Buda és vidéke, 1894 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1894-12-02 / 48. szám
Budapest 1894. 75.) Tudunk továbbá esetet, midőn egy orvos betegét a miért ez egy fájdalmas daganat megvizs- gáltatásáért rögtön 10 forintot nem fizethetett, egy gúnyos levélben oda utasította, hogy a kórházban ingyen gyógykezelésben fog részesülni, 0 maga pedig noha a beteg közelében lakott, magát többé nem mutatta. A mi orvosaink dicséretes kivételek a midőn az orvosok magasztos hivatásokat a felebaráti szeretet legnemesebb értelmében teljesitik. Ezek közt ezúttal Dr. Ludvik Endrét említjük fel ki Budán évek hosszú során áldá- soz tevékenységével sok ezer szegény sorsú beteget gyógykezelt a nélkül, hogy tőlük az „Isten áldja meg“ szerény de szívből fakadt hálálkodáson kívül egyebet kapott volna. A nemeslelkü orvos mellét rendjelek nem diszitik, es neve után a legmagasb kitüntetés czimei nem fordulnak elő, de a ki valamikor Dr. Ludvik orvosi segítségét igénybe vette legyen az gazdag, szégyenlős szegény vagy alamizsnán élődő nyomorék, az soha sem fogja ama szívhez szólló nyájas bánásmódot elfelejteni, melyben a tudós orvos betegeit egyaránt részesíti. Ha a szűkölködő hivatalnokon vagy, iparoson, kit a balsors egy fájdalmas sebbel járó betegséggel sújtott, a műtétet biztos és soha sem hibázó kézzel befejezte, avval búcsúzik el a betegtől, s ennek hálálkodó családjától, hogy néhány nap múlva a seb gondozása végett ismét megfogja látogatni. A hosszas betegség a családfő csekély keresményét felemésztette, de ennek daczára a család utolsó filléreit is feláldozná, hogy az orvos fáradozásait némileg megjutalmazhassa. Ámde Dr. Ludvik a helyzetet felismerve szegény vagy szűkén élődő embertől soha sem fogad el pénzt. „Majd rendbe jövünk, ha jobb idők lesznek“ mondja a tudós orvos, ha az utczán fellábadt betegét szívből eredő örömmel viszont látja: Mint a János kórház igazgató főorvosa Dr. Ludvik hivatását odaadó szorgalommal teljesíti, kevesen vannak kik az orvos munkájában úgy gyönyörködnének mint 0. Buda lakosai büszkék lehetnek a nemeslelkü tudósra, kinek még számos sok évet kívánunk, hogy azokat a szenvedő emberiség javára töltse el. Felhívás előfizetésre. Kívánatra bárkinek 4 mutatványszám küldünk, de az 5-ik számnak elfogadásával előfizetőnek tekintjük. A „Buda és Vidéke“ előfizetési árai: Egész évre . . . .12 korona. Félévre .....................6 „ Negyedévre ... 3 „ Uj előfizetőinknek megküldjük azokat a számokat, melyekben elkezdett regényünk folyik. Kérjük vidéki hátrálékos előfizetőinket az előfizetések beküldésére nehogy a költséges postai megbízással legyünk terhökre. A kik felszólításunkra az összegeket be nem küldik, azok postai megbízást kapnak. Ismételjük ezt a kérelmet mert az év végéhez közeledik és vannak a kik két évvel is tartoznak. Ezúton értesítjük a községeket, hogy a „Buda és Vidéke“ előfizetési dijat költségvetésűkbe felvehetik és abban egyik hirdetéseiket is közölhetik. Karácsony és Uj év alkalmából ajánluk lapunkat a hirdetésekre. Hirdetéseket árszabályaink szerint jutányosán közlünk . . . Birtokváltozások Budapest székes-főváros duna-jobbparti részén az utóbbi hét folyama alatt. — Közli: Fodor Kálmán. — 1. A budai 2966. és 5453. számú tjkvben 5670. és 5669. hrszámok alatt felvett, a Ferencz-halmon fekvő 750 és 550 □-öl területű szöllők Kludák Antalról 1235 frt vételárban Gosztonyí Mórnéra. 