Buda és vidéke, 1895 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1895-09-15 / 37. szám
Budapest 1895. (2.) BUDA és VIDÉKÉ Szeptember 15. inkább erkölcsi siker. Ma üzlet, szerencsés vagy szerencsétlen üzlet. A nemzeti kaszinó tagjaiból alakult lovaregylet rendezi a versenyeket. Szépen virágzik, A uraknak csak egy nem jut eszébe, daczára, hogy Széchenyi hagyományai letéteményeseinek tartják magukat : a szellem, minek Széchenyi áldozott, minek elsőrangú munkása volt az irodalom, a művészet, a közügy terén. Pár lovat lefestet egy-egy istállótulajdonos, de ezzel vége mindennek. Maga a nemzeti kaszinó sem követi Széchenyit, a ki maga is iró volt, pedig a javából. Bizonyos lenézéssel beszélnek itt az Íróról és nem is igen tartják társaságba-valónak. Ez nem annyira a kaszinó hibája, mint az irók bűne. Fontos volna, ha a kaszinó másként gondolkoznék s ott, a hol annyi okos ember van, a kik annyit olvastak, láttak, tapasztaltak, — tenne valamit az irodalom emelésére s a közönség Ízlésének nemesítésére. Ha az ember a nemzeti kaszinó tagjaival egyenkint beszél, elbámul, hogy ezek mennyire képzett emberek és az összeség ezt a képzettséget nem mutatja ki. Közönynyel fordul el a kaszinó a közügyektől. Talán azért, hogy a napisajtó elég ildomtalan a kaszinónak bel- ügyeivel foglalkozni s ott, a hol alkalom van, a kaszinó ellen élezel (ha telik) és durva gunynyal kikelni. Ezt nagyon szépen megtorolhatná a nemzeti kaszinó azzal, hogy a keresztény szellemű irodalom pártolásával, abban való részvétellel, keresztény szellemű sajtó teremtésével elejét állná a pusztításnak. Ez az elite-kör van erre leginkább hivatva. Nem halt meg itt a közügy iránt való fogégonyság, csak aluszik. A kaszinó közönye legtöbbet árt annak az osztálynak, melyből legtöbb tagja van. Egy kis üdeség, egy kis körültekintés, valakinek a biztos fellépése és meg van minden. Nagy szellemi vagyon van ott a uramnak vagy 50,000 forint ez ép elég, hogy a nagy Népbankot megalapítsa. Vagy sikerül, vagy nem, akkor Penege Lőrincz marad benne ha sikerül a haszon óriási része az övé............ Klotildot furfangosabbnak tartotta minthogy egyelőre tervének munkatársa legyen. Az aranyparaszt azonban hiú ember, kit majd az úri társaság és a munkáspárt éljene elszédit és végül ha még ez sem elég erős kártya, ott van Kati. A válóperek könnyen mennek, miért ne foglalná le magának a mi lefoglalható. Leányt a vagyonnal . . . Pénz és pénz ez az ő élete, ez az ő álma. Mig pénze nem volt lenézték, és most nem kérdezi miből hogyan, de tisztelik mert gazdag embernek tartják. A kártya vár nem biztos vár, ő biztosat akart, a hova a szükség és vész idején vissza vonuljon. Már az a hir is fokozná szerencséjét, hogy gazdag apósa van. A koczkát elfogja vetni. Olyan játékos a ki mindig nyert. A néppel a nép nélkül. Mindent el a néptől, semmit el a népnek. Ezek voltak jelszavai. Péter undorral nézte a bárót. Olyas valami képek lebegtek előtte, hogy a nép hires vezérei nem a torlaszokra, hanem a börtönökbe kerülnek . . . Pedig a népet meg kell menteni, mert elvesz az a nép, mely tudomány nélkül való. (Folyt, követ.) nemzeti kaszinóban, ne legyen az holt tőke. A társaskörök nemcsak szórakozás czéljából alakultak. Gróf Széchenyi István sem azért alakította a kaszinót, hanem igenis azért, hogy minden jónak szépnek vezére legyen. Van ott sok ember — hiszen alig van kitűnő magyar úriember, a ki annak nem tagja — ki csakugyan a Széchenyi hagyományait vehetné át és a társadalom reformját az irodalom irányításával, pártolásával kezébe venné és követné Széchenyi szellemét. Nagyon kevés fáradtságba kerülne ez és igen hálás munka lenne s a mellett nem érne el vele kevesebbet, mint az igazi, nemzeti közszellem, az igazi nemzeti irodalom és művészet, az eredeti tudományosság megmentését. Egy kis érdeklődést kell csak felkelteni. Erre pedig bátor embernek kell vállalkozni, a kezdettől el nem szabad riadni és a nemzeti kaszinó a nemzet háláját fogja kiérdemelni s ekkor ápolja csak igazán Széchenyi szellemét. Hol késik az most az éji homályban ? Borvásár. Vagyunk és leszünk. Ezzel kezdhetjük a most elmúlt borvásárunkról a szokott vásári jelentésünket. A mi borvásáruukról eddig, mint lokális dologról egyedül a „Buda és Vidéke“ emlékezett meg. S most mi történt ? A napi lapok egyrésze tudomást vett arról, hogy Budán borvásár van. Igaz ugyan, hogy a lapok némelyike a vásárnak csak a komikus oldalát tekinti — vagy vette észre — de sebaj, meglátták s ez nekünk jó hogy rólunk budaiakról is kezdenek tudomást venni. Eddig Buda csak volt. De kezdik belátni, hogy az nem csak volt, de van is. Es mi erős hittel vagyunk arról, hogy leszünk is. Igaz hogy intéző köreink s vezérlő férfiúink tetteiről vajmi kevés tudomással bírunk s ez különösen a kerületeink választmányának késedelmezését mutatja. Mást mint tervet alig tudunk több mint félévi működéséről. Nem igy van az a többi kerületekben, azok választmánya többször ad életjelt magáról a nyilvánosság utján is. Életbe vágó hivatása volna a választmánynak első sorban magával a borvásárral foglalkozni. Meglátta-e már valamelyik választmányitag, hogy az a vásár ott a hol tartják nem jó helyen van ? Gondolt e arra valaki, hogy az a tárgy — bor pálinka —- a mit a vásárra hoznak nincs-e az évszak különös szeszélyének gyakran a kereskedő kárára kitéve. Nyáron a nagy melegben a hordók szétszáradnak s a felhozott bor a szárazságban nemcsak értékét veszíti, de meny- nyiségileg is fogy, mert a szétszáradt hordókból elfolyik a bor; ősszel és tavasszal pedig a hidegek ártanak neki. Tudja-e egyik vagy másik választmányitag, hogy a borvásárt mikor a pesti oldalról Budára helyezték egy-egy vásáron 15 —18 boroshajó is megjelent 400—800 hektóliternyi bor rakományával, s most alig jön három. Miért van ez igy annak okait nem kutatják pedig három és tizennyolez hajó forgalom között azt hisz- szük még a laikus is tud különbséget tenni. Éz utóbbi ezer és ezer forint forgalmat hozott Budának mig a három hajó forgalma alig terjed a forintoknál tovább. Kérdezi-e, kutatja-e valaki, hogy miért nem jönnek most többen mint máskor ? Pedig ha kérdezné/azt a kereskedőt talán tudna valamit mesélni/hogy miért maradnak el a vásárról ? A vásárra hivatott közegek meg teszik a sablonos jelentéseiket, hogy érkezett ennyi. Abból eladatott ennyi, s vissza vitetett ennyi s ennyi. Azzal azoknak a dolguk bevan fejezve többet tőlük nem is lehet várni. A múlt vásárra is négy hajó érkezett; erre a vásárra már csak három, tán, a jövőre már majd csak kettő vagy egy sem s igy szépen elmúlik a nagy közöny miatt a budai vásár ? Mitette a pesti oldalt nagygyá ? a kereskedés; mi indítaná meg Budán a forgalmat ha nem a kereskedés? Teszünk-e