Buda és vidéke, 1895 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1895-04-21 / 16. szám

Budapest 1895. f4J BUDA és VIDÉKE Április 21. Külön tűzmesterünk, „Stuwerunk“ is volt: a kis S. L. Nagyon derék gyerek volt; csak egy hibában szenvedett, ha rá nézett az ember, elkezdett pityeregni. De azért, elég furcsa, nagyon szerette a puskaport és kiváltképpen a „speibteifli“-t. Egyszer az ilyen tüzelek nem akart meg­gyűlni, mert túlságosan nedves volt. Kis mes­terünk tehát, térden állva, lehajlott a földre és fújta, fújta addig az ördögös portékát, mig fel nem robbant és el nem égette kevésbé ugyan az arczát, de annál jobban szemöldökeit és szempilláit. No hiszen jól nézett ki a „ Stuwer*. De nem is késtünk ám soká a kellő gyógykezeléssel. Azonnal akadt köztünk orvos, ki azonnal szolgált ammoniakos oldattal. Lapdajátékokat még késő ifjúkorunkban is olyanokat csaptunk, hogy mindig egész se­reg nézőnk akadt. Télen meg a korcsolyázást és a szánká- zást a saját magunk kezemunkájával rendben tartott „saját területünkön“ miveltük. Az elsőt vagy a Vérmezőn, vagy az árokban, a hol éppen jég volt. Az utóbbit pedig az időközben lerombolt „fehérvári kapudtól le az árokig. * „Holnap reggel hat órakor a század a Vérmezőn fog engem megvárni!“ Vitéz kapitányunk szavai voltak akár­hányszor, midőn egyéves-önkénteskedtem. Itt tanultam meg az „Einzelma-a-a-rsch, einz, zwei“-t. Itt defiliroztam először ő Felsége előtt és mondhatom itt ébredtem teljesen tuda­tára annak, vájjon miért tartják általában a legmagasabb hivatásnak a katonáét és mit tesz ő Felségét szolgálni, ha mindjárt csak béké­ben is. Oly érzés fogott el, midőn ezredesünk a valódi fejedelmi nonsalánszszal bogár fekete arabs nyergében ülő király előtt diszmenetben sugár egyenesen fejlődött vonalban elvezetett, mely minden csep véremet a szivemre hajtotta. Csak katonát, és talán csakis magyar katonát szállhatja meg a büszkeséggel párosult lelkese­dés ama foka, a melylyel térdünket feszítve és a puska agyát szabályszerűen hátra szoritva, néztünk az uralkodó felséges megelégedéssel rajtunk végigtekintő szeme közé . . . * „Holnap reggel hadnagy úr a Vérmezőn a fegyverfogásokat fogja a legénységgel gyako­roltatni !“ Ugyanaz a kapitány intézte hozzám ezen parancsot, kinek századában két évvel azelőtt mint önkéntes szolgáltam és kire annál szíve­sebben gondolok vissza, mert ha talán többször is érdemeltem volna meg, mindössze egyszer, még pedig azért hordott le, mert ő Felsége előtti kivonulásunk alkalmával kézelőm egy kissé kikandikált a káplári distinctióval ékesí­tett kabátom ujjából. Magától értetődik, hogy ama gyakorlatok alkalmával, melyeknek mint valóságos katona voltam a Vérmezőn részese, nem egyszer jutot­tak eszembe a tiz-tizenkét esztendővel elébb ugyanitt véghez vitt „ártatlanabb“ gyakorlatok, a melyekből akárhányszor kékre vert szemmel, két ízben pedig csufondárosan bevert orral ke­rültem édes szüleim „Ítélő széke* elé. . . * „Jerünk kedvesem a Vérmezőre sétálni!“ Nyári alkony kezdett a földre borulni és a növények völgyünkben szinte várva lesték a forró nap után beállani szokott jótékony har­mat hullását. A vár felé szolgáló ablakomnál álltam, a lenyugvó égitest fényének világításán gyönyörködve és szemlélve a helyőrségi tem­plom tornyát, melynek keresztjén megtörtek a nap utolsó sugarai, midőn egy fiatal asszony fejét a váltamra hajtva és gyengéd karjaival átölelve nyakamat, először fordult e kéréssel hozzám. Feleségem volt. Ki is mentünk karonfogva, nem csak az­nap, de máskor is, gyakran, mert volt még akkoriban a mezőn növényzet, voltak még virágok, melyeknek mézét serényen munkál­kodó méhek gyűjtötték, hogy az ember nem csak lát- és szagérzékével, hanem ínyével is élvezhette a természet ebbeli áldását. Minduntalan akadtunk a fűben játszadozó vidám gyermek-csoportokra, egyik-másiknál meg-megálltunk, kedvünket találtuk az ő élve­zetükben és azután lassan ismét tovahaladva, terveket szőttünk, arany-hegyekről álmodoztunk. * „Kérlek apuskám, jere velünk a Vér­mezőre, a mamának virágot szedni!