Buda és vidéke, 1897 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1897-01-10 / 2. szám
\ r í í Budapest, 1807. (4.) BUDA é * VIDÉKÉ Január 10. szírt (364 m.) A két szirtnek hófehér dolomit- falai majdnem függélyesen esnek a síkságba. Most kibújt a halvány nap, sugaraitól a dolomit-sziklák narancssárga szint öltenek. A körvonalak élesbülnek s minden részlet szabad szemmel tisztán kivehető. Az erdő és mezok a legkülönfélébb, de harmonikus színekben váltakoznak. Uralkodó a halvány lila és sárga szin; ez árnyékos részeken az előteret a hóval fedett ut képezi, mig a távolban a Duna csillog felénk. Bámulatunknak végett vetett egy parányi, a napot elfedő felhőcske. A kép ugyanaz, de a színek mások. Mindenféle egyhangú szürkeség, melyből csak a hófedte ut ri ki élesen. Utunk most már egy mély és meredek bevágásban, az úgynevezett Vörös-utban (Cer- vena-Cesta) *) vezetett a Simon halála nevű erdőrészlethez. A kapaszkodás a kőkeményre fagyott havon rendkívül fárasztó volt s nem egyszer volt alkalmam otthon hagyott turistabotom után sóhajtozni. A hó meglehetősen magasan feküdt; alul puha volt, felül pedig megfagyva. A mint keresztül gázoltunk rajta, a vékony jégkéreg betörött és érzékenyen snrolá lábbeliemkat, melyek bokán felül süppedtek beléje. Átszelve a Pilisről a Kétágú hegyre vezető fehér-kék jelzésit utat nemsokára a Pilis- Szent-Léleki völgy felé érkeztünk. A meredek utón lefelé, inkább csúszva mint menve, most már jobbra fordultunk és a Fésüs-hegy (Hreben) alatt a Két Bükkfa irányába lépegettünk. A lejtő, melyen lefelé tartottunk, bár nem nevezhető meredeknek, mégis csak fáradsággal juthattunk előre, mert a mély és sima hóban minduntalan besüppedtünk. Végre azonban mégis felértünk az útra és most már nehány perez múlva a mexikói erdővédi lak ajtaján kopogtunk. A meleg szobában csakhamar kedélyesen ereztük magunkat, kiürültek a háti zsákok és hozzáláttunk a jól kiérdemelt ebédhez. Vagy másfél órát pihentünk s azután Pilis-Szent- 'Kereszt felé folytattuk utunkat. A Két-Bükkfa nyergéről gyorsan — némelyikünk akaratlanul túlságos gyorsasággal — ereszkedtünk le a Szent-Kereszti völgybe. Az ut jeges volt; Me- oda támolyogva alig bírtunk egyensúlyt Tartani, sőt némelykor nagyot csúszva el is vesztettük azt — s leültünk. x/44-re érkeztünk Szent-Keresztre, hol a dobogókői menedékház ügyeben tárgyalandó, még betértünk Prokop Géza főerdész ur vendég- szerető házába. Tartózkodásunkat azonban rövidre kelletett szabnunk, mert a síkos utak miatt kocsira nem számíthattunk éo Pilis-Szántón még sok megbeszélendőnk volt. A mi azonban ezután közetkezett, már kinszenvedésnek volt nezezhető. A Szántóra vezető széles kocuut legnagyobb része tükörsima jéggel volt bevonva, melyen valósággal tojástánezot voltunk kénytelenek mivelni. Már besötétedett, mikorára Szántóra beértünk. A plébános és jegyző urakkal elvégezvén a karácsonyfa-ünnepélyre vonatkozó megbeszé- lendőket szekerek után nézettünk, de hiába! Vem akadt vállalkozó, ki ily utiviszonyok mel- tt befogott volna. Csak Petriknek és Térynek érült vendéglátójuknak, a szintén a vörös- vasút állomásra igyekező Baross Károly I -^k kocsiján helyet foglalni. Mi többiek el- csuzva meggyujtottuk lámpásainkat és gyalog- lerrel elindultunk. A# A lámpafény mellett haladó csoport hamar magára vonta a benszülött ifjúság figyelmét. „Itt vannak a Mikulások“ hallatszott mindenfelől és a csúszkáló és egymáson keresztül bukdácsoló gyereksereg a falu végéig hü kísérőnk maradt. A falun kívül váratlanul jó utat találtunk, bár keményre volt fagyva, csak helylyel-közzel akadtak síkos részletek. Gyors és biztos léptekkel haladtunk tehát és 1 óra 37 perez alatt — nevezetesebb inczidens nélkül — beértünk a vörösvári vasút állomásra. A kellemesen befut ött kis váróteremben hamar mullott az idő. A vonat megérkezett és a friss hegyi levegőt ismét a vasúti kocsi dohányfüstös, büzhödt légköre váltotta fel. Csak félórai késéssel — hazaértünk Budapestre. Dtíri