2. Az ó-budai 2069. számú betétben (4937— 4940.) hrszám alatt felvett, a Beltelekben fekvő 736 Q-öl területű legelő Strohberger György és nejéről 130 frt vételárban Ney Edére. BUDA és VIDÉKE 3. A budai 303., 7033., 7373., 8860. és 9189. } számú tjkönyvekben (722., 723.), 724/a, 724/b, 721/a/l., 721/a/í.. 7319/a/40/2„ 7319/a/40 1/1., (7711—7713,43/1.) és (7711—7713/44/1.) hrszámok alatt felvett ingatlanok dr. Fajth Péterné szül. Serédy Izabelláról öröklés jogczimén dr. Balassa Béláné szül. Vaskovits Erzsébetre, kiskorú Vaskovits Aurelre, kiskorú Vaskovits Ilonára, Viktorra és Gizellára. 4. A budai 5009. számú tjkvben 6819. hrszám alatt felvett, a Kutvölgyben fekvő 800 □-öl területű HTzöllő Miszty Ferencz és nejéről 640 frt vételárban Meister Róbert és nejére. 5. Az ó-budai 1657. sz. betétben 3900., 4632., 6459. hrszámok alatt felvett szántók 4/5-öd részei Kunszt Józsefről öröklés utján Kunszt Ferenczre, Istvánra, Józsefre, Juliannára, Jakabra és Rozinára. 6. A budai 397. számú tjkvben 951. hrszám a. felvett a Krisztinaváros, Márvány-utcza 20. szám a. úgy nevezett Márványmenyasszony Weiszl Antal és nejéről 18,000 forint vételárban Wagner Wilmos és nejére. 7. A budai 1261. számú tjkvben 6727. hrszám alatt felvett, a Kutvölgyben fekvő 1 hold 1400 □-öl területű szöllö özv. Davidovics Pálnéról 7575 forint vételárban Bállá Sámuelre. 8. A budai 8409. számú tjkvben (3966., 3967.) hrszám alatt felvett, az Újlakban Repkény-utcza 6. szám alatt fekvő ház Finta Róza és Terézröl 5800 frt vételárban Kiss Józsefre. 9. A budai 2837. számú tjkvben 5259. hrszám alatt felvett, a József-hegyen fekvő 1 hold 250 □-öl területű szöllö Prohászka Edénéről 2500 frt vételárban Lévai Reginára. 10. A budai 7412. számú tjkvben 7187/5. hrszám alatt felvett, a Svábhegyen fekvő 837 □-öl területű szöllö Metle András és nejéről 1674 trt vételárban Schlesinger Adolf és nejére. 11. A budai 1782.1 számú tjkvben (3021., 3022.) hrszám alatt felvett, a Il-ik kerületben Donáti-utcza 44. szám alatt fekvő ház Wlasek Edénéről Reinl József és nejére 13,000 frt vételárban. 12 A budai 6864. számú tjkvben 10,068. hrsz. alatt felvett, az I-ső kerület Dobogó-dűlőben fekvő 1450 □-öl területű szöllö Niedermayer-testvérekröl 1740 frt vételárban özv. Saxlehner Andrásnéra. 13. A budai 5296. számú tjkvben (689., 690.) hrszám alatt felvett a Krisztinavárosban fekvő ház kiskorú Pfeffer Ödön, Ferencz és Ignáczról 21,000 frt vételárban dr. Kiasz Pál és nejére. 