Buda és vidéke, 1895 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1895-09-22 / 38. szám
Budapest 1895. (3.) BUDA és VIDÉKÉ Szeptember 22. míg a többi részen a széles ut és a tenger között, homok mezők és tengeri fürdő kocsik vannak. A közönség úgy nappal mint este valósággal ellepi ezeket a homok mezőket, s apraja és nagyja vigan lubiczkolnak a homokban. Legtöbbje falapáttal van ellátva, a melynek segítségével nagy töltéseket csinálnak, szóval ásnak, lapátolnak. És ez a tengermelletti homok oly tiszta, hogy egyáltalában semmi piszkot sem hagy hátra még a legkényesebb ruhán sem, mert tisztára lelehet rázni czipőről, ruháról egyaránt. A Yar-partján óriási méretű raktár áll és több sóraktár, mert itt van úgy szólván a hering kereskedés központja. A kirakodó raktár 750 láb hosszú és 40 láb széles és 20,000 font sterlingbe vagyis 200.000 arany forintba került a mi pénzünk szerint több mint 240 ezer forintba. Egy 24 óra alatt 2000 kosárt szállítottak ki, melynek mindegyikében 13.200 hal volt. Yarmouth és Gorleston között hajó és lóvonatu vasúti közlekedés vau. Este úgy szólván az egész tengerpartot és parkot ellepi a közönség. A parkban katona-zenekar játszik mig a kikötő hídfő épületben előadásokat tartanak. A kikötő hidak 20 lépés szélesek mig a hídfő kétszer oly széles, és tele van bazárokkal és ülőhelyekkel. Maga a tengerpart nemcsak légszeszszel, hanem villámvilágitással is elvan látva. Az esték kellemes hűvösek, s a tenger zúgása megrezegteti az emberi kedély világát. Távolban a világitó tornyok érdekes képet nyújtanak. Mint minden britt városban, úgy itt is ingyen könyvtár áll a közönség rendelkezésére, a hol napi lapokat is olvashatni. A templomokon kívül több nyilvános épülete van, a melyek közül kiemeljük: a fiúk otthonát, az agghajósok otthonát, vámházat, gabonacsarnokot, múzeumot, rendőrlaktanyát és tornacsarnokot, s itt áll Nelsonnak magas emlékoszlopa. Plymouth, szept. 4. Őszintén megvallom hogy ezek a tengeri városok egészségügyi tekintetben vetekednek egymással. A kitűnő tengeri és szabad levegő annyira rabjává teszik az embert, és oly élvezetet nyújtanak, hogy alig tud tőle szabadulni. Elmondhatom bátran, hogy Angolországban négy hónapi körutam alatt annyit élveztem, a természet annyi fenséges képében gyönyörködtem, hogy annak benyomásait elfelejteni soha sem fogom. Most már az angolpartok déli részén vagyok, hogy az itteni érdekes helyeket meglátogassam. Éppen jókor érkeztem, mivel az angol zsurnaliszta egylet („Institute of Journalists“) e héten tartja itteni kongresszusát, hová egy ismerősöm közbenjárása folytán én is meghívót kaptam, s mint vendég a közgyűlést meg is látogattam. (Az ezekre vonatkozó nyomtatványokat megküldötteru Rákosi Jenőnek mint az „Otthon“ elnökének.) Este 7 órakor nagy ebéd volt az egylet tiszteletére a Municzipel Guildhall nagytermében, melyre én is meglettem hiva. A terem ünnepélyesen fel volt díszítve. Ebéd előtt és után rövid imád mondtak, majd a katonazenekar játszott. Az egész bankettnak a legérdekesebb része, hogy a pohár köszöntők pro- grammszerüen előre megvannak állapítva, se töb bet se kevesebbet nem beszélnek, mint a mennyit a programm mutat. Az első toasztban ő felségét és családját éltették, mire a katona-zenekar a hymnuszt játszotta. Majd ének következett azután megint egy toaszt, szóval felváltva, és ennek a változatosságnak az a jó oldala van hogy leköti a ^figyelmet, s fokozza az érdeklődést, megöli az unalmat, s nem fárad ki az ember, mint nálunk a vad toasztok árja, és a folytonos czigány-zene játszása alatt. Plymouth kősziklákon épült város s egyike a legnagyobb tengeri kikötőknek. 