Buda és vidéke, 1894 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1894-10-21 / 42. szám

Budapest, 1894. (3)

BUDA és VIDÉKÉ

Október 21.

Pest környékén döntő csatát vívtak. — 1148-ban a pest rév (víz) vám II. Géza által a budai káptalannak adományoztatik. — 1233-ban a Domonkos rend itt építette honunkban első egyházát és kolostorát: hitvaló Sz. Antal tiszteletére.

IV. Béla 1239-ben befogadván a Bathú nevű tatár Kháu által Moldvából kiszorított kunokat, azokat a keresztény vallás és a magyar szokások fölvételének feltétele alatt a nagykunságban telepítette le; királyuknak, Kut- hennek pedig Pestet jelölte ki lakhelyül, hol ez 1241-ben családjával együtt meggyilkoltatott.

A Sajó melletti ütközet után Pest városának falai között is sokan találták sírjukat, a tatárok betörése alkalmával; maga e gazdag s virágzó város pedig és hihetőleg annak szent István királytól kapott kiváltság-levele is a lángok martalékává Ion (1241. ápr.)

A XIII-ik század elején az újra felépült Pest városában a bevándorolt németek kerülnek előtérbe. Rogerius ugyanis Pestet az időben nagy és gazdag német városnak nevezi.

1244-ben IV. Béla igazán királyi bökezü- séggel árasztotta el szabadalmaival és kiváltságaival a Duna mindkét partján újra éledő és megerősített Pestet, melyet; Kun László alatt 1285-ben az innét előnyomult tatárok be nem vehették. Nagy Lajos korától kezdve a rohamos hanyatlásnak indult Pestvárosa a budaiak fen- hatósága alatt állott, miglen Zsigmond király a pestiek kérelmére Pestet, mint független szab. kir. várost, elkiilöuiti Budától s a IV. Béla által adott jog alapján megengedi, hogy Pest városának is legyen szabad ezentúl biráját és tanácsát saját kebeléből, önállóan választani.

Hogy mi bírta az örökös pénzszükséggel küzdő fejedelmet ezen intézkedésre, azt megmondja a budai törvénykönyv ekként:

Zsigmond 1000 (arany) frtot kért kölcsön a budaiaktól, mit ezek meg nem adván, a pestiek a kért összeget ajándékul felajánlták, ha a király felszabadítja őket a budaiak tűrhetetlen fenbatósága alól; — mire Zsigmond őket független, szabad városi rangra emelvén, megengedte nekik (t. i. a pestieknek), hogy nemcsak birájukat, hanem hat tagból álló tanácsukat is, évenként saját kebelükből, szabadon választhassák . . .

. . . Mátyás király — az által, hogy a mai egyetemi könyvtár palotájának helyén csinos királyi lakot rendezett be, — az általa erős falakkal is körülvett Pest városát egészen szabadnak nyilvánítván, királyi várossá tette, a melyet 1514-ben Dózsa parasztjai, és 12 év múlva Szulejman török katonái úgyszólván megsemmisítettek s igy a török uralom alatt ismét Budához kapcsoltatott.

Pest városa ez időben, mint Bocátius Írja, undok s ronda város volt . . . Valóságos pes- tises tanya, miként Fényesnél olvassuk.

1530-ban épült Pesten a legelső török mecset; — s a muzulmánok uradalmával fővárosunk a legnagyobb nyomorúságra jutott.

„Nem volt egyetlen-egy ház, úgy mond Fényes, mely egész, vagy ép lett volna; torony vagy szent-egyház nem ékesítette a várost, melynek közepét büzhödt árok vágta ketté; a kerítések sövényből, sárból valának; kevés és rossz emberek lakták; kereskedésnek hire sem volt.“

„Más megszemlélésre méltó érdekes, mondja Gerlach István (1573) Ungnad Dávid házi prédikátora, nincs itt (Pesten) mint két török imaház, melyek csinos előudvarokkal bírnak. A mecsetek mind egyenlő alakúak, kívül csarnokuk van, mely dél, észak és nyugat felé gyékényekkel van befüggesztve, ép úgy belsejében is az egész imaház. A basa templomában még a keleti rész is be van fügesztve, azonban itt pompás szőnyegek használtatnak. A templom falában boltíves csekélyebb helyiség (fülke) van, melyben a pap ül és imáit morzsolgatja. Nem távol tőle meglehetős magasságú köröskörül rácsozatos biró szék áll, melybe a szónok, mohammedán szokás szerint, lábain ülve, szokta beszédjét tartani stb.“

A török időbeli főváros, mecseteivel és a muzulmánok hitéletével, Némethy Lajos, „török mecsetek Budán“ czimii müvében van részletesebben leírva, a honnan a fenti adatok meritvék.

