Buda és vidéke, 1894 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1894-03-25 / 12. szám
Budapest 1894. (2 ) BUDA és VIDÉKE. Márczius 25. Budai sziu ügy. Paulai Ede, a nemzeti színház múlt héten elhunyt igazgatója életéből a napilapok hasábjaiban számos reminiscentia jelent meg, melyek némelyike minket budaiakat, közelebbről is érdekel. A kitűnő igazgató ugyanis több Ízben kijelentette, hogy a jelénkor rendkivül gazdag és sokoldalú szinmti irodalma mellett a vigszinház létesítése immár el- odázhatatlanul szükséges annál is inkább, mert a nemzeti szinház számos jeles tagja jelen szinügyi viszonyaink között tehetségét kellőleg nem érvényesítheti. Kijelentette azonban azt is, hogy a nemzeti színháznak a várszínházzal szemben fenálló kötelezettsége rendkivül teherként nehezedik a nemzeti szinházra s az ügymenet helyes vezetését felette megnehezíti. Mi budaiak bár nagy örömmel látjuk hazánk elsőrendű művészeit a sub- tilis várszínház színpadán; a kor viszonyai azonban megkívánják sőt egyenesen megkövetelik ezen dualistikus viszonyok megszüntetését és önálló budai szinház létesítését, mert valóban legkevésbbé szolgál csaknem 70.000 lakost számláló városrész dicsőségére, hogy szinügyi viszonyok tekintetében csakis a provin- cziális városok mögé helyezhető. Hazánk kis városaiban is immár nem rögtönzött színpadokon, hanem a város igényeinek megfelelő színházakban tartják meg az előadásokat. A városok versenyre kelnek, a szinpártoló egyesületek dicséretes buzgalommal működnek, hogy a színtársulatoknak nemcsak erkölcsi, hanem anyagi sikereit is biztosítsák. Vagy talán Budán önálló színtársulat nem volna életképes ? Tapasztalataink az ellenkezőt bizonyítják. Krecsányi Ignácznak, a színművészet fáradhatlan apostolának derék társulatával sikerült a színkör valóban primitiv színpadán oly eredményt felmutatni, melyhez hasonlót azelőtt egyetlen színtársulat sem produkált. A budai közönség közönye megtört és a magyar szinügy a budai színkörben állandó otthonra talált. A színműírók örömmel bocsátják darabjaikat az igazgató rendelkezésére s joggal konstatálhatjuk, hogy számos premier figyelemre méltó erkölcsi és anyagi sikert ért el. A nemzeti és népszínház el van árasztva újdonságokkal; akárhány jeles iró évekig is kénytelen elvárni mig műve színre kerülhet. Hogy a szinmü- irodalomnak ily körülmények között mily előnyére szolgálna a budai szinügy önállósítása, azt bővebben fejtegetnünk fölösleges. A vigszinház amúgy is oly függő kérdések egyike, melyek megoldását egyhamar reménylenünk nem igen lehet s igy helyén valónak találnánk, ha gazdag irodalmunk érdekében a rendelkezésre álló eszközökkel mihamarább segítenénk. A színkör és a várszínház néhány korszerű és múlhatatlanul szükségesnek mutatkozó átalakítást igényelne, többek között: A színkör bejáratánál szélfogó csapó ajtó alkalmazása a léghuzam iránt fogékony közönség érdekében nélkülözhetlen, sőt a színpadot sem ártana a külső légáramlattól némileg megóvni, mert bizony a hűvösebb időszak beálltával nem egyszer szánakozva láthattuk estélyi ruhában játszó színésznők didergését. A színpad egyáltalán véve gyökeres javítást igényel, a mennyiben jelenlegi berendezése kezdetleges, a süllyesztők működése kritikán alul áll. A várszínháznak ismert hibája a színpadi öltözők helytelen elhelyezése, e bajon azonban egy toldalék épülettel könnyen lehetne segíteni. A legfőbb kérdés most már, hogy ily viszonyok között biztosítva volna-e az önálló budai szinház existentiája. Azt hisszük, hogy e kérdésre határozottan igennel felelhetünk. A tapasztalat bizonyítja, hogy a budai színkör előadásait a közönség örömmel látogatja s igy a nyári szezon anyagi sikerét féltenünk nem kell. A várszínházban jelen rendszer szerint fentartott előadások csak deficzitet eredményeznek, mert hiszen gj^akorta megesik, hogy egy-egy opera előadáson sokkal nagyobb a szereplő színészek száma mint a néző közönségé. A nemzeti szinház és operaház személyzete drága és Budán legkevésbbé sem fizeti ki magát; egyes operaelőadásokhoz szükségelt díszleteket társzekereken hordják föl a várba, mely körülmény az előadások költségeit tetemesen megdrágítja. Föltéve most már, hogy a kormány hajlandónak nyilatkoznék a budai színkörben és a várszínházban az előadások jogát egy és ugyanazon igazgatónak megadni és őt megfelelő subventióval támogatni (melyek összege mindenesetre jóval csekélyebb volna a jelenlegi rendszer mellett fentartott előadások költségeinél), lehetetlen kételkednünk az önálló budai színészet életképességéről. Krecsányi Ignácz, a budai színkör igazgatójának nagy érdemei vannak a budai rész magyarosítása körül; neki sikerült Temesvár és Pozsony nagyobbrészt német ajkú lakosai között a magyar színészetnek