Buda és vidéke, 1896 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1896-01-26 / 4. szám
Budapest 1896. (2.) BUDA és V I DE KE ^Január 26. Lang 60 kr, Wettstein Antalné 1 frt, Andriska Antal né 1 frt, Csemiczky István 50 kr, Kovács Károly 50 kr. Walter Károly 50 kr, Lingauer István 1 frt, Balonyi Tibor 50 kr, N. N. 50 kr, Varga Tivadar 50 kr, özv. Lenemé 50 kr, Sztankovits I. 50 kr, Láner Gyula 1 frt, Láner Károly 10 kr, Jancsó Benedek 50 kr, Korniczky Lajos 30 kr, Fischer József 20 kr, Rosoni Janka 1 frt, Schreff Jozefa 50 kr, Schreff Antal 50 kr, Schröder József 50 kr, Sebestyén Raj mund 50 kr, Dobszay László 50 kr, Telkesy Tibor 50 kr, összesen 20 frt. 42. Tory Gusztávné őnsga ivén: Dr. Tory József 2 frt, ifj Luczenbacber Pál 3 frt, Geist Gyula 3 frt, Geist Clarisse 2 frt, Tory Emil 2 frt, Bókay Jánosné 3 frt, özv. Stein- bacb Györgyné 3 frt, Németh Tituszné 2 frt, Kollerich Lajosné 1 frt, N. N. 50 kr, Kollerich 1 frt, N. N. 1 frt, Dr. Matta Árpádné 2 frt, Tory Gusztávné 3 frt. Összesen 28 frt 50 kr. 43. T. ez. k ö z ö n s é g. Rohonczy Imre György 5 frt. Az idei gyűjtések eredménye tehát 525 frt 40 kr, melyből a 71 tanuló felruházására kiadatott 444 frt 24 kr. A 81 frt 16 kr. pénzmaradvány hozzácsatoltatok az előző évekből maradt 257 frt 41 krhoz — mely az 181 987/1893. számú „Egyesült budapesti Takarékpénztár“ betét- könyvecskén van elhelyezve, — s igy a várbeli szegénysorsu iskolás gyermekek felruházására alaptőkeként 338 frt 57 kr. gyümölcsözik. Mindazok, kik a felebaráti szeretet melegségével e legnemesebb ügyet „jó szivb'ől“ szolgálni kegyesek voltak, fogadják a budapesJ I-ső kerületi I-sö számú (várbeli) iskolaszék hálás, forró köszönetét. v. /. Ismerőseink. (Árnyak és fények.) Jndás Iskariotes. Ki ne ismerné őt ? Minden város typusai között meg van. Halász a zavarosban a saját előnyére. Pályáját úgy hírlik, mint iparos kezdette, de keveselte ezt az állást, tehát a hivatalnoki lajtorjához csapott. A hajlongáshoz, hizelgéshez értett. Jól tudta magasztalni felebbvalóit ás elárulni társait. Bemondásai sok szegény ' tisztviselőnek ártottak. Hiuz szemeivel soha nem nézett egyenesen, hanem mindig a fején át annak a kivel beszélt. Beleszerepelt a közügyekbe is. Fontoskodva bizalmaskodott a legnépszerűbb emberekkel és felhasználta őket, hogy emelkedjék és később elárulta őket. Négy szem között a legjobb barát volt és jól tudta ócsárolni a népszerű emberek ellenségeit és ezek előtt a népszerű embereket. A kivel beszélt annak a legjobb akarója volt szóval, de ha elfordult megmarta. A törvényhatóságnak is tagja lett Judás Iskariotes, sőt több értékes bizottságnak a tagja. Ekkor érte el pályája tetőpontját. Mindig ben- fenteskedett a tanácsnál és elhitette a világgal, hogy ő nélkülözhetlen. Adta a jó polgárt, szinte bámulta az ember ezt a kitűnő Tartuffeot, ki az ál-jóember szerepét minden színésznél jobban adta. Egyszerre azonban fordult a kerék az ál- arcz alól kezdtek előttinedezni az igazi vonások és a két kulacs. ’ Judás urat felfedezték s elvesztette a kifiskáliskodott bizalmat. Kegyvesztett lett a népszerűek előtt. Rókává vedlett az élvezett nagyságból. Kitűnt, hogy valóságos cselszövény gyára volt és Judásabb Judásnál. A törvényhatóságból kibukott. Azt hiszik nem talált uj szerepet? Oh igen, talált. És pedig a méltatlan áldozat szerepét. így hálálták meg jóságát. Kicsavarták mint a czitromot és eldobták. Ez a forgó viszontagság járma . . . Most csak kesereg a felett, hogy nem jó nagy urakkal egy tálból cseresznyét enni . . . Irodalom. „Akkordok.