Buda és vidéke, 1894 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1894-05-20 / 20. szám
Budapest 1804. (3.) BUDA és VIDÉKÉ Május 20. talhassa. megtanulhassa földjének helyes czél- szerü művelését, s biztosítva lehetünk róla miszerint ezt követni tenni is fogja. Stipanics József. A magyar vörös-kereszt egylet jótékonysága 1893. évben. * A magyar vörös-kereszt egylet legközelebb megjelenő évi jelentésében érdekes az a rész, mely a jótkonyság gyakorlására vonatkozik. A vörös-kereszt jelvény az 1893 évben is fennen ragyogott nem csak mint a béke jelvénye, hanem mint a jótékonyság és az önfeláldozó felebaráti szeretet menhelye is, a mint ez az alábbi adatokból kitűnik: Az Erzsébet-kórházban vagyontalan betegek gyógykezelésére a vöröst-kereszt múlt évben 8990 frt 83 krnyi áldozatot hozott, Egyéb kórházakat, továbbá rokkant katonákat kisebb segélyekben részesitetett, melyek 3514 frt 89 krt vettek igénybe. A cholerajárvány alkalmábál kifejtett tevékenységét az egyleti igazgatóság az 1892. évben oly sikerrel kezdett utón 1893-ban is folytatta. Szatmár, Szolnok és Nagybánya városoknak betegszállitó kocsikat engedett át. Azon fiókegyleteknek, melyek a cnoleravész megelőzése szempontjából nagyobb óvintézkedéseket foganatosítottak, oly esetekben, a midőn évi jövedelmök a költségek fedezésére nem volt elegendő, megengedte az igazgatóság hogy e czélra a központi pénztárt illető hányadot, sőt a vagyonnak egy részét is felhasználhassák. A választmányok és fiókegyletek a múlt évben a cholera-elleni óvintézkedésekre és népkonyhákra közel 9000 frtot áldoztak. 1892. évben közel 20,000 frtot. Budapesten fenntartotta az egylet abbeli ajánlatát, mely szerint a szükség beálltával az Erzsébet-kórház területén lévő barakkok közül hármat 200 nem ragályos férfi-belbeteg számára enged át. A barakkokat úgy rendezték be, hogy a betegek felvétele bármely perczben lett volna eszközölhető. Ez alkalommal czélszerünek mutatkozott a barakkokat fűtésre is berendezni, és miután az igazgatóság meggyőződött, hogy az egyik barakkban felállitott Meidinger-kályha a kórtermek nagy területét bemelegiteni nem képes, Mechwart András műszaki tanácsos, Glanz gyári igazgató javaslatára a Dobbs-féle kályhákkal tett kísérleteket, melyek beválván, ily két kályhát be is szerzett. Hála a gondviselésnek, a choleragyauu? betegségek száma oly csekély volt, hogy az egylet ajánlatának igénybevételét a székes fővárosi tanács nem tartotta szükségesnek; miért is a barakkokat ismét a sebesültszállító oszlopok elhelyezésére használták fel. A fővárosnak átengedett 18 kocsiból még hátralevő két kocsit is gondosan fertőtlenítve és helyreállítva az egylet visszakapta. Károly Lajos főherczeg védnökhelyettes ur az egylet évi jelentésének tudomásvétele alkalmából különösen a choleravész megelőzésére irányuló törekvéseiket emelte ki és maeas el- ismerését fejezte ki úgy a központi választ- máuynak, mint az illető fiókegyletek választmányainak. Hasonlóképen fejezte ki köszönetét ez alkalomból a belügyminiszter ur is. A múlt nyár végén nagy felhőszakadások súlyos csapást mértek Sáros, Zemplén, Ung és Liptó megyék lakosaira, a mennyiben a hirte- lenül lerohanó vizáradat úgy vetésekben mint épületekben érzékeny pusztításokat okozott. Kötelességének tartotta az igazgatóság a fenti megyékben szenvedett szerfölötti károkra a közönség figyelmét ismételten felhívni, és könyö- rületességéhez fordulni; de miután az adományok vagy közvetlenül az illető megyékhez, vagy a belügyministe fiúmhoz küldettek és az egylethez csak elenyésző csekély részt érkezett, szükségesnek tartotta az igazgatóság e czélra 3000 frtnyi összeget a központi pénztárból kiutalványozni és a megyék közt elosztani. A veszprémi tüzkárosultakat 300 frtnyi összeggel segélyezték. Áldásos működést fejtettek ki