állandó otthont biztosítani. Eléggé rászolgált immár arra, hogy a budai színészet önállósítása esetén, melyért küzdeni kötelességünknek ismerjük, őt bíznák meg a budai színházak vezetésével és meg vagyunk győződve arról, hogy kezelése alatt e vállalkozást az irodalom és művészet rendkivül hasznára siker koronázná. — A kormány, mely a jelenlegi rendszer szerint, a budai szinügyre még a rendes subvention felül is ráfizet az önállósítás által nemcsak hogy a nemzeti színházat egy nagy tehertől mentené meg, hanem egyszersmind a szinmüirodalmunknak uj otthont teremtene és némileg megszüntetné amaz anomáliákat melyek mindannyiszor előállnak valahányszor színházaink a mulatni vágyó közönséget befogadni nem képesek. Ajánljuk mindezt Buda emelése érdekében alakult bizottság figyelmébe, magunk részéről megragadunk minden eszközt, hogy ezen eszmét Buda közönsége előtt népszerűvé tegyük és az állandó budai színészet ügyét megvalósíthassuk. Elvégre is haladnunk kell a korral és hiúságunk is némileg parancsolja, hogy Budát, mint a székes főváros jelentékeny részét szinügy tekintetében is a modern városok sorába iktassuk. Wladár Róbert. Buda ipara és iparosai. Olvastam a „Buda és Vidéke“ czimii hetilap 10. számában „Csak kitartás“ czim alatt megjelent közleményt, mely a budai iparról és iparosokról mond el egyet-mást. Engedje meg a tek. szerkesztő ur, hogy én is mint budai (O-Budai) iparos, a budai iparról és annak pártfogásáról becses lapjában a következőket közölhessem. Ami a budai ipart, iparosokat és annak pártfogását illeti, nagyon szépen emlékszik meg s teszi figyelmessé a „B. és Y.u a közönséget az ipar pártfogásáról. Ha tekintetbe vesszük a budai ipart s figyelemmel kisérjük a fogyasztó közönséget, úgy arra a meggyőződésre jövünk, hogy a budai — valamint az „Ó-Budai“ — közönség nem pártolja annyira, mely azt megérdemelné. Ezt ugyan sajnálattal kell konstatálnunk, de a dolog igy áll. A közönség nagyobb része a ruházati stb. iparczikkeket, mint például a lábbeli, ruha, kalap stb. ruházatot, azonban a hiszemben, hogy ezen felsorolt iparczikkek a budai oldalon, igényeihez képest nem találhatók fel. s igy a pesti oldalon szerzi be a budai közönség. Tulajdonképpen miért ? Én határozottan merem állítani, hogy a budai oldalon is vannak olyan kivitelű iparczikkek, melyek a fogyasztó közönség igényeihez képest minden tekintetben megfelelnek. Vannak a budai oldalon is olyan szakképzettségű iparosok — akik képesek is olyan elegáns munkát készíteni a közönség különböző osztályai számára, mely annak minden igényeit kielégíti. Nem hivatkozom csak p. o. a czipőiparra. De valamennyi iparágra kiterjed nézetem, amennyiben a többi iparczikkek hasonlóan oly pártfogásba részesülnek. A budai (és Ó-Budai) közönség nagyobb része, (még hozzá az intelligencziája a lábbeli ruházatot) abban a hiszemben hogy a pesti oldalon szebb kiállítású s jobb anyagból készült lábbelit vehet, vagy rendelhet, mint a budai oldalon — tehát ott veszi, vagy rendeli meg. Ez kérem igen t. olvasó-közönség nem egyébb mint szokás. Nem mondom — volt idő mikor annyira kifejlődve, mint az már ma van. Ma már kérem a budai oldalon is az ipar annyira fejlődött — minden tekintetben — és folyton fejlődik, csak pártolni kell; s ennek a budai közönség csak örvendhet, mert nincs utalva úgy mint ennek előtte, mikor még kénytelen volt a ruházati iparczikkeket a pesti oldalon beszerezni, melyre évről-évre szüksége volt. Ma már itt is feltalálható, még pedig engro választékban. Nagyon helyesen mondja a „B. és V.“, hogy a budai kisiparosoknak saját érdeküknél fogva megkell ragadni minden alkalmat az ipar megismertetése s fejlesztése érdekében. Mert hiába t. iparostárssim a mai társadalmi viszonyok között, nem úgy áll a dolog, mint ezelőtt, mikor az iparost a falu — vagy város végén is felkeresték. Különössen, mióta a felfedezések, találmányok, a gőzgépek és a géptechnika roppant tökéletesítése, s minden térre való kiterjedése az előbbi kézműipart, czélnélküli, tervnélküli, tömegesen termelő gyáriparrá változtatta át. Az igy keletkezett gyáripar, az ő gőzerőveli tömeges termelésével s olcsó termelvényével leszorította a kisiparok nagy részét a piaczról. Az igy keletkezett gyáriparral szembe a kisiparos üzlete a kellő ismeretség hiánya nélkül nem boldogulhat. Elhiheti egyéb iránt az igen t. olvasó, hogy nincs párja a kisiparos kézimunkájának! Az igen t. közönség meglehet arról győződve, hogy a kisiparosok mindenekelőtt arra törekszenek, hogy a fogyasztó közönséget, s megrendelőjüket, készítményeikkel minden tekintetben kielégítsék. Ezt az üzleteik jó hírneve s tekintélye, — valamint saját érdeke is megköveteli, mert mást ülönben, hová jutnának! ? Én magam is a III. kerületnek egy uj