Gyula. *) A katonai részletes térképen hibásan Cérna Cesta. ! Andaházi és dubravai Andaházy László cs. és kir. asztalnok, ügyvéd, váltó-jegyző, az egyesült budapesti fővárosi takarékpénztár ügyésze, a budai ág. hitv. ev, egyház főfelügyelője, Késmárk szab. kir. város d’szpolgára, Budapest székesfőváros törvényhatósága bizottságának tagja, 65 éves korában, vasárnap, hosszas szenvedés után meghalt. Temetése január 5-én volt, koporsóját délután 3 órakor áldozták meg a budai ág. ev. templomban és a vízivárosi temetőben, a családi sírhelyen tették örök nyugalomra. Az elhunytat kinek élénk szerepe volt a budai rész közéletében, nagy és kiterjedt család gyászolja. Andaházy László halála nekünk budaiaknak nagy veszteség, mert ő oszlopos tagja volt társas életünknek és közügyinknek. Tudása, befolyása, akaratereje minden részben hasznunkra volt. Nyugodjék békével. Emléke élni fog közöttünk. Dr. Andaházy László 1832. szeptember 1-én Lőcsén született. Felsőbb tanulmányait a deb- reczeni jogakadémián és a bécsi egyetemen végezte. 1856-ban a budai országos törvényszékhez kisegítő bírónak neveztetett ki, a mely állásban két évig működött. 1859 ben Budán királyi közjegyző lön majd pedig két évvel később ugyencsak Budán ügyvédi irodát nyitott. Ugyanakkor a faváros tiszteletbeli íőügyészszé nevezte hi. Ebben a minőségben sok érdemeket szerzett a házipénztár és az árvák pénzének a behajtása által. 1872, február 2-án a királyi táblához váltójegyzői minőségben alkalmaztatott, s ugyanabban az évben az Egyesült Budapesti Fővárosi Takarékpéaztár jogtanácsosának megválasztotta. Ezt az állását haláláig megtartotta. 1865 ben a budai ágostai evangélikus egyház felügyelőjévé, majd pedig főfelügyelőjévé választatott meg. Ebben az állásban nagy buzgó- ságot fejtett ki és fgyháza köröl hervadhatatlan érdemeket szerzett. 1867 óta a fővárosi törvényhatósági bizottság tagja; Buda és Pest egyesülésekor 1873-ban tagja volt a 36-os szervező bizottságnak. Pol tikai elveinél fogva kezdetben a balközéphez, majd pedig, a fúzió után a kormánypárthoz tartozott. 1869 ben szülővárosában lépett fel a balközép programm- jával jelöltnek de megbukott. Csak tizenöt évvel később 1889-ben került a képviselőházba, a késmárki kerület mandátumával. 1892-ig volt tagja az országgyűlésnek s ez idő alatt a képviselőhaznak egyik közbecsülésben levő tagja volt. Folytonos bétegeskedése azonban csakhamar arra kényszeritette, hogy visszalépjen a politika izgalmas teréről. Állapottá alig észre- vehetőleg, de folyton rosszabbodott, mig végre hosszú és kínos betegségének a halál vetett véget, gyászba borítva ez által egy nagy Kiterjedésű, tekintélyes családot Andaházi és dubravai Andaházy László dr. ügyvédet, a késmárki kerület volt országgyűlési képviselőjét nagy részvéttel helyezték örök nyugalomra a budai vízivárosi temetőben. A koporsót a várbeli ágostai evangélikus templomban szentelték be, melynek falait ez alkalomból teljesen fekete gvászlepel borította. A diszes ravatalon számos koszorú illatozott, köztük a család tagjain kívül Bubapest székesfőváros közönsége, az egyesült budapesti fővárosi takarékpénztár igazgatósága, ugyanez a takarék- pénztár hitelegyesülete, a poprád-völgyi hely- érdekű vasút részvény-társaság igazgatósága, a budai év. ref. egyház, h szepesi egyesület Budapesten, s végül egy gyönyörű fehérszallagoz bakérkoszorut küldött Darányi Ignácz miniszter, Késmárk városa — melynek az slhunyt díszpolgára volt — külön gyászjelentést adott ki, koszorúját pedig küldöttei : Kéler Pál városi ügyész, Láng Gyula ügyvéd, Filarszky Nándor dr. egyet, tanár, Lindtner Ernő akad. könyvtáros, Szolényi Oszkár dr. fővárosi orvos, Kéler Béla és Verhovszky Ottó helyezték a koporsóra. A temetésen megjelent a többi közt Fáik Miksa dr., Yeszter Imre és Degen Gusztáv képviselők, Markus József polgármester. Ludwig Gyula, Bogisich az egyesült fővárosi takarékpénztárak igazgatósága, több testület és a fővárosi közélet számos előkelősége. A koporsót