1686. évi junius hó 18-án Budára költözvén át a török, Pestet végkép és örökre elhagyta.

. . . 1697-ben I. Lipót király elismeri a Pesten épült uj megyeház telki árának kifizetését és felmenti Pestmegye székházát és annak minden lakóit a katonák elszállásolása és élelmezése alól. — Ugyancsak I. Lipót az 1703- ban kiadott rendeletében a mai belváros területére szorítkozott Pestet különböző kiváltságokkal megajándékozván, azt Buda után, az ország második szab. kir. városának nyilvánitá, mely Mária Terézia korában mindinkább gyarapodott és nagyobbodott; — legelébb épült a Terézváros, később a Józsefváros, majd a Lipót- és Ferenczváros stb . . .

. . . 1711-ben Pesten a pestis dühöngött, s 1712-ben pedig a Duna kiáradt. — Érdekes, hogy a „kalmár szellemű“ görök hitnek kezdetben nem bírtak egyenlő jogokkal a katholi- kusokkal; 1721-ben felvétettek ugyan a polgárok közé, de csak 1741-ben képesitettettek városi hivatalok viselésére.

Ugyanezen évben és 1775-ben a Duna újból kiáradt s 500-600 bázat romba döntött. — 1783-ban királyi parancs folytán elrendeltetett, hogy a város kapuin kívül is kövezet rakassék (Budán — ez idő szerint — még a város belterületén sincs mindenütt kövezet; bárcsak erre nézve is jönne hasonló parancsolat!)

1788- ban a marhahús fontjának ára 5, a következő évben 9 krban volt megállapítva.

. . . Boldog idők !!!

1789- ben a megáradt Duna a várost elborítván, tetemes károkat okozott.

1791-ben az egyetemen és a gimnáziumokban a magyar nyelvnek külön tanszéke lön felállítva.

1795 és 1797-ben újból kiáradt a Duna.

De az életre való város csakhamar kiheverte a dögvész, tűz és árvíz okozta súlyos veszteségeit ... A megyei törvényhatóságnak, valamint a m. kir. egyetemnek Pestre költözése, a Károly-kaszárnya, az első állandó hajóhíd, valamint a papnövelde, az Uj-épület, és a Rókus- kórház építése, úgy a mai városliget befásitása után. a város régi falai csakhamar leomlottak az 1808-ban, József főherczeg által alapított építő és szépítő bizottság hatása alatt.

Érdekes tudni, hogy Pestvárosában 1832- ben 8 rendes és 7 segédtanító működött, 150 és illetőleg 80 váltó-forint évi fizetéssel.

Pest a 30-as években kezdett Buda fölé emelkedni s bár az 1838-iki árvíz 2000 háznál többet döntött romba és bár alig maradt ház, mely kisebb-nagyobb mérvben meg nem sérült volna, mégis szemlátomást gyarapodott és szépült. A XIX. század első évtizedeiben létesültek : a nemzeti muzeum, a tudományos akadémia, a nemzeti kaszinó, a nemzeti színház, a vakok intézete, a lóversenyek, a dunai gőzhajózás, a lánczhid, több köz-, magán-, pénz-, tan- és egyéb müintézetek, egyletek, társulatok, vasúti vállalatok stb,

1848/49-ben sokat szenvedett e védtelen város Hentzi bombáitól, de az 1867-iki kiegyezés és dicsőségesen uralkodó királyunk meg- koronáztatása óta igazi fölvirágzásának napjait éli.

1872-ben pedig Budával és Óbudával is szervesen egyesülve, a mai Budapest nevű székes-fővárosunk legdédelgetettebb része.

(Folyt, köv.)

Sanyaruságok.

Az 1872. évi XXXYI. t.-cz. 1. §-a szerint egy törvényhatósággá egyesitett Budapest fővárosnak egyes kerület irányában tanúsítani szokott és már oly gyakran, persze eredménytelenül, elitéit mostohálkodásai között legszembetűnőbb mindenesetre az is, hogy az illető, következetesen elhanyagolt kerületek u t a i és utczáira mily gondot fordít.

