Buda és vidéke, 1896 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1896-11-29 / 48. szám
V Budapest, 1896. V. évfolyam 48. sx. (Szt.-András hava.) Vasárnap, november 29. HETENKÉNT MEGJELENŐ LAP A KÖZIGAZGATÁS, KÖZGAZDASÁG ES TÁRSADALOM KÖRÉBŐL. BUDA ÉS VIDÉKE ÉRDEKEINEK ÉS A MAGYAROSODÁSNAK KÖZLÖNYE. Szexlseszti : lEZESJDÉILrE-! KIÜ.XX5-ECIY ÄTÄI,, Megjelenik minden vasárnap. hol előfizetni lehet és hirdetések felvétetnek; Városmajor-ntoza 28. Eltfflaetéai árak : Egész évre 12 korosa, fél évre 6 korona, évnegyedre 3 korona. Görgei Artúrnál. Az ón millenniumi ünnepem. Kinyilt a tavasz. Tusculumomból engem is munkára hivott kötelessógórzetem. És ámbár fürdőidényünk május elsejével már megkezdődött : mégsem akartam távozni a hazai földről, amig az országos ezredóvi ünnepélyekből a magam részét én is ki nem veszem. Örömmel tűztem ki kecskeméti házamra a nemzeti zászlót május 2-dikán, 9-dikén a Kollegium ifjúságával ünnepeltem, 10-dikén rósztvettem hitfeleim örömünnepóben a református templomban. Lelkem szerint kiénekeltem magamat s derék papunknak bevettem hazafias ünnepi szent beszédét. De a táviró drót megszóllalt Gleichenbergből: „Sie werden dringend erwartet.“ Menni kell. S te újra itt vagy jó gólya madár, mondá egyik barátom, akivel a fővárosban legelőbb találkoztam. „Két hazát adott neked végzeted“. Jól talált. Huszonhét esztendeje már Isten jóvoltából, hogy ezt az amphibiumokéhoz hasonló életmódot folytatom. A nyárra eljövök osztráknak és télre hazamegyek magyarnak. Az osztrákoknál megtöltöm bugyellárisomat, azután hazamegyek, hogy otthon tízesem az adót s tápláljam családomat. Nemzeti szinü lobogók lengenek Budapest utczáin. Az egyetem zászlója alatt látom a négy fakultás növendékeit elvonulni, a ferencziek terén. Oh arany fiatalság! Utánuk hiútokon a pedellusok, a facultások nagy botjaival; a nagyságos rector, dékánok, tanárok, mind diszma- gyarban. Mennek az akadémia palotájába milleniumot ünnepelni. Hát én magamnak micsoda örömöt szerezzek a millenáris évforduló emlékére? Meglátogatom Görgei Artúrt! De vájjon elfogad-e ilyen jelentéktelen, kicsiny embert ? Legalább hát öcscsóhcz nézek fel, akihez némi jogczimet is találok a bemenetelre. Az ő háromkötetes nagy munkája volt a múlt télen lelkem legjobb tápláléka és gyönyörűsége; ebből tanultam legtöbbet szabadságharczunk történetéből 1848—49-ből. Ezt majd meg\ v Városmajor-utcza 28. kéziratokat és közlegényeket ide kérjük küldeni. köszönöm neki s talán véletlenül még a tábornokot is megláthatom nála. Beléptem a közjegyzői irodába. Négy vagy öt fiatalembert találtam ott munkával elfoglalva. Egyike ezeknek — az irodafőnök lehetett — fogadott. — Görgei István urat keresem. 0 nincs itthon, külföldre utazott. — És a tábornok Úri benn van-e a fővárosban 1 Épen itt van, azonnal bejelentem, mire eltűnt a szomszódszobában, de azonnal vissza is tért: „tessék bemenni“. — No Jézuskám ! ón csak a nyomát kerestem s most itt van előttem maga az oroszlán! E.feledhetlen pillanat. Beléptem, Íróasztalától fölkelt a galambősz aggastyán. Dehogy aggastyán! csak öreg; sőt nem is öreg, csak hajlott korú. Hiszen majdnem oly egyenes, mint a gyertyaszál. Ez a tisztes őszfej tehát az, kire oly súlyos vádat szórt a tudatlanság és a rossz akarat! holott tisztelettel nyalná meg kezét a sunyó medve is — mint Lear királyról mondja Schakes- peare. Egészséges piros orczájából kilátszik az önzetlen becsületesség és szelid A „BUM és VIDÉKÉ“ TÁRCZAJA. Népdal. Őszi szellő vidd el az én sóhajom Arra felé, hol lakik az angyalom Kérdezd