Buda és vidéke, 1897 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1897-10-17 / 42. szám
Éppen az iskola fentartó róm. kath. hitközségek vezérférfiai ellenzik majdnem mindenütt (Tisztelet a kivételnek. Mert Török-Bálinton már évekkel ezelőtt saját vagyonából, maga a róm. katholikus plébános létesített és tart fenn magyar tannyelvű óvodát. Budafokon és Vörösváron a leányok, Hidegkúton pedig a fiuk és leányok oktatása állami iskolában történik anélkül, hogy a vallás tanítása csak a legcsekélyebb csorbulást szenvedne. Ezen községek fenkölt szellemű lelkészei nem látnak ellentétet állam és vallás között, hanem a fel- feltünő látszólagos akadályoknak élét veendő nemes feladatkörükben dicséretes buzgalmat tanúsítanak. Ezekben a községekben, valamint Solymáron is az óvodák hihetetlen eredményt értek el a magyarosítás terén. N. J.) az állami vagy községi iskolák és ovodák létesítését és fentartását! Ugyan miért ? ? Ismertem egy már jobb létre szen- derült róm. katli. esperes kerületi tan- felügyelőt, a ki megdorgálta -— vizsga után — a tanítót, mert a nebulók sokat tudtak. Azt mondotta ugyanis a boldogult esperes úr, hogy kár a paraszt fajzatát fölvílágositani; — nekik is, nekűn k is jobb, ha tudatlanok maradnak in infinitum; mert a butaság: boldogság; — a boldogoké pedig a menyország! Éhez ugyan csak nem kell bővebb com mentár. Ha a Baclikorszak megakasztá fejlődésében a nemzeti irányt, úgy a sötétség fegyverével küzdő ily pedagógusok a hamu alá rejtett szikrát végleg kioltották. Kedvező fuvalatra lobogó lángokban jelentkeznék a magyarság eszméje és a helyett gyámoltalanok tehetetlensége ront azon nap-nap mellett. Nem fenyegetni, nem bottal kell magyarosítani; hanem meg kell kedvelB u d ap est.18^7. (2) ________________ — Jézus Mária szent József, mit beszél kend ? — Azt, hogy minden éjjel ott jár a Mári tanya, a malom körül, hol átlépi a suhogó vízét, hol állva marad s integet, mutogat, de mondok nem eddig vau ez. Megkérdezem tőle mit kíván a lelke, hát felém mutat, feküdjek le, én rajtam az uj suba volt, de csak lefeküdtem a hóba, éppen 12 órát kongatta a, torony órája, én rám rögvest mély alom jött, s azt álmodtam, amit itt kendnek elmondottam Hát már most tegyen kend amint jónak látja, ha a lelkin van kendnek a lánya lelki uyugodalma. Szegény öreg Bokros Mári néni keresztet vetett magara, aztán a lelkiből gyűlölt vejit bevezette a kisebbik szobába s ott meghányták vetették a dolgot, mire bevégezték a beszélgetést 7 órára járt az idő, a fonóba mind ott voltak már a lányok, e Juczkát egyre faggatták, hol van az öreg Bokros Mári néni. ^hol vagyok lányok, szólalt meg a gazdane (falun igy hívják a fonóház asszonyát) Mit akartok ? Minek kerestek, mi ? — AdJ Isten uéném asszony kiált a sok jó kedvű leány a rokka mögül, no megsült e már a pogácsa? kiált az egyik. Hát a veje van itt? kérdezi a másik. Az ám, hallotta e Mári néni, BUDA és VIDÉKÉ tetni az idegen nyelvűvel a mi nyel- vünket, a mi kincsünket! Járjunk elő jó példával; építsünk oltárt szeretett magyar nyelvünknek, j Létesítsünk iskolákat, óvodákat a nem magyar ajkú falvakban ; tegyünk alapítványokat, ösztöndíjakat a jó eredményt kimutatni tudó és silány an javadalmazott vidéki tanítóság jutalmazására. Lépjünk be tömegesen a magyar iskola egyesület kötelékébe és egyesült erővel legyünk azon, hogy annak nemes czélja megvalósuljon. Itt az ideje annak, hogy a legnagyobb egyetértésben tömörüljünk a magyarosodás és a magyarosítás szolgálatában ; mert csak úgy érjük el azt az időt, hogy a Kárpátoktól Adriáig csak magyar szót hallhassunk ! Borosjenő. NA VARRA JÓZSEF községi jegyző. Régi udvari élet Budán. — Irta : Tarezai György. — I. A kik hallottunk valamit régi királyaink udvari életéről, a budavári udvar egykori fényéről, tündöklő pompájáról, a mire évszázadok óta sóhajtva gondol vissza a magyar: mindnyájunknak szaporábban kezdett verni a mikor híre jött, hogy nem hiába épiték föl a királyi palota, tágas szárnyait, mert íme királyunk vendégül fogadja benne a leghatalmasabb uralkodók egyikét és ezzel visszavivott államiságunk világraszóló bizonyságául visszaszállítja a régi udvari életet is magyar birodalma székes fővárosában: a budai királyi várban. És ki hinné az öröm e napjaiban, mikor e királyi elhatározás nagy jeleleutősége mindnyájukat hazafias lelkesedésre gyújt, egyszerre hire fut, hogy ő felsége a király kísérletet, tehet ugyan a budai királyi várlak régi fényének visszaállítására, egy igen hatalmas tényező azonban, mely nélkül udvari életet bajos elképzelni, a magyar arisztokráczia ugyanis — távol akarja magát tartani az udvari ünnepélyektől. / így áll-e valóban a dolog, s ha igaz a hir? mi az oka ennek az elhatározásnak — mindezt kutassa más E sorok Írója e helyen