Buda és vidéke, 1895 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1895-11-17 / 46. szám
Budapest, 1895. (2.) BUDA és VIDÉKÉ. November 17. fölemelte pártoló szavát s a minisztereket a tisztviselők illetményeinek móltá- nyosabb kiszabására rábírni törekedett. Darányi szerencsésen egyesiti magában a közügyek emberét és egyháza hü fiát. Bajos lenne mérlegen eldönteni: melyik tulajdonsága erősebb. Mégis talán első sorban hazafi s aztán tagja hitfelekezetónek. Én legalább, ki évek hosszú során oly közelről kisérhettem figyelemmel élete pályáját, azt hiszem hogy bármennyire szereti egyházát, evvel is szembe szállana, ha ez hitélete bármely nyilvánulásában: akár kormányzati működésében, akár tanitási rendszerében, akár a másfelekezetü polgárokkal szemben elfogultságot, türelmetlenséget tanúsítana s a magyar haza igaz érdekével ellentétbe próbálná magát helyezni. Valódi typikus alakja a liberális protestáns úrnak. Éber gonddal, féltékenyen őrzi az egyház hosszas sanyargás, szenvedés, üldöztetés után kivívott jogait; de nem hivalkodik kálvinistas ágával. Magatartásában elől:elő demokratikus gondolkozás nyer kifejezést. Érzi, látja, hogy a liberális protestáns felfogás teljes összhangban áll a haladó kor szellemével s a ki ezt a a harmóniát provokáló, tapintatlan föllépéssel zavarja, árt a kálvinista egyház ügyének. Nem barikádozza körül az egyházat képzelt hatalmi bástyákkal; nem jajong örökké a vallásos élet hanyatlásán; nem keresi üdvét folytonos tiltakozásban ; az államhatalmat az egyházias életnek inkább védőjéül, mintsem önkényes ellenségéül tekinti. Ezért az állami élet liberális fejlődését merev felekezeti szempontokkal vagy osztály érdek kel hátráltatni nem akarja, de nem is akarhatja, mert tiltja hazafias érzülete. Politikai pályája másfélévtizedre terjed. Állandóan ugyanazon párt kebelébe tartozik. 1881-ben választotta meg orsz. képviselőjéül a főváros Il-ik kerülete, hol szülői háza van. Föllépése merész volt. A választási mozgalmak akkor hatalmas emberek : részint Trefort miniszter, részint Országh Sándor jelölése körül kezdtek kon ezentrálódni. Már-már egész erővel megindultak az előcsatázások. midőn nagy meglepetésül föllépett jelöltül Darányi Ignácz, még alig 32 éves ifjú, kezében a kormánypárt zászlajával. E jelenség pár napig zavarban tartá a vál. mozgalmakat intézni szokott férfiakat, mig a helyzetté bele találhatták magukat. Jól emlékszem reá, az a néhány szál ember, ki Darányit ajánlotta jelöltül, mily keveset tudott róla mondani. Egyéb argumentum kiján még azt is érdemeld rótták föl, hogy jeles növendéke volt a budai egyetemi kir. kath. főgy^mnásíumnak. Akárcsak pályafutását kezdeni akaró ifjúról beszéltek volna, kinek még szüksége v^n érettségi bizonyítványa mutogatására. Szavahihető emberek fényes tehetséget láttak benne a politikai pályára s fényes jövőt jósoltak neki. Egyik főembere: dr. Lutter Nándor, később midőn egy Ízben a választási előkészületekről tanácskoztunk s én ifjú tűzzel ajánlottam: nevezzük az alakítandó pártot „ Darányi-párt “-nak, mert igy személyes tiszteletnél fogva még a más párthoz tartozó férfiakat is meg| nyerhetjük, erősen felszólalt javaslatom i ellen s a kormánypártiság jelszavát kívánta hangoztatni. Pár nap múltán mégis csak „Darányi-párt“ neve alatt mentünk bele a választásba, még pedig nagy sikerrel. S valóban Darányi alig pár évi működésével a „tigriseket“ is megszelidi- tette kezes báránynyá. Attól fogva aztán mindig egyhangúlag választott képviselője e kerületnek. Győzelmes hódításában a lokálpatriotizmus is szerencsésen kezére járt. Benszülött vízivárosi polgárok honi büszkeséggel mondogatták róla: „Er ist ein Ofner-Kind!