Buda és vidéke, 1894 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1894-11-04 / 44. szám
Budapest 1304. (3.) November 4 esetben ne csodálkozzunk azon, ha az illető gyermek testmozdulatai gyámoltalanak, fellépésük bátortalan és nehézkes. Tudjuk hogy a serdülő korban a gyors fejlődés a testet minden mozdulatában ügyetlenné úgyszólván szegletessé teszi; s ha tehát ilyenkor a test a szükséges képzést nélkülözi, később vagy éppen nem, vagy csak nagy fáradsággal pótolható ez. De ne hagyjuk figyelmen kiviil azon körülményt sem, hogy a gyermekkor azon idő, melyben a lélek legfogékonyabb a tanulásra s ez áll úgy a nevelésre, mint a tánczoktatásra is. Téves tehát a szülők és nevelők azon eljárása, hogy gyermekeiknek testképzését — a tánczoktatást — csak felnőtt korukban kezdik meg, a midőn egyetlen évad alatt nem hozható helyre mindaz, a mi a gyermekkorban elmulasztatott! A módszeres tánczoktatás czélja: a különféle előgyakorlatok által az egész testet mozgásba hozva, a szervek hasznos tevékenységét fokozni, a test erejét, főleg ügyességét fejleszteni úgy, hogy annak csinos magatartását minden körülmények között biztosítva legyen; — czélja egyúttal oda hatni, hogy a tanítványnak minden mozdulatában, taglejtésében a helyes testképzés vonásai jelentkezzenek, mint melyek a jó nevelésnek ismertető jelei. — Főleg az utóbbi czél elérendő, oda törekedjünk, hogy a gyermekeknél a tulajdonképeni tánczoktatást, czélirányos tanitás előzze meg, mert egyedül ez képezi az eszthetikai testképzés alapját, melyre aztán a felnőtt korban biztosan építhetünk. A fentebbiekből önként következik, hogy a gyermekek már a betöltött 10-ik életévtől, ezen említett fokozatos tánczoktatásban részesüljenek és minden tánczidény alkalmával havonta legalább 2—3-szor járjanak azt gyakorolni, hogy testük a fizikai növekedéssel párhuzamosan esztketikai szempontból is képezhessék, — különös tekintettel a fesztelenséggel párosult szép testtartásra. — Csak ezek után veendők fel a tánczok az oktatás keretébe, itt is első sorban a mértékletes testmozgást tartva szem előtt! A tornázás hasznos voltát nem vonom kétségbe a maga helyén, de bebizonyított tény, hogy az inkább az izomerőt fejleszti, mig eszthetikai szempontból nem eléggé képezi ki a testet. A társadalomnak pedig megvannak a maga követelményei, melyek bizonyos illemszabályok megtartását, ildomos testtartást, helyes mozgást elkerülhetlenné tesznek; ezeket pedig a^ tornatermekben már említett különleges czél- juk miatt sem taníthatják. Ezért szükségesnek tartom, hogy a módszeres tánczoktatás, mint az általános nevelésnek egyik lényeges tényezője, ne csak a nevelőintézetekben legyen honos, hanem a középiskolákban is — a nemek elkülönítésével — a tornatanitás mintájára mint kötelező tantárgy szerepeljen. Ilyen utón aztán elérhetjük azt, hogy ifjúságunk a későbbi években tökéletesen fog tán- czolni és minden társadalmi körülmények közt fel fogja találni. Ha a mai tánczoló ifjúságot nézzük, legnagyobb részén megbotránkozunk a minden eszthetikai követelménynyel ellenkező, egészséget rontó ugráláson és fülsértő tombo- láson, melylyel fiatal tánczosaink egymást felülmúlni igyekeznek. Igen szomorú jelenség ez, mi annyival inkább, hogy a táncz igazi kedvelőit aggodalommal töltse el, mert ragály gyanánt terjed társadalmunkban Hol marad ily esetben a táncznak erkölcsnemesitő és testfejlesztő hatása ? E bajon szerény véleményem szerint a fentebb említett „módszeres tánczoktatás“-nak, mint az eszthetikai testképzés egyedüli eszközének, már a gyermekkorban való alkalmazása által segíthetünk. Redlich Márkusa, táncztanitó. Nagy hű-hó semmiért. Múlt hó 30-án az I. kér. rendőr orvosa, a kelenföldi vasúti állomáson át utazni