a jótékonyság terén a fiókegyletek és választmányok is, és örömmel tapasztalta az igazgatóság, hogy a jótékonyság nagyobb mérvű gyakorlása folytán számos helyen a tagok száma is növekedett és általában a fiókegyleti szervezet megszilárdult. Ezért ez utón is ismételve kéri az igazgatóság a választmányokat és fiókegyleteket, hogy az alapszabályok szem előtt tartásával minden humanistikus irányban fejtsenek ki buzgalmat és lehetőleg rendkívüli segédforrások igénybevétel is tegyék lehetővé a jótékonyságnak minél nagyobb mérvbeni gyakorlását. Közvetve az egylet az által is szolgálatot tett a közegészségügynek, hogy ápolónőket képeztetett ki és e czimen közel 4400 frtot áldozott. Összegezve a fentieket, kitűnik, hogy a magyar vörös-kereszt egylet az 1893- iki évben m e g kö z e 1 it ő 1 e g 28,000 f r t o t áldozott a jótékonyság oltárán. z Görgey Buda alatt. (1849. május 4—21.) — Történelmi Emlék. — A magyar szabadságharcz legszebb fegyvertényeinek egyikét Buda ostroma és megóvása képezi. Komárom teljes felmentése után az ország fővárosának felszabadítása hadászati és politikai tekintetekből egyiránt szükségessé vált, s habár az első érv fontosságát sokan utólagosan kétségbe vonták, a működő sereg szükségleteinek minél biztosabb és rövidebb utoni födözhetése czéljából a súlypontnak Debreczenbol, Pestre való áthelyezése halasztáct alig tűrt. Egészen más elbírálás alá esik az a körülmény, hogy a magyar kormány ezzel az áthelyezésnél nem járt el a kellő eszélyeséggel a mennyiben például a papírpénz gyártásához szükséges ódonszerü gépeket Pestre szállitatta, holott tudnia kellett volna, hogy a gépek leszerelése, elszállítása és újbóli felállítása több hetet vesz igénybe, mely idő alatt a pénzgyártásnak szünetelnie kellene. Továbbá a vár bevételét Debreczenben oly könnyű szerrel keresztül- vihetőnek képzelték, hogy a különféle katonai raktárak és műhelyek, feloszlatását és elszállítását egy-két napi dolognak tartották. A kormány elnöke Görgeynek megparancsolta, hogy Budavárát foglalja el, mit más csak azért is csekély fáradsággal járó katonai műveletnek hitt, mivel a Nagysallói és Komáromi vereségek után az ellenség főerejét Pozsony és a Csallóköz vidékén vonta össze s a reá nézve, hadászatilag kevésbé fontos Budavárát alig fogná erősen megvédeni. A fővezér seregével május 3-án és 4-én Buda alá megérkezett, és a vár parancsnokát az utóbb oly szomorú hírre vergődött Hentzi tábornokot a vár feladására felhívta. Hentzi az írásbeli felhívást maró gunynyal visszautasította, sőt egy a budai vízmű elfoglalására irányult megrohanást hatalmasan visszavert mi által a vár lanyha védelme iránt táplált remények egyszerre megszűntek. Következett a rendes ostrom a maga véres epizódjaival, melyeket ezúttal már csak azért sem akarunk ismételni, mivel a tanúsított vitézséggel és szívós kitartással egybekötött 17 napos harcz részletei többé-kevésbé ismeretesek. Sokat szenvedtek a vár lakói, de ennél nem kevesebbet a Víziváros, a Tabán s a Krisztinaváros polgárai, kik mintegy két tűz közé szorulva a véres harcz szemtanúi voltak. A vár bástyáin elhelyezett ütegek parancsnokai a krisztina templom előtt véletlenül elmenő egyes emberekre sőt még gyermekekre és lövettek s habár a tizenkét fontos golyók ritkán találtak, mindazonáltal, a vár alatti városrészekben a járás-kelés életveszéllyel járt. Midőn a magyar fővezér főhadiszállását a kis Svábhegyen lévő (most már lebontott) Heid- rich-féle nyaralóba áttette, onnan egyes parancs- őrtisztek és nyarganczok a Sz.