Buda és vidéke, 1896 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1896-01-12 / 2. szám
Budapest, 1896. (2.) BUDA és VIDÉKÉ. Január 12. Bu&ig a vállalkozók a mellett, hogy kulti- =■ túrát szolgálják, milyen szép haszonnal milyen nagy jövedelemmel értékesítették volna tevékenységüket, mennyire emelték volna vagyonukat. A Buda és Vidéke azt inditványozta volt, hogy a Munkácsy-kiállitás Budán legyen. Hogy budai polgárokból nem akadt vállalkozó! A várhegy lejtőjén, Naphegynek valamelyik alkalmas pontján, vagy a Városmajor-utcza baloldalának emelkedésén, paradicsomi kilátást nyújtó helyen igen szép épület lehetett volna emelni s legalább is 1—2 millió ember zarándokolt voloa Budára a művészet szentélyébe. Milyen gyakorlatias mód lett volna Buda emelésére. A vállalkozóknak fényes hasznot juttatva, Buda lakosságát, a főrvárost, sőt az egész országot hálára kötelezte voloa a vállalkozási buzgóság. No de cserében megmaradnak Budán a boltozatlan ördögárok, a rossz utak, az utak nélkül szűkölködő latifundii.mak a legszebb helyeken, a város legértékesebb helyein sűrűn lakott részek szomszédságában; a mellözbetlen eskütéri-hid építése, kész vasút megnyitása, az uj villanyos vasút építése pedig elhalasztatnak ad graceas kalendas. Az ezer esztendős Buda. íme beköszöntött az az esztendő, a mely- búi Magyarország ezer éves fennállásának magasztos ünnepét üli, az ünnepségeknek központja az ország ragyogó székes fővárosa, de nem annak minden városrésze, igy a III. kerület ha a mozgalomból, zajból és fényből valamit hallani és látni akar — kénytelen a székes főváros egy másik kerületébe átsétálni, mert bizony aránylag nagyon kis része lesz a Euda- pysten megforduló idegeneknek — az a ki O-Budára is ellátogat, de az I és II. kerületeknek is be kell érni néhány fényes felvonulással, mig a pesti rész hat hónapon át tartó állandó ünnepet ül, ott mindig lesz valami — —ha nem m is, hát maga a kiállítás területe — mely nemcsak az idegeneket, hanem a budaiakat is vonzza magához; mindezen nem lehet változtatni; a pesti részek a legfiatalabbak, nem, mert mehetek én máshova is. Ismer engem még gróf Szapáry is. Aztán majd ha a nagyságos ur megházasodik, sütök, főzök én annyi kacsát, pulykát hogy . . . — De hát kérem, hisz én . . . — Sose tessék szerénykedni. Megmondta azt az Erdélyi ur, hogy van itt protekeczió. Es mielőtt szóhoz jutottam volna, — ott hagyott engem a kérvénynyel együtt. Az államvasutaknál szívesen alkalmazzák ha hely van — a fegyelemhez szokott katonai altiszteket. Alkalmazták hát Varga Sándort is. A kinevezés után rövid időre beállít hozzám újra özv. Demeterné szül. Veres Eszter. — Eljöttem megköszönni a Sándor ki- ^ nevezését.^ Eljött volna ő is, de hát tetszik tudni neki fontosabb dolga is van. Meg hát ő csendőrfirer is volt. Hoztam ám egy kis elismerést: tiz czigarettát. Igaz hogy szultán, no de hát jó szívvel teszem. Ha* nem volna ám még egy kérésem. Van nekem egy unokaöcsém, a Veres Sándor, tetszik tudni, annak is kéne egy kis hivatal. — Gyere csak be Sándor, szólt ki az ajtón Egy ölmagas ember lépett be óriási kam- pós bottal, minővel a bibliában a patriarchá“ kat rajzolják. — Jó napot, szólt a patriarcha szerényen, nekem kezet nyújtva. — Milyen volna az a hivatal ? — Tud ön írni és olvasni ? — Talán csak tudok. azok csillognak legjobban, Ó Buda a legöregebb, igy neki a fényből, a pompából nem jut semmi és osztályrésze a mellőzés. Nem mindig volt ez igy! Volt idő a mikor