érte valamit, hogy az nálunk meghonosodjon ? Fellépett-e már valaki, hogy Pestről a nagy forgalom s átalakítás miatt kiszorult kereskedés Budára jöjjön át? Mi tudjuk, hogy a hidépitkezés miatt egészen kiszorult az edényvásár mily szépen ellehetne ezt itt a budai oldalon helyezni a mi üres Dunapartunkon. Ez a három hajó bor is egy-egy budai fuvarosnak exisztencziáját biztosítja, vájjon ha a borvásár mellé, még más vásárt is kapnánk nem e emelné a mi forgalmunkat még jobban. Szeretnénk mi vásárt és piaczot is tartani de a hozzávaló létfeltételt nem tudjuk megadni s ha adunk is valamit kicsinyes és apró tű szúrásokkal a vásárra jövőket úgy el kedvetlenit- jük, hogy azoknak el megy a kedve a mi vásárunk látogatásától. A lefolyt vásár külöm- ben elég csendes volt az elhozott borok nagyobb része el kelt igaz, hogy olcsó árakon s ezt annak lehet tulajdonítani, hogy a vásárlók nem találnak oly nagy választékot, mint mikor 15—18 hajó bor volt a vásáron. Illetékes köreinket s választmányunk tagjait felkérjük, hogy a Buda kereskedelme érdekében minden lehetőt kövessenek el, nézzék tapogassanak, hogy hol és mi volna jó a mi elárvult városrészeinkre, s ha ezek után szorgalmasan utána néznek: akkor elmondhatjuk, hogy nem csak voltunk, de vagyunk és leszünk is. Építsük fel újból a Sáros-fürdőt. (Levél a szerkesztőhöz.) Kérem tisztelt szerkesztő urat, mint a kiről tudva van, hogy egész lelkesedéssel karol fel minden eszmét, a mely a budai érdekeket csak egy lépéssel is előbbre viszi, hogy szerény nézeteimnek becses lapjában a „Buda és Vidékében“ helyt adni szíveskedjék, már csak hzért is, mert ha első tekintetre különösnek is fog tetszeni fejtegetésem, de akad majd az olvasó- közönség közül akárhány, ki gondolkozni fog a terven, a mely a kivihetetlenségnek látszatát nem hordja magán. Budapest ma-holnap világvárossá fejlődik, szerencsés helyzeténél fogva arra rá is termett. A közczélokra szolgáló épületeket, palotákat folyton bővíteni kell. Azt hiszem nem megvetendő gondolat tőlem, ha tervemet eszmecseré- lés végett nyilvánosságra hozom. A Sáros-fürdőt lerombolták. A vámház- téri uj hid feljárója belekapaszkodott gyógyforrásába. Pusztulnia kellett. De tudjuk azt is, hogy a volt Sáros-fürdő vize megfizethetetlen kincs, a mely helyet gyógyerejénél fogva országszerte messze földről keresték fel a szenvedők és a legtöbbje kínos bajától szabadulva, áldólag emlegette a fővárost, és ezzel együtt a Sárosfürdő gyógyító erejét. A szegényebb emberek, a középosztály fürdője volt az a Sáros-fürdő, de világhírűvé válhatott volna, a mint válhat is egy kis áldozat készséggel. Nézetem szerint a Sáros-fürdőt újra életre kell kelteni, az ő megbecsühetetlen forrásával, az emberi szenvedések csillapítására, még pedig az eddiginél tízszeres arányban. Évek során át szemtanúja voltam, mint várakozott órák hosszú során át a szegény és messze1 földről ide zarándokolt beteg, még fürdőt kaphatott. A fürdő látogatottsága tehát megvolt, de kielégíteni a szenvedőket kicsi és primitív berendezésénél fogva nem tudta. De a főfeltétel, mely rugója minden gyógyhelynek és fürdőnek igen is megvan, 'ott a forrás, a melyet értékesíteni lehet, de kell is. Tehát felkeli építeni a volt Sáros-fürdőt és bevezetni abba gyógyító vizét, és én erre legalkalmatosabbnak tudom és vélem a volt Haggenmacher-féle telket a fehérvári
