Buda és vidéke, 1896 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1896-11-01 / 44. szám

Budapest, 1896.

V. évfolyam 44. s%. (Szt.-András hava.) Vasárnap, november 1.

HETENKÉNT MEGJELENŐ LAP A KÖZIGAZGATÁS, KÖZGAZDASÁG ES TÁRSADALOM KÖRÉBŐL.

BUDA ÉS VIDÉKE ÉRDEKEINEK ÉS A 91 A.GYAROS ODÁSNAK KÖZLÖNYE.

Szeikeszti : IS^IDIFIT. i"5TI

KIÍ1I>Ó-HIVATAL,

hol előfizetni lehet és hirdetések felvétetnek; Vároamajor-ntcza 28.

Megjelenik minden vasárnap. Elttflzetéai árak: Egész évre 12 koros», fél évre 8 korona, évnegyedre 3 korona.

szeblkesztóséQ,

Vároamajor-utcsa 28.

kéziratokat és közleményeket ide kérjük küldeni.

Sétány vagy élelmezési tér. I

Az ezen czim alatt e lapok 42. számában megjelent czikk és az abban foglaltak a fővárosnak Dana jobbparti oldalát annyira közelről érdeklik, hogy kívánatos, miszerint ehhez a kérdéshez minél többen hozzászóljanak, hogy az intéző körök az ügyet minden oldalról megvilágítva látván, helyes határozatot hozhassanak.

Nem tartózkodom mindjárt kezdetben kijelenteni, hogy a czikkiró ur azon véleményével, hogy a II. kerületi vásár- csarnok a Christen-féle telekre építhessék, nem érthetek egyet. A vásárcsarnok elhelyezésére nézve, mondhatni, egyik postulatum az, hogy necsak vasúttal legyen megközelíthető, hanem lehetőleg közzel essék a Dunához, úgy hogy a főváros felett és a főváros alatt fekvő Duna-menti községek, melyek ép ezen fekvésüknél fogva hivatva vannak arra, hogy a fővárost alimentálják, az olcsóbb dunai közlekedés igénybe vételével, termékeikkel elláthassák a vásárcsarnokot. ! Természetes, hogy a főváros minden |

j egyes kerületére nézve ezt kivinni lehe- j tetlen, de a II. kerületben vau alkalmas | telek, a hol úgy a vasúti összeköttetésnél, valamint a Duna közelségénél fogva mindkét követelménynek eleget lehet tenni; hiba lenne tehát, ha a vásárcsarnok nem a Bomba-térre nyíló homlokzattal a fő-utcza, plébánia-utcza és a gyorskocsi-utcza által határolt területre, a melyre az tervezve, sőt elhatározva van, építtetnék.

A czikkiró ur czik kében foglalt azon terv tehát, hogy a II. kerületi vásár- csarnok a Christen-telekre építtessék, már csak abból az okból sem számíthat elfogadásra, mert, a miként az köztudomású, a II. kerületi vásárcsarnok részére a kiszemelt telkek egyrészt a háztulajdonosok között létre jött egyezség utján megszereztettek, másrészt némelyekre nézve a kisajátítás folyamatba lett téve. De mindezektől eltekintve tartózkodnunk kell még csak gondolatától is annak, hogy a Christen-féle telekre akár középület, akár magánépü- I let emeltessék. A feltöltött talajon egyrészt ki is van zárva hosszú időkön át

épületnek emelése, másrészt bármenynyire tövében legyünk is a budai részen erdős, parkos helyeknek, soha sincsen elég az üres térből. És higyje el a czikkiró ur, hogy a budai rész csak addig lesz hűvösebb, szellősebb és kellemesebb a pesti oldalnál, amig az eddigelé rendelkezésre álló tereink szabadon hagyatnak és kaszárnyaszerü épületek és bérházakkal be nem építtetnek.

Egészen helyes intézkedés tehát, hogy a II. kerületi vásárcsarnok a Bomba-térre, arra a helyre jő, a hol ember- emlékezet óta a piacz volt. Mindössze is csak az a kár, hogy a székes főváros törvényhatósága nem jól alkalmazott gazdálkodásból csupán négy házat rendelt kisajátittatni, holott, ha az ötödik házat is, az ugynevezet Breslinger-házat is kisajátítja, ezzel nemcsak egy, a tiz óv utáni szükségletet is kielégítő nagyobb csarnokot nyerhet, de ez által el lehetett volua érni azt, hogy a vásár- csarnok minden oldalról szabadon álljon.

Abban egyetértek a tisztelt czikkiró úrral, hogy amennyiben a Christen- féle telek sétánynyá alakíttatnék át, az

\ „BUDA és VIDÉKÉ“ TÁROZÁJA.

