Buda és vidéke, 1896 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1896-01-19 / 3. szám
/ 7 Budapest, 1895. (8) BUD A és VIDÉKE Janiié dúló impozáns erkélyéről szemkápráztató kilátás terül a néző szeme elé. S a millennium, ha meghozza a külföldi turistákat : meg fogja hozni a vállalkozó szellemet is: (persze egy részvény-társaság formájában) téli tartózkodási helylyé változtatni ezt az elfelejtett, bűbájos angolkertet. Akkorra talán a tulajdonosok is több elnézéssel fognak viseltetni a szegény turistaközönség iránt s a villaajtókon látható busszuló arkangyalt („Tilos az átjárás!“) levétetik onnan. Mert valóban ez a három szó a Svábhegynek egyetlen rossz oldala. A mai generáczionak persze fel nem tűnő, azt hívén, hogy ennek igy kell lenni; de azoknak, a kik évekkel ezelőtt szabadon járkálhattak az Orbánhegy gyöngyvirágos déli oldalán s ma lépten-nyomon ilyen tilalomfába ütköznek ; ez az újítás éppenséggel nem valami lélekemelő. Nekem legalább valahányszor egy ilyen ijesztő ajtófélfa mellett elmegyek ; mindig eszembejut a gmundeni Satori-park, a Flórenczi Borghese-kert után talán Európának egyik legszebb pontja. Ott is kivan Írva, az igaz, hogy „verbothener Eingang“ ; de mindjárt alatta ez áll: „entrez s’il vous piáit“ (tessék bátran belépni.) A mivel a villa szellemes gazdája azt akarja mondani, hogy durva, minden ok nélkül kárt okozó elemeknek nem; de müveit embereknek mindenkor szabad a bemenet. Minden sétám alkalmával élénken emlékembe jut, a mit annak idejében hazánk bölcse mondott, a „tisztelt ház“ akkori elnökének, Szentiványinak, a ki módfelett csodálkozott azon, hogy az öreg ur consequenter fogadóban az „Angol királynédban lakik: „Nincs azon semmi csodálkozni való Karcsi, mert én itt is úgy érzem magamat mint az olyan ember, a kinek háza ugyan nincs, de az egész utcza az övé. A kiknek egész élettörekvésük abban kulminál: garast garasra halmozni, házat, papírokat venni; mind jobban és jobban megtölteni a wertheim-szekrényt; szóval, soha meg szűnő, őrjöngő dervis-tánczot járni az egyetlen bálvány, az arany borjú körül: azok persze nem értik a nagy anekdotázónak ezt a mondását. De érti az, a ki Aristotelestől már gym- nazista-korában megtanulta azt: „non quid svave est, séd quod dolore vacat persequitur vir prudens.“ Mert ezen az egy tételen alapszik az élet- bölcseség valamennyi maximája; ezen, Pláto eükoliája és diiskoliája, ezen az örökvidor és örökké buskomor kedélyhaugulat, a mitől elvégre is minden boldogságunk és boldogtalanságunk egyedül függ. S ha kedves olvasóim nevetni fognak is azon, a mit most mondani fogok; ez a szánalmas mosoly — higyjék el — legkevésbé sem fogja alterálni, hogy az igaz legyen. Mert ha én kontempláczióra alkalmas, szerencsés pillanatban a Jánoshegy magaslatáról a naplemente gyönyörűségébe elmerülve, végleg megfeledkezem az életküzdelem oksági lánczárói s egygyé leszek az alkotó természettel ; a vágyak, igények, szenvedélyek szélcsendjében az a jóleső nyugalom száll lelkemre, a mit Epikur az Olymp lakóitól annyira irigyelt: bizony-bizony mondom, hogy egy ilyen pillanatban, melyben az ég ölelkezik a földdel: ó n nézek kicsinylőmosolylyal arra a nyüzsgő hang, abolyra, mely ott lent az Andrássy-uton tori, zúzza egymást s nem tudja miért? Hát még ha az ember olyan kiváltságos boldog teremtése az Istennek, hogy a főváros legegészségesebb városrészében, a Krisztinavárosban lakhatik és saját alkalmatosággal, —• perpedes — járhat fel az Istenhegyre! A fárasztó, de edző s minden izünknek jóleső hegymászás után betérve Szerényi vendéglőjébe; Sziráky uram világhírű szegedi bicskájával falatozva a ropogósra-fagyott kolozsvári szalonnából : az már aztán isteneknek