Október 17. csak fájdalommal vehet tudomást e hitnek csak a felmerüléséről is. Mert nem azt kellett e föltételeznünk, hogy mikor oly hosszú századok múltával a magyar koronás fő ismét Budavárában fogad egy hatalmas szuverént akkor kivétel nélkül mindnyájan megértjük e pillanat nagy történelmi jelentőségét és mindent elkövetünk a.rra nézve, hogy a világ ezt észrevegye és észrevevén, elmondhassa: a magyarok ott folytatják, a hol 400 ev előtt elhagyták A históriánkat úgy se tanulják semerre, ilyen nagy nemzetközi érintkezések fényének, pompájának mértékéből tudnak csak következtetni Európában arra, hogy mik vagyunk és milyen rang illet meg bennünket a népek nagy családjában. Mire való az ilyen nagy és jelentőségteljes ünnepet megroutani csak akarni is ? Hogy e szándék nem fog sikerülni, szentül hiszem. Egyesek elmaradhatnak, de ezt észre sem fogják venni. Az előkészületeken sem igen látszik, hogy valami zavartól tartanának. Megy minden a maga rendes utján az előre megállapított nagy arauyu tervezet szerint. A palota udvarára roskadásig megrakott málhás szekerek gördülnek be egymás nyomába az épület folyosóin ezüstgombos szolgahad sürögforog A törzsökös budai polgárok keble ismét önérzettel buzzog, estéukint a királyi j palota felé irányozzák sétájukat, csillogó szemekkel nézik a kapuk előtt ácsorgó lakájok ezüstös libériáját, jóleső megnyugvással hallgatják a beszélgetést, mely ott folyik — fajdalom — leginkább ékes lerchenfeldi dialektusban s talán eszükbe sem jut, hogy itt valamikor állandó udvari elet folyt, a mely minden izében magyar volt. S ha eszükbe is jut, bizonyára azt gondolják : régen volt, talán nem is igaz ; mert hisz a mohácsi veszedelem óta közel négyszáz esztendő múlt el és azóta sincsen igazi magyar udvartartás, magyar udvari élet. . . * A mai értelemben vett udvartartásról első nemzeti királyaink idejében alig lehetett szó. Uralkodóink élete nem igen különbözött a nemességétől, a czeremóniás rend, mely az egykori nyugati fejedelmeket a különböző rendű és rangú udvarnukok falanxával zárta el az alattvalóikkal való közvetlen érintkezéstől. nálunk ismeretlen volt. A király székes fővárosában vajmi kevés időt töltött, a tábor- ba-szállás, törvénynaplátás vette igénybe java idejét, miközben az ország legkülönbözőbb részéin megfordulva, kíséretével együtt sátrak alatt tanyázott, a hová minden nemes embernek, lett légyen zászlós úr, akár nem, szabad bejárása volt. Az udvari élet szabályozását hogy » megboldogult lánya, a szegény Maris, haza jár a másvilágról. — Ne kísértsétek az Istent lányok, mondja öreg Bokrosné, hadd nyugodjon békében, bár sohse lett volna fonóház a világon, ma az édes jó böcsületes lányom is élne, hej lányok csak azt mondom én, csak olyanhoz menjetek férjhez, kit a szivetek megkíván, mert a mit az ész diktál nem igaz ám az, nem nyújt az örömet sem házi békét. Majd elhalgatott a szegény öreg s kék köténye sarkába törülte a sírástól kiapadt szürke szemeit. A fonó lányok meg csak lökdösték egymást, s halkan sugdosták egymásnak — meséltesd el vele Örzse, legalább alkatunk, mondja a duhajkodó Bencze Kata. — Az ám, mondja Örzse, azt akarod, hogy Bokrosné csendesen beszéljen — a lányok meg hallgassanak, hogy te meg annál jobban hallhasd a Szemes Gyurka járását. Ühüm, csakhogy Nótás Gyuri leüti ám a derekát, mert azt mondja ám, két dudás egy csárdába nem fér, hát két Gyurka egy kapu aljába hogy férne ! — Tán féltékeny vagy Örzse mondja Kata szájbigyesztve, aztán hátat fordít, s az öreg asszonyhoz szól: Mondja el néném asszony a szegény jó Mári lánya történetjót. — Nem érek rá lelkem gyermekem, hanem itt a. Juczi ni, ő már akkor is nálam volt. 6 majd elmondja, no Juczi beszélj. — Beszélek, beszélek — csak menjen kee a dolgára, persze, hogy itt vótam kéné már akkor is, meg akkor is mikor a Mári született, s egy nagyot ásított Juczi, Bokrosné meg kibicz- czegett a vejéhez a másik szobába. — Beszéljeu Juczi néni no, — úgyis hosszú az este, de előbb tán jó volna a lámpát fölsrófolni mondja a virgoncz BÖske. — Tán vak vagy Böske, szólal fel a sánta Judit, majd az ablakra sandít, jó van ez igy, ahogy vau, — beszéljen már Juczi néne no ! Juczi még egyet ásított aztán halkan kezdte : — Szombat este volt épp úgy mint^ ma, farsang három nap előtti szombat, épp úgy mint ma, sok lány volt a fonóba mi nálunk épp úgy mint ma, osztán valamennyinek vót szeretője — közbe vihog az egyik lány — épp úgy mint ma. Volt bizony folytatja Juczi nagy álmosan, mindnek csak Bokros Márinak nem volt, pedig ő volt a legszebb, a legvigabb, az egész falu legénye utana járt, de Mári sohsem ment ám ki a kis kapuba. — No ne vihogjatok, mert nem mesélem tovább vagy hallgassatok s beszélte tovább, már 18 éves is elmúlt a szegény Mári. de csak rá
