Buda és vidéke, 1895 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1895-02-17 / 7. szám

BUDA és VIDÉKÉ Február 17. Budapest 1895. (7.) 9 tag lefizetvén az alapitó tagdijat, az alapitó tagok sorába vétettek fel. A kör tagjainak ezen rohamos gyarapodása örvendetes tudomásul vé­tetett. Titkár jelenti, hogy a Molnár vendéglős ur által rendezett tánczmulatság a kör könyv­tárának alapja javára 29 frt 50 krt jövedelme­zett, mely összeg tekintve, hogy a leszámolás még nem végleges, remélhetőleg még gyara­podni fog. Végre jegyzőkönyvileg kifejezett kö­szönet mellett tudomásul vétetett azon jelentés, hogy Jámbor Gyula a kör ügyésze, 42 kötetet adományozott a könyvtár javára. Egy beadott indítvány folytán elhatároztatott végül, hogy a kör, a kereskedelemügyi miniszterhez továbbá a m. kir. államvasutak igazgató elnökéhez egy emlékiratot terjeszt fel, melyben ezen tényezők figyelmét a Kelenföldi állomásra felhívja olyan czélból, hogy az a vámháztéri hid kiépítése után, alkalmas és czélszerü lesz a túlterhelt keleti pályaudvar személyforgalmának részbeni átterelésére. Több tárgy nem lévén, az ülés be­záratott. — TJj gépgyár Budán. A magyar gépipar terén a hires úttörő és nagy sikereket elért Rock István bejegyzett czég az I. kerü­letben a Dunapart és promontori-ut között telepengedélyért folyamodott. A kérelem hely­színén való tárgyalása február hó 25-én délelőtt 9 órakor lessz. A gyártelep annak a városrész­nek, hol létesülni fog, emelkedését biztosítja. Nem képzeljük, hogy volnának, de ha vannak kifogások azokat a helyszínén lehet előter­jeszteni. — Összejövetelek. A „Budapesti I., II. és III. kerületi szállodások, vendéglősök, bor- és sörmérők ipartársulatá“-nak tagjai társas összejövetelüket 1895. február 20-án Brukner Alajos (II. Csalogány-utcza 27.) tartják. — Az I. kér. nemzeti asztaltársaság 1895. február 19-én Szulczberger József (Kereszt- utcza 4.) vendéglőjében gyülekezik. — Kertészeti Lapok. Az országos magyar kertészeti egyesület hivatalos közlönye már Rosenbach Ferencz szerkesztésében jelent meg, kinek dicséretes buzgalma meglátszik nem csak az egész összeállításán, de a rovatok élén­kítésében is. A lap megjelenik havonkint egy­szer. Elterjedése kívánatos. * — Zongora játékra rendkívül olcsón oktat kezdőket saját lakásán egy intelligens férjesnő. Czim a kiadóhivatalban. — Uj bankház. A Duna jobb partján, a főváros budai oldalán bár sok nagyobb pénz­intézet létezik, mely közönségünk egy részének igényeit nagyjában igen jó szolgálja ugyan, mindazonáltal a közönség túlnyomó része már régóta érezte egy szolid, minden tekintetben megbízható és általánosan elösmert jóhirnevü magánbankház hiányát. Ezt a hiányt megszün­tette és a budai közönség egy régi óhajának felelt meg tehát Beimel Lajos a főváros üzleti világában legelőnyösebben ismert bankár akkor, midőn II., tő-utcza 6. sz. a. a f. év elején régi jó hírnévnek örvendő bankháza fiókját megnyi­totta. Hogy budai közönségünknek mennyire valódi szükségét képezte ezen magánbankház létesítése, kitűnik azon élénk üzleti forgalom­ból, a melynek a rövid egy hónap óta fönálló bankház a közönség jól megérdemelt bizalmá­ból osztályosa lett. Mi tehát üdvözöljük az uj bankházat és azon jó hírnévnél fogva, melynek • a czég tulajdonosa Beimel Lajzs a nagyközön­ség körében már hosszú óta örvend, közönsé­günknek bátran