“ Idősbik leánykám négy-öt éves korában a másfél évvel fiatalabb húgával, második angya­lommal állt előttem és intézte hozzám e sza­vakat. Fogtam kis kacsóikat és kivezettem őket, hogy kívánságukat teljesítsem. És keresve- keresgélve akadtunk is még virágra, itt-ott egy sárga cickóróra, vagy egy szerény nefelejtsre, de már nem találtunk rá a virány ama tömött- ségére, sűrűségére, a melylyel a szegény Vér­mező az én gyermekkoromban dicsekedett. De nem volt ezért baj ! Nagyon igényte­len volt ugyan mindenkor csokrunk, mit ilyen­kor a mamának hoztunk, de tiszta szívből jövő kívánattal tiszta kebelre tűztük és mindhárman hátratett kezekkel „mamuskánk“ előtt meg­állva, gyönyörködtünk örömtől sugárzó tekin­tetében . . . * „Istenem! segíts rajtam és ne engedd, hogy e gyilkoló betegségnek áldozatul essék szeretett gyermekem, hiszen nem vétett ő még senkinek !“ Éppen három évvel ezelőtt, husvét előtt volt, midőn egyike lánykámnak difteritiszben feküdt és a halálos ragálylyal vívódott. Tizenkét éjjelen és napon át egyre for­gott az ártatlan kisded ama veszélyben, mely óráról órára nagyobbra nőtt, úgy, hogy az orvosok már lemondtak minden reménységről. Már pedig leírhatatlan fájdalom fogja el ilyen­kor a szülői szivet, midőn tehetetlennek bizo­nyul minden orvosi tudomány, hiábavalónak minden önfeláldozó törekvés és reményünk hajója egyre stilyed, sülyed . . . Ma, a midőn e sorokat Írom, nagypéntek van. — Akkor is a keresztény hivőség a Meg­váltó sírba fektetéséről való szomorú megemlé­kezését ünnepelte, midőn kis betegemnél a veszély tetőpontját érte volt el. És ekkor dél­előtt, veröfényes nappal, nem bírván már a szobában kitartani, zugó, kábult fejjel, könnyes szemekkel kitántorogtam az utczára . . . Lépé­seim, egész öntudatlanról, nem a templomba, hanem a Vérmezőre vezettek—-n imádkozni. Onnan szállt föl fohászom, föl, 0 hozzá, a Mindenható Úrhoz, a kitől egyes egyedül reméltem már csak segítséget. És ő végtelen jóságában meghallgatta kérésemet . . . * Vérmező! Te gyermek-, ifjú- és férfi­korom, sőt eddig egész életem történetében oly gyakran felszínre kerülő göröngy! Csuda-e, ha hozzád tapadt emberlétemre, mostani puszta- szerű benyomásod daczára is, néha, mihelyt reád esik tekintetem és csak kissé is adom magamat álmodozásnak: egész múltam tárul fel előttem?! Feltárul összes gyermek- és deákkori baj­társaim, egy kis generatio ifjúkori története, sőt köztük egész élete is azoknak, kiktől a sors huszonöt-harmincz év lezajlásának daczára is, teljesen el nem tudott választani ... És meg nem állhatom ilyenkor, hogy ájtatos kegyelet­tel vissza ne gondoljak a jó gyerekpajtások közül azokra is, kik időközben teljesen eltűn­tek, tán végleg elpusztultak már, mint az a mezei virány, a mely után most már hiába búvárkodunk az egykoron szeretettel játszó­helyünkön . . . Schlosser Nándor. Birtokváltozasok. Budapest székes-főváros duna-jobbparti részén az utóbbi hét folyama alatt. — Közli: Fodor Kálmán. — 1. A Il-ik kerületben Kut-utcza 1. sz. a. fek\ő ház Rősner Gusztáv és nejéről 12250 frt vételárban Demeter Ferenczné szül. Felmayer Zsófiára. 2. A 11-ik kerület, Rézmál dűlőben 5478.5179. hrszámu 322 □/öl területű telek Fömel Elek és ne­jéről 2100 frt vételárban Mayer Ottó és nejére. 3. A Il-ik kér. Zsigmond-utcza 12. sz. a. ház Sváb Károlyról 12000 frt vételárban Fischer Lajosra és Henrikre. 4. Az I-sö kér. Attila-utcza 34. sz. a. ház Gaus Albert Jakabról 160C0 frt kártalanítási árban a fővá­rosi közmunkák tanácsára. 5. Az I-ső kér. Felsöhegy-utcza 92. számú ház Almássy testvérekről 1500 frt vételárban Almássy József és nejére. 6. III-ik kér. Zsigmond-utcza 15. számú ház Deutsch János és nejéről 400Ü0 frt vételárban Press- burger Aladárra. 