Buda és vidéke, 1896 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1896-05-24 / 21. szám

Budapest, 1896. (5) BUDA és VIDÉKÉ. Május 24 gyár háztartásról s a helyes irányú gyermek­nevelésről. Vendégeit szívből fakadó szivélyességgel fogadja, mely szívélyesség igazán fűszerezi az együttlét perczeit. Egyaránt nyájas mindenki iránt, jót is tesz mindenkivel, a ki hozzá for­dul és kiért tehet valamit. Aliquis. Pászthory Károly. Egy életvidor tetterős és minden közügy­ért lelkesedő aggastyán. A vállaira nehezedő évek daczára jó kedélyű ember, ki szellemesen beszél azokról a nagy időkről, melyeknek nem csak tanúja, de résztvevő xrunkása volt. Zajtalanul tesz jót. Közczélokra jelenté­keny alapítványokat tett a fővárosnak, humánus intézetül házat ajándékozott. Jelleme törhetlen. Hazafi és magyar min­den izében. Emlékező tehetsége ritka épségben van meg. Egy élő napló — csak le kellene Írni. Különösen szereti a Városmajort, hol szi- vesen időzik és elmereng a szép és becsületes múlt felett, mit érdemekben gazdagon töltött el. Isten éltesse! Budahesz ünnepe. A hazafias érzésű Budakesz község az ezredév emlékére folyó hó 10-én ünnepet ült. A képviselő testület díszközgyűlést tartott, melyen a beszédet Szabadházy József bíró mon­dotta. Beszédjében lelkesen és igaz magyar honfiúi érzéssel emlékezett hazánknak viszon­tagságos és válságos múltjáról. Szép szavakkal buzdította a község lakosait, hogy legyenek igaz magyarok és gyermekeiket ne csak ma­gyarul tanitassák de buzdítsák is hogy magya­rul beszéljenek, mert csak igy lehetnek méltók a magyar polgár elnevezésre. Isten áldását kérte a múltra és jövőre. A beszédet a jelenvoltak: megéljenezték. Ezután lt-ijz Flóris a község jegyzője ter­jesztette elő zajos tetszéssel fogadott indítvá­nyát, melynek értelmében a község hozzá já­rult ahhoz az alapítványhoz, mit Bódiz László járási főszolgabíró kezdeményezett, s a mit a Buda és Vidéke már közölt. A főszolgabíró ugyanis azt indítványozta, hogy a pilisi alsó járás községei egy Árpád-alapot létesítse­nek, mely 6000 frt legyen és a melynek ka­mata a magyar nyelv emelésére a tanulók kö­zött ösztöndíj legyen. A község 100 frtot adott e czélra és 15 frt évi pótlékot vállalt el mind­addig mig a 6000 forint össze nem gyűl. Elhatározták, hogy az ezredév emlékére a Kálvária hegyen másfél hold területet befási- tanak és azt kőtáblával jelölik. A napot jegyzőkönyvbe iktatták, hogy az utódok lelkes példát merítve igaz magyar és magyarul beszélő hazafiak legyenek. Ezután az egész képviselő testület a Te Deumra ment, követve az összes lakosság által. Az Isten tiszteleten a község hazafias és érde­mekben gazdag plébánosa Balics Ferencz egy remek beszédet mondott, a hazáról, az ezredéves ünnepekről. A nép nagy figyelemmel és áhí­tattal hallgatta a fennkölt beszédet, melyben a a történet legszebb példáit idézte a kiváló lelkész. Folyó hó 17-óu az ifjúságnak rendeztek nagy ünnepélyt az iskola udvarán. A tanulók a Szózatot és Hymnust énekelték és hazafias verseket szavaltak. Délután 3 órakor zene kiséret mellett kirándulást tettek szép rendben közel 600 fiú és leány, disz öltönyben Mária-Makkra, hol jó­tékony adakozások által összegyűjtött étel és italok, különféle játékok és mulattató szórako­zásokkal töltötték az időt, mely alkalommal a plébános ur, valamint Szabadházy József biró és Kovács Alajos segédjegyző ur szivrehadó beszédet mondottak, mit is a közönség megél­jenzett, 6 órakor szintén