“ Később még melegebben „A mi Náczink“-nak nevezgették maguk közt. Legutóbbi választásnál oly viharos demonstráczióval aklamálták képviselővé, hogy bármely veterán honatya büszke lehetett volna ily fényes tüntetésre. Ha a kerület lakosságának erős fluktuácziója daczára nem csökkent • iránta a rokon- szenv, az bizonyára neki érdeméül tudható be. A parlamentben fokról-fokra emelkedett a közbizalom lépcsőzetén. Előbb a pénzügyi bizottságban tűnt föl tehetségével. A házban közgazdasági törvény- javaslatok s a földmivelési tárczának volt többször előadója. Fölszólalásai részint a szakbizottságok, részint a ház plenáris ülésein gazdasági kérdésekre, tisztviselők, tanárok, tanítók érdekeinek védelmére irányultak. A szabadelvű párt előbb alelnökségével tisztelte meg, később a képviselőház alelnöki díszes polczára emelte. Parlamenti tevékenységén kívül munkára vágyó lelke a Vöröskereszt-egylet főgondnoki, a bugapesti ref. egyház al- gondnoki, a budai alakuló ref. egyház helyibizottságának elnöki, a pápai ref. kollégium főkurátori teendőiben lelt örömet; ezeken kívül Budapet székes főv. törvényhatósági bizottságának, a közmunkák tanácsának, az Orsz. Magyar Gazdasági Egyesület igazgató választmányának tagja, az Orsz. Iparoktatási Tanács elnöke és számtalan közhasznú egyesületben talált hálás működési tért. A képviselőház szünidejében pedig komárom- megyei nagybirtokán mezőgazdasággal szokott foglalkozni. Régebben mint nagy tekintélyű jogász és jeles ügyvéd a jogászegyesületben adta bizonyítékát kitűnő képzettségének. Tagja volt az ügyvédvizsgáló bizottságnak; titkára, szellemi vezetője a Tisza- völgyi-társulatnak; jogtanácsosa a Tisza- családnak. A magyar közvélemény Darányitól a földmivelésügyi tárcza keretében különösen a vizszabályozási teendőkben vár üdvös és maradandó alkotást. A budai népszínház történetének vázlata. Jrla: budavári dr. Országh Sándor. (Folyt, és Vége.) A városi tanács — hogy a népszínházát, hacsak lehet, ismét megnyittassa — azon eszmére jutott, hogy a várbeli színház, a nyári szinkör és a-népszínház együttes kibérlését kisértse meg s e tekintetben felterjesztést intézett a helytartó tanácshoz; ez azonban 1865. augusztus 15-én 60577. sz. a. kelt leiratával a népszínház ujabbi bérbeadását meg nem engedte, „mert e színházra mint olyanra a legfelsőbb engedély hiányzik s mert annak pénzügyi és jogi viszonyai oly bonyolultak, hogy-e színháznak tényleges átvétele által a városi pénztár nagyobbszerü megterheltetése s a bérlemény koczkáztatása nélkül a felelősséget magára nem vállalhatná.