beszentelés után a budai vízivárosi temetőben a családi sírhelyen temették el. Budapesti séták. Van Budapestnek egy csudaszép része, a melyet néhány „bennszülöttön“ kívül alig ismer valaki; dominál a Dunán Vácztól Tété- nyig, varázsszerfi látképet nyújt a rákosi síkságon terjeszkedő Pestnek, a félkörben körülötte nyugvó budai hegycsportok pedig barátságosan integetnek feléje. Nincs ehhez fogható kilátás heted-hetországon, még a Várhegy, Gellérthegy és Istenhegy hires látópontjaikat is fölülmúlja szépségben, de versenyez a Jánoshegyi csúcs panorámájával is. Pedig, kedves polgártársam, ez az előtted ismeretlen vidék nem hogy távol esnék lakásodtól : sőt inkább a budai városrészek kellő közepén emelkedik a Dnnapart fölött; nem is oly magasan, hogy valami különösen nagy fáradsággal kellene rá fölkapaszkodnod; nem is valami apró kicsiny heiyecske az, melyre ott jutsz, ellenkezőleg hullámos felülete váltakozó, szebbnél szebb részleteivel több ezer holdra terjed, egészséges, friss levegő fuvalltja vonul végig rajta; nem hatol idáig a gyárak füstje, a nagyvárosi romlott légkörnek jegcsekélyebb kigőzölgése sem. Ne vedd, kedves polgártársam, mindezt rossz tréfának vagy túlzásnak, hanem szedd össze valamely derűs vasárnapon családod apra- ját-nagyát, menj át velők a Margithidon, onnan pedig a híd irányában továbbb a Margit-utczán föl az Apostol-utcza sarkáig. Innen azután fordulhatsz jobbra vagy balra, vagy mehetsz egyenesen a hegynek, kedved szerint, sétálhatsz órák hosszat, de szemed soha sem fog belefáradni a vidék látásába, szived pedig örömmel fog eltelni, hogy mind e gyönyörűség a szeretett székesfőváros területén található. Bízom benne, hogy azontúl többször is el fogsz ide látogatni. Igaz ugyau, hogy a rengeteg területen barangolva, csak ritkán fogsz akadni emberi hajlékra; csak itt-ott láthatsz egy-egy magános házikót, valamely elszánt úttörő kolonista kunyhóját vagy valamely a természet szépségeiért rajongó külön villáját ; az is igaz, hogy kocsiutak nincsenek, az ösvények nagyon is elhagyottak, eső után pedig — feneketlenek, de végre is ilyen élvezetért, mint a milyenben itt részesülsz, föláldozhatsz egy pár — czipellőt. Ha aztán ismét meg ismét eljösz ide, hogy újra élvezdhesd ez az isteneknek való kilátást és elmerengsz a természet kifogyhatatlan szépségein, gondolataid meg fognak valamikor akadni azon, hogy u^yan miért maradt el ez a vidék annyira a körülötte oly hatalmasan fejlődő székesfőváros pezsgő életének közepette? Lábad alatt, nehány pereznyi távolságban, latod a budai Főutczát, a túloldalon a Krisztinavárosi és a budai Körút mentén épülő házsorokat, látod messze távolban a Svábhegy nyaraló-telepét, mindenütt a fejlődés, terjeszkedés jeleit, de ezek közt a Rózsadomb, Rézmál és szemlőhegy pusztán maradt, lakatlan területét! Milyen láthatlan okok lehettek azok, a melyek e kényelmes, közel fekvésű és pazar szépségű vidéket kirekesztették a székesfőváros fejlődéséből ? Miért nem keletkezett itt, a helyett hogy a gyáraktól és sertéspiaczoktól körülvett, távoleső, arra felhasznált vidéken, a Tisztviselő- telep ? Miért népesíti a főváros nyaraló közönsége e budai hegyek legtávolabb eső zugait, nem pedig e nehány perez alatt elérhető fenséges platót ? így fogsz töprenkedni: — miért vonul ki a lakosság Palotára, Rákosfalvára, Mátyásföldre. Péczelre, Gödöllőre és tudja a jó Isten, hogy hova még, nem pedig erre, a mindezeket szépségben százszorta felülmúló eme dombvidékre, mely oly közel van és oly kényelmesnek ígérkezik. Lelki szemeid előtt feleleveniilnek utazá-' said emlékei; feltűnik előtted Fiume látóképe, melynek javarésze a kikö+ő körül terjedő hegysoron épült; magad előtt látod a gyönyörű Zürichberget, mely éppen úgy emelkedik a tó felett, mint a Rózsahegy a Duna felett és melyen a város legkiesebb negyede épült — és sok más hasonló külföldi városképet; nem tudod sehogy sem megmagyarázni, hogy miért maradt el nálunk az, a mi ott oly szépen bevált. rí * \ /
