Buda és vidéke, 1895 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1895-09-22 / 38. szám
Budapest, 1895. IV. évfolyam 38. sz. Vasárnap, szeptember 22. BUDA ÉS VIDÉKE KÖZIGAZGATÁSI, KÖZGAZDASÁGI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. BUDA ÉS VIDÉKE ÉRDEKEINEK KÖZLÖNYE. Szerkeszti : IE ID !É3 HL "2" I <3- “ST TT IC-i -A.. KIÜI>Ó-HIY ÄTÄIy, hol előfizetni lehet és hirdetések felvétetnek; I. kér. Alkotás-ntcza 12/a. Szöke-ház. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak : Egész évre 12 korosa, fél 'vre 6 korona, évnegyedre 3 korona. Egyes szám ára 24 fillér. I. kér., Alkotás-ntcza 12/a. Szöke-ház. kéziratokat és közleményeket ide kérjük küldeni. Szelestey Géza. 1 A fő- és székváros egyik legkiválóbb polgára, a budai érdekeknek rendületlen vezér bajnoka Szelestey Géza meghalt, a férfi karnak munkabiró éveiben . . . Alsószelestei Szelestey Géza halála nagy csapás a tisztelt családra, a szerető hitvesre, s a budai közügyekre. Róla elmondhatjuk, hogy jó hazafi, jó polgár és kitűnő áldozatkész barát volt. Egész életét, minden idejét, nagy befolyását polgártársainak szentelte. Igazi férfi volt, ki nem Ígért olyant a mit meg nem tehetett. Tetteiben nem volt soha önérdek. Erkölcsi elismerésen kivül másra nem vágyódott. Haszonlesést nem tapasztalhattunk az ő nemes jellemében. Szivesség, nyájasság, szolgálatra készség, jó szivüség jellemezte feledhetetlen polgártársunkat. A szék- és főváros törvényhatóságának kevés tagja versenyezhetett vele a munkásságban és figyelmességben. Sok bizottság fogja megismerni, hogy a pontos és lelkiismeretes Szelestey Géza nincsen többé. Érdemei között nem utolsó a Hor- váth-kert gondozása. Ez a kert ma sem lenne olyan, ha ő nincsen, ki erélyesen sürgette a jó karba helyezést és a kert szépítését. Szerette a fát és virágot. A kert rendezésben igazi talentum volt. A „DUDA és VIDÉKÉ“ TÁRCZÁJA. Csókolgatják butlan arczom ... Irta : Gilliczer Anna. Elévülhetlen joggal, törhetlen hatalommal és csodálatos erővel vagy felruházva te, örökön ifjú természet! Fenségesen ékesített nagy templomod kupolája alatt, mily szabadon repül fel a lélek imája, a kebel sóhaja mily örömmel zarándokol. Te, szegény fáradt lélek! Jöjj velem, e tekintetben is édes testvéreddel, a hegyormon még mindig büszkén daczoló öregtölgy árnyai alá, a maga szeplőtlenségében andalitólag merengő természet egy néma rejtőkébe. Itt, Dákokra vert szárnylánczaidat széttépheted, szabadon repülhetsz a mélységek mélyére, gondolatgyorsasággal emelkedhetsz fel, a csillagok tűz- tábora felett létező, csodálatosan szép világba. Ti, sajgó szivet hordozók ! Jöjjetek velem, hiszen az emberektől elbujdosott fájdalomanyának lettetek ti js édes gyermekei, édes testvéreim vagytok. Üljetek le mellém, e most még dalolva szaladó kis patak partján. Panaszoljátok el, meg nem értett keserveteket, kínzó gyötrelmeteket, gyilkoló kínotokat. Engedjetek szabad utat a könyeknek, amelyek lelketek mélyéről szivetek rejtekéből felfakadhat. Itt, az ékes természet e kisded földén, a talán szép múltról is mesélhető pataknál, még sírni is oly édes. Merengek egyedül, hervadt liliomok melSzivesen járt közbe minden egyenetlenség elsimításánál. A polgárok között élt s a legszerényebbel is oly előzékenyen érintkezett mint a leghatalmasabbal. Koporsójánál sokkal lesujtottabban állunk, minthogy képesek lennénk még a legnagyobb rövidséggel is érdemeit mind felsorolni. Nem csak lapunknak volt ő hatalmas támasza, terjesztője, de személyes barátságával tüntetett ki, több mint egy negyed századon keresztül. Sokat nagyon sokat vesztettünk az ő halálában. Több ügyre nézve lessz ő pótolhatlan. Polgár erényeiről sokáig fogunk megemlékezni és erezni fogjuk, hogy ő nem él. A mélyen szomorodott özvegy leljen vigasztalást abban a részvétben, a mely e koporsót körülvette, és abban a szép amiékben, mit ő hátra hagyott. E. Gy. A várszínház szerződése. A negyvenes években, midőn a jó budai polgárok a krisztinavárosi szinkör szellős csarnokát fölépitették, a német