Buda és vidéke, 1896 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1896-06-28 / 26. szám

Budapest, 1896.

Y. évfolyam 26. sz.

Vasárnap, Szent-Iván hava (június) 28.

HETENKÉNT MEGJELENŐ LAP A KÖZIGAZGATÁS, KÖZGAZDASÁG ES TÁRSADALOM KÖRÉBŐL.

BUDA ÉS VIDÉKE ÉRDEKEINEK ÉS A MAGYAROSODÁSNAK KÖZLÖNYE.

Szerkeszti : EKDÉX-TTX Q-TTTJXd-A..

K IílDÓ-H rVÄTÄI,, hol előfizetni lehet és hirdetések felvétetnek; I. kér. Alkotás-utcra 12 a. Siöke-hái.

Megjelenik minden vasárnap. Eltiflioteai árak : Egész évre 12 korona, fél évre 6 korona, évnegyedre 3 korona.

s2íi:blkí:s2;t<5sé<3,

I. kér., Alkotáa-ntoza 12/a. Sztíke-haz.

kéziratokat és közleményeket ide kérjük küldeni.

Vészliangok

Az első kerület nagy tekintélyű képviselője Fáik Miksa ismét küldöttséget vezetett. A küldöttség tiszteletreméltó férfiakból állott. Bogisich Mihály, Olhauser Pál, Osztoits Mihály és Scheich Károly urak voltak a küldöttség tagjai. A küldöttség Perczel Dezső belügyminiszternél tisztelgett arra kérve őt, hogy ne költöztessék át Pestre a pénzügyi közigazgatási biróságot, sőt az ezzel iker közigazgatási biróságot is hozzák át Budára miután úgy is egy elnökük lesz, és helyezzék el a Fortuna épületben.

A miniszter a küldöttséget nyájasan fogadta, és úgy nyilatkozott, hogy a kérést figyelembe veszi. A vár addig bizonytalanságban várja a jó vagy rossz hirt.

Egymásután leöltöznek el a hivatalok a várból és maradnak üresen a lakások s hanyatlik a vár társadalmi és közgazdasági élete.

A kik a hodoló diszmenetben, mint szereplők vagy nézők részt vettek, vagy ügyes bajos dolgokban a váron keresztül mennek egy ritka kiállitást látnak. Egy nagyszerű kiállítást kiadó lakásokból. A kapukon hármával négyével függnek ezek a gyász jelentések, melyek egyik legszebb város részünk pusztulását hirdetik. A várbeli piacz mely hirében vetekedett minden első rangú piaczczal s a hol a vidékiek jól adták el áruezikkeiket, elvesztette régi szép hirét. Nem csak Buda veszt a vár elhagyatottságával, de a vidék is az által, hogy jó módú családok költöznek innen el.

Nem a helyhez ragaszkodó hazafi- ság szólaltat meg bennünket, de a méltányosság, mert méltánytalannak tartjuk azt, hogy két-három város részt emelnek s a többit elnyomják. Ez az aránytalanság ferde irányba tereli a főváros haladását. Egy helyen czifraság másutt kopottság. Egy helyen disz, másutt folt hátán folt. Mi. lesz a várral ? Milyen sors vár rá, ha innen egymásután elköltöztetik a hivatalokat? A nagy kaszárnya épületek üresen fognak állni, a kereskedés és ipar tönkre megy. A nagy házakat magánosok nem vehetik meg. Szomorú képet mutat a jövő. A kormány nem cselekszik helyesen. A király

palotája környéke nem lehet pusztaság. — Nem hivatalokat kellene Budáról elvinni, de ide kellene hozni. A ki komolyan foglalkozik ezzel a kérdéssel, az igy cselekedik.

Mivel szándékoznák kárpótolni a veszteséget, mi Budát az átköltöztetéssel éri ? nem tudjuk, de kárpótolni kell, hogy az egyensúly helyreálljon.

Perczel Dezső olyan ember, ki a megye iskolájában nőtt fel és igy jól lát. Az ő jó indulata ismeretes, igazságosságát dicsérik, igy nincs okunk még kétségbe esni. Nem a szavak, de a tettek embere. Józanul gondolkodik, nem kapkod, de a mit tesz azt mindig meggondolja.

Mi bízunk igazságosságában, méltányosságában és hisszük, hogy nem czáfolja meg a királyt, kinek alkotmányos óhaja az, hogy Buda szebb legyen

mint Valaha VOlt. Erdélyi Gyula.

Felhívás előfizetésre.

Minden nagyhang és ígéretek helyett a Buda és Vidéke, melynek ereje a polgárság bizalmában van, múltjára mutat és ebből akarja fejleszteni jövőjét.

A „BUDA és VIDÉKÉ“ TARCZAiA.

A platói szerelem.

Irta : Dr, Samu Pál.