oly rendben a mint jöttek haza indultak zene kiséret mellett, a haza éljenzése közben. Dani. Különfélék. — Felszállt/ de itt van! Piros pünkösd napján, a hit adja a vigaszta­lást a megszomorodott telkeknek, és a keresztényi hit édes megnyugvással be- árnyékozza az emberiség összesógót. A tavasz minden ékessége ott diszlik a füvön, a kikelt virág magon, az orgona bokrokon, a vibaredzette százados töl­gyeken, és a villám próbálta fényűn. És piroslik a nagy bimbóju pünkösdi rózsának nagy levelű zöld lombja, és öröm fogja meg a szivet, hogy megújult a természet rendje. Az utolsó, megtapo­sott „pásztor tarsoly“ is kitárja egy­szerű fehér virágainak ketyheit, és nem néz szégyenkezve a sárga virágú kicsi­ki» fűre, ha ember megy el előtte, vagy szines bogár mássza meg szárait. Piros pünkösd napja a megújulásnak az ün­nepe. A ki meghalt, és a ki elvérzett, e napon szállt fel a menyekbe. Jézus- Krisztusnak az isten-ember külde­tésének vége szakadt a földön. A tanít­ványok közül sokan, — mert volt köz­tük ingadozó is, — megkapták az isteni szikrát, a mi erőt ád világok fegyveré­vel és minden földi hatalommal szemben. A hitnek erős aczélja az, a mely keresz­tül vezet az életen túl is, és hittel, re­ménységgel tölt el, hogy halhatatlan az ember lelke, a kit megváltott összes nyomorúságából az Üdvözitő. Az ünne­pek bekövetkeztével, ezred évünknek magasztos ünnepén szálljon imánk a megdicsőült Megváltóhoz, az Istenhez, hogy áldását küldje a menyekből e meg­szentelt földre! Boldog ünnepeket! Tanulságos munka Tanulságos, gon­dos szép munka jelent meg Farkas József várbeli iskolai vezető-tauitó ur ismert tollából, mely kü­lönösen azokat fogja érdekelni, kik hajdan a várbeli iskolában nyerték első oktatásaikat. „A Budapest székesfővárosi I. ' kér. budavári közs. el. népiskola története“ ez. munka ez, melyet szerző, lapunk munkatársa, igazi odaadással és páratlan ügyszeretettel irt meg. A mü tartal­mával lapunk más helyén számolunk be, itt csak a tanügy iránt érdeklődők, — s különösen azok becses figyelmét akarjuk felhívni az érdekes munkára, kik valamikor a várbeli iskolába jár­tak, vagy gyermekeiket küldték oda alapvető képzés végett. A mű 15 és fél Ívnyi terjede­lemben jelent meg, s egy-egy csinosan kiállított fűzött példánya egy koronáért szerzőnél kapható (I. kér. Vár, Iskolatér 1. sz.) Melegen ajánljuk a szülők, s az iskola barátok figyelmébe. — A népteleu Svábhegy. A Sváb­hegyen temérdek lakás áll üresen, majdnem néptelen. Nagy csapás ez a háztulajdonosokra és az odavaló üzletemberekre. A kiállítástól egykor annyi hasznot várt Buda és most csak keserűségeit érzi. A közönség maga ellen vét­kezik ha a Svábhegyet elhanyagolja. — A Zugligetből. A Zugligetben ma még nincs nyaraló ébt, a látások legnagyobb része nincs kiadva. Közlekedésünk nincs csak a Szép Ilonáig A vonal el nem készülhetett. A Zugliget üzletemberei határozottan bukás előtt állhatnak, nincs vevő. nincs vendég, mert nincs közlekedés. Ezektől be fogja hajtani a főváros a nehéz adókat, de a közúti vaspálya társaság késedelméért senkit sem vonnak felelős ségre. A kocsik a Szép Honához megérkezvén rögtön visszaindittatnak s a kocsiseprő gyerek teleporolja az egész közönséget, a mi sok kel­lemetlen jelenetre ad okot. Szóval ez az évad el van rontva. Alapos azonban a remény, hogy a közlekedés megnyíltával az összes nyaralók ki lesznek adva. — Egy kellemes hely. Leányfaluról Írják lapunknak, hogy ott nagyon élénk az