Buda és vidéke, 1894 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1894-02-25 / 8. szám
Budapest, 1894. 111. évfolyam 8. sz. Vasárnap, február 25. BUDA ÉS VIDÉKE KOZIGAZGATÄSI, K«Z«.VZ»ASÍfíl ÉS TÍKSAftALMI HETILAP Az I. kerületi polgári kör és a II. kér. polgári kör, valamint a krisztinavárosi vöröskereszt fiók-egylet hivatalos közlönye. KIÄDÖ-HIYÄTÄÜ, hol előfizetni lehet és hirdetések felvétetnek; I. kér., Krisztina-ntcza 14. szám. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak : Egész évre 12 korona, fél Svre 6 korona, évnegyedre 3 korona. Egyes szám ára 24 fillér. 1. kei'., Pálya-utcza 2. szám. 31. ajtó, kéziratokat és közleményeket ide kérjük küldeni. A Kelenföld és Lágymányos. I A múlt év április havában Jenő főherczeg kilovagolt Kelenföldre és ott megpihent. Társalgás közben kijelentette a rossz utak felett bosszankodva: nem hittem volna, mondá a főherczeg, hogy a főváros területén ilyen állapotok létezhessenek. A „Buda és Vidéke“ e lovaglás után a kelenföldi állapotok felett kimerítő czikket hozott, melyben felsorolta czikkiró sötét színekkel festve ennek a szép vidéknek elhanyagolt és keserves állapotát. E czikk körülbelül igy hangzott: A kelenföldi utak állapota valóban elszomorító. Ott van a Budapest—Kelenföld személy- és pályaudvar, a dun aj óbb- parti vasutak góczpontja, daczára, hogy ez 12 év óta áll fenn, még mindig nincs rendes összekötő ntja a közvetlen közeié- ; ben levő fehérvári úttal. így a fővárostól valóságosan Isten háta megett esik. Minden falu, melynek területén vasúti állomás létezik, ez utóbbival rendes kocsiút által össze van kötve. íme Budapest fő és székvárosában lehetséges volt, hogy egy ilyen vasúti csomópont, mint Kelenföld állomás 12 éven keresztül egy rendes országutat nélkülözőn, mely kü- lömben a vidék lakóira nézve nagyfon- tosságu volna. Annak daczára, hogy az állomás, A „BUDA és VIDÉKE“ TÁRCZAJA. Báli éjszaka.*) A tágas hálószobában csöndes félhomály honol, a függő lámpa piros ernyőjével bizonytalan'fényt áraszt; az ágy barnavörös kárpitja mögött egy bánatos nő ül, szemeiben könyek peregnek alá átvirrasztott éjszakák alatt meg- sápadt arczára. Az ágyban egy sápadt, téveteg, lázas tekintetű ifjú haldoklik. A beteg lábánál ül az ápolónő, figyelmesen lesve minden mozdulutát. Különösen lélegzetvételét, — az orvos leginkább arra tette figyelemessé őt, — mert ha . . . akkor vége, meg kell halnia. > A bű ápolónő meg sem merte súgni a szomorú szivü anyának, mit mondott az orvos, — úgyis eleget sejtet véle anyai szeretete. A beteg fölül agyában s nehezen, fájdal- nalmasan köhög. Ab miként hörög a most horpadt, de nemrég még büszkén, deli férfias kebel; ajkai, azok a finom metszetű, csókra ingerlő ajkak mily elcsúfítottak, mily — utálatosak.1 Széjjel tekint, — akár menekülni' akarna, mintha csak érezné hogy eljött az —• ideje. S mit szólt az orvos, hogy annyira hörög azaz egészséges tüdő ? hisz családunkban egy *) Mutatvány Ács Endre »Egyetemes Könyvesház* czirnü vállalatából. mint említettük, ;i fehérvári ut, a Gellérthegyi nyári lakok, továbbá Albertfalva közvetlen szomszédságában van és e vidék lakói, kereskedői, iparosai úgy a személy, mint a teherforgalmat illetőleg, ez állomásra utalva volnának, csak igen ritkán vehetik azt igénybe, mivel a létező mezei ut a legcsekélyeb előzés esetében, nemcsak a kocsi, de a gyalogforgalomra nézve is merőben alkalmatlan. így tehát az áruknak fel- és leadásával a meszefekvő déli vasút, illetőleg a Duna balpartján levő nyugati, vagy a dunaparti állomás pályaudvaraira vannak utalva és különösen ez utóbbi esetben, a fuvarkocsiknak azt a nagy utat a Margithidon keresztül kell megtenniük, miáltal a fuvarozási költség jóval drágábbá válik. Az Erzsóbet-sósfürdő 5 percznyi távolságra a vasúti állomástól minden rendes összekötetést nélkülöz az állomással és pusztán egy mélyen fekvő árok, mely a hegyi vizek lefolyására szolgál, az egyetlen idevezető ut — ha ez ugyan annak nevezhető. A fehérvári ós