-Gellérthegyi mozsárütegekhez utasításokkal és parancsokkal indultak. Mihelyt a várból egy ily lovas tisztet megpil'antottak, azonnal 40—50 ágyúgolyót küldtek, utánna melyek leginkább a szegény emberek házaiknak falaiban tettek kárt. Görgey több ízben arra figyelmeztette Henczit, bogy békés polgárokat ne keverjen az ostrom zár mellőzhetlen bajaiba, mely izenetekre azonban Henczi azzal válaszolt, hogy a kegyetlenségek folytatását határozottan elrendelte, ha bár a mint ez a vár bevétele után kézre került hivatalos iratokból kitűnt, — Henczit felsőbb helyről oda utasították, hogy minden szükségtelen pusztítás és vérontástól határozottan óvakodjék. Ezen utasítás ellenében Henczi nem átalotta Pest bombáztatását elrendelni, még pedig avval a teljesen indokolatlan hamis kifogással, hogy a várat Pest felől támadták meg. Mindezek daczára a budai polgárság a várban ép úgy, mint a város többi részeiben a beteg vagy sebesült ellenséges katonákat a honvédekkel egyetemben a legemberiebb bánásmódban részesítette. Görgey a helyőrségnek kardra való hányatását rendelte el, sőt az elhatározó ostromot megelőző napon kiadott parancsban a csapatok oda utasitattak, hogy foglyokat ejteni nem szabad. Ámde a győzelemittas honvédek az egyszer nem teljesítették a parancsot, még pedig abból az okbó1, mivel ilyesmi a magyar katona jelleméhez nem fér, de meg azért is, mivel tudták, hogy fővezérük ezt maga sem kívánja s ily módon csak az ellenség megfélemlitését akarta elérni. A helyőrségből, mely az ostromzár megkezdésekor 4500 emberből állott, 625 ember részint elesett, részint pedig megsebesült, még Budavár ostroma és bevétele 1068 embert — 368 halottat és 700 sebesültet vont el a magyar seregből. Mihelyt honvédeink a várat elfoglalták, a polgárság élelem hiányában pinczéiben jó borral kínálta meg a vitézeket, mi az éjszaka izgalmai s a véres reggeli munka után sokaknak annyira megártott, hogy egyes házakban garázdálkodásra vetemedtek. Innen keletkezett utóbb ama teljesen alaptalan hir, mintha Görgey katonáinak az ostrommal bevett várban egy órára a rablást megengedte volna. A fővezér parancsára a főhadiszállás, valamint a csapat tisztjei a rendet könnyű szerrel helyreállították, mire a csapat tok részint előbbeni táborhelyeikre, részint pedig szállásaikra tértek vissza, melyeket az ostromzár alatt bírtak. Néhány óra múlva csakis az utczákon látható egyes vértócsák jelezték az elkeseredett harcz lefolyását s a Szent-György-téren halomszámra fekvő hullák elszállítása után a verőfényes szép májusi nap úgy sütött, mintha semmi sem történt volna . . . Görgey, fényes katonai kíséretével megérkezve a most már szintén lerombolt Fe- rencz József-kapu előtti főőrsegen, a hadi fogságba került tiszt és főtiszteknek rövid szavakkal tudtára adta, hogy a magyar harcz ölni és győni. de kegyetlen kedni még akkor sem tud, ha azt ellenfeleinek viselkedése megérdemelte volna . . . Hogy miként viszonozták oda át a magyar fővezér és vitéz seregének nagylelkűségét, azt nehány hónap múltával, hosszú évek során tapasztaltuk. Községi elöljáróságaink és az állattenyésztés fejlesztéseMidőn a földmivelési kormány közel két évtizeddel ezelőtt közvetlenül a községekre alapította az állattenyésztés fejlesztésére irányuló tevékenységét s a községi közös nyájakat kezdte ellátni jó apaállatokkal, a legtermészetesebb és helyesebb utat választotta. Ezt a hosszú tapasztalat fényesen beigazolta. Az állattenyésztésnek ily módon való fejlesztésénél azonban szinte hihetetlenül sok nehézséggel találkozott. A lótenyésztés terén, az apaállatok beszerzése és tartása még ma is jóformán teljesen az államra nehezedik. Az államnak kell fen- tartani nagy számú fedeztetési állomást, ezeket tenyészménekkel ellátni, hogy az illető községek és a közeli környék tenyésztői jó apaállatokat használhassanak a tenyésztésre. Csak a legutóbbi két éven sikerült néhány községet rávenni, hogy árkedvezményekkel és részlettörlesztésre községi mént szerezzen be. Ezekben a községekben már is konstatálható a tenyésztés fejlődése. Maga az a körülmény, hogy az apa