élet. E kies kelyen a nyaraló közönség összetart és igy nem csoda ha fokozódik a Leányfalun való nyaralók száma, — A kiállítás. Sok a panasz a kiállí­tásra. Nagy a drágaság, de az üzletek e mel­lett sem tudnak boldogulni, mert temérdek a fizetni való és sok a rendszabály, mely nem szolgál előnyökre. A vérmes remények lassan- kint lelohadnak és még Os-Budavára sem vonza majd annyira a közönséget. A török a vendé­get nem riasztja, de inkább lebilincseli és kel­lemes emlékekkel teszi feledhetlenné a tartóz­kodást. Ezúttal megjegyezzük, hogy minden jogos panaszt és felszól 1 alást vagy lapunkban közlünk,/vagy az igazgatóságot értesítjük. Több az iró Budán. Lassanként az irodalom és művészet fagjai rájönnek arra hogy munkásságokat csendesebben, több ihlettel folytathatják Budán. Újabban Dr. Sziklay Jáu^a és Dr. Prém József költöztek át Budára. — A lövész egyesületből. A lövész egyesület ünnepélyei junius 12-től juuius 21-ig tartanak. Junius 12-én az érkező vendégeket fogadják. Junius 13-án délután 3 órakor a király jelenlétében a lövészetet megnyitják. Este tárogató hangverseny, a zene hangverseny előtt virágcsata. Junius 14-én lövészet, kon­gresszus és diszebéd (5 frtos teríték). 15-én lövészet, 16-án lövészet és német zenészek és énekesek nagy hangversenye. 17-én lövészet czigány hangverseny. 18-án lövészet magyar dalár hangverseny, tánczmulatság. 19-éu lövé­szet, czigány zene nagy szegedi halász estély. 20-án lövészet czigány i-ene. Junius 21-én záró lövészet búcsú ebéd (2 frt egy teríték) katona zene hangverseny, élőképek tűzijáték. A jutal­makat mindennap kiosztják. A vidéki lövész társakat Szabó Lajos elnöklete alatt alakult bizottság szállásolja. A ki szállást akar, jelentse be az elnöknél Horváth-utcza 22. sz. alatt. Az ünnepélyekre a családok részére díjmentes iga­zolványokat, szóval vagy levélben történő meg­keresésekre ifjú Bún József állít ki junius 10-ig a lövész egylet helyiségében. A lövő bárcza-ivek kitöltve a pénzzel Freyberger Pál­hoz II. Fazekas-tér 2. sz. alá küldendők. — Esküvő. Fényes esküvő volt a vízi­városi kapuczinus-templomban, Lesch Károly bankhivatalnok vezette oltárhoz Heisler J. ked­ves leányát Erzsikét. Az esküvőn diszes közönség jelent meg. Az esketést Brucha Se­bestyén atya végezte. Násznagyok voltak Sitz Károly nagykereskedő ás Brichta Ferencz. Koszorú leányok: Brichta Karolin, Sitz Lenke, Brichta Irma és Heisler Emma. V ö- fények: Ifj. Stowasser János, Gulden Ármin, Bosánszky F. és Heisler János. Esküvő után a nászlakoma Heisler J. házánál volt, hol sok pohárköszöntőt mondottak az ifjú párra. Őszinte szívből kívánjuk legyenek boldogok. — A Budapesti (budai) Tanitó- egyesület segély alapja javára f. é. február hó 12-én tartott tánczmulatság alkalmával még a következők gyarapították a tiszta jövedelmet felülfizetéseikkel: Rupp Zsigmond 10 frt, Frey Alajos 5 frt, Abeles Vilmos 4 frt, Hummel Szaniszló 4 frt, Dr. Mezei Sándor, Dr. Csorba Ferencz, Fill Mihály, Kemény István, Dr. Trübs- wetter F„ Képes Albert, II. kér. polg. lsk. tan. testület, Dr. Göőz József 2—2 frt, Velősy Li- pót, L. J. Bauer József, Várady Amádé, Herr­mann László, Dikovits Tóth Dániel, Schön- reither Irén és Anna, Kimnach Katalin 1 — 1 írttal. Fogadják a nemes szivü adakozók ez utón is az egyesület hálás köszönetét. — Halálozások. Özvegy bikafalvi ! Máthé Domokosné és családját súlyos csapás | érte. Kedves leánya Ilonka a kit annyira sze-

Next

/
Oldalképek
Tartalom