Buda és vidéke, 1895 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1895-01-13 / 2. szám
Budapest 1895. (4.) BUDA és VIDÉKÉ Január 13. gyermekkel megáldott állami hivatalnok mikénti megélésének hű ecsetelése, felrázza az illetők lelkiismeretét és sürgősség napirendjére tegye a helyzet megváltoztatásának elodázhatatlan rendszabályait. Az ÍS93. IV. t. ez. csupán egy bizonyos vonalig terjedett a segélyezésben, ezen törvény csakis a magasabb fizetésű hivatalnokok fizetését és illetményeit emelte: az aisó osztályú hivatalnokokra — a kiknek pedig a legnagyobb szükségük volt a segélyre — nem terjedt ki — e törvény jótékonysága; sőt az ezen osztálvuakra vonatkozólag — még hátrányosabbá tette a helyzetet mint az ezelőtt volt. Mi volt indoka — épen a legszegényebb sorsuakkal való ily keserít elbánásnak; azt mi ne keressük. Hazánk kormányának, hazank törvényhozásának cselekedeteit ellenszenves, keserű bírálat alá vonni, nem egyeztethető össze azon eszmei feltételekkel melyeknek légköréből a kötelességét átértő állam hivasalnoknak soha és semmi körülmény között nem szabad kilépnie. De ha — mint igen valószínű — az állampénztárrá háruló jelentékeny kiadás szaporulatának elkerüléseké pezte az Önökkel való mostoha elbánás indokát: ez esetben nincs kétség, hogy egy újabb törvény- hozás, a mi tisztelet teljes kérelmünk és előterjesztésünk adataiból meggyőződvén a tényleges állapot mi voltáról, befogja látni, hogy az állam fináncziainak kímélete a legnyomorultabb sorsú államtisztviselők véres verejtéknek árán s azoknak százszorosán megérdemlett fizetésük elvonásával erkölcsi tekintetben aránytalanul töobet art az állam eszméjének — s közvetve az állam valódi erejének is, m at a menynyire értékesíthető azon anyagi haszon, mely ilv módon az állam pénztárak részére megszereztetik. Mi nem fogunk — hogv ugv mondjam — pompázni az alsóbb osztályú állam hivatalnokok nyomoiával; nem fogunk tüntetni izgatni a szenvedésekkel, a nélkülözéssel, nem engedjük, hogy igazságos ügyünk a párt érdek és párt szenvedély forgó szelének kavargásai közé sodortassek. A mi ügyünk — leg-rősebb hitem rendíthetetlen meggyőződésem szerint a mindenkit érdek.ő általános igazságnak, a pártot nem ismerő jognak, és a fensőbb rendeltetésű méltányosságnak hazafiasügye. Hódolva a törvénynek engedelmességgel a törvényes felsőseg iránt tiszteletteljes viselettel az illető hivatali főnökök iránt mindig szem előtt tartva azon ethikai kapcsot mely a közhivatalnoknak mindenben és mindenkor szabályul szolgál: igv akarjuk mi igazságos kérésünket bemutatni hazank kormányának és törvényhozásának, igy óhajtjuk mi a kétségbe vouhatlan tények és adatok erejével bebizonyítani tisztelet teljes keresünk ezerszer és ezerszer igazolt voltát. rEs Ur ám — ba igy járunk el — pedig ez iránt az Önök komoly higgadsága és ügyszeretete csalhatatlan kezeseim ... ez esetben hidjék el, és győzzék meg erről megbízóikat is — kérésünk meg fog hallgattatni s az igazság napja ÜLÖkre is megbízóikra is kíterjesziendi éltető sugarait. És most engedjék meg Uraim, hogy ismételve kifejezem hálás köszönetemet megtisztelő bizalmukért, további jóakaratukat s elnöki hivatásom teljesítése körül szives tám gatásukat kérjem. (Vége.) Megtagadott segély. Gyermeke betegágyánál ül az anya. A kedves gyermek beteg. Valami uehéz kór gyötri a kis ártatlant. Előbb imádkozik érte, azután orvost hiv. Egy orvos elutazást adva okul, uem jön a ragályos beteghez; a másik azt izeni, hogy neki soka betege, újakat nem vállalhat. A gyermek orvos nélkül gyógyul meg. A jó Isten nem engedte elveszni. Ez a lelketlenség itt történt Budán. Az orvosok neveit nem írjuk ki, pedig különösen az a kinek annyi a betege megérdemelné. Nem írjuk ki azért, mert ez nyílt feladás számba jönne most, midőn a