Buda és vidéke, 1895 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1895-04-28 / 17. szám

Budapest, 1895. (4) BUDA és VIDÉKE Április 28. hetenként háromszor Bély Mihály egyleti mű­vezető vezetése alatt 43 egyleti tag részvétele mellett vivó-tanfolyamot rendeztünk. Összesen 60 vivóóra tartatott, melyekben résztvett össze­sen 71 órán 1214 tag. Átlag tehát egy órán 17 tag vívott. Meg kell emlékeznünk jelentésünkben mindazon alkalmakról, midőn egyletünk tagjai az egy körén kívül álló ünnepélyeken és torná- zásokon résztvettek. Ugyanis a Szegeden 1894. május hó 27-én rendezett IV-ik országos tornaünnepélyen az egyletünk képvisetében 19 tag vett részt és pedig: Bély Mihály, Biegelbauer Árpád, dr. Czölder János, Dürr Károly, Eisenhuth Károly, dr. Ernyei Pál, Fleischer Károly. Gires Ágos­ton, Gretschl Imre, Kollár Lajos, Kossutány Bála, Papp Vilmos, dr. Porteleky László, Wett- stein Gyula és Zsingor Árpád. Ezen országos ünnepély pálmáját Wein Dezső, a budapesti (budai) tornaegylet tagja vitte el, ki az általa nyert tisztelet dijat, Szeged városa által adott ezüst billikomot egyletünknek alándékozta; köszönetünket e helyen tartjuk kifejezendőnek. A VlII-ik nemzetközi közegészségügyi és demográfiái kongressus alkalmából 1894. szep­tember 3-án a nemzeti tornaegzlet csarnokában rendezett disztornázáson egyletünknek egy csa­patja vett részt; hasonlókép a „budapesti torna­klub“ által 1894. május 6-án rendezett nyári disztornázáson, valamint a „magyar athletikai klub„ 1894. deczember 9-én tartott házi viada­lán is egyletünk egy csapata működött. Nyári játszóhelyünkön 1894. május hó 11-én torna- és játékünnepélyt rendeztünk, mely tudtunkkal az első ilynemű kísérlet volt és a mely minden reményünkön felül kitünően si­került. Nagyszámú, díszes néző közönség jelenlé­tében, a Magyar Athletika klub 26, a budapesti Torna Klub 14, a Nemzeti tornaegylet 7, a Magyar Testgyakorlók köre 12 és egyletünk 41 tagjának, összesen 100 résztvevőnek közre­működésével tornagyakorlatokat, továbbá höl­gyek résztvételével lawn-tennis játékot rendez­tünk, többféle labdajátékot mutattunk be, a győzteseknek adott tisztelet díj mellett ablak­ugrási és sikfutási versenyt tartottunk. Az a körülmény, hogy a télen tartatni szokott évi rendes disztornázásunk alkalmával csarnokunk szűkre vont falain belül az érdek­lődő közönséget, nem voltunk képesek elhelyezni, önkéntelenül is arra kell, hogy irányítsa törek­vésünket, hogy nyáron lehetőleg a többi testvér­egylet közreműködésével szabad helyen rendez­zünk hasonló ünnepélyeket. Ilyen tágas, szabad helyen módunkban van a tornázás mellett oly játékokat is bemutatni, melynek akár gyakor­lása, akár rendezése zárt helyiségben lehetetlen, de az által, hogy ezrekre menő közönségnek nyújtunk alkalmat, hogy a tornázásban és játé­kokban gyönyörködjék, az ügynek, melynek szolgalatban állunk, ez utón ismindig több hí­vet, több pártfogót szerzünk. Ezen ünnepélyekhez hasonló fényes sikert mutatott fel a játszótéren rendezett Tennis verseny is, melyen 3 napon át tartott küzdel­mek eredményeikép a dicsőséget és a tisztelet dijakat a páros versenyben egyik bájos növen- dégünk és egyleti tagjainak közül dr. Ernyei Pál ur, az egyes versenyben pedig Dürr Károly úr nyerték el. A játéktéren a nyári idény alatt 200 já­ték napon 1250 hölgy és 2891 férfi játszott, tavalyi kimutatásunkhoz képest 652 egyénnel több. Egy-egy játéknapon 20*71-en vettek részt. Az egylet4 tekepálya használatából 1175 dr. részvételi jegy után 117 frt 50 kr. bevéte­lünk volt, mely a 97 frt 79 krnyi kiadások levonása után 19 frt 71 kr. felesleget mutat. Végül megemlítjük még, hogy a választ­mány tárgyalás alá vette azt a kérdést, vájjon az egylet a Christen-féle mélyedés betömése által megözünő korcsolya pálya helyett, uj, a modern