Demeter szerencséje.

— Regény. —

Irta : Erdélyi Gyula. (14)

(Folytatás.)

— Itt nem fogja keresni, akit szeret, vagy legalább azt hiszi, szeretett. Meglehet, csak egy múló ábránd volt, melyből felgyógyul és aki szivét megérti, annak ajándékozom azt.

— Bencze, husért jöttek! — kiáltott Gertrud és kést tartva kezébe sietett a kert felé, hogy salátát vágjon. Demeter utána ment. . . Megállt a kertajtóban. Egy darabig nézte a leányt, amint az elbámult a messzeségbe, mintha ott keresett volna valamit. Talán izent valamit, vagy kérdezett a felhőtől.

Mi keresni valója van neki most a kertben ? Miért megy oda? Van-e joga megzavarni a leány áhítatát? Nem-e tolakodás ez? Vissza akart fordulni, de valami varázs vonzotta előre.

Három kép lebegett előtte, Julcsa, Kati és Gertrud. Sorsa ezek egyikéhez köti, úgy sejtette. Ez a három nő az, a kivel életében a természet hangján beszélgetett. A három leány alakja, a bogy a felhőkre nézett, egybeolvadt össze, majd szétváltak s megnőttek bosszúra, távolra, az ég boltozatára. Kettő elveszett. Egynek alakja ott maradt és levetette árnyékát a földre, ahol Gertrud állt.

Megszólitsa-e most? Szerette volna elkerülni, de nem tudott ellentálini. Költői hangulat kényszeritette. Dalok, énekek zsongtak a fülében és szive ismeretlen költeményeket dobogott. „Dallamok repdestek a légben. Azt susogott a szellő.

És mégis azt érezte, hogy ő egy nyomorult ember, kinek nincsen semmi érdemes múltja, a ki a munkát, az emberiség legszebb imádságát csak látásból és híréből ismerte.

Gyermekes félelem töltötte el szivét, majd az a vágy. hogy szerette volna ezt a fájdalmat egy millió tövissel szivében megváltani.

A leány ott állt és nézte a felhőket.

Mit szóljon? Köznapi dolgot? Megzavarja az áhítatot és az érzésekről, eszmékről mit tudjon ő szólni egy bánatos leánynak ?

Átlépte a kertajtó küszöbét. Lépte neszére Gertrud hátrafordult. Azonnal elváltoztatta tekintetét. Felébredt ábrándjaiból. Most már ismét azé az életé, a melybe most törődik, az a másik szétfoszlott ismét.

Demeter nem tudott megszabadulni káp- rázatától. A hajó ingott újra előtte, melyen a kivándorlók készülnek az újvilágba.

Két galamb csókolózott a fa alatt. Ezek már megtalálták világukat. Gertrud kötényéből szemet hintett a galamboknak, figyelmeztetve őket az élet prózájára.

Demeter is lelnggadt.

— Istenem, mindjárt dél lesz és én itt lopom az időt, — szólt Gertrud.

— Miért ne ékítené egy szép virág a kertet ? (Maga sem hitte, hogy ilyen szavakra talál.)

— Színét és illatát vesztett virág.

— A bírálat nem helyes.

— A ki hízelegni akar, az úgy találja.

— Én a valót mondom.

— Maga sem hiszi . . .

— Szent meggyőződésem.

— Akkor az Ízlése rossz.

— Ebben az esetben nem.

— A szomorú időben ki gyönyörködnék ?

— Kisüthet a nap.

— Kétlem.

— Nézze, kisasszony, én leverve, bánatosan jöttem ide Rábolcsra.

— Ön is csalódott.

— Saját magamban. Érti-e kisasszony ? Saját magamban. Ez rettenetes érzés.

— Minden beteg azt hiszi, hogy az ő fájdalma a legnagyobb.

— Vannak olyan fájdalmak is, a mit elismer más szenvedő is.

— Meglehet.

— Én elvesztettem az életemet.

— Elvesztette az életét? Úgy látszik, él. Vagy csak az árnyéka az, a mit látok?

— A régi volt az árnyék, a mai az élet.

— Nem értem.

— Megmagyarázom. Éyekig nem csináltam semmit. Éltem nagy megaláztatások közben a másokéból. Egyszerre belátva ezt a rut életet, megundorodtam és kimondottam, hogy elég, itt a határ; hátra arcz, másfelé indulj. El voltam fáradva, kimerültség, undor, meg- hasonlás töltötte el lelkemet. Hol az élet ? Ez nem az. Elvesztegettem az elvesztett időben. Meg kell találnom az életet, mert a melyikben

„Nyelvében él a Nemzet“. A magyar egyesület jelszava.