és legmelegebben ajánljuk. * — „Szt. Lukáes-fürdő-részvény- társaság Budapesten. Téli kúra a kénye­lemmel és pompával berendezett isszapfür- d ö b e n, mely a szállodákkal egy épületet ké­pez. Uj ! Gyógykezelés zuhanynyal (Douche massage). Prospektust küld az igazgatóság, Budapesten. Garay-ünnepély. Garay Antal, a krisztinatéri községi elemi népiskola tisztelt és kitűnő igazgatójának 25 éves küzdelmekben és tettekben gazdag pályá­ját ünnepelték a hatóság, szaktársai, iskolaszék, tanítványai, barátai és tisztelői. Az emelkedett ünnepélyt, melynek hiva­talos része a krisztinatéri elemi népiskola torna­termében folyt le, lelKesen fejezték be az I. kér. polgári körben. Mind a két helyen lefolyt ünne­pély tanúbizonysága annak a tiszteletnek és szeretetnek, melyben Garay Antal részesül. A polgári körben lefolyt ünnepélyről tudósítónk a következőket Írja : Folyó hó 14-én ünnepelték az I. kerületi polgári kör helyiségeiben 25 évi tanitáskodása alkalmából Garay Antalt, a krisztinavárosi el. iskola érdemdús igazgatóját. A banketten mintegy 120-an voltak jelen. 9 óra 12 pkor emelkedett fel helyéről Rózsavölgyi Gyula tanácsnok. Az ünnepelt érdemeit s működését méltatja s a hatóság nevében örömmel köszönti fel Garayt. Lelkes éljenzés közt emelkedett fel ezután Dorogsághy Dénesné úrnő s valóban gyö­nyörű beszédében páratlan ügyességgel és meg kell vallani nem mindennapi szellemben ad ki­fejezést örömének s hálájának ama szavakban, melyet úgymond, mindenki szivében rejt, ki, mint ő, Garay közelében, ő alatta működik; s egy gyönyörű serleggel lepi meg az ünnepeltet, ki ezután a serleggel kezében ad hálás köszö­netének kifejezést, különösen felettes hatóságá­nak, mint olyannak, mely olyannyira emelte az ünnepély fényét. Köszönetét mond Rózsavölgyi­nek megjelenéséért s ő reá üríti poharát. Ifj. Szidanit8 Ferencz köszöne­tét mond a segédtanfelügyelőnek, ki szintén buzgólkodott a mai ünnepély fényének emelé­sén. Majd Cserhalmay hadbiztos üdvözli Garayt. Cserhalmay ki éber megfigyelője a tan­ügynek, az oktatásnak, jól tudja mi az érdeme Garaynak. Utána C z i k e Imre fejezi ki köszönetét a polgári körnek az iskolaügy buzgó felkarolá­sáért, köszönetét mond Kassits Péternek, kinek a tanítói kar annyit köszönhet, ki sohasem szűnik meg méltányolni, segíteni ott, a hol a közügyről van szó. Kassits Péter min. tan. gyönyörű be­szédben üdvözli s köszönti fel Garayt, mint a méltóan megérdemelt kitüntetéssel illetett nem­zet napszámosát. Schwetz s. tanf. Garay működését mél­tatja, melylyel karöltve jár babarczi Schwartzer Ottónak 15 évi munkálkodása, mint iskolaszéki tag, később mint iskolaszéki elnöknek. Példás­nak s legelső helyet elfoglalónak mondja a pontosságot, a szellemet, véve a krisztinavárosi iskola anya s jegyzőkönyvét. Zsák Hugó min. oszt. tanácsos beszédé­ben elmondja, hogy ő ugyan csak kontár volt az igazi népoktatás s nevelés buzgó tanítójához képest, s mégis mily örömmel tekint ma egy­kori tanítványára, ki ma őt már túlszárnyalta, kinek szelleme s ügybuzgósága a régi család nevéhez méltóan nevezi magát Schwartzer Ottó­nak. Ezután következett az est legremekebb, legszellemesebb beszéde babarczi Schwartzer Ottóé. 