Buda és vidéke, 1895 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1895-12-29 / 52. szám

Budapest, 1895. (6.) BUDA és VIDÉKE. Deczember 29. A körök és egyletek életéről igen szívesen ve­szünk tudósításokat. A felszdllalásoknak helyt adunk. A ki mit lát, a kinek panasza van kö­zölje velünk. Tekintve azt, hogy a Buda és Vidéke terjedelme nem nagy, lehető tartalma­sén rövid közleményeket kérünk. Folytatjuk Ismerőseink rovatát. Szívesen vesszük a szereplő egyének árny és fényképeit, de szemé­lyeskedés kizárásával. Előfizetőinknek egy in­gyen kis hirdetéshez joga van. Ismertetjük Buda és vidéke iparát, kereskedelmét, gazda­sági, nyaralási viszonyait, a hatóságokat, inté­zeteket, ezek életét és mozzanatait. Sarkalunk a településekre és telepek szervezésére. Meg­ragadunk minden eszmét, mely Buda és vidé­kének javára szolgál. Ha a közönség velünk kicsoda ellenünk. Még egyszer kívánunk bol­dog uj évet! — A magyar zenéről. Érdekes felolva­sást tartott 23-áu a budai népszerű felolvasáso­kat rendező egyesületben a magyar muzsikáról Bogisich Mihály esperes plébános. Előadása a körül forgott, hogy hol találjuk meg a magyar zene géniuszát a múltban és most — s ennek kapcsán összehasonlitásokat tett a régi magyar muzsika és a mostani közt, megemlékezve a czigány muzsikáról is. Ezt azonban egészen különválasztja a magyar zenétől és csakis azt, a magyar zenét, pártolja. Érdekes fejtegetései közben, melyeknek során megemlékezett a külön­böző századok muzsikájáról, hegedűsökről, dal- mondókról, Tinódi Sebestyénről — Brunner Margit kisasszony, budavári templomi énekesnő elénekelte a példaképpen felhozott dalokat. Zon­gorán, maga Bogisich kisérte, akik felolvasásán igen zajosan megtapsoltak. — Sajnáljuk, hogy nem kapunk bővebb értesítést a felolvasásokról. — Díszes esküvő. Höcker Henrik a Wracskó M. és társa czég, villám-berendezési vállalat tulajdonosa, örök hűséget esküdött Hid- véghy Ida kisasszonynak, a budai zeneaka­démia kedvelt tanárnőjének. A polgári kötés után a várbeli evangélikus tamplomban -rnlt az esküvő. Jelen voltak a vőlegény atyja Hö­cker Károly gépgyáros és a menyasszony anyja Özvegy Hidvéghy Károlyné úrnő. A násznagyi tisztet Menner Pál és Paupie Sándor mérnök végezték. A násznép esküvő után Kleinhackel József éttermében gyülekezett, hol ízletes éte­lek és jó italok mellett éltették az ifjú párt. — A „Zöldmái-, Palvölgy és Csa­tárka“ dűlői közbirtokosság f. hó 26-án d. u. 4 órakor nagyszámú tag jelenlétében gyűlést tartott. Halász Ferencz, kir. tanácsos, minisz­teri osztályfőnök elnök betegségével kimentvén a múlt gyűléseken való távollétét, a gyűlést a tagok nagy lelkesedése között megnyitotta. Al­brecht Károly felolvasván a múlt gyűlés jegy­zőkönyvét, ez hitelesíttetett. Utána ifj. Holtz- spach Nándor társelnök tett jelentést a múlt gyűlésnek arról a határozatáról, mely szeriut ő maga és Günther Béla kerületi választmányi tag Dr. Bencze Benő elöljáróval és a III. ke­rület választmányával érintkezésbe lépjen a Zöldmáli-ut jó karba helyezése végett. A társ­elnök jelentésében a kérdésre ugyan definitive nem szólhatott, de a legjobb reményt helyezte kilátásba. Ugyanily eredménynyel számolt be Hidegkút községnek a megyéjéhez intézett pe- ticziójáról is az uj útra nézve. Ezután Gálffy Lajos inditváüyozza, hogy a közbirtokosok ala­kuljanak egy szervezett organikus testületté, hogy — mint Halász elnök is kimutatta — működésűk sikeresebb és fellépésük hatásosabb legyen. E végből a