a mai O-Buda a hatalmas római birodalom egyik viruló tartományi városa volt, a szomszédos — mai — Buda rengeteg erdőség és a Duna másik oldalán levő Pest — homok- buczka volt. Jöttek más idők, a római nagy ' város — Aquincum — romba dőlt, pusztult minden, majd a honalkotó Árpád hódította meg azt a területet, melyen ma a magyar székes főváros áll, ekkor a volt Aquincum mint Buda újra emelkedni kezdett, évszázadokon át viselte a Buda nevet és volt központja, fővárosa Magyarországnak, szive, lelke a magyarságnak, ezen ősi Buda védszáruyai alatt fejlődött ki Pest és ennek vára a mai Buda, de mig Pest és — a mai — Buda nem dicsekedhettek azzal, hogy a magyarságnak erős^ várai, addig az ősi Buda — a mai Újlak és O-Buda — tősgyökeres magyar lakossággal bírt. Hogy megváltoztak az idők! Ma ez a rész talán legkevésbé magyar — nyelvben ; de érzelemben nem enged az alföld egyik magyar városának sem elsőbbséget, a mellett szivesen tanul és ha bármily keveset is tud — szivesen beszél magyarul. A székesfőváros iskolái nagyon sokat tesznek arra nézve, hogy a mai magyar székesfővárosnak Budapestnek lakossága egykor épen oly jó magyar legyen nyelvben is, mint a miiven tősgyökeres magyarok lakták régen az Árpádházi királyok székesvárosát az ősi Budát, a lakosság örömmel fogadja az iskolák ilyen irányú működését, miből okszerüleg lehet következtetni arra is, hogy a lakosság épen nem kifogásolná a német feliratok teljes eltűnését sem, a magyarosodásnak igazi barátai pedig nagyon is örömmel fogadnák, ha a budai részeken az ezredéves ünnep örömére a német feliratokat minden egyes polgár — ki azt úgy is csak rósz szokásból alkalmazta — eltüntetné saját foglalkozási körében! Tulajdouképen mihez is kell ma Budapesten német felirat ? A kereskedő, az iparos, ha külön nem is, de legalább üzletének bejáratánál alkalmaz egy olyan kis kirakatot, melyből a nagyközönség, még az is a ki arabosul beszél, ráolvas, hogy mit árulnak ott, igy a ki kalapot akar venni a kirakat után indulva sem megy a fűszeres boltba, és ruha vásárlás czél- jából a könyvkereskedésbe, valamint hogy senki sem lép be a patikába ha korcsmába akar menni, a nagy közönség még kivételesen is ritkán olvassa el, hogy „Kávéház“ „Kaffee“ „Vendéglő“ „Restauration“ mert már az ablak üvegéről megismeri, hogy belseje milyen czélra Hangjának önérzetessége erre a másik kérdésre indított: — Minő iskolákat végzett ? — Semmit uram. Na — akkor hogyne kapna hivatalt. Levélpapirost vettem elő és arra a következőket írtam : Déri Gyula urnák, az Egyetértés igazgató szerkesztőjének. Ide mellékelem neked Veres Sándort, a ki írni, sőt olvasni is tud. Alkalmazd őt, mert jelen soraimnak átadója az ő nagynénje: özvegy Demeterné szül. Veres Eszter. Demeterné a szerkesztőségbe ment, hol arról értesült, hogy Déri nincs — ott. — Hát miféle szerkesztő, ha nincs itt ? Azután minden munkatárs asztalához ment kikérdezve őket, mit dolgoznak, hol mosatnak satöbbi. —- Menjen jó asszony a Déri ur lakására talán ott megtalálja, mert ő most már csak délután jön be. Felkerekedett Demeterné, a piaczon két tyúkot vásárolt, azokat elvitte a Déri lakására s az ámuló cselédnek átadta. Aztán itthon van-e Déri ur ? — Nincs. Ejnye hát miféle ember a ? Se itthon, se a szerkesztőségbe ? Mnjd megkérdezte, hogy néz ki Déri ur. Mire azt a felvilágosítást nyerte, hogy czvikkeres magas ur. Lement az utczára, ott a járó-kelőket van berendezve, igy semmi kétséget sem szenved, hogy az