meg a napsugártól Az elkésett csalogánytól Merre szálját, merre keresd galambom. Felleg fedi, nincsen csillag az égen, Ősz az idő, nincsen virág a réten, Felzúdul a lelkem búja, Kétség űzi, kétség dúlja Elrabolták boldogságom, reményem. Gondolsz-e rám Maros-parti kisleány, Megérted-e, hogy a szivem mit kíván, Kérdezd meg a napsugártól Az elkésett csalogánytól Meg is mondják azok néked igazán. Turtsányi Lajos, Demeter szerencséje. — Regény. — Irta : Erdélyi Gyula. (18) (Folytatás.) Látunk fenhéjázókat, de hiába keresünk nagy lelkedet. A nagyság csak külsőségekben van, a léleknek semmi köze hozzá. Az ember élete hasznosító tengődés a lélek nagyobbszerü munkája nélkül. Gyógyítsuk meg a lelket és megmentettük a társadalmat. Egy kis egyszerű ház, szűk falusi urilak fehérre meszelt szobájában, a múlt számtalan emléke között hallotta ezeket a szavakat. Egy öreg, szürke ruhába öltözött ember mondotta. Maga a méltóságos egyszerűség. Egy kiveszőiéiben levő típus. Egy nagy lélek, semmi bűnnel, csak ártatlan tévedésekkel. És nem lehet megállitani az időt, hogy óvja meg a jövő tanúságaiul az ilyen emléknek beváló férfiakat: a klasszikus magyarokat. Áhítattal nézte a merengő öreg urat, ezt az élő határkőt egy elveszett kor mesgyéjén. Igen, mert hol találjuk meg azt a kort ? Egy pár naplóban, arczképben, levelekben. írott nyomai vannak, csali az emberiség nem örökölte át. Hol van az orvos? Hol a társadalom regenerátora, ki ebből a fajból oltóanyagot őrzött volna meg? Sehol, sehol... Gyógyítsuk a társadalmat, sugaljuk át a lelkekbe a régi nagy lelkek példáját, lessük el a természetből a fenséget, az egyszerűséget, a nemes munkát, a nagyratörést, valódi ambicziók betöltését és az olcsó dicsőség megvetését. Szabályozzuk az önzést. Az ember ne okozzon károkat se a társadalomnak, se önmagának. Jertek egy időre falura, ide-ide, a lélek szanatóriumába, hadd gyógyuljon lelhetek. Vegyetek tanúságot fűből-fából, a madár repüléséből, felhők képződéséből. Szívjátok a virágok, a föld illatát. Legyen ezek tanúságaival teli és teli a lelketek. Más a lélek üldülése és más a nyaralás. Ne mindent a testnek, jusson valami a léleknek is. Nyaraltok, mert divat. Ki gyógyítja és edzl itt lelkét? Csak szórakoztok és pihentek és ol7 betegen mentek haza mint azelőtt. Lelketek sivár marad, nem hevíti az emberszeretet. Szivetek egy nagy parlag, mely nemes eszmékért nem dobog. Ünnepnapok csak a kalendáriumban vannak, a lélekben soha, az csak sülyed és nem emelkedik. Valódi dikczióvá. templomi szónoklattá emelkedett Dálmos Ábrahám beszéde s úgy hatott Demeterre, mint hosszú szárazság után a földre a tartalmas eső. Megittasul, mármort lehel vissza. Minden idegét, ereinek összes ösvényét, szivét-lelkét beziigta ez a beszéd és mintha égi lángnyelvek zsongták volna : „Menjetek és tanítsatok minden népeket.“ — A lélek szanatóriumáról, a lélek edzéséről lévén szó, kedves öcsém, tudja-e, miért nem házasodtam én ? — Nem tudom. — No hát hallja meg. — Kiváncsi vagyok rá. — Sok regét beszélnek én rólam. Különösnek tartanak. A külsőt bírálják el az emberek és nem a lelket. — Elég rossz. — Pedig igv van. A beteg lélek csak a testért, a vérért érdeklődik, ennek jogait, törekvéseit ismeri el; az eszmét és leiket nem veszi figyelembe. — Sivár korszak. — Lélekbeteg világ. Hol van egy ép lélek? Mutasson nekem. Gondoltunk himlőoltásra, baktérium-vizsgálatokra, testi ragályokra, csak a lélekkel törődtüunk ferde alapon. Nem gyógyítottuk, nem edzettük. Természetes, hogy e „Nyelvében él & Nemzet“. A magyar egyesület jelszava.
