Buda és vidéke, 1896 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1896-06-05 / Rendkívüli szám
BUDA és VIDÉKÉ. Junius 5. Budapest, 1896. (5.) Poliárkeresztelés. K ezembe veszlek kis pohárka téged És fölemellek itt most magasan, A mi jót czak nyújt a foszlányos élet Tartalmadban az mind halmszva van: Bor lüktet a te kebled belsejében Mint egy szerelmes szívnek dobogása . . . Kiáltsátok hát rá, barátaim. Éljen, Sokáig éljen ez a kis pohái ka ! Kinek ajkához ér as üdvözöljön A menyországnak minden üdvivei, Szívből s a borból a láng ki ne hüljön. Az iijn láz sohase múljon el És az a kis lány, hinek a nevére Van keresztelve ez a kis pohárka, Ha őt hevíti e pohárka vére Legyen a földnek legboldogabb lyánya, Hegyi József nemes fennkölt gondolkozásu nő teljes lelkesedéssel és odaadással arra törekszik, hogy jótéteményeivel az emberiség fájdalmain és a szegényebb sorsú embertársak sa nyaru helyzetén segítsen, mert szivének gyémántja, lelkének legfényesebb erénye a jótékonyság. Adakozzunk tehát mi férfiak a jótékonyság oltárán, hogy szerény adományainkkal boldogokká tegyük azon lelkes, minden nemesért buzgolkodó hölgyeket, kik e mai napon, ezeu gyönyörű ünnepély alkalmából csakis azért fáradoznak, hogy felebarátaik és testvéreik sanyarú helyzetén enyhítsenek. Budapest, 1896. május 8-án. Dr. Keömley. A BÁSTYÁN. a utam sokszor e bástyára vezet? Elmerengek mindég a múltak felett. Ezer évről regél minden kő darab, Azt susogja hogy a magyar vitéz marad, Hogy a szive nemes, lelkesül a szépért Irigylenek minket a szép magyarnökért Ok foglalták el most a Bástya falait. Az ezredik évben ünnepet üllnek itt. Humanitás ünnepe mit ma itt tartanak A szükölködőknek, hogy kenyeret adjanak. Legyen rajt mindég az égnek áldása! Kinem feledi hogy a szegény is embertársa. Kéri. A szeretet : e törvények törvénye, melynek a ki meghódol sziveket hódit. A jó szivek enyhítik az emberiség Ínségét testileg és emelik saját boldogságukat lelkileg ; mert a jótétemény szegény és vagyonosra egyaránt : közös legbiz- tosb forrása az egész boldogságnak a lelki gazdagságnak. Budapest, 1896. máj. 11. Tabódy József. Elavult gondolatok. Gyűjtötte : Haeffler István. Elveszítjük a világot, ha azt sok búval — bajjal szereztük. * A szerencsétleneknek niucs egyéb orvosságuk a reménynél. * Az erény bátorszivü — s a becsületesség soha sem gyáva. Jószívűség nem jóság többé ha az mindig egyoldalú — uj bűnténynek mindenkor anyja az elnézés. * Szerencsétlenségünk előtt leginkább vígak vagyunk — ellenbeu aggodalmunk sokszor a szerencse előjele. * Ha öregs'ged sírodba visz, neked és a becsületességnek kell azt betölteni. * Nem a futó napok, nem ! az erény érleli meg az elmét. * Ismerjed magadat! az emberiség tanulmányozásának sajátságos tudománya az ember. A magyar nyelv az állam biztosítéka; a jó szív a szegények kincstára. Apt Ferencz Könyörület. lyan sötét és elhagyatott a pincze lelakás. Yan még ilyen is, hová a nap nem tűzdeli be soha jótékony s ugarát. Apa, anya munkában, egyetlen örömük a szomszéd asszonyra bízva. Kenyeret kell keresni, és a szerető házaspár a hajnali órákban dolga után lát. Egy ölelés, még egy csók a kisded ajkára, nyugodtan távoznak, hogy még nyugodtabban térjenek haza, a szegény, de kedves otthonba. Boldog fészek nekik ez a hajlók, bár nyirkos a földes szoba, és bár szalmazsákon hallják is gőgicsélni reménységüket; a kis fiút. — Hogy neveljük majd fel, ha kezünk ellankad, és nem tudunk dolgozni? szól a gondterhes arczu férj. — Szeretetünk édes melege lesz csemeténk mellett akkor is, ha mi majd nem leszünk, és a jótékonyság angyala őrködik majd élete felett, — válaszol a nő. A ki látott már angyal arczu árvát megverve, és