Buda és vidéke, 1894 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1894-02-25 / 8. szám

Budapest 1894. (4.)

Naphegy-utcza rendezése ily mostoha sorsban ré- j szesül.

Gyakorlatból merített tény, hogy minden egyes építkezés és renoválásnál a hatóságok mindig az ujj szabályozási vonalat tartják leginkább első sorban szem előtt.

Miért nem vétetik ez tekintetben ott, ahol legnagyobb szükség volna reá ? hogy a tatárok idejéből megmaradt még egyetlen és girbe-görbe és Európai fővároshoz, mely még hozzá mint magyar székváros is hivatva volna fényt és díszt árasztani éppen nem illő és vissza tetsző benyomást gyakorol. A rendezésnek sokkal nagyobb súly fektetik az Almásy Pál telken, mint Budapest fő- és székvárosának 1-ső kerületében s az udvartartás ugyszólva tőszomszédságában, vagy átellenében. Reményleni akarjuk, hogy ő felségének azon kifejezett óhajtása, mely szerint ezen vidék szebb jövőre érdemes, a fővárosi tanács is szem előtt fogja tartani és e kívánalomnak megfelelően intézkedni.

Duna-Bogdányról.

Mindenek előtt kijelentem, hogy infallibi- litást senkinek sem tulajdonítok, legkevésbbé pedig magamnak, jól tudván, hogy „errare humánum est.“ Készséggel elismerem hát, bogy tévedtem abban, mintha a Plebanus ur a körorvosi állás be nem töltéséért a h. jegyzőket okolná. Mert a mennyire az utóbbi sorainak mystikus homályából kivehető, főként a főszolgabíró urat, de talán az összes közigazgatási tisztviselőket (a bírótól a miniszterekig) hibásaknak tartja a közegészségügyi miseriák tekintetében. Abban ha az államot okolja, talán van is egy kis igazsága. Nekem is politikai meggyőződésem, hogy a kormány sem a közegészségügyben, sem az iskolák érdekében, sem a nemzetiségekkel szemben nem fejt ki kellő erélyt. — Azon állításomat azonban fentartom, hogy a munkás betegsegélyző egylet az oka a körorvosi állás be mm tölthetésének, mert a községei egy doktort tartani nem akar. Az okok, melyeket Plebánus ur erre nézve felhozott elégtelenek, mert ha külön egyleti orvos van, az is csak tehet oly vizszaéléseket, mint ő említ, — és a községi orvos is rászorítható volna az egylet irányában tartozó kötelességeinek pontos betöltésére. De meg minek fizessen e község lakossága két orvost, mikor egyet sem bir tisztességesen dijazni ?

A betegsegélyző egylet keletkezésének érdekes történetéért, — bár egy kissé rémséges,

— csak köszönetemet fejezem ki Plebánus urnák. Hogy annak alapításával nem tett semmi rosszat, azt készséggel elismerem; sőt tovább megyek : nem akarom mondani, hogy egyetlen, de mindenesetre legszebb és legmaradandóbb alkotása ez, 26 évi ittléte alatt.

Ami a betegsegélyző egylet czimét illeti,

— igaz hogy én egy levelet Írtam az egylet elnökéhez, melyben okát adom annak, hogy én, mint akinek állásánál fogva kötelessége minden jótékony czélu mozgalmat fártfogolni, — miért nem iratkozhatom be az egyletije ? — Azért t. i. mert a czime „Szent József“ egvlet, én pedig a védszentekben nem hiszek. — Őszintén kijelentem, hogy e levél írását megbántam. Nem azért mintha most is nem úgy gondolkoznám, de mert ezt malitiosusan vallásuk megsértésének magyarázták, ez pedig szándékomban nem volt. Engedje meg azonban Plebánus ur, hogy (módszerét követve) én is azt a kérdést intézem: vajon ha e községben a reformátusok tennének többségben és betegsegélyző egyletet alapítván, azt Kálvinnak, vagy más reformator- kak nevéről neveznék el: az abba belépő róm, zatholikusok nem tiltakoznának-e ezen elnevezés ellen ? — Legyen azonban nyugodt Plebánus ur, ha rajtam állna, én sem nagy emberekkel sem anarchistákról nem nevezném el. Tökéletesen elég czim lenne: „d.-bogdányi munkás- betegsegélyző egyesület.“ — Ekkor nem lenne felekezeti színezete és tehetségem szerint én is pártfogolnám. Hogy a fővárosban és más helyeken is vannak ily szentekről elnevezett társulatok : azt jól tudom ; sőt azt is megengedem, hogy azoknak prot. tagjai is vannak. Két dolog azonban bizonyos: egyik, hogy ezeket is katho- likusok alapították, — másik, hogy a fentebbi okoknál fogva ezekbe sem iratkoznám be. —

BUDA és VIDÉKÉ

[ Hogy pedig keltőnk közül melyik rokonszenvez jobban a siocziáldemokratákkal és anarchistákkal arra nézve csak azt hozom fel, hogy Plebánus ur magát kér. solialistának mondja, a socialis- mus és anarchismus pedig édes testvérek.