14. A budai 757. szám tjkvben 1494. hrszám alatt felvett, Attila-utcza 19. sz. a. fekvő ház Moravetz Annáról 30,000 frt vételárban Mauks János és nejére. Különfélék. — Az „Ország-Világ“ 48-ik száma kellemes meglepetést okozott olvasóinak. A Varadi Antal által kitünően szerkesztett tekintélyes lap dr. babarczi Schwartzer Ottó arcz- képét hozza. A kiváló tudós és emberbarát életleirását és munkásságának méltatását Dr. Fáik Zsigmond irta meg. Á Schwartzer-féle elme- és ideggyógyintézetnek — az egész Európában egyik legjobban berendezett intézet egyes részleteit képekben mutatja be. Az életrajzot jövő számunkban közöljük. * Az evang. luth. egyház buda temploma, lelkészlaka és iskolája, mely a várban közvetlenül a bécsi-kapu mellett épül, befejezéséhez közeledik. A rendelkezésre állott területet az építész igen előnyösen használta ki, a meanyiben a templom az iskolaépületek közé van ékelve, és csak az a része nyúlik ki az ntczára a bécsi-kapu felé, a melyen a csinos torony áll. A tantermek elég tágasak és világosok, és a tanuló gyermekvilág bizonyára szívesebben fog azokban időzni, mint a mostani régi, alacsony szobákban. Az iskolaépület megszabja az utczaszabályozás vonalait is. A For- tuna-utcza sokat vészit szélességéből; az uj szabályozási vonal meglehetős szűk utczává degradálja, és az utczatest teljes átépítése válik szükségessé. A bécsikaputér is vesztett nehány métert hosszából, csak a Verbőczy-utcza megmarad eddigi széleségében. * A budapesti (budai) tornaegylet deczember bó 7-én esti fél 7 órakor tartandó dísztó rnázásr a a választmány a következő műsort állapította meg: 1. Be- és felvonulás egyleti zászló alatt. 2. Közös gyakorlatok fabottal; vezérli Bély Mihály egyleti művezető. 3. Csapattornázás: I. csapat magas nyújtón; előtornász Wein Dezső. II. csapat magas korláton; előtornász itj. Újhelyi Sándor. III. csapat bakon ; előtornász Czike Imre. IV. csapat ugrózsámolyokon; előtornász Papp Vilmos és az V. csapat a lebegő gerendán; előtornász Bély Mihály. 4. Minta csapattornázás Deczember 2. a magas nyújtón magas korláttal. 5. Kezdő, haladó és képzett tornászok gyakorlatai a lovon. 6. Versenytornázás a lovon. 7. Versenybirkozás. 8. Versenybirkozás. 8. Gúla. 9. Dijak kiosztása és 10. Elvonulás. A disztornázás alatt katonazene fog játszani. A versenyek elbírálására Kollár Lajos elnöklete alatt versenybíróság küldetett ki. A birkózásra nézve a választmány külön verseny szabályokat állapított meg. Ä résztvevő tornászok vörösingben kék övvel és sötét szinü nadrágban jelennek meg. A mint a fentiekből látható, a műsor igen változatos és a disztornázás iránti rendkívüli érdeklődés abból is kitűnik, hogy már eddig is az összes belépti jegyek elfogytak. A disztornázás [utáni társas vacsorára is nagyban készülnek ; lesz czigány- zene és az egyleti „Dalos csapat“ is előad nehány dalt. A vacsorára való előjegyzések decz. hó 5-én záratnak le; addig nem csak egyleti tagok, de férfivendégek is jelentkezhetnek a tornaórák alatt. »A magyar nemzet törtenete< Lampel Róbert (Wodianer F. és Fiai) cs. és kir. udvari könyvkeres, kedő czég arra tökélte el magát, hogy hazánk történetéről egy fényes diszmüvet bocsát közre. S z a 1 a y Józsefnek, a korán elhalt történetirónak négy kötetes »Magyar nemzet története«, melyet a tud. Akadémia méltán koszoruzott meg a Szilágyi István-féle nagy díjjal, annak idején oly lelkes fogadtatására talált, hogy pár év alatt az egész kiadás elfogyott. E könyvet uj, javitott és bővített kiadásban megint hozzáférhetővé tenni a nagy közönségnek : ez a Wodianer-czég czélja. A szerkesztés