Buda és vidéke, 1896 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1896-02-02 / 5. szám

( Budapest 1896. (5.) fog nyújtani, hogy a Tátraügy ne bukjék el. A kormánynak ebben az irányban teendő döntő lépése az összes magyar- országi fürdő, klimatikus és nyaraló vidékekre kihat. A kormány elhatározá­sától függ, hogy gazdag magánosok és pénzintézetek a hazában és hazán kivül segítségére jöjjenek a szép vidékek eme­lésére, melynek vezetésére gróf Csáky Gyulánál kitünőbb erő aligha lehet és megérdemelné hogy a hazai szép vidékek és fürdők emelésére teljes hatalmú kor­mánybiztosnak nevezzék ki. ügy halljuk, hogy az országos baneologiai egyesület ezért lépéseket, készül tenni. Gróf Csáky Gyula e czélra majdnem 100,000 frtot költött. A vidékek magok ellen vétené­nek, ha a fáradtság gyümölcsét elejte­nék és a fáradozót a nemzet cserben hagyná. — Tüsszög a gőzgép. A Duna jobb partján a csatornákhoz felállították a lokomo- billeket, s egész nap foly a munka. A Dunát erős jégpánczél bontja s az áradás egész az alsó rakodópart utolsó kőlépcsőjéig felduzzasz­tottá a jeget. A halászmadár sikongva keresi a folyam futó habjait, de nem találja, ha pihe­nőre mégis leszáll, uszóhártyáival megcsúszik a jégtáblákon. Úgy a gőzhajós társaság, mint a propeller vállalat minden óvóintézkedéseket megtett, hogy faalkotmányait megvédje. Az egyes jegyárusító helyek elé erős torlaszokat építettek, hogy jégindulás esetén össze ne zúz­zák a hatalmas jégtáblák s tova ne sodorja az áradat. Még úgyszólván a tél kellő közepén vagyunk, s ritka eset, hogy 7—9 fokos hideg­ben el kellesen zárni a zsilipeket, s szivatyuzni a vizet. Mit hozhat még a zöld árvíz ? — Budáért. Az elmúlt hétről követ' kező és a sajtó által közölt Budát érdeklő ese­ményeket jegyezhetjük fel: A budai v ár­pái otában nincs farsang. A munka serényen folyik, hogy minden elkészüljön május elsejére. — A nádor családnak a Szent Zsigmond- kapolna alatt levő sírboltját újjá alakították s azt Vézinger Károly apát Vodlicska Lajos káp­lán segédletével egész csendben felavatta. — A budai református lelkészi állásra egyedül Havpál Benő a jelölt. — A főkapi­tányság csakis a Pálffy-tér és jégverem-uteza között engedte meg a Főúti házakhoz a teher­kocsi közlekedést. A ki nem ebbe az utczába levő házakhoz visz terhet és erre hajt 50 frfcig terjedő pénzbírságot fizet. Az oly kocsik melyek nem a főúti házak valamelyikébe visznek ter­het csak a Margit-rakparton közlekedhetnek. — Halálozás. Apczi Pólyák László, a gödöllői korona-uradalom számtartója meg­halt 49 éves korában. A legkitűnőbb és kép­zett gazdák egyike volt. Példás jó barát, a társaságban kedves ember. Halálát sokan gyá­szolják s részvéttel osztoznak a szomorú eset­ben. Végtisztességén meg is mutatkozott a nagy rokonszenv mit ez a jó ember életében kiérde­melt. — A turisták télen. A magyar tu­dományos egyetem ásványtani intézetében (VIII. Muzeum-körut 4. sz.) Halavács Gyula, a jeles földbelsejét kutató tart felolvasást ily czimen : Képek a Krassó-Szörényi hegységekből. — Az államilag segélyezett mechani­kai tanműhely alkalmazottjai (Szüsz-féle) feb­ruár 3-án a Márvány-menyasszonynál bált tart. — A „Krisztinavárosi asztal- társaság“ f. é. február hó 6-án, csütörtökön este 8 órakor (a politikus Greislerhez czimzett vendéglőben) tartja I rendes közgyűlését, melyre a t. tagtársak minél nagyobb számban való megjelenése kéretik. Napirend: I. Elnöki meg­nyitó. II. Pénztári jelentés. III. Jegyzői jelen­tés a múlt évről. IV. Tisztujitás. V. Esetleges indítványok. Az elnökség. — Hangverseny Ó-Budán. Január 25-én tartotta a III. kér. „Ifjúsági zenekar“ házi hangversenyét a Mókus-utcza nagy táncz- teremben. E zenekar, mely K o h n Arthur veze­tése alatt áll, már több Ízben mutatta be erejét BUDA és VIDÉKÉ Február 2. a közönségnek, mely ez alkalommal is megtöl­tötte a helyiséget. A sikerült hangversenyt rö­vid táncz követte, mely után vígan csevegve oszlott széjjel a közönség. — Felolvasás. A budapesti népszerű felolvasásokat rendező társulat e hó 27-én tar­totta utolsó előtti estéjét. Dr. Juha Adóit tar­tott előadást; „A nők hivatatásáról.