akaró -de a súlyos betegség által elgyötört s ott kitett beteg munkáson az Ázsiai Cholerát konstatálta, holott már a X-ik kerület tiszti orvossá által is ott át utaztában szigorúan meg vizsgáltatván, — a beteg előre haladott tüdő bajosnak nyilvánitatott, ellenkező esetben már az onnani BUDA és VIDÉKE továbbítás is megtiltatott volna, ebből kifolyólag engedtetett meg a tovább utazás a jelzett betegnek. Most végre f. hó 1-én a pesti uj temető hallottas házában meg ejtett bonczolás alkalmával is az előre ^ kalladott tüdőbaj lett megállapítva, — az Ázsiai Cholerának még csak nyoma sincs. Ezeknek előre boc-sájtása után azt kérdezzük azon úriembertől ? ki könyelmüleg világgá bocsájtotta azt a rágalmazó hirt ? s kárhoztatván az I-ső kér. elöljáróságot, hogy Dr. Steffek kér. tiszti orvos szabadságoItatása idejére helyettesről nem gondoskodott, hogy honét vette alaptalan informálásait, mert az I-ső kerületnek két tiszti orvossá van, az egyik Dr. Steffek ki épen szabadságon van, a másik pedig Dr. Wagner György. így hát alaptalau az, hogy helyettese nem volna, igazolja tájékozatlanságát, hogy ő ezt nem tudta, csak blindre irta meg czikkét, hogy Dr. Wagner kér. tiszti orvos ugyan azon percz- ben midőn, — d. u. 4—5 óra között, — a telephon értesítést az ügyeletes rendőr tisztviselő a kelenföldi állomásról megadta a Svábhegyen lakvizsgálaton volt, honét csak késő estve érkezett haza, ebből kitűnik azon alaptalau rágalom, hogy helyettesről gondoskodva nem volna, minden kritikán kívül esik a czikkiró tájékozatlansága. Nem is mentegetődzési szándékból válaszolok a rosszindulati czikkre, hanem mert felébb valóimat ily alaptalan vádakkal szemben kötelességemnek tartom megvédeni, de meg azért is: hogy a nagy közönségnek tudomására hozzam, hogy azon rém bir mi az összes lapokat bejárta alaptalan, azt ajánlom czikk írónak ha jövőre a hirlap-irodalom terén hírre akar vergődni ? adatát a valóságnak megfelelő- leg hozza nyilvánosságra. Kérem az összes lapokat, melyek a rágalomnak helyet adtak a védelemnek is helyet adni szíveskedjenek. K — Nyelvében él a nemzet. (A Migyar Egyesület felhívása.) A nyelv közössége az, mely a haza polgárait leginkább forrasztja össze egy nemzet testévé. Csak az, ki édes magyar nyelvünket is bírja, válhatik e hazánk politikai tényezőjévé, a magyar társadalomnak pedig egyenjogú, hasznos tagjává. S Budapesten a mindennapi élet szükségletei, kinek-kinek saját érdeke is kötelességévé teszik minden idegenajku polgártársunknak, hogy a magyar nyelvet mihamarább elsajátítsa. Idegen élösdi marad az közöttünk, ki ha módjában van, nem sajátítja el a magyar nyelvet. Erre pedig kedvező alkalmat nyújtanak a „Magyar Egyesület“ által szervezett magyar nyelvű tanfolyamok, melyek egyelőre a főváros következő kerületeiben fognak felállítani s pedig: 1. A VII. kerületbeu, Kazinczy-utcza 3. sz. polgári fiú iskolaépületében Lád Károly, a VI. kerületben a külső váczi-uti a községi elemi iskolában Hajnal Adolf, a III. kerületben, O-Budán. a polgári fiúiskolában (Kis-korona-utcza 10. sz.) Halász Gyula, főv. polg. isk. igazgató urak vezetése alatt, kik a beiratásokat is eszközük. 2. A tanfolyam hallgatója lehet minden felnőtt férfi vagy 16-ik életévet betöltött ifjú, ki általában írni és olvasni tud. 3. A tanítás tárgya a magyar nyelv s ezzel kapcsolatosan a magyar történelem. 4. A tanfolyam tart november hó 1-étől márczius végéig, a tanitás pedig minden vasárnap d. e. 9 —11 és hétköznapon 8 — 9 óráig folyik. 5. A tanitás teljesen dijmentes, a hallgatók a szükséges segédszerekkel elláttatnak. 