Hogy a felekezeti békét melyönk miként igyekszik fentartani, azt ezennel az olvasó közönség Ítélete alá bocsátom. Midőn 3 évvel ezelőtt e községbe jöttem, az első vizitet meg tettem Plebánus urnái is. Látogatásom vissza nem adta. Talán akkorra halasztja, mikor halálos beteg leszek s mint egyik elődömhöz, majd felán hozzám is eljön egykor meggyóntatni akarni és eretnek, bűnös telkemet megtéríteni ? — Azon kérésemre, hogy legyünk ió viszonyban, elutasitólag válaszolt, mondván: nem jó néven veszi a nép, ha a két pap jó barátságban él! Megvallom, hogy ezt nem hiszem. — Boldogult Mattyók Bencze főszólgabiró ur váratlan halálakor felszólítottam Plebánus urat a harangozásra ; ő ezt megtagadta, mert református volt az illető. Püspökünk látogatásakor szintén megtagadta a harangózást, bár ezt a környékben több kath. plebánus megtette anélkül, hogy püspökét is megkérdezte volna. — Káplánjaira és tanítóira pressiót gyakorol, hogy valamikép a ref. pappal ne barátkozzanak. Valószínű, hogy az ő felekezeti békét és türelmet hirdeti beszédeinek köszönhetem azt is, hogy harmad éve az utcza-ajtómat lopták el, a múlt évben a templomkeritést döntöték ki, most utóbb pedig templomunknak ablakait verték be. (Ebből is kitűnik, hogy melyünk a nagyobb tisztelője Ravacholnak és Vailantnak?) íme ilyen szépen ápolgatja Plebánus ur a felekezeti békét.

A regále jövedelem felosztásának ügyét bízom az illetékes fórumokra, melyek e tekintetben dönteni hivatvák.

Az elöljárók, jegyző és biró urak ellen emelt vádakra feleljenek meg ők magok. Abban azonkan még helyre kell igazítani tévedését a Plebánus urnák, mintha a ref. egyház lelkészi földje csak másfél oktáva volna, mert a legelői illetményen kívül, (mely teljesen akkora mint a Plébános űré) még fél telekek földje is van, nemcsak a másfél oktára s ezek után több mint 30 frt állami egyenes adót fizet. A IV-ed osztályú általános jövedelmi adót pedig én a 160 léleknek lelkésze, többet fizetek, mint a 2800 lélek Plebánusa.

Ezek az okai annak, hogy mig én a vi- rilisek közé bejntottam, Plebánus ur onnan kimaradt. Hogy pedig itt semmi injuria nem forog fönn, azt a mai napon a jegyzőválasztás alkalmával hivatalosan is konstatálta a főszol- gabiró ur, miután az ügyet megvizsgálta.

Szappanos Károly,

ref. lelkész.

Torbágy.

Vidékünk szebb községei közé sorozható méltán a kies fekvésű Torbágy.

Nevezetes e község már ős idők óta jeles borai, kitűnő búzája, és különösen lakosai va- gyonosságáról. Nem is csoda ám! Szorgalmasabb, takarékosabb és józanabb lakosokkal alig dicsekedhetik még a pilisi alsó-járásnak valamely más községe. Eltekintve attól, hogy e község közvetlen közelében fekszik, nemcsak a vidéki intelligentia, hanem a fővárosból is vasárnaponként százanként itt üdülést és szórakozást kereső zarándokok kedvencz mulatóhelye — a történelmi nevezetességű, gyönyörű sétányokkal — és elragadó kilátással biró „Iharos“, — nevezetes e község még arról is, hogy daczára minden filoxera- és más elemi csapásoknak, már évek óta nincsen egy félkrajczárnyi semmiféle adóhátraléka.

Az elmondottak után a szives olvasó e tényt talán nem leend hajlandó kellően méltányolni. Igaz ! csak hazafiui kötelességet teljesítünk akkor, amidőn abból, amit a haza nekünk nyújt, ismét a hazának adózunk kellő mértékben, a maga idejében. Tudva levő dolog azonban az, hogy éppen az adó az, melyet szegény-gazdag egyaránt nem szívesen fizet.

Nógatásra vár itt mindenki és különösén a köznép, a falusi adózó.

