Buda és vidéke, 1894 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1894-02-25 / 8. szám

Budapest 1894. (6.) BUDA és V1DFKE rombolás lesz, mely teljesen uj képet fog adni Tabánnak. Van is a lakosság körében mozga­lom; mindenki lakást keres, és miután a bel­városból kiszorultak egy része is Budán kiván megtelepedni, több helyen észrevehető a lak­bér emelkedése is. Csak örülnünk lehet tehát, ha az építési kedv Budán minél jobbban fel­lendül. — Értesítés. Van szerencsénk értesí­teni, hogy a kör elnöksége által folyó hó ele­jén kibocsájtott általános értesitvény szerint fo­lyó hó 27-ik napjára tervezett tánczestély, fo­lyó évi márczius hó 1-sö napjára elhalasztatik. Ez alkalommel a tánczvigalmat, kedélyes va- osorázás közben rendezendő tombolajáték elő- zendi meg. — A társasvacsora — étlap sze­rinti megrendelés mellett — este 9 órakor kez­dődik. A hölgyek egyszerű öltözékban kéretnek megjelenni. Kelt Budapesten 1894. febr 19. A budai polgári, kör vigalmi bizotttsága. — A vörös kereszt-egylet buda­pesti III. kér. fiókja most állította össze múlt évi jelenjését, melből következőket kö­zöljük: A fiókegyleti vagyon gyarapitásári for­dította, a mi sikerült is, a mennyiben az 1892 évről fenmaradt 388 frt 35 kr. 1893 év végé­vel 709 frt 66 krra növekedett. Deutsch Sá­muel 100 ftrnyi adománynyal járult. A cholera alkalmával a fiókegylet Újlakon népkonyhát tartott fenn, mely abban a városrészben áldá­sosnak bizonyult, a mennyiben 4760 adag reg­geli, 792 adagebéd és 5614 adag vacsora in­gyen továbbá 21746 adag ebéd 10 krjával szol- gáltott ki. A számodásokat Liczenpocz Já- nosné és Gyulányi Adolf számvizsgálók fe­lülvizsgálása folytán rendben találták és a vá­lasztmány a pénztárnoknak a felmentvényt meg­adta. A fiókegyleti választmány a következőleg alakult újra: Elnökök: Dr. Országh Sándor és Weissenbach er Endréné, alelnök: Sch ubert Edéné, jegyző: Lindner Károly, pénztárnok: Gergely! Jakab és orvos: Dr. Tatay Adolf. Választmányi tagok: Gergelyi Jakabné, Holzspach Endréné, Holzspach Nán- dorné, Führer Róbertné, Kugler Józsefné, Ta­tay Adolfné, Szeidl József, és Szende Antalné. — The Mutual new-yorki élet­biztosító társaság. Egy New-Yorkból ér­kezett kabelsürgöny következőképpen jelzi a nevezett társaság 1893 évi üzleti mérlegének eredményét: Biztosítéki alap 1894. január 1-én 967 millió frank; szaporodás 60 mill, frank Teljesen tehermentes külön nyeremény tartalék 93 millió frank; szaporodás 15 frank. Összes bevétel 1893-ban 217 millió fark; szaporodás 9 mill, frank. — A magyar nép tiszta lelke minden időben tudott lelkesülni a bűbájosán összeszőtt mesék, mondák és regék iránt. Eze­ket jórészben maga a nép esze gondolta ki, s amelyek más népekkel való érintkezés utján kerültek magyar vidékre, azokat a nép a maga józan s amelJettt nemes irányú gondolkodás módja szerint átidomitotta, mert a magyar nép egyik fősajátsága az, hogy minden időben meg tudta tartani a maga saját eszmeirányát. A né­pies. igazán magyaros gondolkodás tehát sem­miben úgy meg nem nyilatkozik, mint a nép meséiben, mondáiban és helyi vonatkozású re­géiben. — Nagy nemzeti vállalat az, mely most „Magyar Mese- és Mondavilág“ czimen Bene­dek Elek szerkesztésében az „Athenaeum“ irod. társulat kiadásábau Széchy rajzaival díszítve megindult. Már a második füzet is megjelent, s ebben megtaláljuk a „Szép Palkó“ ez. mese befejezést, a „Vitéz szöcs“, „Az aranyszőrü bá­rány“, „Babszem Jankó“, „Szalonna-fa“, „A csoda óra“, „Rózsa kirűlyfi“ ez. meséket telje­sen és a „Bolond Istók“ ez. mese kezdetét.. E füzetben, melynek ára 25 kr., 15 szebbnél szebb kép is van. A Magyar Mese- és Mondavilág minden könyvkereskedésben megrendelhető. Az első füzetet a kiadó (Athenaeum könyvkiadó- hivata, Budapest Ferencziekctere 3.) kívánatra ingyen is megküldi. — A budai „Országúti I. polgári asztaltársaság“ f. hó 20-án a II. kér., oszlop-utczai Balázs Keresztélyféle vendéglő helyiségében alakuló ülését tartotta, melyen : Baner József elnöknek, Szabó Ignácz alelnök- nek, Lindenbach István pénztárosnak, ifj. Bún József ellenőrnek, Dankánics Mihály jegyzőnek választatott meg. A társaság czélja: a II. kér. Országút közös érdekeinek egyesült erővel való előmozdítása, e végből minden kedden este a fennt nevezett vendéglőben barátságos összejö­vetelt és minden hó első keddén havi ülést tart. — Ostrom állapot. Megemlékeztünk már a Buda és Vidéke több számában arról az elkeseredésről, mit a Fő-ut környékén lakó családapákban a Il-ik kerületi rendőrkapitány ur elnézése kelt. A jégverem utcza s/.