“ Ama körülmény, hogy több a nő, mint a férfi, a nőt természet adta hivatásán kivül más térre is utalja. A tanítói pálya, a posta és táviró már is sok not foglalkoztat. Újabban p*-dig megnyílt előttük az egyetem s igy a tudományos pályák legnagyobb részé. Kérdés, hogy képes-e a nő a tudományok olyatén művelésére, mint a férfi? A felolvasó véleménye szerint: képes. (?) Mind­azon által nem kivánatos, hogy a nő természe­tes hivatásával szakítva az élet nehéz küzdelmeibe vegyüljön. Ezt legfeljebb azok tegyek, kiket a mostoha sors reá kényszerit. Jő vő hétfőn, febr. 3-án érdekes estéje lesz a társulatnak. Varga Otto, főgymnasiumi tanár: „A honfoglalás és a millennium“ czimmel tart felolvasást. Varga Ottó ismert historikus „A magyar nemzet tör­ténete“ czirnfi jeles munkáját a Ivisf'aludy-Tár- saság első pálvadijjal tüntette ki s így kiválóan hivatott arra, hogy ezt az aktuális kérdést fejte­gesse. — Érdekkel nézünk a felolvasás elé. A Selio enich.cn és Hartmann-féle Hajó-, Gép- Kazángyár Részvény­társaság f. hó 29-én tartotta Berzeviczy Al­bert elnöklete alatt közgyűlését. Az igazgatóság jelentése kiemeli, hogy különösen a lefolyt üz­letév második felében sikerült a gyár összes ágait egész terjedelmükben munkával ellátni s hogy a jelenlegi megrendelések a folyó évre máris teljes elfoglaltságot biztosítanak. A mér­leg 170.688 forint 76 krajezárnyi nyereséggel záródik, amely összegből az alapszabályok sze­rint öt százalékot a tartalékalapra fordítanak. Az igazgatóság jutalékának levonása után ma­radó 145.938 forint 90 krajczárból 130 000 fo­rint hat és fél százalékot osztalék gyanánt szét­osztanak, 10.000 forintot a tartalékalap további javadalmazására fordítanak, végül c: fenmaradó 5938 forint 90 krajezárt az uj üzletév javára vezetik elő. Az igazgatóság a felügyelő-bizott­ság jelentésének tudomásulvétele s a felmentés megadása után a felügyelő-bizottság tagjait új­ból megválasztották. — Közgyűlés. A Dunántúli keres­kedő társaság évi közgyűlése elé Kollár Lajos nagyszabású évi jelentést terjesztett. Ebből a valóban szabatos előterjesztésből kitűnik az, hogy a Dunántúli kereskedő társaság mennyire szivén viseli nem csak a testületi, de a budai érdekeket is. — A „Siófok“ Balaton fürdő rész­vény-társaság jauuár hó J9-én a Hungária- szálloda földszintes termében tartotta harmadik évi rendes közgyűlését szép számú részvényesek jelenlében, felolvastatott az igazgatósági és fel­ügyelő bizottsági jelentés. A mérlegben kitünte­tett nyereség vesztességi 1682 írt egyenleg a jövő évi számlára vezettetik át. Tájékoztató. Kénes iszapfürdő, douche-massage iszapborogatások. Meg­hűlés veszélye nincs, mert a szállodák és fürdők egy fűtött épülettömbó't ké­peznek. Olcsó pensio. Lift és hordszé- kek, nehéz betegek számára felvonó a vízben. Prospektust küld az Igazgatóság. * — A sztójkai gyógy-borviz. Er­délyben az előkelő köröK asztali itala, huru­tos bajokban (gége-, tüdő, gyomor-, hólyag hurut), gyomor és máj betegségekben csoda- hatású szer. Orvosok igazoljak: ki sztójkai VÍZ- ze! él, sohasem szorul Karlsbadra. Erdc'lyi havasokból vevén eredetét bacterium mentes. Ivóvíz helyett használva a járványok (tífusz stb.) ellen kitűnő ovoszernek bizonyult és bor­ral elegyítve erős habzá3u kitűnő asztali és élvezeti VÍZ. Ásványvíz megrendeléseket a fő­város területére elfogad: A sztójkai gyógyvíz­forrás székes-fővárosi kezelősége : kezelő: Dévai S z ő 11 ő s s y István krisztinavárosi gyógysze­rész I. k„ Krisztina-utcza 14. raktárnok : Wer­ner Adolf II. kér., Batthyányi-utcza 3. sz. Téli kúra rkeuma, köszvény, isekias Btb. ellen. Szt.