való élvezet. Tessék csak megpróbálni; Ha a park-klubot ideépittették volna, milyen életet lehetett volna akkor itt teremteni Egész káprázat, ha az ember elgondolja! hogy a Mátyás meg Béla király utján minő szánkázást lehetne rendezni. A Széchenyi-hegy délkeleti lejtőin pedig, a felengedt s ismét megfagyott jégmezőkön egy Uj téli sport volna meghonosítható, az apró szánkókkal való lesikamlás, a mely Póter- várott nemcsak a köznép, de a legmagasabb arisztokrácziának is legkedveltebb időtöltése És ez a szép, egészséges, természeti bájakban annyira bővelkedő kis Helikon, puszta, üres és kihalt; téli lakói, a milimárik megbecsülni se tudják, pedig mennyire igaza van annak az orvos-barátomnak, a ki azt mondta: Ha az ember itt a modern igényeknek megfelelő kényelemben élhetne: — talán soha meg nem halna. Ismerőseink. (Árnyak és fények,) Bogisich Mihály. Az nem lehet kérdés, vajon szükség volt-e Budán egy zenekörre vagy sem. Annyi bizonyos, hogy konkurencziát nem akar csinálni a budai dalárdának. Hanem arra tessék gondolni, Budának két kerületét egymástól elválasztja az a hegy, melyen ős Buda vára trónól, és hogy, amilyen magas az a hegy és a milyen kezdetleges a közlekedés: akkora joga csak vau például a Krisztinavárosnak hozzá, hogy legyen egy művészi köre, amelybe beállhat rendes tagnak az a ki muzsikus vagy énekes, a ki pedig nem az, legalább mehessen hallgatni bufelejtő- nek, kedélyfinomitónak egy kis jó dalt, nó meg egy kis muzsikát. A budai zenekörnek van jussa hozzá, hogy éljen. S hogy megél, elég biztosíték arra első elnökének, Bogisich Mihálynak egyénisége, a kiről ma mint régi jó ismerősről egy újabb képet rajzolunk. Sajnáljuk, hogy a fotografaláshoz még nem alkalmazhatjuk az uj fényt, mert akkor kiderülne, hogy Bogisich Mihálynak typikus feje és pezsgő vére csupa kis kofából van összetéve. Budai gyerek létére, már tiz éves korában kofával táplálkozik a budai zeneakadémián, hol erős talentumának fejlődésére megszerzi a szükséges alapot. Mire a szemináriumba került, már jogosan viselhette volna a zenészeket kiváltságosán megillető hosszú hajat, de ez nem fért meg az ízlésével, hanem megelégedett a nimbussal, amelyet társainak szeretete vout, a szépen énekelő kék reverendás kis pap köré. Az igazi tehetségnek próbaköve a falu. Bogisich falun kezdte meg papi működését. A falu a maga mezejével szomszédos kirándulásaival, kártyaparthijaival igen alkalmas lett volna arra, hogy a fiatal papot a zenének különösen elméleti tanulmányozásától elvonja ; ennek azonban az ellenkezője történt. Ternot csinált es a pénzen — zongorát vett magának. A szomori svábok most is regéket mesélnek azokról a szép időkről, amikor ők a káplán szoba kis ablakja alatt hallgatták a legszebb egyházi dalokat. Nemsokára Budára került a Vízivárosba káplánnak. Boldogult Würtl Antal de sokszor emlegette Bogisichot, a kit egyéniségének sze- retetre méltóságáért szeretett, de mert az öreg ur a zenéhez semmitsem konyitott, rémülve menekült a korán kelő káplánnak skála-özöne elől a harmadik szobába. Ezt a bűnét különben szívesen megbocsátotta neki és mindig úgy emlékezett meg Bogisichról, mint a legboldogabb emberről akit ismert, „mert úgy énekelte magát által az életen“ — szokta volt mondani az öreg ur. Mint belvárosi káplán már nagyra vitte föl a dolgát; a vendégszerető Schwendtner plébános asztalánál gyakran találkozott Liszt Ferenczczel, akinek kedvencze később bizalmas barátja lett. Ráért a budai zeneakadémia ösz- szes titkait őrizni, solo énekével akárhányszor lázba hozta a hallgatóit úgy a hangverseny- teremben mint a templomban; összegyűjtötte az anyagot úttörő munkájához, az egyházi zene történetéhez és megérte — mint ő