bíróság egy segélyt megtagadó kőbánvai orvost szigorúan büutetett. Nem írjuk ki azért, mert az eset a „Buda | és Vidéke“ szerkesztőjét érdekli, de ha ilyen lelkiismeretlenség mást érne, haladéktalanul szolgálunk a nevekkel. Az orvos az emheriség segélyezésére esküszik, gondviselésszerü nemes munkásságáért anyagi elismerést várhat, de működése mint a legtöbb szellemi munkásáét, nem a pénzen alapul egészen. Ha a bizalom megtiszteli, talán nem törvénybeli, de nemes kötelessége, hogy egyszer megtekintse a gyermeket s az első segély nyújtása után utasítsa a hatósági orvoshoz, vagy jelentse ki, hogy gyógykezelése, lépése előre fizetendő. Neheztelés, vagy bármi más ok nem elegendő ahoz, hogy a segélyt egyszerűen megtagadja. mert ezzel nemes hivatását mocskolja be. Tegyük fel, hogy a gyermek életébe kerül vonakodása, miben leli elégtételét az elkeseredett szülő ? Ugv tudom, hogy a legelső orvosi tekintélyek is megteszik azt. hogy segélyt nyújtanak, különösen olyan emberekkel szemben, kik szintén az emberiség javára munkálnak. Keresek szavakat, de nem találok mivel ezt az eljárást minősítsem, mihez hasonló példát hosszú életemen keresztül nem találok. Ea elitélem, kegyetlenségnek tartom az orvos ur magatartását, megbocsátom, de nem feledem. Újabb tanúsága ez anuab, hogy az emberek egy-egy pályát nem hivatásból vállalnak, de anyagi okokból. Ez sem mellőzhető, de hol az eszmény, hol az emberi szeretet ? A III. kér. Társaskör estélve 1/ 1 — Mittfclrrann Bernát dr. felolvasása. — A lehető legérdekesebb esték egyikét töltöttük a múlt hét szombatján a III. kér. Társaskör helyiségében. Még esti hét óra tajban alig számítottunk vendégekre a zimankós időjárás következtében, s íme! nyolcz órára már alig jutott hely a megkésetteknek. Általános tereiére a bevezetés. Szép asszonyaink rendkívül melegen érdeklődtek a hideg büffé berendezése iránt s az udvarias Szende Lujzi alig győzte a kiváncsi mamák előtt feltárni a misztikus koma yu büffé prózai tartalmát: — leányaink, mint az est megannyi kis királynéja, a táncz — és csak a tánczról beszélgettek : — férfiaink már inkább az aktuális po itikai kérdéseket vitatták. A háttárben egyszer csak felhangzik a czigányoknak valami ouverteure-féléje s a társaság éljenzése között a tömkelegből egy mosolygó arczu fiatal ember rontakozik ki s lép a felolvasó asztalhoz:ez Mittelmann Bernát dr., az est hőse. A felolvasás czime: Mohamed és Napoleon az epileptikus jellem szempontjából. Nem hiába orvos, hanem szét is szedte amúgy Isten igazában ezt a két jó urat. Napoleon meltatásáual feltüntette a lángeszű hadvezért, kinek mint államferfiunak már nagy fogyatkozásai vannak; sőt morális tekintetben egészen tartalomnélküli. Mohamedben az epileptikus karakter egv másik alakját mutatta be. Mindkettő cselekedeteinek történelmi vázlatát adva igen érdekes és vonzó előadásban ismertette az epilepszia befolyását az ember morális érzékére. Csak úgy dobálódzott Schoppenhauer e Kauttal; és mégis e tudományos tárgyával is mind-végig feszült figyelemben tudta tartani á társaságot, mely, igen lelkesen megéljenezte. A felolvasás végeztével egy csomóba go- molyodtuuk s vitatkoztunk Napoleon és Moha- medről, mivel az lett a vége, hogy szidtuk a belügyminisztert. Hogy miért ? — azt uem mondom meg. Addigra megtérítettek s kitárult tak a büffé ajtai, hol szép elárusitóuőinkkel vettük fel a beszéd fonalát; még zsemlyére is alkudtunk, csakhogy tovább maradhassunk; de azok a rideg gasztronom urak kizavartak bennünket e kellemes légkörből. Szende Lujza, ez a mindenek legfőbb rendezője, főpinezér minőségben beszélte ránk a „Carte blanche„-ot. Később mi akartuk őt rábeszélni, hogy yigyék legalább belőle; azt már nem tette. Nekünk meg kellett tennünk! A legkedvesebb háziasszonyok egyike: Tatay