“ Költemények. Irta: Pongráez Bélé,. Kétségtelenül reá kényszerül az ember, hogy Pongráez Béla könyvét olvasva, keresse az okot, a mi indokoltá teszi a magyar hivatásszerű kritikusok és a napisajtó mély hallgatását. Mert ha előttünk fekvő könyv lapjait forgatjuk, — eltagadni nem lehet, hogy határozott tehetséggel, igazi költővel van dolgunk, kitől egyszer valamikor, régen évek előtt már egy nagyobb költeményt olvastunk, sőt akkor, ha nem csalódom, a „Pesti Napló“ dicshimnuszokat zengett, és mint egy uj iskola uttörjöét dicsérte. Honnan most ez a mélységes hangulat, — mért éppen most midőn a magyar múzsa mély álomba merült és hívatlan kezek pengetik a lantot, midőn bocsánat a kifejezésért „General Safttal“ dolgoznak sokan, csak azért, hogy bitorolhassák az irói és a költői nevet, — tisztelet a kivételeknek, de a millenium alkalmával nem dicsekedhetünk a müveit világ előtt a magyar költészet legújabb remekeivel. Szinte felvillan a nagy Széchenyi mondása, „még az apagyilkosnak is kegyelmet kellene adni oly kevesen vagyunk.“ Uraim! különféle klikkek és pajtásságok vezérei, lelkiismeretükre veszik ezt a ezéhrend- szer agyonhallgatási taktikája szülte eredményt, ne felejtsék azt, hogy nem maradhat boszulat- lanul az ilyen eljárás. Olvasták — ha másból nem, kíváncsiságból Pongráez Béla „Jézusát“ — mutassanak az újabb irodalom tücsök csicsergése között egyet a mely a tartalom, a költői gondolatok, a philosophia oly hatalmas szárnyverésével törne az ídeálizmus felé; ha nem olvasták a fenti czimü igénytelennek látszó füzetet, lapozzák át és találnak ott köszörületlen és csiszolt gyé mántot, igaz találnak közte agyagot is, de ne feledjék azt el, hogy a legjobbak javával is megtörténik az, hogy a lélek eltöri a gátot és merész röptében posványos légkörbe téved, és éppen erre van hivatva a kritika, a költő szertelenségének határt szabni, mert ép abban rejlik a kritika hivatása, hogy a fattyu-hajtá- sokat lenyesse, de nem abban, hogy hallgasson. Pongráez Béla irodalmi működésével le kell számolni, le kell, mert a valódi tehetség munkája az. Uraim ! czéhrendszerbeli talmi urak számadásra kell lépni, ezt megköveteli a magyar nemzeti irodalom géniusza. A megváltó korbácsot ragadott és kiűzte a kutárokat a templomból, de bevitte a szeretet vallásába a kiválasztottakat, álljon elő a vádló, mondja ki az Ítéletet a vádak u‘án a közvélemény. de a millenium esztendejébe ily arcz- piritó eljárásnak nincs helye. Pongráez Béla különösen a budai oldal érdekébe hol nyilt sisakkal, hol szerényen, névtelenül szált síkra, lapunknak is hű munkatársa volt, és mint ember egyik a legjobb szivüek közül való. Talán a politikai viszonyok parancsolják a hallgatást? ez nagy hiba volna, mert e kettő nem egy. Jókai babérjait sem tépi az ő politikai szereplése. De hagyjuk ezt a meddő vitát, térjünk magára a füzetre át. Egy önmagával meghasonlott lélek jajkiáltásának mondhatjuk, igazán akkordszerüleg hol sivitón,/hol zúgva zendül meg egy költemény, kivétel nélkül sötét alappal, a hasztalan küzdelem, az eredménytelenség, az elhagyottság panasz hangjai azok mint például ez : Nem pacsirta, nem fülmile Háláim'1 dárdalol nékem, Meglibbentve lomha szárnyán