Akár hányszor megtörténik az életien, hogy a szók megszokott jelentését az egyes fogalmakhoz viszonyítva máskép értelmezik, így hányán és hányán vannak, akik talán naponkint beszélnek „platói szereleméről anélkül, hogy tudnák, tulajdonképen mit kell ezen kifejezés alatt érteni. És igazán csudálkoznunk kell, hogy mennyi visszaélést kellett e kifejezésnek szenvednie és hogy mily tájékozatlanságot árul ei e híressé vált kifejezésnek leggyakoribb alkalmazasa.

Legtöbben most ez alatt olyan barátságot értenek nő és férfi között, amelyben nincs szenvedély, de azért némi romanticzizmussal van kapcsolatban. Csakhogy maga Platón ilyesmire sohasem gondolt, a müveiben ilyesmit sohasem említ. Sajnálattal kell beismernünk -— mondja Paul Janet — bogy Platon, ki a világon a szerelem legmagasztosabb elméletét irta meg, hogy ő, kiről a szűzies szerelem tanát nevezték el, — mintha legcsekélyebb fogalommal sem bírna a férfiúnak a nő iránti szerelméről, csak megvetéssel nyilatkozik ez érzelemről, mintha az a szerelemnek csak egy aljas neme volna ? A szerelem ugyan mindig élt az emberek szivében; de minden korban — más és más alakban. Az ókorban, a hol a nő még nem

egyenjogú, a hol a rabszolga leány nem is jő ember számba, vajmi ritkán találjuk azt az eszményi szerelmet, mely előtt a drága lányka úgy áll, mint egy szent, — aki angyali tisztaságában megközelíthetetlen ; tündéries, akinek oltárt emel, hogy ott a szív legszentebb, leg- ragyogóbb érzelmeit áldozza neki.

Éz a szenvedély melyet mi is ismerünk, melynek gyönyöreit és kínjait oly mélyen érezzük, a görögök képzelő tehetségének egyik szánalmas eltévedése következtében — mondja ugyancsak Paul Janet — természet ellenes irányba fajult.

Hiszen, ha Platon, — ki ezt a szenvedélyt mystikus lelkesedésével oly fenséges magasságra emelte — maga is tapasztalhatta, hogy a szerelemnek tárgya nő is lehet, akkor bizonyára szebb szerepet juttatott volna a nőnek, ideális Államában azon tudattal, hogy a nőt nem a tudomány és erő emelhetik föl a férfiig, hanem csak a szerelem s ennek kapcsán az anyaság.

Azonban Plafont filosofiai és politikai fanatizmusa a nő sajátos rendeltetése és gyengéd természete iránt tévedésbe ejtette bizonyára azon körülménynél fogva, hogy neki sem kedvese, sem neje s igy gyermekei sem voltak. Legalább mi mitsem hallottunk róluk.

Plafonnak az utón — útfélen használt „platói szerelemről“, mely a mai közönséges felfogás szerint bizonyos romanticzizmus van összekötve — fogalma sem volt. De a szenvedély nélküli romantikus szerelem, mely a közelmúltban is oly gyakori volt, nemcsak a klaszszikus népeknél volt a legritkább, hanem még a zsidóknál is alig fordul elő. Vagy talán ennek ellentmond Jakab és Rachel esete ? Igaz, hogy Jakab 7 esztendeig szolgált Rachelért Lábánnál s boldogságában ez a 7 esztendő úgy tűnt föl neki mint 7 nap. De hogy mennyi romanticzizmus volt ebben is, mutatja az, hogy Lábán a házasság napján Liával cserélte ki Rachelt s midőn e miatt Jakab panaszkodott, Lábán minden teketória nélkül azt felelte, hogy nem szokás a fiatalabb leányt korábban adni férjhez, mint az idősebbet.

És a görögöknél is bár nem egy helyen olvashatni a házas élet dicsőítését, de regényes szerelemről, a házasság előtti szerelemről vajmi keveset olvashatni, pedig lehetetlen elképzelni, hogy Aischylos, Euripides vagy plane Sofokles — ha ismerték volna ezt a szerelmet, ne tudtak vagy ne akartak volna romantikus drámát írni. Azért Müller, a görögök tudós ismerője, bár nagyot mond de nem hihetetlent, midőn nyíltan és határozottan ki meri mondani, hogy: „Nincs rá példa, hogy athéni ember szerelmes lett volna valamely leányba s ezt szerelemből vette volna el“2.

Ez ellen és az ellen, hogy a régi görög dráma nem hozott föl érzelgő szerelmes párokat a színpadra — fölhozhatná talán valaki Sofokles Antigone-jából Antigone és Haimon viszonyát. De ezzel keveset mondana, mert az egész modor, melylyel Sofokles e darabban a

II. V. Ö. Szamosi: A nők a régi görög irodalomban. Erdélyi Muzeum XII. köt. VI. füzet.

„Nyelvében él a Nemzet“. A magyar egyesület jelszava