maga bevallotta — élete legboldogabb napját, amelyen megválasztották akadémiai levelező tagnak; mindenesetre nagy dicsőség. Azonban megürült a plébánia ős Budavár 19 ban. A közvélemény Bogisich Mihályt jelölte első sorban az ő zenei képességéért, amelyeknek érvényt szerezhetett a koronázó Mátyás-templomban. A hozzá fűzött reményeknek teljes mértékben megfelelt. Amit ígért, beváltotta; aminthogy magán életében is egyik legerősebb vonása a becsületesség. Soha senki az ő korrektségét, végtelen becsületességét kétségbe nem vonhatta. Pedig nem is dicsekedhetik azzal, amit népszerűségnek nevezünk; mert nem ért ahhoz, hogyan kelljen az embereket magukhoz vonzani, sőt azzal a szokásával, hogy szereti tréfával vagy gúnyolódással elütni a legkomolyabb dolgokat, nem ritkán lehangoltságot kelt, pedig eszébe sincs bántani senkit sem, s ha van a gúnyolódásának tövise, azt csak ő maga érezi egyedül. Rendkívül nemes szivtt ember, de ezt a jóságát úgy kell felfedezni benne, nem csinál reklámot a jóságával. Más ember a társaságban és más hivatalában. Amott kedélyes, humorral teljes, szóval nagyon kedélyes ember; ex offo pedig azt hiszi, kötelessége hogy a kiszámíthatatlanságig kimért legyen. Ártani nem akar a légynek sem; protegálni elvből nem tud; valószínűleg úgy okoskodik: boldoguljon más is a maga becsületéből. Büntetésül ezért a nem modern élvéért valósággal ostromolják őt egy kis protekczióárt úgy a helybeli mint az ország külömböző vidékeiről ide zirándokolt „törekvők“, a kiket aztán egy vizitkártya erejéig ki is elégít. Hanem a szegények, azok már valósággal bucsiit járnak az ország főplébánosához, a ki a budai oldalon elnöke a szent Vincze-egyesületnek és elosztogatná még a szomszéd pénzügyminiszteri pinczékben fölhalmozott milliókat is, ha onnan vezetéket csinálnának az ő szalonjába. Íme ilyen Bogisich Mihály, a kire nagy föladatok várnak a millenáris esztendőben. Ä koronázó templomban lefolyó ünnepélyeket ő készíti elő és övé a föladat, hogy az a több millió magyar ember aki majd megfordul a Mátyás-templomban, ősi vallásos dalainkban álmodja vissza az ősök buzgóságát és dicsőségét! Gratulálunk a budai zenekörnek uj elnökéhez ! Rogo. Farsang. Az I. kerületi polgári kör bálja a budai farsangnak legkedvesebb mulatságai közé tartozik. A múlt sikerekkel igazolta a kör díszes tánczestélyeit, melyek jótékony czélra mindig szépen jövedelmeztek. Ebben az évben a kör elite bálja február hó 1-én lesz hangversennyel egybekötve. A mulatság tiszta jövedelme egy szép és nemes humánus czélra van szánva. — A jó sziveknek alkalma lesz megnyilatkozni a szerencsétlen siketnémák érdekében, mert a jövedelem a krisztinavárosi siketnémák intézete növendékei javára esik. Személyjegy ára 1 frt. Családjegy 3 személyre 2 frt 50 krajczár. A meghivókat a belépésnél elő kell mutatni. Kezdete 8 órakor. Jegyek kaphatók a kör helyiségében a vigalmi bizottság irodájában és este a pénztárnál. A rendezőség a jótékony czélra felül fizetéseket köszönettel vesz és a Buda és Vidéke utján nyugtat. Reméljük hogy az emberbarátok a szerencsétlenek sorsának enyhítéséhez hozzá fognak járulni. A hangverseny műsora igen érdekes, s a következő számokból áll. I. Magyar népdalok, — Zoltai M.-től, férfi-négyes, közreműködnek: Sóváry Béla, Szabó József, Nagy László, Schmidt Károly, Fehérváry Ferencz, Mikula Dezső, Papperth Gyula, Somogyi Mar- czel urak. II. „Visszavárlak“. Endrődy Sándortól, szavalja Telkes Aladár ur. III. 1. „Parais a ta fenetre“ Louis Grech-től. 2. Magyar népdalok. Énekli Dobó Katicza k. a., zongorán kiséri Kövesdy Ferencz ur. IV. Liszt „Rhap- sodia.“ Zongorán előadja: Jurencsák Anna k. o. V. Mignon ária és dal. Énekli : Semsey Mariska