190 ezer lakossal bir s nagy és érdekes történeti múltja van. A város ugv szólván három fél szigeten épült. Számos nagy nyilvános épölete van, s mindenfelől czitadellákkal körülvéve. Több helyről gyönyörű festői képet nyújt a város, mely nagyon hegyes-völgyes úgy hogy egy helyen a lovonatu kocsi elé a befogott két ló elébe még három lovat kell fogni hogy megindulhasson. Van 10 kisebb- nagyobb pályaudvara. Csütörtökön reggel Falmoutba rán- dultunk ki, itt a község vendégelt meg bennünket egy parkban sátrak alatt. A gyönyörű vidéket először kocsin jártuk körül, azután két gőzhajóval kirándulást tettünk a tengeröbölbe, Falmouth szintén erődítésekkel van ellátva s a tengeröböl tele hajókkal. Soraimat a kirándulási hajó fedélzetén fejeztem be. Ventnor, (Wight szigetén) szept. 10. Trurora érkeztünk. A hatóság ünnepélyesen fogadott. Legelőször is körutat tettünk a pompás vidéken, majd az építés alatt levő uj templomot tekintettük meg mely egy félmillió lakossal biró városnak is díszére válnék. Ebből látkató, hogy Angliában a művészet iránti érdeklődés a kisebb városokban is magas fokon áll. Este a városháza nagy termében tea-estély volt, a melyen a városi zenekar játszott. A sorrendben megállapított szónoklatokat a polgár mester nyitotta meg a királynéra és a vendégek egészségére ürítvén poharát. Ezután még két városi képviselő beszélt, mire a hírlapírók társulatának uj elnöke köszönte meg a szives vendéglátást. Ugyan csak este visszatértünk Plymoutba. Ismerősöm szívesen tartoztatott, és én szívesen is maradtam volna, de mivel itt létemet már is egy hónappal megtoldottam, s még több város látogatását tűztem ki czélomul; nem maradhattam, hanem másnap Southamptomba utaztam. Ez egyike a legfontosabb kereskedő városoknak, s daczára, hogy csak 65 ezer lakosa van, az egész világgal összeköttetésben áll. Évenként itt körülbelől 2000 hajó fordul meg két millió tonna teherrel. Innen P o r t s m o- utba indultam, mely Angolország főhajózási városa, s a tengeri katonai erő főközpontja. Számos nyilvános épülete és kaszárnyája van valamint ingyen könyvtára. Portsmoutból Wigt szigetére az angolok egyik főnyaraló helyére érkeztem, s R y d á b a szálltam ki. Élénk, remek fürdőhely, több kikötő híddal. A hídfőnél nagy terem, hangversenyek és előadások rendezésére áll. Este az egész fürdöző közönség a kikötő hidakon és hídfőkön tanyáz. Rydából Yentnorba jöttem a honnan Y. Hastingson keresztül visszatérek Londonba, s ezzel négy hónapi angolországi utazásomat befejezem. Felhívás. »Nyelvében él a nemzet.« A „Magyar Egyesület“ feladatai- s czél- jainak köre ismeretes : magyarrá tenni hazánk fővárosát szívben és lélekben, általánossá tenni a magyar nyelv használatát úgy a nyilvánosság terén, valamint a családi tűzhely körül; nyelvileg is áthonositani ezer és ezer idegenajku polgártársunkat és megvédeni az ország fővárosát a nemzetietlen és világpolgárias szellem ama megmételyező irányzata elől, mely a magyarságnak megbocsáthatatlan közönyössége folytán, a germanismusnak, még a legújabb időkig is, melegágyat vetett itt Budapesten. Ne csak politikailag legyen Budapest központja az országnak, hanem legyen az egyszersmind a góczpontja a magyar társadalomnak, mely nyelv egyességében legerősebb, leghatékonyabb tényezője leend egy öntudatos, magyar nemzetiségi politikának. Legyen Budapest teljesen magyarrá ! — ez jelszavunk, ez programmunknak alapja. Ezt a czélt szolgáljuk a társadalmi kölcsöu- haladás, a magyarságnak tömörítése s czéltudatos irányítása által; erre szolgálnak magyar nyelvi tanfolyamaink és erre fognak szolgálni amaz ingyenes népkönyvtárak, melyeket tagjaink erejéből és a társadalom áldozatkészségéből létesíteni akarunk. A gyakorlati élet, mely az idegen ajkú polgárokat erkölcsileg kényszeríti édes magyar nyelvüuk használatára; a felnőttek iskolája, mely módot nyújt nyelvünk elsajátítására s az abban való tovább képzésre s végül a magyar irodalomnak hathatós és gyakorlati szolgá- lása, mely az idegen nyelvüeket a magyar közművelődés kiapadhatatlan forrásával