promontori utak lakosai, kereskedői és iparosai, a Gellérthegyi nyári lakok tulajdonosai, továbbá Albertfalva lakosai ezelőtt körülbelül másfél évvel a fő ós székváros tanácsához fordultak, ez útnak sürgős kiépítését kérelmezve. Néhai Baross Gábor kereskedelmi miniszter ez útnak fontos voltát felismerve, annak kiépitését ugyancsak hasonlóképen sürgette a nevezett fórumnál. A fő és székváros tanácsa e kérelemnek tényleg helyt adott és az ut építését elhatározta. Azóta már több mint egy év elmúlt és a városatyák határozata idáig csak határozat maradt, ügy látszik, hogy az illető aktát valahol a por lepi ; az említett útépítkezésnek még előjelei sem mutatkoznak ez ideig. A főherczeg rosszalása talán előbbre \ viszi ügyünket s mire újra Kelenföldre I jön: nyilatkozata meg fogja teremni { gyümölcsét s az utat sürgősen létesítik. Még egy év sem telt el és az állapotok örvendetesen megváltoztak. Egyik kelenföldi tudósítónk örvendetes eseményeket közöl velünk a Kelenföld és Lágymányos megindult fejlődéséről. Magánosok ós hatóság részéről a közfigyelem érre fordult ós minden igyekezet oda irányul, hogy e fejlődést fo- , kozzák, a mit e szép vidék, mely villatelepülésekre teljes mértékben hivatott, meg is érdemel. A Lágymányos jövője biztosítva van. Olyan egyének vásároltak itt telkeket és vásárolnak folytonosan, kiknek nem csak befolyásuk, de érzékük is van egy vidék emelkedésének előmozdítására. A természet pazar bőkezűséggel halmozta el ezt a területet, olyan előnyöksem halt; meg a könyörtelen betegségben . , . kérdi az anya szivbalsejtelmével, halk hangon. „Semmit, az nem határoz „monda némi el nem rejhető zavarával szavainak valótlanságát sejtetve az anyával, „csak gondosan kell a fenyőillatott befecskendeni — s minden jó lesz. Pedig ab, dehogy nem szólt. Igen minden jó lesz, nagyon jó ott a szűk, néma lakásban. „Ha nem enyhül a hörgés, akkor el kell pusztulnia, — még ma“ mondá nyomatékkai az orvos, „hisz már lyukas a tüdeje.“ De ezt nem meri megmondani, ezt nem szabad tudni az anyának, nem, nem, a világért sem, hisz gondolatának úgy sem ura már. Párosával baldoklauak, karnaval a farsang bolondos hérczege —- és ő. Ma temetik a fényes halottat. Áthallszik a Casino termeiben tomboló, farsangtemető társaság vigalmi zaja. A czigányok, kik legjobban nélkülözik a finom gavallér hiányát, egy keringőt húznak, áthallatszik zenéje. Ifjú szerelmesek kedélyha gulatára leginkább a keringő dallama hat. A zene hangja fölkölti a beteget álmatag együgyüségéből. Szemei, azok a beesett, fénytelen, kiaszott szemek ijesztő düht és akaraterőt árulva el forognak üregeikben. „Ab, most ő mulat, — nem tudom kivel, és én — én haldoklóm.“ Mondá kis szünet múlva a keserű lemondás hangján. „Mi van ma?“ kérdi majd szeiiden. „Ma ?“ „Kedd,“ egésziti ki a zavarában válaszolni nem tudó anyát az ápolónő. „Kedd, Kedd, ismétlé a beteg gondolatokba mélyedve. „Farsang utolsó napja ?“ S tenyerébe rejti forró fejét. Hova gondol ? Tán gyorsan visszaszalad még képzelete az elmúlt farsangokra, nehogy késő legyen; Kis szünet múlva bus magyar nótát húztak a czigányok. A beteg csontos kezei megsemmisülten hullnak a paplanra s szemeiből fájdalom facsarta könyek folynak kuszáit bajuszába. Az anya átöleli fiát, s az anyai szeretet forró csókját tapasztja beesett arczára. A czigányok tovább húzzák a szivetkinzó nótát, melynek önkívületében a beteg felhörög: „Eh ! el keli mennem,. — engedjetek! ... Ma temetik a farsangot, ma még tánczolnom kell vele ! Ha nem akar, majd erőltetem, kényszerítem Elizt! Nem, nem könyörögni fogok, könyörögni hogy mulasson, hogy tomboljon velem, — utoljára . . . Úgysem fogok sokáig élni . . . Meg, — meg kell halnom, ugye meg kell halnom ! igen . . . Majd azután, — elsőbb el kell mennem a farsang temetésére . . . különben nem tudok — meghalni, nem. Mamám! adja ide a frakomat, azt, azt, nem, nemazt, — eb, — azt a félig — az egész — a téli frakomat, — jaj, — megöltök ! A láz, a magasfoku forróság magánkivü-