“1) Az előadások ekként október végével be lettek szüntetve s Molnár György tiltakozásai, számos polgárnak a megnyitásra irányuló kérelmei vissza lettek utasítva. Most midőn sokkal nyugodtabban tekinthetjük ez ügyeket, be kell ismerni, hogy a helytartó tanács intézkedésében sok igazság volt. Mert a város 87,000 frtnyi tőkéje után, melyért a telkeket vette, már éveken át semmi jövedelmet sem kapott s daczára ezen áldozatnak, — melyet a város továbbra is szívesen meghozott volna, — rendes színházzal még 3em birt, mert az folytonos ingadozásoknak volt kitéve, mindinkább csak látványosságok előadására hanyatlott s másrészt kifelé — mindenütt csak hitelt véve igénybe és a kötelezettségeket sohasem teljesítvén — magát a magyar színház eszméjét nem csekély mértékben kompromittálta. 1865-ben Balássy Antal, báró Baldácsy Antal, báró Eötvös József, Hajós József s még több budai polgár egy részvénytársaság alakításán fáradoztak, hogy a népszínház kérdése megoldassák s abban előadások ismét megengedtessenek. De a kormány részéről ezen kérelem sem találtatott teljesíthetőnek, egyrészt mert a társaság pénzbeli és vagyoni garantiákat még nem nyújthatott, másrészt mert a város pénzügyi érdekei ezt nem engedik. Sőt 1864. vége felé a város pénzügyeire való hivatkozás mellett, — melyek a népszínházi telekbe fektetett 87,000 frtintnyi tőkének kamatoztatását sürgősen követelték — a kormány által e telkeknek eladása rendeltetett el. Ennek megfelelőleg a telekre 1865. február 17-ére, s miután ezen vevő nem jelentkezett 1865. márczius 31-re ujabbi nyilványos árverés lett elrendelve, melyre azonban déli 12 óráig vevő ismét nem mutatkozott. A népszínházi telek eladásának eszméje azután elejtetett. A népszínház zárva maradt 1867-ig. Ez év első felében a helytartótanács, utóbb a megalakult magyar belügyminisztérium megadták az engedélyt a népszínház ujabbi kinyitására s ezek alapján az alkotmányos alapon megalakult uj törvényhatóság 1867. junius 5-én tartolt közgyűlésében 18. sz. a. kelt határozatával kirn ondá, hogy a népszínház újra meguyittassék és a nyári szinkör fele részbeni használatával kapcsoltassák össze. E czélra az adminisztratív teendők vezetésére 8 felügyeletére egy bizottság küldetett ki, mely Balássy Antal, Légrády Sándor, Ma- darassy Pál, Dr. Országh Sándor és Ribáry József urakból állott; a pénztárnoki teendőkkel pedig Popovics László bizatott meg. Művezetőnek Molnár György eddigi színigazgató lett megválasztva. A közgyűlés még kimondá, hogy a szerződés Molnár Györgygyel azonnal megköttessék, hogy az előadások a küszöbön álló koronázási ünnepélyek idejére megkezdethessenek. A koronázás, hamarább mintsem akkor vélelmeztetek, már 1867. junius 8-án menvén végbe, az előadások néhány nappal később junius 13-án vették kezdetüket. Előadatott „Szent István, első magyar király“ Dobsától és egy allegória „A nemzeti ébredés hajnala.“ Őszig csak 3 előadás tartatott, a többi előadás a nyári színkörben folyt. A rendes előadások szeptember 29-én vették kezdetüket a népszínházban „Az utol-ó lengyel követ“ czimü darabbal.2) A városi tanács e bizottság néhány havi működése folytán s jelentéseiből értesült azon nehézségekről, melyekkel a magyar színháznak küzdenie kellett s azon meggyőződésre jutott, hogy e színház a maga erejéből fenn nem állhat s azért 1868. február 28-án felterjesztést intézett a m. törvényhozáshoz, melyben 18.000 frt évi segélyösszeg engedélyezését kérte. E felterjesztésnek, habár számos megyei és városi törvényhatóság által pártoltatok, semmi eredx) Fővárosi levéltár: 9000| 1865. sz. a. 2) Fővárosi levéltár: 18. Egy. szám 1867 és »Fővárosi Lapok« 1867. 137. sz.