-Lukácsíiirdő r-t. Budapest. — A Bolond Istók minél régibb an­nál jobb, mint az igazi nemes bor. Képei, tar­talma, alakjainál fogva a többi élczlapokat mesze túlszárnyalja. Mint értesülünk Budával és vidékével még többet foglalkozik mint eddig. Ajánljuk a vendéglősök, kávébázak, körök, egy­letek és minden jó élczben gyönyörködőnek figyelmébe. Előfizetési ára egy évre 8 frt. Félévre 4 frt. Évnegyedre 2 frt. Kiadóhivatal egyel em- utcza 4. sz. Balogh és Böhmer szabóczég (Haus- palota) a diszbandérium és küldöttségek részére díszruhákat készít; már több helyről megrende­lései is vannak; a díszruhák egy része már kész is és megtekinthetők a czégnel. A czég tagjai 12 éven át voltak első randü e fnjra üzletben mint szabászok, e téren tehát szakemberek és bármely versenyt kiállanak, — kívánatra a czég egyik tagja kész az ország bármely helyén meg­jelenni színes mintákkal, rajzokkal és kész darabokkal. Mi. kiknek alkalmunk volt a munkában levő díszruhákat megtekinteni, úgy vagyunk meggyőződve, hogy ez a kitűnő czég is teljes joggal vehet részt a versenyben. Ajánl­juk lapunk olvasó közönségének a díszruhák megtekintését. — A Szalay Baróti-féle millenáris nemzeti történetből, e kiváló diszmüből, melyet a magyar közönség annyira kedvezően fogadott, most jelent meg a 30. füzet. Ebben is még Mátyás király kora van tárgyalva. A fejedelem hadakozásai a török ellen, a cseh háború, a hadi szervezet Mátyás korában, a király családi élete, utolsó napjai, jelleme stb. mindezt a meg­szokott világos előadásban, könnyedén, igazan a müveit nagy közönségnek való módon adják elő a szerzők. Dicsérnünk kell e füzet képeit is. A mümelleklet Lotz falfestményét adja: „Hu­nyadi János halálálát“,a többi szövegbe nyomott kép a következő: Sabácz vára, Kinizsi Pál kardja, Kinizsi Pál pánczélinge és sodronyos fejtakarója. Harcz magyarok és törökök között. MÍátyás király arany emlék érme. III. Frigyes császár, Bécs városa 1485 táján. Becs a XV. század végén, Mátyás király arany emlék érme, Mátyás király kardja, Mátyás király kisebb paj­zsa, Biatrixe királyné aláírása, Mátyás király ezüst garasa, Buda Mátyás király idejében. A budai kivályi palota Mátyás király idejében. A budai királyi palota nvugot felől. Mind e ké­pek vagy rajzok eredeti fölvételek után készül­tek. A Szalay-Baróti-féle történet, mely még ez évben teljesen beleszfejezve, a W odia- ner F. és fiai czégnél rendelhető meg. Buda­pest, Andrássy-ut 21. Ára füzetenkint 30 kr. A szerkesztő' üzenete. Visio. Idejét múlta. Különben is döczögős. Ver­seket csak nagyon ritka esetben közlünk. Barátk S. Illés Szt.-Endre, Tessék valami odavaló dolgot, eseményt irni az azonnal napvilágot lát. Programmunkat szigorúan beakarjuk tartani. Ez ebből áll: Buda és vidéke emelése . . . N. J. Boros-Jenö. Kérünk már életjelt Boros- Jenőről. Nincs bál ? Vidéki levele* öinknek Vidéki levelezőinket kérjük, hogy minél több közérdekű tárgyról Írjanak. Kiadó és laptulajdonos mindszenti Erdélyi Gyula. Kis hirdetések. Házasság. Kereskedő müveit és jó külsejű, 6000 frt hozománynyal házas­társat keres. Levelek »Szorgalom« czimen a ki- adóhivatalhoz. Budán, Rudas-fürdő-tér 1 és Döb- rentei-uteza 54. szám »Zöld hordóhoz« czimzett vendéglőse, 19 forintért étlap szerint ebédre és vacsorára előfizetést el­fogad 1-sö februártól avagy könyvecskére 15% engedménynyel. Balaton- melléki borok házhoz szállítva is kaphatók. Minden pénteken halászlé. Eladó könyv. Czimer búvároknak igen érdekes könyv, mely az összes európai családok czimeit és geneológiáját tartal­mazza. Régi kiadás eladó. Tessék a szerkesztőség­hez fordulni. Ki akar vizsgát tenni ? A ki vizsgát akar tenni és arra előkészülni kér­dezze egy gyakorlott tanár czimét a kiadóhiva­talban. Sportsmaneknek. El­adó egy gróf Sándort a hires lovast, lovon ábrá­zoló kép, elsőrangú mes­ter festménye. Bővebbet a kiadóhivatal. Évnegyed elején. La­kás kiadásra, lakás kere­sésre, nyaralók bérbeadá­sára, kivételére legalkalma­sabb a Buda és Vidéke. J

Next

/
Oldalképek
Tartalom