gyűlés egy bizottságot kül­dött ki, melynek feladatává tette, hogy dolgoz­zon ki egy tervezetet erre nézve, s azt a jövő gyűlésen terjessze elő. A bizottság tagjai: Ha­lász Ferencz, ifj. Holtzspach Nándor, Braun Márk, Epstein Jakab, Gálffy Lajos, Albrecht Károly, Ernyei Aladár, Hackl N. Lajos, Vavrek Gusztáv, Sáry Pál, Kovács János, Carl Nándor, Lebhardt Károly, Pésik Pál, Novák József, Dr. Radó Lajos, Dr. Mittelmann Sándor, Schenk Jakab és Szabó Kálmán. Az organikus testületté alakulás előnyös­ségét fejtegette még Braun Márk is, a hegyköz­ségekről és a mezőrendőrségről szóló törvényes intézkedések szem előtt tartásával. A Szemlő- hegyi birtokosokkal való fuzionálás kérdését oly értelemben oldották meg, hogy maradjanak to­vábbra is külön váltan, s külön küzdjenek a ki­tűzött czélért, annál is inkább elleneztetvén a zöld­máliak által a fúzió, minthogy a Szemlőhegyiek kikötéseit elfogadni semmi áron nem fogják. Vavrek Gusztáv pénztári jelentése után a tagok újabb anyagi támogatással járulván a czél eléré­séhez, elnöklő Halász Ferencz a gyűlést a tagok egyhangú lelkes éljenzése közt bezárja. A gyű­lésen a Buda és Vidékének működését köszö­nettel vették s a tagok figyelmébe ajáulottak. — Záborszky estély. Záborszky Já­nos polgártársunk nevenapját az ünnepekre való tekintetből elébb tartotta meg Stosmann Lőrincz vendéglőjében, hol 54 tisztelgő barátja jó ma- lacz pecsenye mellett kívánt minden jót a köz­ügyekért buzgó derék iparosnak. — Halálozás. E n y e d y Lukácsot az agrárbank igazgatóját, a kitűnő nemzetgazda­sági irót súlyos csapás érte szépreményü fia dr. Enyedy Gyula miniszteri fogalmazó ki a hir- lapirásban is kitűnt meghalt. A magyar elő­kelő társadalom részvétével temették el. Isten vigasztalja a szomorodott szülőket. — Pet- roczy Gyula a földmivelési minisztérium szor­galmas tisztviselője meghalt. A derék férfiút sok tisztviselője jelenlétében temették el. — Értesítés. Mély tisztelettel bátor kódunk értesíteni, hogy a „Szabadságharcz“ 50-ik füzete a szedőszt.rajk következtében csak január hó elsején fog megjelenni. Kitűnő tiszte­lettel Lampel R. (Wodianer F. és fiai) cs. és kir. udv. könyvkereskedés. — Karácsony-est. Folyó hó 24-én tartotta a székesfővárosi községi „S/.eretetház“ karácsonyfa ünnepélyét. Mily öröm volt látni, mikor az intézet növendékei telve öröm s bol­dogsággal, szépen előadott összhangzatos ének­kel megnyitották az ünnepélyt. Az ének el­hangzása után Főt. Tamás József ferenezrendi szerzetes főnök intézett valóban megható, a karácsonyi szt. ünnnp ielentősésrét tárgyaló be­szedet, melyet ismét ének JíöVeiew. tw állott Hampl Sándor ur, az intézeti bizottság­nak II. elnöke s meleg szavakkal köszönte meg a főváros nevében azon ügyszeretetét, melyet az intézet fáradhatatlan ügybuzgó igazgatója, S z ő t s A n d r á s ur, s tanítói a szegény és elhagyatott gyermekek nevelése nagy munká­jában kifejtenek. — Szylveszter-est. A budapesti polg. lövölde helyiségeiben (II kerület, Nagy-Rókus- utcza végén) a II. kerületi szegény iskolás gyer­mekek javára jótékonyczélu tánczestélylyel egy­bekötött Szylveszter-ünnepélyt rendez Bohácsv J. vendéglős. A zenét a 23. számú gyalogezred zenekara karnagyának személyes vezetése alatt szolgáltatja. 