Az iromba, dűlt kéményen. , majd a legelkeseredettebb kifakadása, midőn az istenséggel áll harezba, a mi „Eltemették János feleségét“ kezdetű versben nyer kifejezést, a melybe a nyomor, a nyomor szülte bűn markáns vonásokkal festetik és mintegy lesújtó ítéletre hívja fel az ember lelkét akkor, midőn ez a harez a czinikussággal tétetik élvezhet- lenné „Ég a gyertya, orgona szól“ kezdetű versben, hol az esküvő van leírva, szinte hihetetlen, hogy a „Jézus“ írója ne érezte volna azt, hogy itt lelke eltévedt, gondolatai levetkőztették a vallási érzelmet, nem, e négyszakaszos vers nem ebbe de más könyvbe se való. Ha megtalálta a békítő mentséget „Szép hölgyeim csöndet kérek! figyelem!“ czimü költeménybe, hol a szerelem apothesiseként, még a mai társadalmi felfogás szerinti bűnnek is meg tudja adni bár humoros formák között az elégtételt. Úgy látszik Pongráez Béla egyénisége a következőkbe van híven festve: Mely hevít küzdelemre, tettre Lelkembe élt untalan az eszme És betölté telkemet a fénye Hűn követvén sok viharba vészbe. Mig dalolva, lelkesül'en jártam Föl se vettem, hogy lankad a lábam. De a vak sors megveté az ágyam És á nyomor kőpárnáin háltam. Áléi a test, halkul már az ének Megjöttek a sivár, téli évek ! Lapunk kerete nem engedi elősorolni az egyes gyémántszemeket, a közönségnek figyelmét akartuk egy valódi tehetségre felhívni és alkalmat nyújtani ai*ra, hogy ez igazán méltánylandó tehetséget ne engedje áldozatul esni a klikk- és ezéhrendszer tehetlen vezetőinek. Tanulságos e könyv, mert az ő setét képeivel a kevésbbé szenvedőnek vigaszul szolgál, hogy van még más kit az élet jobban megtépett és az a borongó bang, az az elkeseredett lélek jajkiáltása az idealismusra hajló lelkek által meg fog értetni. Ki tudja az érdeklődés, a szigorú bírálat nem ád-e reményt egy szebb jövőre és az elnyomott tehetség ha kibonthatja hatalmas szárnyait, nem foglal-e majd helyet ott hová tehetsége elvezetheti, az elsők között. Mi a legmelegebben ajánlhatjuk e könyvet és biztosra vesszük azt, hogy ezért senki sem tesz szemrehányást, és ha e könyvet megveszi nem fogja sajnálni két koronáját, mert azzal érdemet jutalmazott és egy anyagi gonddal küzdő költőn segitett. Matkovi.es Vanda. A Rudas gyógyfürdő Budapesten. Ezzel a czimmel jelent meg egy füzet. Szerzője a fiatalabb orvosok egyik kitűnősége, dr. Sass István, a fővárosi Rudas gyógyfürdő orvosa v. egyetemi tanár-segéd, okleveles tiszti orvos. A szerző kellő tanulmánynyal Írja le a Rudas fürdőt természettudományi és orvosi szempontból. A Rudas-fürdő ismertetését megelőzi Budapest ásványvizeinek földtani méltatása. Már ebből a fejezetből is látjuk, hogy az iró tárgyát ismeri és szereti. Hivatottsága tűnik ki az egész előadásból, mit már azért is meg kell dicsérni, mert azért hogy a tudomány színvonalán áll világos és érthető. Egy teljes és könnyen áttekinthető képét adja Budapest összes gyógyforrásainak. Történeti áttekintését is közli a budai fürdőkuek, melyből a buzgó és pontos kutatás tűnik ki. Ezután következik a Rudas-fürdő történelmi ismertetése és fejlődése, a gyógyjavallatok, a fürdő mai állapota ismerte ése. Ez a derék könyv arra vall, hogy dr. Sa’-s István a legjobb baneologusok egyike és a Rudas-fürdő lelkiismeretes orvosa s tőle bizton várható, hogy e kitűnő fürdő megérdemelt felvirulás az ő avatott vezetése mellett be fog következni.