követelményeknek teljesen megfelelő korcsolyapályát létesitsen-e ? A választmány azonban azon meggyőződésben él, hogy a korcso­lyázás sportjának felkarolására s a kor igényei­nek megfelelő módon fenntartására önnálló egyletnek teljes ereje szükséges, úgy hogy az alakítandó egylet élén álló elnökség és választ­mány minden befolyását, ismeretségét, buzgósá­gát ennek az ügynek szentelhesse. Készséggel nyilatkoztatjuk ki, hogy önnálló korcsolya-egy­let létesítésére az előkészületi lépéseket meg­tenni — és a megalakulandó korcsolya-egyletet támogatásunkban részesíteni kötelességünknek ismerjük. Köszönetét mondunk egyletünk nehány tagja fáradozása- és áldozatkészségének, kik f. é. márczius hó 9-én régi hirnevéhez méltó, fényesen sikerült tornász-bált rendeztek, ez által is közreműködvén arra, hogy egyletünk­nek a társadalmi életben újból elismerést szerez­zenek. A várszínházban a földszinten jobbra az első sorban 8 zártszéket ez idén is bérbe véve, egyleti tagjaink és azok családtagjai részére a jegyszerzést megkönnyitettük. Ezen bérlet egyle­tünknek 63 frt 28 kr. jövedelmet hozott. A pénztári kimutatást és a vagyonmérle­get azzal a kéréssel terjesztjük elő, hogy úgy ezeket, valamint jelentésünket tudomásul venni és részünkre a felmentvényt megadni méltóz- tassék. Budapesten, 1895 április 5-én. A választmány nevében: Dr. Ary Pál, Kollár Lajos, jegyző. elnök. Ismerőseink. (Árnyak és fények.) Aim Károly. Budának egyik legnépszerűbb, legkedvel­tebb szeretetreméltó polgára. Mert ő igazi pol­gár a szó legnemesebb értelmében. Jó fiú, jó pajtás, szive telve van barát­sággal, dallal, költészettel. Mintha a daliás időkről visszamaradt lan­tos lenne, úgy szereti a dalt, a természetet és a költészetet. Nagyon sok írói hajlama van, de nem kerülhetett a pályára, mert kötelességtudása hamar lenyűgözte ezeket a hajlamokat. Mintája a pontos és lelkiismeretes hiva­talnoknak, de szabad óráiban szívesen ábrándo­zik az Írókkal és művészekkel. Víg társaságban megzeudül ajkain a ma­gyar nóta, melynek dallamát merengő szemei­vel kiséri, tehát olyan énekes, a ki kifejezéssel énekel. Ritka adomány az énekeseknél, oly ritka, mint az aloe virágzása. A legtöbb énekes szeme meghazudtolja azt, a mit énekel. Aim Károly szemei azt a dalt éneklik, merengik, ábrándozzák a mi az ajkáról csendül. Mint ember szolgálatra kész, udvarias és ugyanilyen, mint tisztviselő is. Emlékező tehetsége irigylésre méltó. Az egész Budát ismeri, minden zege-zugában és minden egyénében. Egy élő levéltár. A hivatalos ügyek mind a fejében vannak és a legkuszáltabb ügyekben kifejti a fonalat. Állását úgy tölti be, hogy mindenki tisz­teli és becsüli érte, elöljárói, tisztviselő társai, a személyzet és az egész közönség. Minden nemes ügyért lelkesedik, erre valódi aranyszive sugalja. Ha ő ma Nábob, holnap ismét szegény ember, mert ő még az ingét is odaadja. Azt hisszük, hogy szervezetéből az epe egészen hiányzik. Haragra, bosszuállásra kép­telen. A „Buda és Vidéke“ 1893-ik évi folyamá­ban regényírói képességgel irta le a szegény­ség rejtelmeit. Ez a czikke irodalmi körökben is feltűnt. Aim Károly a közigazgatás minden részét ismeri, még reformokra is képes lenne. Nem is csoda, mikor olyan magas műveltségű és kitűnő ember mellett növekedett, mint Olhauser Pál, ki dísze az elöljárók igen tiszte­letreméltó karának. Adja az Isten, hogy Aim Károly továbbra is soká, nagyon soká használjon a közügynek és maradjon/meg ragyogó kedélye a legkésőbb korban is. / Birtokváltozások. Budapest székes-főváros duna-jobbparti részén az utóbbi hét folyama alatt. — Közli: Fodor Kálmán. — 1. Az I-ső kér. Gellértrakpart 36. számú ház özv. Biró Jánosnéról 4800 frt irban Budapest főváros közönségére. 2. A III-ik kerületben a Táborhegy dűlőben 2319 hrszám alatt felvett 1 hold 1044. □-öl területű szántó Popp Józsefről 9915 frt vételárban Schvartz Józsefre. 