ilyen német felírások épen úgy feleslegesek, mint a hogy felesleges volt évek előtt magát a czéget is magyarul-németül kiírni, ez csak egy rósz szokás a mit a mai magyar kereskedők, iparosok átvettek nemet elődeiktől és a régi német világból, arra már rájöttek hogy a czég német szövegének elhagyása nem árt üzletük jövedelmezőségének, csak egy kísérlet: ráfognak jönni, hogy az üzlet-ipartelep ajtóján, kirakatán és a falakon, valamint a hirdetéseken alkalmazott német szöveg elhagyása sem lesz ártalmukra. Ügyvédeknek, orvosoknak, gyógyszerészeknek pedig soha nem volt szükségük arra, hogy foglalkozásukat német nyelven is jelezzék táblaikon és irataikon. Áz ezredéves ünnep jó alkalom, hogy a magyar székes fővárosnak Duna jobbparti része, melyet a múltakból még ma is a lognémetebb- nek tartanak — tüntessen magyarsága mellett! Vegyük ki a használatból a németfeliratokat és hassunk oda minden ismerősüknél sőt közvetve idegeneknél is, hogy az ezredéves kiállítás megnyíltára a németfeliratok úgy nyílt üzleteknél mint más foglalkozási körökben czégtábláróJ, kirakatokról, pecsétekről, számlákról, levélpapírokról szóval minden bármilyen foglalkozás körben használt tárgyakról kiküsző- böltessenek, használjuk fel minden tevékenységünket, minden összeköttetésünket arra, hogy az a ki Buda — O-Buda utczáin végig megy — német felírást sehol ne láthasson. A vidéki, de különösen a külföldi Budát ma is németnek tartja, — tegyünk róla, hogy az idegen a ki a budai részeket a kiállítás tartama alatt meglátogatja —- a saját szemeivel szezezzen meggyőződést arról hogy Buda-O-Buda magyarságában erősen de a magyarság szempontjából örvendetesen csalódott! Úgy legyen ! A kanári kocsik. A hol az emberek nyilvános helyeken összejönnek a kanári kocsikról folyik a beszéd. Némelyek — a többség — keserű ki- fakadásokba törnek ki , a sajátságos alkotmány felett, mások elitélik azt, ha lapunk ezeket a kocsikat és kocsijáratokat bírálja. Nemrégiben egy igen tisztelt polgártársunk vonta kérdőre egyik munkatársunkat, hogy a „Buda és Vidéke“ miért tör a társaskocsik ellen, mikor ő a lakásáról hat krajczái’- ért Pestre megy. Ez a barátunk a vitelbér felemelése óta a kauári kocsiknak nem barátja többé. Szóbeszéd közben azt a megjegyzést is hallottuk : ne izgassunk a kanári kocsik ellen, megkérdezte, nem láttak-e egy czivkkeres magas urat ? Megunta a dolgot, visszament a szerkesztőségbe, hol még Dérit mindig nem találta. — Na ez mégis sok! Az embert ennyit járatni. Elképzelhetni, mily kellemesen érintette Dérit, mikor haza menve, cselédje elmondta, hogy a tyukhozó asszony azt kérdezte, hogy Déri miféle ember ? A szerkesztőségben pedig a munkatársak alig akartak vele szóba állani. Egyikük mégis csak megszólalt. — Bizony szerkesztő ur, ez még se járja! Itt járt egy asszony és lármázott, hogy ő há- romszor-négyszer nem fog járni. — Miféle asszony ? — V alószinüleg mosónő, mert megkérdezte tőlünk, hol mosatunk. Tessék ezzel a mosónővel rendbe hozni ezt az ügyet. Elgondolhatja a tisztelt hallgatóság, hogy minő örömmel üdvözölte Déri az öt perez múlva megérkező özvegyet. Déri azonban levelem elolvasása után csakhamar visszanyerte hidegvérét. Déri szótlanul levélpapirost vett elő és arra a következőket irta. Méltóságos gróf Kreith Béla urnák.' Tisztelt barátom! Ide mellékelem neked Veres Sándort, ki igen derék 48-as érzelmű hazafi. Alkalmazd tehát őt az 1848—49-iki kiállításnál akár mint irodaszolgát, akár mint mutatványt.