Buda és vidéke, 1895 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1895-02-17 / 7. szám
Budapest 1895. (4.) BUDA és VIDÉKE Február 17. Károly dr., Rónay Károly dr., Schiller György, Spuller István, Szabó M. Ferencz, Szalay Győző, Svierák Ágoston, Szukováthy Istváu, Turián József, Takács László, Vajda Pál, Vass Tamás dr., Vörös Sándor, Wein János. Póttagok: Lak- ner János, Trübswetter Ferencz dr.. Seide József, Mechlovits Béla, Dr. Bozoky Ádám, Nier- tit Dezső, Ludwig Lajos. Laumann József. Martin Konrád. 1823—1895. A tanügy egy oszlopos tagja, mindnyájunk büszkesége, Martin Konrád meghalt. Nem jött váratlanul gyászos elhunytáuak hire; egy év óta minden perczben vártuk, hogy a becsületben megősziilt s mindenki által szeretve tisztelt férfiút hosszas szenvedése fájdalmaitól vajha már megváltaná a jótékony halál. Bekövetkezett ez is, eltávozott körünkből a régi jó. erkölcsök mintaképe, eltávozott tőlünk örökre a mester ki félszázadnál több ideig volt a nemzeti szellem előharczosa a III. kerületben. Nézzünk bármerre is ott látjuk mindenütt a tanitó müvét; tekintsünk bárhova kerületünkben, ott látjuk azok önfeláldozó munkásságának eredményét, kiknek mestere, vezére mindenkor Martin Konrád volt. S a mester, kinek hatalmas szervezetében egy még hatalmasabb lélek küzködött az enyészettel, ma már ravatalon nyugszik, mérhetetlen fájdalmára hozzátartozóinak s mindazoknak, kik őt ismerték. Megdöbbenve állunk ravatala körül, s lehetetlen elfojtani részvétünk könyeit, ha azon tragédiára gondolunk mely egy évvel ezelőtt, végtelenül imádott feleségének elhalálozásával vette kezdetét s nyert előre látható szomorú befejezést most, a lelkében megrendült szerető férj elhunytával. A mester meghalt, de az emlékezet meg fogja örökiteni érdemeit ; élete és működése példaképen fog előttünk lebegni mindenkoron és a néma hantokat is beszédessé teszi majdan a kegyelet. Béke hamvaira! A család gyászjelentése a következő : Dr. Martin Sándor és neje Hajós Margit, Szende Antalné, szül. Martin Erzsébet és férje, valamint Vilma, Margit, Sándor és Anti gyeme- keik. iíj. Martin Konrád, Zboray Gyuláné, szül. Martin Mária és férje, Martin Gyula, János és István saját, valamint rokonaik, illetve apósuk, Martin Konrád, nyugalmazott székesfővárosi vezető-tanitónak 72 éves korában és tanitósá- gánek 55. évében hosszas szenvedés után f. évi február hó 12 én, történt gyászos elhunytát. A boldogéit hült téteméi folyó évi február hó 14-én. délután 3 órakor fognak a gyászházban : III. kerület, O-Buda, Zichy-utcza 7. sz. a. az ágost. evang. egyház szertartása szerint megáldatni és az óbudai uj temetőben nyugalomra tétetni. Az elhunytnak füzetben is megjelent életrajzából a következőket adjuk : Martin Konrád született 1823. április 9-én; Tolna-megye Varsád községében, hol atyja birtokos volt. Elemi iskolai oktatásban születése helyén részesült, gymnáziális és egyébb tanulmányait pedig Gyönkön végezte. 1839-ben a tanítói pályára lépett, s mint segédtanító Kis-Tormáson 2 évig, Mekenyersen 1 és Bonyhádon 4 évig működött, mig végre 1846. szeptember havában az akkoron O-Budán alakult ágost. ev. hitközség rendes tanítójául hivta meg, — s ettől kezdve — tehát 50 év óta folyvást a főváros tanügyének egyik érdemes munkása volt. Dicsoült József nádor boldog emlékezetű nejének Mária Dorottya főherczegnőnek udvari papja: BauhoíFer György a budai ágost. evang. egyházközség lelkésze, továbbá Massion hajógyári igazgató, s akkoriban itt alkalmazva volt számos jeles külföldi mérnök és művezető állottak az élén az O-budán ujonan alakult ágost. ev. egyház szervezésének, s ezek buzgólkodtak a felekezet külön iskolájának létre hozatalán is, s részükről mindenesetre nagy bizalomra mutat, hogy Martin Konrádot, az akkor még csak 23 éves kezdő