megismerteti, velük nyelvünket megkedveltet!, az idegen, többnyire német ponyvairodalmi termékektől elvonja — ez a három tényező az, mely- lyel egyesületünk a magyarosítást közvetetlenül elő akarja mozdítani. Ezért határozta el a Magyar Egyesület ingyenes népkönyvtárak szervezését s ezeknek érdekében fordulunk hazafias bizalommal a nagy- közönséghez, t. könyvkiadók és könyvkereskedőkhöz és minden egyes t. polgártársunkhoz, hogy eme czélunk érdekében egyesületünket lehetőleg támogatni kegyeskedjenek. Az általános közmivelődési eszközök között a müveit nyugaton, kiváló helyet foglalnak el a népkönyvtárak. Értjük ezek alatt azokat a könyvtárakat, melyek a nagyközönségnek teljesen ingyen rendelkezésére állanak s melyek a nagy állami vagy közkönyvtáraktól főleg abban külömböznek, hogy egyrészt mindenki részére könnyen hozzáférhetők, másrészt pedig, hogy rendeltetésük nemcsak az, hogy a könyvtár olvasó helyiségül szolgál, hanem, hogy kiki ingyen kölcsön kap könyvet, melyet hazavihet olvasni. Alig van már főváros, mely közkönyvtár hijjával volna; de ha vizsgáljuk ezek látogató közönségét, úgy azt találjuk, hogy ezek majdnem kizárólag a tanuló ifjúság vagy tanulmányt folytató magasabb osztálybeliek sorából kerülnek ki. Szépirodalmi műveket vagy köny- nyebb olvasmányokat, színmüveket senki sem jár tudományos könyvtárakba olvasni, s ez az oka, hogy a mi könyvtáraink is : az egyetemi, a múzeumi és akadémiai könyvtár a nép alsóbb osztályai által éppen nem látogattatnak. Nem is arra valók. A munkás, cseléd, iparos nem töltheti nappalát olvasással a könyvtárakban; könyvet pedig onnan ugyan nem kap! Ez teremtette meg a népkönyvtárak eszméjét s ilyenekkel találkozunk Berlinben, Bécsben s más nagyvárosokban. S a tapasztalat igazolja, mennyire beváltak ily könyvtárak. Egy-egy város több kerületében vannak ily könyvtárak, hol mindenki, hacsak egyénileg megbízható, ingyen kap könyvet haza olvasni. Biztosítékul leteszi munka- vagy cselédkönyvét, vagy gazdájának jótállási nyilatkozatát vagy bizonyos csekély pénzösszeget. S alig van eset rá, hogy a könyv elveszne, vagy valaki azzal visszaélne. — Statisztikai adatok mutatják, mily óriási forgalmat közvetítenek ily népkönyvtárak. Egyes klassikások müvei, mint Goethe, Schiller, százezrek kezén fordulnak meg évenként. Felesleges lenne bővebben utalni arra a kiszámithatlan haszonra, melyet ily népkönyvtárak az általános mivelődés, felvilágosodás, ízlés s továbbképzés fejlesztése t°rén hajtanak. Kiemelni a népet az idegcsiklandó, erkölcsrontó s krajczáros regények légköréből; megismertetni vele a hazai irodalmat, megkedveltetni vele a nemzet Íróit; fokozni a tudvágyat, egyszóval olvasó közönséget teremteni a nép alsóbb rétegeiben is: ez a népkönyvtárnak nemes és nagy horderejű feladata. S mennyivel inkább volna ennek helye hazánkban s különösen a fővárosban ! Ha hajdanta valamely ország miveltségi fokát a szapanfogyasztás mérvéhez kötöttük, akkor ma bizonyára azt kell mondanunk, hogy a nép annál miveltebb minél többet olvas. Minálunk pedig, fajdalom, mentői kevesebbet olvasnak! Nem szólunk arról az ideges kapkodásról, melylyel nálunk a hírlapokat mindenki elnyelni igyekszik; de bátran állítjuk, hogy nemzeti irodalmunk, költőink, Íróink, még távolról sem hatoltak be, különösen a nagyrészben még idegenajku fővárosunkban, úgy a nép rétegeibe, mint ahogy azt méltán megérdemelnék s azt. más nemzeteknél látjuk. Oka ennek nemzetiségi viszonyainkban s az iskolázás hiányában van. A magvar könyvpiacz szűk köre egyrészt, másrészt az olvasó közönség csekély száma. Hiába! az olvasás min^ az önképzés általában iskolázásra szorul. Szoktatni kell a népet olvasmányokra az által, hogy megkönnyitjük a könyvekhez való hozzáférést; csak ez által fogjuk vele a nemzeti irodalmunkat megkedveltetni úgy, hogy az végre szellemi szükségletévé fog