0 nem az ünnepeltre üríti poharát, ha­nem a nőkre. Elmondja a nő emanczipátió szük­ségét, mely kérdést ő már több iskolai igazgató­val tárgyalta Örömmel látja, hogy Garay neki adott igazat, midőn leányát tanítónővé képeztette. A nő, úgymond nélkülözhetetlen a nevelésben, mert csak a nőnek lelkes, jószive képes mind­arra, mit férfi az életben rideg munkájában nem ismer. A nő részvételét a nevelésben kívánja a nemzedéknek a j ö v ő, a fejlődésnek a jelen. Tosztokat mondtak még Tóth Kálmán, Cservsnka József, Hoppe Rezső továbbá Lakics Vendel igazi magyar érzületű beszéde említhető fel végül Mihaletz Józsefé. A bankett után tánczra perdültek s csak a hajnali órákban tértek haza. A konyha és az italok G ü r s c h Ferencz vendéglős régi jó hirnevét csak emelték. A farsang alkalmából felhívjuk a budai bálok rendezőségét, hogy adakozzanak a magyar írók segélyegyletére Az adományok Vadnay Ká­roly nevére küldendők IV. Magyar-utcza. Felelős szerkesztő és kiadótulajdonos: Mindszenti Erdélyi Gynla. Van szerencsém a t. ez. közönség becses figyelmébe ajánlani a krisztinavárosi CASINO-SÖRCSARNOKOT, mely a legújabb kor igényeinek megfelelően, kényelemmel és fényesen van berendezve. Külön szobák, továbbá bál és hangverse­nyek tartására termek úgy az emeleten, mint földszinten rendelkezésre állanak. 1^* Ma zene! BARABÁS JÓZSEF. TELEFOR-BIMORDO VALLALAT VII. kér., Kerepesi-ut 22. sz. A teljesen átalakított és újjászervezett Telefon Hír­mondó vállalat előfizetésre hívja föl a közönséget. Az előfizetési dij naponként 5 kraj>zár, csakhogy az elő­fizető kötelezi magát egy évi előfizetésre, azaz 18 frt be­fizetésére. Az előfizetőnek ennél több költsége nincsen, mert a bevezetés és fölsze­relés is teljesen díjtalan. A hírek felolvasása előre meg­állapított és beosztott napi­rend szerint történik, azaz minden órában más más rovat alá tartozó hírek ol­vastatnak fel. Ezt a napi­rendet az előfizetők és a válla'at iránt érdeklődők nyomtatásban kapják meg. Jelentkezéseket elfogad és közvetít a' Buda es Vidéke kiadóhivatala. E napirend szerint naponként többször kerülnek felolvasás alá a Budapestre érkezett fontos táviratok, az összes érdekes helyi események, naponként ötször pontos megbízható és ki­merítő tudósítások az érték- és termény­tőzsdéről, országos, megyei, városi hirek és hirdet­mények, jelentések a bíróságok és törvényszékek ügy­rendjéről, klubbok, egyletek, tudományos és irodalmi társaságok hírei, a Budapesti Közlöny hirei részletes kivo- natbanés mindaz a mi a közönséget érdekli művészet, irodalom, sport és divat terén. E hírekkel szolgálja nsppal a Telefon Hírmondó a közönség pontos és gyors értesülését, minden este pedig szórakoztatja előfizetőitjelesebbmüvészek énekével, zeneelőadásával és szavalatával. Érdekes monológok, kettős jelenetek kerül­nek előadásra. A szóló-énekesek és hangszereken kívül ének­és zenekarok előadása szórakoztatja az elő­fizetőket. Befejezésül felolvasás alá kerülnek az este ér­kezett táviratok, a délutáni és esti helyi hirek és tudósítások a színházakban folyó elő­adásokról, konczertekről és az érdekes helyi eseményekről. Nappal hasznos — este szórakoztató! Vendéglő az „Alapihoz“. Minden vasár- és verseny Kutschera ünnepnap hang- ^ zongora-művész ^ közreműködésével. k Jó italok és ízletes ételekről, valamint j előzékeny kiszolgálásról gondoskodva van. m Éjjeli szállásra szobák! Számos látogatást kér É Schlauclier Ferencz, | vendéglős. jj| Krisztinaváros, az Alagutnál. ^

Next

/
Oldalképek
Tartalom