tanítót, a nagy feladatra hivatott uj intézmény vezetésére érdemesnek találták. A közbejött L 848/9-iki szabadságharcz alatt ezen iskola is szünetelt, s a dicsőségteljes korszak válságteljes napjaiban Martin Konrád, mint jó hazafi, szintén részt vett a hazafias kötelesség teljesítésében, a miért később a kényuralom alatt egy ideig bujdosni is kényszerült s üldözésnek is volt kitéve, és a kellemetlei ebb következményektől csak közkedveltségü egyénisége és a tnnitói pályán szerzett befolyásos pártfogói mentették meg. Martin Konrád nemcsak az iskolában volt mindenkor jó tanitó, de a valódi hivatás nemes lelkesedésétől áthatva a társadalomban is mindent elkövetett, a mitől általában a tanügy, s különösen az általa mindig annyira szeretett O-Buda város közoktatási viszonyainak fellendülését remélhette. 1861-ben az alkotmányos korszak beáltával — az ó-budai polgárság e ssemélye iránti tisztelet és közbizalom jeléül, s tanítói működésének és érdemeinek elismeréséül, városi bizottsági taggá választotta, s polgártársainak ezen bizalmi állását egész a főváros egyesítéséig folyvást viselte, s iíy minőségben a közügyek előmozdítása körül, de különösen a tan- és népnevelés terén kiváló tevékenységet fejte ki, a többek közt derekasan buzgólkodott azon irányban, hogy az iskolai ügyek vezetésében, a felekezetek elkülönző fenhatóságával szemben a község, illetve a városi képviselő- testület minél több befolyásra tegyen szert. 1867-ben egy reálgymnáziumnak O-budán leendő létesítését indítványozta, s a képviselő- testület az indítványt egyhangúlag el is fogadta, és az eszmének megvalósítása csaiiis azért maradt el, mert a következő évben életbe lépett népoktatási törvény, ily községben^ polgári iskola felállítását tette kötelezővé, s O-buda közönségének a tanügy iránt felköltött élénk érdeklődését szépen bizonyítja, hogy az országban úgy az első polgári, valamint az első községi iskola is O-budán lett felállítva. Martin Konrád a községi iskolától a polgári iskolához tétetett át, ahol aztán heti 26 órában, mind három osztályban tanított számtant, mértant, rajzot és szépírást minden külön díjazás nélkül, a tőle megszokott fáradhatlan buzgalommal, amiről egyébiránt Nagy László, Pestmegye akkori tanfelügyelője is a legmelegebb elismeréssel emlékezeti meg, az iskolaszékhez intézett átiratában. A következő évben Weitzenfeld Lipót választatván meg ideiglenesen igazgatónak, ő az elemi iskola IV. osztályának tanítója lett; a főváros egyesítése alkalmával, pedig Budapest főváros szolgálatába jutván, 1894-ig a III. kér. vörösvári-uti községi iskola vezetőtanitójaként működött. Tanítói működésének 50-ik év fordulója alkalmával, 1890-ben nemcsak a III. kerület, de az egész főváros ünnepelte. Ugyanekkor hervadhatatlan érdemei elismeréséül a királyi kegy az arany érdemkeresztet juttatta részére. Mattinée a Paedagogiumban. A Paedagogium zenei szakcsoportjának ifjúsága sikerült matinéét rendezett f. hó 10-én délelőtt 10 órakor az intézet zenetermében. A terem egészen megtelt közönséggel úgy, hogy szűknek bizonyult a helyiség. Már valamivel 10 óra előtt elfoglalta helyét az ifjúság az emelvényen s utána nemsokára meg is kezdték az első számot. Az első szám kezdete a hegedükarban kissé féléken ment, mert daczára, hogy d. e. volt, a hegedűsök mégis egy kis lámpalázban szenvedtek, — azonban ugyanannak a számnak a vége felé teljesen leküzdötték azt. Káldy Gyulának kurucz nótái a megszokott szives, rokonszenves fogadtatásban részesültek a közönség részéről. .Káldyt, ki zongorán maga kisérte a kart, zajosan megtapsolták s a 9. számot, a „Gúnydal a német tánczra“ czimüt meg is ismételtették. Az „Echós tárogató“ igen kedves szám volt s Sarudy Ottónak elég kellemes hangja yan hozzá. A zenedarabokat Major J. Gyula vezényelte, a