Adolfné ezalatt a fagylalt- és a tortaadagokat mérte ki szigorúan egyforma mértékkel rendkívül potom áron. Egy negyed óráig áltam ő nagysága mellett, várva, hogy egy adag már csak nagyobb lesz a többinél. Mire felocsúdtam álmélkodáeomból: addigra meg elfogyott a fagylalt. A fiatalok már türelmetlenkedtek. Táncz ! táncz! — hangzott fel minden oldalról. Az asztalok kijebb, a vendégek bejebb kerültek s az első ropogos csárdással megkezdődött a legkedélyesebb és legfamiliárffabb mulatság. Megbosszuszoknvásodott lánykáink csak úgy röppentek a sima parketten s kipirult orczáikról le lehetett olvasni, hogy igen jól érzik magukat. Fiatal létemre szégyenkezve vonultam viasza a büffebe, mikor láttam, hogy derék elniiküuk, Gyulányi Adolf mily fáradhatatlanul fűzi egymásután magához a társaság szépjeit. Egy azonban föltétlenül megnyugtatott: uem egyedül voltam fiatal a visszavonultak között; Benedek Sándor tanácsos ur is ott volt. pedig anuál fiatalabbuak még akkor se hinném magamat, ha ő ö t v e u, én meg hu&z éves volnék. Egyszóval : igen jól éreztük magunkat! Bocsánat, de az éjfél utáni időről uem irhatok egész bizonyossággal mert arról csak homályos sejtelmeim vannak : reggelre meg abszo ute nem emlékszem. Jelen voltak a következő hölgyek : Benedek Sáudorné, Benedek Margit, Benedek Gizella. Bleyer Károlyné, Éliás Hermina, Fälber Adolfné, Falber Gizella, Fináli Zsigáaé, Gartenfeld Mórné, Grósz Józsefné, Husszerl Paula, Husszerl Berta. Kohn Samuué, Kohn Ernesztin, Milde Józsefné, Milde Aranka, Mu- schál Imréné, Sckeidler Józsefné, Scheidler Zseni, Scheidler Jetti, Schinabeck Engelbertné, Sitz Hermm, Sitz Irma, Sít' Lenke. Szende Alajosué, Szende Antalné, Szende Vilma, Tatay Adoifué, Zboray Gyuláné. r. i. Egy ó-budai élete. (Felolvastatott a III. kér. ifjúsági társaskör estélyén.) Rendkívül vásott gverek voltam. Alig 5 éves koromban különös ambtezióm volt fákra mászkálni. Kezdetben csak ákáczra másztam, on-ian többnyire — mint mondani szokás — az ördög vitt ie. Később ebben a kedvtelésemben is nemesedtem s körtefára kúsztam, onnan pedig édes apám czibált le. Denique nagyon mindegy volt: akár az ördög, akár édes apám vágta útját magasba törésemnek, mindkét esetben volt m i t fájlalnom. De mit használt korholás, verés, azért én mégis a magasba törekedtem s a körtefa meg én elválhatían barátoknak látszottunk különösen gyümölcsérés idején. Édes apám végre mégsokalloita, uem annyira a fára mászást, mint a nadrág szakítást s kivágta a kert egyetlen díszét, ősi körtefánkat. Voltak önök már az Irgalmasoknál fogat huzatni ? Hallottak, ugy-e, gyöngéd sikoltástól kezdve a legkétségbeejtőbb ordításig minden fokozatot? De az csak s i fi i ahoz a bömbölés- hez képest, mit én vittem véghez, midőn megláttam, hogy életem fája. a kedves körtefa gyökben le van vágva. Ráültem a kivágott törzsre s ugv zokogtam veszteségemen. Ez volt az igazi, szabad, független gyermek életem végső mozzanata, mely „A körtefa tragédiája“ ez. alatt képezi egyik kedves emlékemet. Ékkor sírtam el végső jelenetét annak a kornak, melyre a komoly férfikorban is oly jól esik visszaemlékezni; mely rózsafelhőként úszik visszaemlékezésünk láthatárán rnindep- koron. Ezután következett a komoly munka ideje: édes apám beíratott az iskolába. Mester ember létére fiából magánál különb embert akart faragni, mert rendkívüli tehetséget vélt benuem felfedezni. De — kérdem önöktől, tisztelt hallgatóim, melyik szülőnek nem tehetséges a gyermeke ? Ha szeret tiszta papirt ákom-bákom- mal befirkálni: Munkácsy lesz belőle; ha,a bort szereti: pap; ba könyvet és mindéit, a mi keze ügyébe esik, szétbont ugv, hogy többé össze nem rakja: orvos; ha veszekedő természetű : ügyvéd; ha keveset beszél: bölcs; ha sokat és gyakran badarai: képviselő lesz a fiúból.