megrugdosva; a ki látott már beesett szemű, sáppadt arczu, rőt- haju inasgyereket fázva, dideregve, éhezve: oh! annak a lelkét szállj a meg a könyörület, és ne sajnáljon egy-két fillért oda dobni azért, a ki Istennek képmására született, és a kit a könyörület és szeretet a hitben megerősítve, vallásossá, becsületes munkássá, és igaz magyar emberré tehet. Verhovay Lajos. Cserebogarak. Nagy fájdalomnak nincsen semmi hangja, Hiába küzdesz, nem találsz szavakra ; Ki még szavakba önti bánatát: Fájdalma könnyű, másnak adja át. Gyűlölködtök, ölelkeztek, De ez is mind csak egyre megy: Az éhes föld reátok vár. Fogy az élet lassan, lassan Mint a gyertya az asztalon, Hát csak fogyjon ! azért bizony Sose búsulj szép angyalom. Ahogy jöttünk azon módon Ismét csak el kell majd menni, S azok leszünk a mik voltunk : Puszta árnyék, egyéb semmi. Hogy’ csillog, hogy’ villog ragyogó két szeme, Kitörő zivatar hullámzó kebele; Piros, pezsgő élet, gyönyörű virágszál, Epedő, égő vágy: bárcsak leszakitnál! Az a parányi kéjforrás Mely szived mélyén csörgedez, Ha majd kitör s nagy medret ás, A kínok tengerárja lesz. Az a hírnév! a dicsőség, Mit a balgák úgy kergetnek, Nem egyéb mint hiú álma Az elvadúit képzeletnek. Ha lelked testedből kiszáll, S tested még el sem enyészett: Azt se kérdik, hogy ki voltál, Senki sem törődik véled. Kék bársonyon arany zománcz, Velin papír, vaskos kötet, Belül nektár nfindeu lapon Mit a költő kitöltöget. Pardon! a kék bársony való, Az arany zás s velin lapok; De isteni nektár helyett Csak émelygős lekvárt kapok. Berecz Károly.-ÄTGonclolat. Vannak, lehetnek éltünknek magasztos pillanatai. mikor egész valónk kiemelkedik az anyagi világból keblünket boldogító érzet tartja fogva, valami felsőbb lénynek érezzük magunkat, szóval kimondhatatlan boldogok vagyunk ; mindez azonban többnyire rövid ideig tartó, percznyi, pillanatnyi örömet szerez, csakhamar szétfoszlik, szétpattan, mint a buborék : állandó örömet, tartós boldogságot csak a jótékony lélek, : zerezhet, kit a szegénynek, a gyámolítottnak, a szükölködőknek hálás, könyekkel telt szemei örömérzettel töltenek el, a mikor látja, hogy embertársa szenvedésén, nyomorán enyhit, a mikor látja, miképen ébred a nyomortól kétségbe esett ismét uj életre, miképen ment meg Istennek, a hazának, a társadalomnak hű, hasznavehetö elemeket. Újvári/ Aladár. A nemes czélok a budai bástyára gyűjtik a közönséget. A szórakozásra és mulatságra is van alkalom. Osztoics Mihályné Schumy Re- zsőné és Schinabek Eagelbertné csárdáiba jó ételek és italok mellett vidám zene járja. A hol jó bort mérnek oda betérek, a hol szép nő méri oda benézek. Henazler László. >f5í IDsiloJsi. Légy á 1 (1 y a, (Hégesippe Moreautói.*) Kórágyamon búsan sóhajtok : „Hová lett jó dajkám dala, S a csók s a halk — peregve hajtott Kis rokka, mely elringata ? . . .“ Könyüm folyik . . . s egy tündér, ég csodája, így szóla : „Jöjj keblemre, gyermekem!“ Légy áldva te, ki újra adtál, drága, Anyát az árvának, nekem ! I Mondám: „Oh jaj, .miért vesztém el Karod, megyédnél most vele. Bátyám te, kit hó szemíödéllel I Borit be Észak zord szele !“ S im a nyomort egy gyöngéd, szűzi lányka ! Letörli homlokomról hirtelen, — j Légy áldva te, ki újra adtál, drága, j Nővért az árvának, nekem. * I *) Hégésippe Moreau, a lángeszű fran- czia költő, a harminczas évek nagy lírikusa, kitől a magyar irodalom egyetlen gyöngyöt bir Petőfi fordítása! an, e kis költeményében azon nemeslelkü nő iránti hódolatát tolmácsolja, ki őt az árvát fiává fogadva, igazi anyja lelt. Leánya Camilla, igaz nőI véri szeretettel viseltetett Moreau iránt, kinek egyet- I len fivére, mint az oroszországi hadjárat katonája, I Moszkva körül hullott el.