ögletét és az egyéb utczaszögleteket olyan alakok áll­ják el és helyezik a jó erkölcsöt és gyermekek ártatlanságát ostrom állapot alá, kiknek a nyilvánosság kizárásával engedheti meg. A csa­ládokra nézve veszélyesek ezek a terem'ések, kik legnagyobb szemérmetlenségei vetik ki hálójukat és űzik az orgiát. Csodáljuk, hogy sok családos törvényhatósági bizottsági tagot halottunk megbotránkozni ezen a törvénytelen álapoton és még senkinek sem jutott eszébe, hogy a Il-ik kerületi rendőrkapitány ur elné­zését kellő helyen szóba hozza és a szégyen­letes állapotot megszünteti és sürgesse. Ismé­telten kérjük a főkapitány urat, hogy szüutesse meg ezt a szemérmetlen ostromállapotot. — A magyar ipar és kereske­delmi bank részvény társaság 1894. már­czius 1-én délelőtt 11 órakor tartja, Budapesten saját helyiségében Nádor-utcza 4 szám alatt, III. rendes közgyűlését. Tárgyai: 1. Az 1893. mérleg és igazgatóság jelentés előterjesztése, 2. A felügyelő bizottság jelentése 3. A tiszta nye­reményenként! felosztása iránti halálózat 4. Az igazgatóságnak és felügyelő bizottságnak adandó felment vény iránti határozat 5. Határozat hoza­tal az üresedésben levő igazgató tanácsosi ál­lások betöltése iránti 6. A felügyelő bizottság tagjai számának meghatározása, ezen tagok megválasztása és javadalmazásuk megállapítását. — Halvacsora. Nagy jelentőségű az a lakoma, mit az Istenhegy törzs lakói f. hó 27-éu kedden esti 1/a8 órakor az Eötvös ven­déglő magán helyiségében rendeznek. A téli világítás egyik legnépszerűbb és legméltányo- sabb óhaja volt az istenhegyieknek. A rendező­ség Szente Lajos, Gotléb György, Horn Vilmos, dr. Han Pál "urakból áll, a kik nem csak a fehér asztalnál, de az Istenhegy egyéb nemes ügyeiben is szívesen járnak elöl. — „Tabáni Nép- és Iskolai könyv­tár“ báíja igém szép anyagi sikerrel végződött. — Igazán dicséretet érdemel a rendező-bizott- buzgolkodása a mennyiben a könyvtár gyarapí­tására a bizottság 168 frt 80 kr. tiszta jöve­delmet szolgáltatott az egyesület pénztárába. A kulturális czélra felülfizettek: Piukovics Gyuláné 3 frt, Szávoszt Emilné 3 frt, dr. Ker­tész Aba és neje 8 frt dr. Kovács Gyula és neje 8 frt, Müller János és neje 8 frt, ifj. Hoser Viktor 1 frt, Voigth Henrik 4 frt, Hangi Mark 2 frt, Eiszdorfer Gusztáv 5 frt Keller Ignácz 4 frt, Barabás József 4 frt, N. N. 50 kr. S. Varga A. 50 kr., Bojcsics Simon 50 kr. Kopper Károly 1 frt, Fáik Mikaa 5. frt. Mal- marics Ignácz 4 frt, Hauszmann S, 1 frtot, — Uj zeneművek. Solty Gusztávné született Homa Gabriella, két uj zenemávet irt. Mindkettő tehetségre vall és számot tesz a zeneirodalomban és szép jövőre jogosítja a szerzőnőt. A Wekerle mazur csinos és hangu­latos. A magyar dalok, melyeknek úgy zenéjét mint szövegét maga irta, zamatosak és tőrül- metszett magyar dallamok. Kapható Rózsa­völgyinél. — A III. kér. társas kör f. hó márczius 3-án este 8 órakor tartja tiz évi fenn­állásának évfordulóját. A jubileum tánczmulat- sággal lesz egybekötve, mely estély iránt, mint Ó-Buda ujoncz elite-mulatsága iránt, már is minden körben általános az érdeklődés. A jubi­leum ünnepélye 4 pontból áll. Az első Gyulá- nyi Adolf elnök megnyitója. Az ünnepi felol­vasást kitűnő poétánk Komóczy József tartja, E két pont között az Ó-b udai dalkoszoru énekszámai fogják az est élvezetességét emelni. — A vigalmi bizottság Szende Alajos, eluök vezetése mellett már is roppant buzgalmat fejt ki. Erre a tánczczal egybekött ünnepély a K o- r o n a vendéglő nagy termében fog megtartatni. A belépti jegyek ára szeméylenként 1 frt. — Az I. magyar általános tiszt­viselő-egylet, mint szövetkezet f. évi feb­Február 25. ruár hó 25-én délelőtt 10 órakor tartja a budai főreáltauoda 11-ik emeleti termében XXIV-ik üzletévi közgyűlését, melynek tárgyai: 1. Az igazgatóság és felügyelő-bizottság jelentései alapján az 1893. évi mérleg és zárszámadás megvizsgálása. 