munkáját fiatal történetírónkra Dr. B a r ó t i Lajosra bízta a czég, s ugyancsak ö ügyel fel a könyv illusztratív díszére is, mely gazdagság dolgában még a hasonló külföldi munkákat is messze felül fogja múlni. Közel hatszáz ábrázolat fogja a szöveget magyarázni: történelmünk nevezetes szereplőinek egykori metszetekről készült hű arczképei, az eseményeket feltüntető egykori rajzok, hazai művészeink történeti festményeink részben színes reprodukcziói, az események színhelyeinek képe, pecsétek, pénzek, műemlékek rajzai stb., melyeket a szerkesztő nagy buzgalommal szedett össze a magyar és a külföldi levéltárakból, múzeumokból stb. Mindez illusztrácziók a technika legújabb vívmányai felhasználásával fognak készülni, úgy hogy művészi becsük is lesz. Szalay történetének ez új kiadása ilyformán számot tarthat arra, hogy meglegyen minden iskolai és népkönyvtárban. Hogy ez lehetővé tétessék, a czég olcsó füzetekben bocsátja közzé a munkát: egy-egy füzet ára 30 kr. lesz; előfizetés utján bérmentes küldéssel: 1,4 évre (6 füzet) 1-80 kr., y2 évre (12 füzet) 3‘60 kr., egész (24 füzet) 7.20 kr., egy füzet ára 30 kr. A kiadóhivatal bárkinek, a ki egy levelezőlapon hozzája fordul, ingyen és bérmentve küldi meg a díszesen kiállított és gazdagon illusztrált prospektust. Minden 7 előfizetőt vagy megrendelőt gyűjtőnek 1 tiszteletpéldánynyal szolgál a kiadóhivatal. A megrendelések Lampel Róbert (Wodianer F. és Fiai) cs. és kir. udv. könyv- kereskedésébe (Budapest, Andrássy-út 21.) czim- zendök. — A Pesti Hazai Első Takarékpénztár-egyesület f. hó 25-én a vármegyeház dísztermében rendkívüli közgyűlést tartott. Dániel Ernő igazgatósági elnök megnyitván a gyűlést, konstatálja, hogy 71 részvényes jelent meg 495 szavazat képviseletében. A napirend első pontja volt az igazgatóság előterjesztése a részvénytőke fölemelése iránt. Végh Arthur jegyző olvasta fel az előterjesztést, amely a következő indítványokat foglalta magában : 1. Az alaptőke ezer darab uj részvény kibocsátása által négy millió forintról öt millió forintra felemeltessék. 2. Az ezer darab nj részvényből nyolcz- száz darabra az egyesület részvényeseinek elővételi jog adassák olyképen, hogy minden öt régi részvényre négyezerötszáz forintra befizetés mellett egy uj részvény, illetve a négyezerötszáz forint megfelelő hányadának befizetése mellett egy régi részvényre két darab tized nj részvény és a még forgalmon levő x/2 mostani .részvényről szóló ideiglenes jogosultsági jegyre egy darab tized uj részvény essék. A tized uj részvényekről szóló jogosultsági jegyek az 1896. év végéig egyesitendők és amenyiben az egyesítés a kitűzött határnapig meg nem történnék, 1897. január hó 1-én az addig egyesítés végett be nem mutatott jogosultsági jegyek érvénytelenekké válnak és birtokosaik javára az az összeg, amely az ideiglenes jegyek számának megfelelőleg kiállított egész részvények tőzsdei- leg igazolt értékesítése alapján befolyt összeg bírói letétbe helyeztetik. 3. Az elővét li jog gyakorlására és a befizetés teljesítésére 1894. deczember 15-étől 1895. április 30-ig terjedő időtartam tűzessék ki, úgy azonban, hogy az 1895. fanuár 1-én