nála megszokott tapintatossággal és finom érzékkel. Saját szerzeményű „Serenade“-ja, melynek II. és III. tételét (Andante melaucholico ungharese és Gavotte) adták elő, nem szorul külön dicséretünkre, megérdemlett elismerését a mü már évek előtt elnyerte Kolozsvárott. A Répay Andor gordonka soloja, melyet Major Gyula tanár kisért zongorán, igen élvezetes klasszikus szám volt. A zongoradarabok is, köztük különösen Fehérváry Ferenczé, elég jól sikerültek, úgyszintén a Gall János orgonajátéka is, mely daczára annak, hogy az orgona a közönség előtt kevésbbé ismeretes, általános jó hatást keltett. A matinéé pontban déli 12 órakor ért véget. * Káldy, Major, Sztanko és Jankó zenetanárok igazán fáradhatatlan buzgalmat fejtenek ki a Paedagogium ifjúsága körében. A „Nemzeti Iskoládnak a Paedagogium ellen irányuló támadásaival szemben a zenei szakcsoport részéről ez igen szép czáfolat mintegy. Káldy az, kinek a sikerült ének-, Major, kinek a zenekari- s zongora s végül Sztankó kinek a fentebbi orgonaszámokat köszönhetjük. Tőlük telhetőleg iparkodnak az intézet ebbeli jó hírnevét ez utón is növelni és terjeszteni. A hegedű csak az idén lett a zenei szakcsoporton fakultativ tárgy s hogy mennyire haladt Major Gyula ebben tanítványaival, láthattuk a.zenekarnál s annak sikereinél. Értesülésünk szerint ez nem az első és utolsó zeneelőadás ez évben a Paedagogiumban, hanem lesz még több is, a mi fényes bizonyítéka a folytonos munkálkodásnak. A haladás az egész szakcsoporton észlelhető s különösen a zongorában, melyben bizony a növendékek legtöbbnyire a tanítóképzőkből hozott jártasságukkal nem sokra haladnának, ha egy olyan zenei talentum nem lenne vezetőjük, mint Major Gyula. Mellette azonban annál inkább iparkodik saját részéről is minél jobban kiképezni magát az ifjúság arra az állásra, melyet egykor majd mint polgáriskolai (fiú- v. leányiskolái) énektanár hivatva lesz betölteni. Kár, hogy csak 17-en vannak összesen mind a három évfolyamon, ezen a sok tekintetben fontos szakcsoporton, de remélhető, mivel az első éven jelenleg legtöbben vannak, ezután gyarapodni fog a hallgatók száma. Legalább kívánatos, hogy úgy lenne! Az újlaki magyar asztaltársaság mulatsága. A mi O-Budának a tornász-bál, az Újlaknak az asztaltársaság mulatsága. Mindkettő olyan mulatság, melynek föltétlenül sikerülnie kell. De szinte lehetetlen is, hogy máskép lehessen. Az asztaltársaság az idei sikerrel azt hiszem, megelégedhetik. Oly szép és nagyszámú társaságban már rég nem volt alkalmunk gyönyörködhetni, mint ez estén; bátran elmondhatjuk, hogy csakugyan ott volt a III. kerület szine-java. Fél tízkor húzta rá Horváth Matyi bandája az első csárdást, ettől fogva a talpalá valónak ugyancsak nagy keletje volt. Csupa jó kedv volt a tánczoló ifjúság; azért örömmel hogy volt! konstatáljuk azt is, hogy bizony a mamácskák is tánczra perdültek. Itt az örök tevékenységű Tatay dr, ott az erélyes C z a j 1 i k kapitány, amott az atléta termetű, komoly P é c h y dr. bátorította a kezdő fiatalokat. Ezek azután annyira neki melegedtek, hogy csak egyet is említsek; a souper-csár- dás egy álló óra hosszat tartott. A császár-fürdői nagy terem hátszínében benn volt a czukrázda, itt foglaltak helyet szép asszonyaink kik bizonyára csak szakmájukba vágó thémákról beszélgettek. Igen: szakmájukba vágó dolgokról, mert a III. kerületben előkelő hölgyeink mindegyikének ép úgy meg van a maga szakja a háztartáson kívül, mint nekünk férfiaknak. Tataynénak a népkonyha, szegény gyermek öltöztetés; B e n e d e kné-, Czajlikné-, Kugle rné- és többeknek pedig a Fröbel-, Vöröskereszt- és más egyletek képezik ressort- jukat. Az egész díszes társaság kivilágos-kivirad- tig a legkompaktabb maradt s mind végig a legfesztelenebb hangulat uralkodott, s bizonyára