2. A zármérleg szerinti nyere­mény iránti intézkedés. 3. A tagok által — az alapszabályok szerint — benyújtandó indítvá­nyok. 4. A belépő igazgatóság helyébe uj igaz­gatóság választása. Az utolsó pont az, mely a tagok között nagy mozgalmat idéz elő. Az ed­digi igazgatóság az egylet ügyeit — közmeg­elégedéssel vezette, mert az utolsó három évi cziklus alatt a szövetkezet minden terén örven­detes lendületet vett; igy az üzletrészek 30662 frt 60 krral, a takarék-betétek 121947 frt 44 krral, n tartalék alap pedig 7558 frt 25 krral szaporodtak : — Kívánatos tehát, hogy a szö­vetkezet vezetése továbbra azok kezében ma­radjon meg, a kik ily fényes eredményt képesek felmutatui: — Mint halljuk a tagok között a megválasztandó igazgatósági tagokra névve. három névsor is vau forgalomban. — Kíváncsian várjuk tehát a választás eredményét melyet annak idején közölui fogunk. — Közgyűlések. Ajbudapesti I-III. kér. vegyesipartestület rendes évi közgyűlését f. évi márczius hó 11-én (vasárnap) d. u. 3 órakor tartja. A közgyűlés színhelye a testület hivata­los helyisége. (Budapest, II. Corvintér 4.) Tárgy: 1. az elöljáróság is az elnök megválasztása, 2. három számvizsgáló megválesztása, 3. jegyző megválasstása, 4. az 1893-ik évi zárszámadás megvizsgálása, 5. az 1894-ik évi költségelő irányzat megállapítása, 6. esetleges indítványok. A tárgysorozatban fel nem vett indítványok csak azon esetben vétetnek tárgyalás alá, ha azok 10 tag aláírásával és a közgyűlés napja előtt legalább 8 nappal az elnökséghez Írásban beadattak. Megjegyeztetik még, hogy azon esetre ha a közgyűlésre összegyűlt tagok csekély száma miatt az megtartható nem lesz úgy a legköze­lebbi közgyűlés a tagok számára való tekintet nélkül végérvényes határozatokat hozand. Kelt Budapesten, 1894. február hó 23-án. ifj. Jakab László ipartestületi jegyző. — Concordia gőzmalom részvény-társaság f. hó 22-én d. и. 3l/s órakor, Heinrich István elnöklete alatt tartotta rendes közgyűlését. A mérleg 53.005 frt 28 kr. tiszta nyereséget tüntetet fel, mely­ből a részvényeseknek részvényenként 20 frtot fizetnek ki, a tartalékalapra forditansk 6619 frt 39 krt s a fennmaradó 385 frt 92 krt uj szám­lára viszik át. A közgyűlés az igazgatóságnak és a felügyelő-cizottságnak a felmentvényt megadta. — Helyreigazítás. Lapunk múltkori számának a III, kér. önképzö-egylet tánczmulat- ságáról szóló tudósításunkból tévedésből maradt ki Gatte in Jakabné és Gattein Mariska к. a, neve. Mit ez utón készséggel pótoljunk. * — Mai számunkhoz mellékeljük Jó­kai Mór összes munkáinak előfizetési íelhivá- sát. Legczélszeriibb Toldi Lajos jónevü könyv- kereskedőnél megrendelni. Jókai neve olyan varázs a magyar nemzetre, hogy az ajánlgatást egész feleslegesnek tartjuk. — Kiadó lakásokat, a ki keres vagy kiad, eladást, vételt, mindennemű bérletet hir­dessen a „Bnda és Vidéké“-ben. Házak eladásra és vételre kerestetnek, úgyszintén telkek is. — Kiadó lakások vannak és kiadó lakások keres­tetnek itt és a vidéken. Előfizetőknek a hir­detés jutányosabb. Levélbeli megkeresésekhez 4 drb 5 kros bélyeg. — Werner Adolf budai szikviz-gyá- ros gyántmányai nemcsak a fővárosban, hanem a külföldön is nagy keresletnek örvendenek. A kitűnő ezég naponkint kap elismeréseket. A szt. margitszigeti üditőviz egyike legdivatosabb vi­zeinknek s az elmúlt farsangon is nagy kelete volt. Nem csak élvezetre való viz az, de kitűnő gyógyhatású. — Kitűnő kombinácziók alapján köthet bárki kedvező feltételekkel életbiztósitást. Megkeresések R. R. jegyű levélben a szerkesz­tőséghez. Válaszra 3 drb 5 krros levélbélyeg melléklendő.

Next

/
Oldalképek
Tartalom