállal fog meghalni.“ Ez a gondolat tépte szivét. O hitt a jóslatban, hiszen minden tudománya a szeretet volt. Az üvegházból — üvegházba. Ábris az üvegházban ült. Az üvegház déli részének köröndiében egész kis festő műterme volt. Befejezett és megkezdett festmények. Csupa parasztleányok. Az ő eszményképei , . . Sokszor elbeszélgetett itt Pályával s a szilaj kedélyű fiatal emberről senki sem hitte volna el, hogy milyen bölcsészeti és költői nézetei vannak a házasságról. Palya, a czigány prímás, művészi álmaiban magának más feleseget álmodott; egy egyszerű teremtéssel élni át az életet, ki nem tudja felfogni az ő ábrándjait s ki nem hord anyagot légvárai építéséhez, reá nézve a csapások csapása volt. Neje szép volt, valódi tündér kép, mintha rámából lépett volna ki, de magas röptű vágyainak olyan akadályát képezte, mintha a gyermek papírsárkányára egy nehéz követ kötnének. Lehúzta őt a földre, s ő, a csillagokba bámuló, nem érzett a jó szív iránt hálát, ki figyelmeztette, hogy a csillagokat vizsgáló, ha nem áll, hanem járkál, mig a csillagokat nézi : megbotlik. Az ő álmai színterét fényes termek képezik, suhogó selyemruhás angyalok, kik a den távolságot, korlátot és osztályt, az ágyában a szénből vagy a vízből kicsikarjuk, békóba verjük és kényszerítjük a dróton át oda menni a hol erőben szűkölködnek. A vizzuhatag esését mely eddig csak a szemnek, a költői kedélynek nyújtott élvezet, a messze távolban villamosság alakjában kivilágítja a tánezmermet a magánlakot. Főzhetünk mellette, elhajtja gépeinket és járómüveinket. A századvégi emberek kényelemszeretetének kielégítésére számtalan módot nyújt a villamosság, de ők semmi különöset nem találnak a dologban pedig mennyi fejtörésnek és fáradhatlan munkának eredmény ez. Ezek az életbevágó és nagyhorderejű találmányok azonban nem egy ember kutató szellemének a gyümölcse, hanem hangyaszorgalommal összebalmo- zása e phisikai tapasztalatok egész lánczolatá- nak, melyekre többen függetlenül egymástól bukkantak. Az a szerencsés ki ezeket a tapasztalatokat oly alakra önti, hogy ezek egy gyakorlatilag használható befejezett müvet vagy rendszert alkotnak — az szerencsés feltaláló. Edisonnak, a híres feltalálónak vannak határozott és bokros érdemei a villamosság terén, de azért túlszárnyalták már más hírneves elek- trikusok, köztük hazánk fiai is, kik sokkal életbevágóbb találmányokkal lepték meg a világot az elektromos erő átvitel és világítás terén. Hazánkban korszakalkotó találmányok láttak először napvilágot,’melyet aG-anz-félegyár mérnökei fejlesztettek a tökély ama fokára hogy bejárták az egész civilisált világot. Ezen találmányok együttesen egy rendszerbe foglalva alkotják az úgynevezett „váltakozó áramú trans- formator rendszert, mely nemcsak Magyarországon, hanem az egész föld kerekségén terjedt el és hirdeti ott a magyar ipar dicsőségét. A con- tinens legtöbb fővárosa ezen rendszer szerint van már kivilágítva, épugy több tengerentúli város is. így egyebek közt Magyarországon: Budapest. Temesvár, Fiume, Herku- lesfürdő, Mármarossziget, Pécs. Eger, Eperjes, N. Becskerek, Nyíregyháza, Arad, Szeged, N. Szeben, Kassa, Szolnok, Szabadka, Versecz. Austriában : Becs, Innsbruck, Karlsbad, Marienbad, Bielitz, Villach, Linz, stb. Külföldön: Páris, Biarritz, Gerona, Cordova, Róma, Milano, Turin, Palermo, Velencze, Ancona, Köln, Dresda, Dortmund, Luzern, Sz. Moritzbad. Odessa, Zarskoje-Selo, Motala, Amsterdam, Monaco, Euxinograd, Belgrád, stb. Tengeren túl: Montevideo, Buenos| keringő csábos hangjainál vállára hajtják fejeiket, s kiket a zene felszabadító hatalma alatt tova ragadott magával, szívta ajkaik édes illatát, homlokán érezte csiklándozni a selyem hajfürtöket. Belebámult, mint az éhes, ábrándos gyermek a regevilágba s kiejtette kezéből a kenyeret. Ezekre az ábrándokra igy felelt Ábris: — Csinált virág ez pajtás. Művészi szemüvegen nézve sem óhajtok én magamnak ilyen feleséget, hanem egyszerű, jó kedélyű szivet, j ki felfogja azt, hogy a nő egész lelke legyen szeretet, ki tulcsigázott, természet ellenes, hóbortos nagyzásaival nincsen terhére férjének, ki az élet faradalmai okozta verejtékét letörli a homlokról s a munkában eltikkadt ajkát feléleszti csókjával. Abban a világban, melyben te keresgélsz, csak csinált virágok vannak. Válassz ki a mezőről egy virágot, ápold ; igy lett a mályvából kamélia. Az a művészet, mely egy egyszerű lelket is meghat, mit megért a fü és a fa, a kövek, mint a görög hegedűst. Palya fejét razta s keserűen mosolygott. — Ez a feleség, kit nem rontott meg a nagyvilág, ki egyszerű, mint a bárányfelhős ég, mint a mosolygó kikelet, virágos rópa kellő közepén. Neveld magadhoz, emeld fel, légy lajtorjája szereteteddel, hogy gondolataidhoz juthasson, ekkor léssz igazán boldog. — Nem úgy van az nagyságos uram, a gyopár a katangóró mellé való, borostyán tölgyet öleljen. Ezzel a nyilatkozattal befejezték a társalgást. g (Folyt, köv.)