múzsa hazánk fővárosában egy uj hajlókkal szaporodott. Dicső Germáni számos neves színésze e szinkör deszkáin kezdte világi körútját, jó nevű zeneszerzők a szinkör primitiv orchestrumában dirigáltak az énekes possek és schwankok zeneszámait. A hetvenes években kísérletet tett néhány magyar társulat megtörni a ^ermán szellem erejét, azonban ektorok erkölcsi és anyagi sike Vb an kétségbe esetten meneküli a Horváth kert tájékáról. A magyar múzsa küzdelme évtizedeket igenyelt, hosszú idő kellett ahhoz, hogy a pestiek a kriszitinaváros nevezetességei mellé nemcsak a politikus grajzler liba pecsenyéit, hanem a budai színkört is sorozhatták. Igaz, hogy e városrész húsz esztendő alatt fejlődés tekintetében Buda összes városrészeit túlszárnyalta és mi, kik távol a nagy város zajától elmélázunk a múlt emlékein konstatálhatjuk: hogy ott hol alig tizenöt esztendővel ezelőtt Barogaldi csepürágói és bohóczai hamis muzsikaszó mellett mulattatták a vasárnapi publikumot, ma a Krisztinaváros Pauler-utcza emelkedett, konstatálhatjuk, hogy a vigság és mulatozás egykoron hires tanyája a sörcsarnok helyén díszes bérházak épültek s végül constatálhatjuk, hogy a szinkör ma már, mint hatalmas és számottevő tényező szerepel a magyar múzsa szolgálatában. Az 1883. év korszakalkotó volt a budai szinügy történelmében. Krecsányi Ignácz a vidék legjobb hirü direktora vállalkozott „a budai szinügy korhadt fáját újból felvirágoz tatlett, annál a kis pataknál. A születés és halál eszméje: visszatarthatlan erővel keseríti meg vidám perczeimet. Születés és halál, alkotás és enyészet! Az enyészet hatalma nagy, elronthatja az alkotás mövét;az alkotás hatalma nagy betemeti az enyészet munkáját. Az enyészet megcsinálja az alkotás végrendeletét, az alkotás elkészíti az enyészet végrendeletét, azaz: a szorgalmas embertől elvetett magvakból cserjék, ezekből fák nőttek, ezekből erdő lett. Benne az állatok uj hazát találnak, a fáradt vándor jóttévő nyugalmat lel. Ki tudja, mennyi század vadvihara tombolt keresztül a fák koronáin! De ime: jön az örökifjú enyészet, boszorkánytánczot lejt az ősz bus szele és a fák koronáit megtépi, jön a vigyorgó halál, egy gödröt ás és ebbe irgalmatlanul bedugja a magvakat elvetett embert. Mit látok, az enyészet e folytonosan vidám kedélyű vén sirásó, kegyetlen munkája után ? A fák még maradtak! Az idő ez az örökös rejtélyül hagyott valami, soha nem végzi be munkáját ? nem. Addig nem, amíg hatalma leszen az alkotásnak, — addig nem, amig hatalma leszen az enyészetnek. Egyenlő erős mindakettő, jogra hasonlók, haialmok egyenlő kiterjdetésü. De amig az enyészet gyászos ölén felzokog az árva lélek, amig felkiált a vérző í szív el nem oltatbató szava: addig az alkotás remekszép magányában, pihenőre indulhat a fáradt szegény lélek, nem zokog a némán hagyott sajgó-sziv gyötrelmes panasza. Ha csakis az ékes természet kisded kápolnájának virágos oltárán mutathatom be liliomtiszta lelkem harmadik áldozatát, igy beszélve: „Te szólj hozzám legelőször, ártatlan kis szűz patak, zengjenek át lelkemen a benned fürdő sugarak,“ — ha csakis a merengő természet, újból fakadt ölén most még énekelve szaladó patakunkhoz szólhatok igy: „Csókolgatják butlan arczom, a reáhajló levelek,“ miértne mennék, miértne futnék, miértne rohannék a koronás diófánkhoz, virágokkal telt halomra, illatos füvekkel gazdag mezőnkre, madárdallal élénkített völgybe és vidámul daloló kis patakunknak ahoz az ékes helyéhez ? Elvek és tövisek. (18) (Regény egy kötetben.) Irta: ERDÉLYI GYULA. Rétyi Autós István barátomnak! A szolgabiró észrevette, hogy Péter valami felett aggódik. Intett Dombor Máténak és az vele együtt Péterhez sietett. — Talán valami bajod van ? kérdezte Pétertől. — Megundorodtam ettől a társaságtól . . . — A prófétáktól ? — Igen Miklós, a prófétáktól, az ilyen ál-prófétáktól uudorodtam meg. — No csak azután el ne múljon a csömör és meg ne jöjjön újra az étvágy. — Nem hiszem, hogy elmúlnék. Menjünk haza. Fullasztó a levegő. Egészséges levegő után vágyódom.