Csakugyan difficile est satiram non scri- bere, ha tekintetbe vesszük, hogy a mig a Duna balpartján nehány kerületben már elvetették a közönséges légszesz-világitást és az Auer-féléhez folyamodtak, most, évek után pedig már ezt sem találván kielégítőnek, az elektromos világítást kezdik bevezetni, addig mi nálunk Budán nem csak hogy elektromos világításról egyáltalában még szó sem lehet — és az Auer-féle világítást is talán csak azok

ismerik, a kik Pesten látták, — részben még olyan kort élünk, mely naponta midőn beesteledik, eszünkbe juttatja ama „szép időket,“ a mikor az öreg Czenczi néni kötéssel a kezében mesélgetett és előadását minduntalan félbe szakítván, odaszólt az asztal körül ülő s meseit ájtatosan hallgató unokáinak : „Kinder ! thut’s das Licht schnuzen !“ Eszünkbe jut pedig ezen épületes beszédfordulat azért, mert nálunk egyes utczákban tényleg még mindig a petróleumlámpák használata dívik, melyek bélé a legjobb gondozás mellett bizony nem egyszer szorulna egyik vagy másik alatta elmenő és sötétben tapogatodzó polgár könyöriiletére, a ki megtisztítaná.

Különben feltehető, hogy a petróleum- világítás „előnyeit“ ismerik a Duna balpartján is, és valószinüleg azért szüntették is azt ott be, minélfogva nem is bocsátkozunk azok bővebb ismertetésébe. De minden esetre érdekli lapunk t. olvasóközönségét maga a puszta tény, hogy ilyen világítás létezik még Budán és pedig az utczák nem csekély részében, a mennyiben megállapítottuk, hogy a Krisztinavárosban székelő „Budapest fővárosi gazdasági hivatalból“ naponként — ha a kalendárium szerint nem világlik a hold — estefelé egy 34 emberből álló sereget mozgósítanak, a melynek mindegyik harczosa 30 — 32 darab, szagáról már távolról felismerhető petroleumos lámpás-betétet tartalmazó kosarat czipel a vállán, és mely sereg ilyenkor neki indul a lámpák felszerelésének és működésbe helyezésének, szóval az utczák „megvilágításának“ és „díszítésének.“

A statisztika korszakát éljük ugyan és érdekes volna összeállítani egy kimutatást, mely feltünteti, hogy mely utczákban hány ilyen lámpa van alkalmazva, helyszűke miatt azonban nem megyünk oly mélyen eme kérdés fejtegetésébe, mert azt hisszük elóg ha röviden konstatáljuk, hogy vannak még utczák, igenis léteznek még utczák Budán, a hol a petróleum- világítás „virágzik“ és hogy ezen utczák száma, mint mondottuk, nem igen csekély, mert a szóban forgó lámpások 40, 50, 60 sőt 75 lépésnyi távolságban egymástól alkalmaztatván, könnyű kiszámítani, hogy a fentiek szerint több mint 1000, mond ezer darabra rugó lámpával a székes főváros dunajobbparti kerületeiben átlag

57.000, azaz ötvenhét ezer lépésre terjedő utczákat szoktak „megvilágítani.“

És a milyen a világítás, olyan magától érthetőleg a kövezet is, sőt talán még sokkal érdekesebb is, és épp azért e részben alább már valamivel közelebbi adatokkal is szolgálunk.

A mig t. i. a Duna balpartján, a hol tudtunkkal, legalább a belterületen, minden ut és utcza teljesen kövezve van, a legtöbb kerületben már elvetették a közönséges koczka- kőburkolatot és fakoczka-burkolathoz folyamodtak, később pedig, már évtizedek előtt az aszfaltot alkalmazták és ezzel sem lévén megelégedve, némileg a keramit-kövezetet is behozták, addig minálunk Budán az utak és utczák, még pedig a fő- és élénkebb forgalmú mellékutczák a következőképpen oszlanak meg:

1. utczákra, a melyekben a kocsi-ut teljesen, a járda azonban már csak részben van kövezve;

2. utczákra, melyeknek kocsi-utja kövezve van ugyan, de járdájuk egyáltalában nem;

3. vannak teljesen kövezett utczák is ;

4. vannak uiczák, melyekben csak a járda van kövezve;

5. utczák, melyekben semmilyen kövezet nincsen és legfeljebb a járda széle (egy sor kővel) van jelezve, és végre

6. utczák, melyekben a járda csak részben van kövezve, de a kocsi-ut egyáltalában nem.

Magától érthetőleg ezen utczák kövezete nem áll keramitból, aszfaltból sem, de fakoczka- burkolatból sem, sőt legtöbbször koczkakövek- ből sem, hanem némelykor, t. i. a kevésbé érdemes utczákban prisma- és macskafej alakú kövekből is.

Konkrét példával, tényekkel akarunk szolgálni és azért feltüntetjük Buda legkiesb kerületének, a Krisztinaváros utczáinak burkolatát egy kimutatásban, melyből könnyű lesz magának képet alkothatni utaink és utczáink kövezetéről :