12 órakor éjjel 50 palaczk franczia pezsgő sorsoltatik ki Kezdete 8 órakor. Belépti­jegy személyenként 1 frt. Családjegy (1 ur és 2 hölgy) 2 frt. A pénztárnál 1 frt 20 kr. ille­tőleg 2 frt 50 kr. — „Hová szálljunk“ czimen a jövő év január havában igen érdekesnek ígérkező és a maga nemében hézagpótló könyv fog meg­jelenni, melynek az utazók előreláthatólag jó hasznát vehetik; ugyanis e könyv Budapest tüzetes leírása, budapesti és kiállítási útmutató melh.'tt hazánk vidéki városainak történelmi, földrajzi és helyrajzi leírását tartalmazza, e le­írásokat pedig a székesfőváros és a vidék szál­lodáinak leírása és árszabályzata egésziti ki. A mü, melynek irodalmi részét Uosvai Hugó szer­keszti, magyar és német nyelven tartalmazva összes adatait, a külföldi utas által is használ­ható. Azon szállodásokat, kik a nékik küldött kérdőivet eddig vissza nem küldötték, a szer­kesztő most arra kéri, küldenek ezt kitöltve vissza, vagy ha az iv kéznél nem lenne, kér­jenek a kiadótól (Belgráder Zógmond könyv- kereskedő, Budapest, VII., Kerep^si-ut 14.) másikat. — Uj szaklap „Szőlő és Borgazdasági Lapok“ czimmel Engelbracht Károly központi szőlő és borrászati főfelügyelő szerkesztése és báró Radossevich Tódor szőlő nagybirtokos felelős szerkesztése és kiadása alatt az 1896. év január havától kezdődőleg minden vasárnap megjelenő a szőlő és borgazdaság minden ágát felölelő szaklap indul meg. — A mutatvány szá­mok a karácsonyi ünnepek alatt küldetnek szét. — A lap Budapesten jelenik meg a szerkesz­tőség és kiadóhivatal Hajos utcza 11 szám alatt (az Opera házzal szemben) van.- Élj egyzés. Naumayer Izidor fiatal kereskedő eljegyezte Kramer Czeczilia kisasszonyt egy feltűnő szépségű kedves leányt O-Budáu- Legyenek boldogok. Tájékoztató. Téli kúra rheuma, köszvény, ischias atb ellen. Szt.-Lukácsfürdő r.-t. Budapest Kénes iszapfürdő, douche-massage iszapborogatások. Meg­hűlés veszélye nincs, mert a szállodák és fürdők egy fűtött épülettömböt ké­peznek. Olcsó pensio. Lift és hordszé- kek, nehéz betegek számára felvonó a vizben. Prospektust küld az Igazgatóság. * — A sztójkai gyógy-borviz. Er­délyben az előkelő körök asztali itala, huru- tos bajokban (gége-, tüdő, gyomor-, hólyag hurut), gyomor és máj betegségekben csoda- hatású szer. Orvosok igazolják: ki sztójkai víz­zel él, sohasem szorul Karlsbadra. Erd'lyi havasokból vevén eredetét bacterium mentes. Ivóvíz helyett használva a járványok (tífusz stb) ellen kitűnő ovoszernek bizonyult és bor­ral elegyítve erős habzásu kitűnő asztali és élvezeti VÍZ. Ásványvíz megrendeléseket a fő­város területére elfogad: A sztójkai gyógyvíz­forrás székes-fővárosi kezelősége : kezelő: Dévai Szőllőssy István krisztinavárosi gyógysze­rész I. k,, Krisztina-utcza 14. raktárnok : Wer­ner Adolf II. kér., Batthyányi-utcza 3. sz. — Kommer Ferencz a „Virágcso­koréhoz czimzett József-tér 1. sz. a. lévő sör és borbáza ajánlja kitűnő asztali és csemege- bo.xait és Dreher-féle valamint kulubachi üveg­söreit. Társasági és lakadalmi ünnepélyek meg­tartására uj külön termeket rendezett be. — Szükséges a házban. Villamos bívcwdozések nélkül kevés ház lehet el. Budán, II. Fő-ut io. sz. ». , w • dezett be egy — e szakba vágó — tekintetben kiváló üzletet. Elvállalnak házi telefon, villám hárító, villamos világítás, erő­átviteli berendezéseket. Ha valaki villamos világítást akar berendeztetni, úgy sehova sem kell mennie, a czég maga végzi el az illető társaságokkal, illetve köti Össze a fő-kábellel. A czég tulajdonosa Höcker Henrik, kit melegen ajánlhatunk. Kiadó és laptulajdonos mindszenti Erdélyi Gyula. SCHIEN KAROLY mü- és épület-lakatos Budapest, 11., Battliyáuyi-u. 1. Varrógépek és kerékpárok raktára.

Next

/
Oldalképek
Tartalom