6. Beiratkozni lehet a jelzett iskolákban s megnevezett igazgató uraknál f. é. november hó első három vasárnapján d. e. 9—11 óra között. Felhívunk tehát mindenkit, vallás és osz- tálykülömbség nélkül, ki a magyar nyelvet vagy éppen nem érti vagy nem eléggé birja e kedvező alkolmat felhasználva, mielőbb beiratkoz zék s egész lélekkel a magyar nyelv elsajátításán buzgólkodjék. Budapest, 1894. október 20-án. A „Magyar Egyesület“ nevében: Kiéli István s. k. Hahothy Sándor s. k. elnök. főtitkár. Tarczal Antal sírkövének leleplezése. Mint lapunkban előre jeleztük, október 28-án, vasárnapon d. u. 3 órakor volt az uj farkasvölgyi temetőben. A jelzett időben nagyszámú, díszes közönség gyűlt össze a sírnál; ott volt a gyászoló család, élén Tarczal Antal özvegye 4 gyermekével; a Beliczay család, a „Budai Dalárda“ J á h 1 Nándor egyleti alelnök vezetése alatt testületileg, az elhunyt pályatársai s jó barátai közül számosán, kik közül csak a következőket sikerült feljegyeznünk : Aim Károly, I. kér. elöljárósági irodaigazgató; Vizdák I. véltótörvényszéki irogaigaz- gntó, Nyilvay Ödön, Haszmann János, m. á. v. főmérnök, Lasziugleitner d. m. á. v. műhelyvezető stb. Az ünnepély a „Budai Dalárda“ által Hoppe Rezső egyl. tag vezénylete alatt énekelt Jelen-féle gyászdallal kezdődött, mely után Palen csár Adolf, m. á. v. főmérnök az elhunyt pályatársai, a m. á. v. tisztviselői nevében következő emlékbeszédet mondotta : „Mélyen tisztelt gyászoló közönség ! Itt állunk sírjánál szerettei, barátai, kartársai és tisztelői, itt állunk sírkövénél, melyet a szeretet és kegyelet emelt számára? A megboldogultnak lelke egy gyűrű volt, drágakövekkel kirakva, melyek között volt egy gyémánt, a legdrágább valamennyi között: feddhetlen tiszta férfiúi jellem! Jelleme szerénységgel párosult, mely úgy ragyogott, mirt egy kis harmatcsepp a rózsa levelén. Mit tett ő ? mi volt ő nekünk, kartársainak ? Közel egy negyed századon keresztül tevékeny munka ársunk, még pedig minő munkatársunk ?! úgy múlt ki ő, mint hős a csata mezőn, majdnem utolsó pillanatig munkálkodva. Igazán érző hazafi volt, látta a m. k. államvasutak fejlődését bölcsőjétől máig, mig annak hálózata hatalommá növekedett. Tevékeny része volt abban, hogy annak nyelvét az idegenség békóitól felszabadítsa, s az minden izében magyarrá legyen. Az élet alszik, a halál virraszt, a boldogult szelleme eljött közénk, a játszó napsugár arany szálain, hogy meglátogassa kedveseit, gyászoló családját, a kedves nőt és gyermekeket! Itt van ő most közöttünk ! Üdvözlégy tisztelt hitvestárs! a kedves halott nevében ! ha fájó szivedre, sajgó sebeidre nincs gyógyszer, mely azokat behegesztené; szolgáljon enyhítő vigasztalásul a megboldogult emlékezete; gondold meg, hogy lesz egy boldog viszontlátás! Vidd édes gyermekeit sírjához, hogy véssék szivükbe a polgári erényt, melynek élt! Tőlünk pedig, kedves kartárs: fogadd búcsúnkat! talá'tál egy jó barátot az életben, ki tesi szenvedéseidtől, fájós szivedről lesegitette a kínos terhet: az életet! Az élet elrepült belőled, az örök éj ráborult szemedre, nyugodj békében, legyen könnyű a hant testednek! Isten veled! feltámadunk!“ Ezután Pecz István, a „Budai Dalárda“ tagja lépett a sirhoz, s a dalegylet nevében, könytől csillogó szemekkel következőket mondá: — 1874. év őszén én vezettem itt porladó barátunkat a „Budai Dalárdába“, melynek haláláig hü tagja volt. Midőn menyországának, most már gyászos özvegyének hűséget esküdött, mint vőfélye én kisértem az oltárhoz. Mily szeszélye a sorsnak, hogy ma ismét én állok sir- hantja előtt azon szomorú kötelességgel, hogy a Budai Dalárda nevében búcsút mondjak. Ha a munkás az évek folytonosságában elöregedve, erejét elveszíti, s életét befejezi, szerettei megsiratják, mert a válás mindig fáj, de megnyugosznak, mert ez a természet örök és változhatlau törvénye. De ha munkásságának