3. A JII-ik kerületben a Lőpormalom dűlőben 7583 hrszám alatt felvett 204 □-öl szántó Lieblich Bettiről 10 frt vételárban Finály Zsigmondra. 4. A III-ik kér. Ürömhegy dűlőben 4751. 4756. hrszám alatt felvett 752 □-öl szántó Lieblich Betti­ről Komlossy Jánosra 30 frt vételárban. 5. A III-ik kér. Csúcshegy dűlőben 3418. hrsz. alatt felvett 613 Q-öl szántó Lieblich Bettiről 40 frt vételárban Nusser Nándornéra 6. A III-ik kerület Filatori dűlőben 6139. 6141. hrszám alatt felvett 1 hold 672 □-öl területű Rét Taller Jakabnéról 1200 frt vételárban Hascher Theo- baldra es nejére. 7. Az I-sö k-rület Kutvölgyben 6729. 6731. hrszám alatt felvett 800 □-öl területű ingatlan Scheibel testvérekről 1335 frt vételárban Löwinger Józsefre 8. A II. kér. Törökvészdülöben 5031. hrszám alatt felvett 950 □-öl területű szőllő Braunauer testvérekről 300 frt vételárban Storch Józsefre. 9. A III-ik kér. Józsefhegyen 5352. hrszám alatt felvett 1300 □-öl területű szőllő 6500 frt vétel­árban Eppler Pankráczról kistatai Virágh Andor és nejére. 10. Az I-sö Jer. Mártonhegyen 7609. hrszám alatt felvett 697 □-öl területű szol ő Máthé József és nejéről 2000 frt vételárban Uhl Antalnéra. 11. Az I-ső kér. Városmajor-utcza 46. szám a. ház Szőke Jánosról ajándék jogczimén, 12000 frt becsértékben Kramere Jánosné szül. Szőke Erzsébetre: 12. A Svábhegyen 7294/25. hrszám alatt fekvő 793 □-öl erdő özv. Vidacs lstvánnéról 4200 frt vétel­árban Deve>is del Vechió Gyulára és nejere. 13. I-ső kér. Ferenczhalom dűlőben 5592. hrsz. alatt fekvő 1200 □-öl szőllő Wagner Jakab és nejé­ről 1250 frt vételárban Fülbier Bélára. 14. I-ső kér. Németvölgyben 8045. 8047. (8041 — 8044. 8048.) hrszám alatt fekvő 200 □-öl szántó Dr. Weinck Józsefnéröl 3000 frt vételárban Schumy Istvánra és nejére 15. A III-ik Föld-utcza 25. sz. a. ház Németh Péter és nejéről 3000 frt vételárban Muzűk Palra és nejére. 6. A Csatárka dűlőben 4981. 4982. hrszám 700 Q-öl szöllö Braunauer Sebestyénről 300 frt vételár­ban LebKardt Károlyra és nejére. 17. Az I-ső kér. Svábhegyen 7340. 7341. hrsz. alatt felvett 1 hold 250 □-öl kert és ház Téry Jose- fáról 900 frt vételárban Baylor Istvánra és nejére Hindy Margitra. 18. Az I-ső kér. Sashegyen 8099. hrszám alatt felvett 750 □-öl szőllő és ház özv. Steiger Máriáról 5000 frt vételárban Pesznecker Jánosra. 19. A III-ik kér. Ó-Budán 1089 hrszám alatt felvett 486 Q-öl örömhegyi szántó Ziegler Jánosról 100 frt vételárban Schmidt Pálra és nejére. 20. A III-ik kér. Pálvölgyben 4817 hrszám alatt felvett 800 Q-öl szőllő Schubert István és társáról Bétaely Henriknére 450 frt vételárban. 21. Az I-ső kér. Kereszt-utcza 18. számú ház Brxa Jánosról öröklés utján kiskorú Brxa Juliskára és Mártonra. 22. Az I-ső kér. Ferenczhalom dűlőben 5707 és 5708 hrszámok alatt felvett 800—800 Q-öl területű szőllők Engl Mihály és nejéről 2500 frt vételárban Morzsányi József és nejére. 23. Az I-ső kér. Mártonhegyen 7579 hrszám alatt felvett 7C0 Q-öl szőllő ifj. Skultéty Antalról 300 frt vételárban Jankovics Jánosra. A „Buda és Vidéke“ előfizetési arai: Egész évre . . . .12 korona. Félévre ....................6 „ Ne gyedévre ... 3 „ Kérjük vidéki hátrálékos előfizetőinket az előfizetések beküldésére nehogy a költséges postai megbízással legyünk terhökre. A kik felszólításunkra az összegeket be nem küldik, azok postai megbízást kaptak. Ki adóhivatal Budapest, I. Alkotás- utcza 12 a. Különfélék. — Martinovich emléke. Közelebb ünnepelik a magyar Jakobinusok halálának századik évfordulóját, kiket a vérmezőn végez­tek ki. Martinovich és társai halálának emlék­ünnepe ez. Mindenféle emlékeket felsorolnak, a melyek a vértanuktól megmaradtak. Egy papi keresztről azonban nem beszélnek, mit

Next

/
Oldalképek
Tartalom