7. Az I sö kér. Petneházy dűlőben 6161.6169. hrszámok alatt felvett 728. és 1150 □-öl területű szántók Balázs testvérekről 350 frt vételárban Balázs Keresztélyre. 8. Á Il-ik kerület Termékeny dűlőben 6096. hrszám alatt felvett 500 □-öl területű szőllö Kotschy Erzsikéről Rohrmann Péter és nejére 250 frt vétel­árban. 9. Az I-ső kér. Madárhegyen 8991. hrszám alatt felvett 1150 [J-öl szőllő 2 3-ad része Fültz Istvánné- ról Treyer Györgyre 550 frt vételárban. 10. Az 11-ik kerület Termékeny dűlőben 6083. hrsz. alatt felvett 550 □-öl szölló Kormann Fiigyes- ről 550 frt vételárban özv. Lévay Reginára. 11. Az I -ső kerület Ferenczhalom dűlőben 5568. hrszám alatt felvett 550 □-öl szőllő Mi imayer Fe­renczné és társairól 800 frt vételárban Ottó Ferenczre. 12. A Gellérthegy-utcza 41. sz. ház Witzeltber- ger Alajos és nejéről 6300 frt vételárban Hausknecht János és nejére. 13. A Il-ik kerület fö-uteza 80. sz. a. ház Gróf Hun\ady Imrénéröl 50000 frt vételárban Csávolszky Lajosra. 14. Az I-ső kerület Svábhegyen fekvő 6904/1. 6904/3. 6915/3. és 6915 1. hrszámok alatt felvett szellők felerészei Gsány Gyuláról 700 frt vételárban Janus Györgyre. 15. O Budán a Homokos dűlőben 81 3. hrszám alatt, felvett 1154 □-öl területű szántó Láng Pál és nejéről Lindmayer Lipótra 2400 frt vételárban. Közgyűlések. A Zellerin-féle Gyár-Rószveny- társaság f. hó 16-án tartotta meg rendes évi közgyűlését az Első Magyar Iparbank helyi­ségében. Az igazgatósági elnök távollétében Pucher József elnökölt s ő üdvözölte a nagy számban megjelent részvényeseket. Az igazga­tóság jelentése szerint a vállalat 1893. augusz­tus végén alakult félmillió forint részvénytőké­vel s az azóta 1894. deczember 31-éig elért tiszta nyeremény 101,401 forintot tesz ki. A társaság már az első évben abban a kedvező helyzetbe jutott, hogy a gépeknél, szerszámok­nál, raktári munkáknál összesen 50,260 forintot írhatott le, amely összegben 10,000 forint adó­tartalék és 2977 forint kétes követelések tar­taléka czimen szerepel. Az ezek után fenmaradt 43,140 forint tiszta nyereségből az igazgatóság részvényenként 6 forint osztalék kifizetését java­solja; a tartalékba 5000 forint, a tisztviselők nyugdíjalapjára 1500 forint megy. E javaslato­kat a közgyűlés egyhangúlag elfogadta s a fel­mentést megadta. Neusclilos Marcell részvényes szólott fel ezután s köszönetét szavazót az igazgatóságnak a részvényesek nevében. A fiatal vállalatot nehéz körülmények között vették át s a kedvező eredmény a szakavatott vezetésnek, első sorban Schmahi és Oetl igazgatósági ta­gok buzgóságának köszönhető. Élénk helyeslés­sel fogadták az elnöknek azt az értesítését, hogy a talán már legközelebb összehívandó rendkívüli közgyűlésen az alaptőke felemelését fogják indítványozni, amit már ma is szüksé­gessé tesz a kiterjedt üzletmenet. A javasolt alapszabálymódositásokhoz a közgyűlés hozzá­járult s a felügyelő bizottságba az eddigi tago­kon ki vili még Dezsényi Józsefet választották be. A jelentés végül konstatája, hogy a válla­lat már erre az évre is jelentékeny megren­delésekkel van ellátva. Az Első Magyar Gazdasági Gép­gyár-Részvénytársaság f. hó 17-én dr. Uliman Sándor elnökletté alatt rendkívüli köz­gyűlést tartott. Az igazgatóság előterjesztése szerint a gyár kibővitése és az ezzel járó épít­kezések szükségessé tették a részvénytőkének 2 millió koronáról 3 millióra való felemelését, még pedig 2500 darab 400 koronás névértékű részvény kibocsátása utján. A részvényeket 450 koronás árfolyamban bocsájtják ki s a régi részvé­nyeseknek fentartják az elővételi jogot. A befizetett tőke után a részvényesek 5 százalékos kamato­zásban részesülnek ebben az üzletévben, mig 1896. január elejétől a régi részvényesekkel egyenlő jogokban részesülnek. A névértéken felüli 50 koronát minden részvény után a költ­ségek levonása után a tartalékalaphoz csatol­ják. A közgyűlés az igazgatóság indítványait elfogadta, a szükséges alapszabálymódositásokat

Next

/
Oldalképek
Tartalom