A törvény nálunk az adó beszedését, helyesebben behajtását a községi elöljáróságra bízta. Mennyi baj, mennyi vesződség háramlik

Február 25.

ebből az elöljáróságra! — Erély, tekintély sőt karhatalom hiába küzd a makacs, fizetni nem akaró egyén ellen, csakis a kellő tapintatos eljárás képes a legtöbb esetben az ellenszegülésnek elejét venni vagy azt meggátolni.

A kellő tapintat az elöljáróság részéről volt a falu vagyonasága mellett a tényező, mely Torbágyon e kedvező állapotot megteremtette. Méltó elismerés illeti e miatt a község volt és jelenlegi elöljáróit.

Rajz Florist, a jelenlegi budakeszi jegyzőt, a majdnem mindvégig veD müküdő értelmes és buzgó községi bíróval, Óhmüller Mártonnal, mint a rendezett állapotok megalapítóit és Jülek Henrik jegyzőt Reiszner János bíróval, a rendezett állapotok mostani föntartóit és fejlesztőit, illeti meg a méltó dicséret.

Ném csekély osztályrésze jutott azonban a község belügyeinek rendezésében, különösen ästhetikai fejlesztésében a község derék orvosának Stehr Lajos urnák, kinek a községben kivívott érdemeit leginkább méltatja azon tény, hogy őtet, a már nyugalomba vonultat, a község bizalma ismét vissza helyezte az önkényt otthagyott községi orvosi állomásba, bár kora és gyakori gyöngélkedése fáradságos hivatalát csak terhesebbé teszik. Földi pályája alkonyán önelégült nyugalommal mondhatja magáról Stehr orvos ur is a fenti tényezőkkel egyetemben, hogy kötelességüknek élve ember- és polgártársaik elismerését kiérdemelték.

Azonban bár mily megelégültséggel vehetnénk búcsút Torbágytól nemcsak hírlapírói, hanem hazafiui kötelességünknek is ismerjük rámutatni azon szomorú tényre, hogy Torbágyon a művelődés és a magyarosodás dolgában még ott állunk, mintha e jó svábjaink még csak tegnap vándoroltak volna be — a Schwarz- waldból.

Budapest, a haza fővárosa, de különösen ős Budavára egy kis germániával, mint valami bástyával van körülvéve !

Elborul minden igazi hazafi kedélye, ha Buda környékét bejárja; magyar szót talán inkább halhatna Bécsben, mint a magyar főváros tőszomszédságában.

Tóth József, a megye jeles tanfelügyelője kezdeményezésére az állam is, a megye is hozott és hoz áldozatokat, hogy e germán sáncz lerom- boltassék, s valóban van is látszatja a környék egyik-másik községében a magyarosodásnak, csak Torbágy, mely az elsők között kapott az államtól óvodát, Torbágy, amely község már természetes gazdagsága miatt hálásabb lehetne a magyar haza iránt, Torbágy, mely a magyar Bia és még magyarabb Páty községek közé mintegy be van ékelve, Torbágy német még mindég, nyoma sincsen Torbágyon a magyarosodásnak.

Szégyenletes, gyászos állapot ez, melyet megtűrni tovább már nem lehet, nem szabad!

Torbágy megmagyarositása nem ütközik nagy akadályokba. — A népben meg van a hajlam és az akarat, bizonyítja ezt, hogy az egyes családok már az ötvenes és hatvanas években gyermekeiket odaadták a „magyar szót megtanulni“ amint mondják.

Csak alkalmat kell nyújtani a torbágyiak- nak, hogy azt a magyar szót könyebben elsajátíthassák és a község derék lakosai bizonyára befogják igazolni, hogy ők is ép oly jó hazafiak, mint akár melyik más szomszédos községbeliek.

Szorítsa rá a hatóság a torbágyi iskolaszéket, hogy ez törvényes kötelességének eleget tegyen, az iskolákra a kellő felügyeletet gyakorolja, a tanítókat hathatós támogatásban részesítse és meg van teremtve az alkalom, mely Torbágyot megmagyarosithatja és a közművelődést is előmozdíthatja.

Mert hogy a torbágyi állapotok e téren oly kedvezőtlenek, annak csakis az iskolaszék és annak elnöke az oka, ezek nem teljesítették hazafiui kötelességüket, ezek érdemlik meg a megrovást. Voltak ugyan néhányan, a kik áthatva állásuk fontosságától, kívántak volna erélyesebb és fegyelmezettebb felügyeletet, de minden törekvésük hajó törést szenvedett az elnök és egy-két embere merev ellen á lásán. Követeltek azok az elegott és munkaképtelen tanitó nyugdíjaztatását, a segéd elhocsájtását és a tanítói állásoknak más fiatalabb és alkalmasabb