Buda és vidéke, 1894 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1894-08-19 / 33. szám

Budapest 1891. (4.) BUDA és VIDÉKÉ Augusztus 19. oktatásra vonatkozó törvény igen sok esetben meg nem tartatik, mely körülmény az alapos képzettség hiányán felül a felsőbb iskolákban szükségelt készültség hiánya miatt az előirt tananyag feldolgozásra is igen hátráltató be­folyással van, a fő- és székvárosi tanács 1890. évi junius hó 16-án 42.055. sz. a. elrendelte, hogy a magántanulók az illetékes iskolaszék­nél a tanév elején bejelentendök s minden év­ben vizsgát tenni kötelesek, melyre csakis a bejelentettek vagy a bejelentés elkerülhetetlen akadályait igazoló tanulók fognak bocsáttatni. Budapesten, 1894. évi augusztus hó 25-én. A budapesti várbeli iskolaszék: Kosntányi Géza m. k., Dr. Gombár Tivadar m. k. jegyző. elnök. III. A budapesti állami nőiparisko­lákban (VIII. Szentkirályi-utcza 7. sz.) a me­lyeket Lukács Béla keresdelmi miniszter ur újjá szervezett s gyakorlati ipariskolákká ala­kított a beiratás a jövő tanévre szeptember hó 1 napjától 4. napjáig tart. Az állami nőipariskolák czélja és feladata, hogy a nőimunkák rendszeres gyakorlati taní­tásával és az ahhoz, továbbá a kisebb női mun­kaüzletek vezetéséhez szükséges elméleti szakis­meretek tanitásával: fiatal nőket a nőimunkák készítésével fog­lalkozó üzleteknek hasznos segédmunkásaivá ké­pezzen olyan módon, hogy az ilyen nők közül azok, kik később is önerejükre lesznek utalva, gyakorlati képzettségűk tovább fejlesztése, il­letve, kiegészítése után önálló gyakorlati mű­ködésre, női munkaüzletek vezetésére is képesek legyenek; a család körében foglalkozó nőknek a különböző női munkák készítésében alapos kép­zést nyújtson. Az állami nőipariskoláknak ez idő sze­rint négy szakosztálya van u. m. a fehérnemű­varró, a fehér,-színes- és mühimző, végre a felsőruha-varró és a divatáruczikkeket készítő osztály. A tanítás a fehérnemű-varró és a divat- áru-czikkeket készítő osztályban egy, a felső­ruha-varró és a fehér,-szines-és műhimző osz­tályba két évig tart. Az intézetbe rendes tanulókul felvétetnek olyan leányok, kik a 14. életévöket betöltöt­ték s legalább az elemi népiskola hat osztályát vagy a polgári iskola második osztályát siker­rel elvégezték. Bővebb felvilágosítással készséggel szol­gál az igazgatóság. Történelmi tévedés. Némely fővárosi lap Croy-Dülmen hg. halála alkalmából úgy emlékezett meg róla, mint Árpád utódról, mert összetévesztik a Crouy- Chanel-ekkel. Utóbbiaknak az Árpádoktól való szárma­zása kétségtelen. A jeruzsálemi (máltai) rend geneologiai bírái, Villevielle, Pavillet, Lacroix és Saint Pont 1816-ban hitelesitették e család törzsfáját, említvén, hogy a család — minden kétséget kizáró módon bebizonyitá az Árpádoktól való egyenes származását és ennek következtében a Rend felhatalmazta a család tagjait, és pedig a máltai keresztnek öröklött jog szerint való hordására II. András végrendelete értelmében, ki a lovag-rendnek 500 ezüst márkából álló évi jövedelmet adományozott, a lovagrend jelvényét pedig ezentúl viselte és azt viselni minden utódját kötelezte. 0 cs. és apostoli királyi felsége dicsősé­gesen uralkodó I. Ferencz József király 1860. május hó 22-én kelt legfelsőbb elhatározásával kegyesen megengedte, hogy a hadseregben szol­gáló Crouy-Chanel Vilmos főhadnagy a lovag­rend keresztjét öröklött joga szerint viselje. IX. Pius^pápa 1848. deczember 28-án, a mikor Crouy Ágoston herczegnek római honos­ságot adományozott, őt Magyarország hercze- gének nevezte „Dilecto filio Francisco Claudio Augusto Hungáriáé principi et Marchioni de Crouy-Chanel.“ Ezt a családot nem szabad a Croy-Diil­menekkel összetéveszteni, habár a Dülmenek czimerében is látható az Árpádok czimere ezüst mezőn négy vörös pólya. A kit a Chrouy Chanelek története ér­dekel, ne mulassza el Kápolnay István Turin- ban 1862-ben megjelent, levéltári kimutatáso­kon alapuló magyarul irt könyvét elolvasni. B. A martonvásári kiállítás után. A napi lapok közölték a martonvásari ki­állítás fényes eredményét. A népszerű József főherczeg megmutatta azt, hogy menynyire szereti a nemzetet és szülő­földjét. A kiállítás elnöke Meszlényi Pál bebi- zonyitolta, hogy mit tesz az, ha valaki átérzi hivatását. Ez alkalomból egy befolyásos egyén leve­let intézett hozzánk, melynek alapján újból fel­vetjük a budai állandó kiállítás esz­méjét. És midőn ezt teszszük ajánljuk úgy a bu­dai érdekek emelésére alakult végrehajtó bizott­ság, mint az ipartársulat és a budai kereske­delmi társulat figyelmébe. Foglalkozhatik az eszmével a katholikus legényegylet, a katholikus tanonczok otthona, a nagypénteki ref. társaság otthona. Kívánatos, hogy figyélmeztetésünk ne le­gyen a pusztában elhangzó szó mert Buda ipa­rának és kereskedelmének fejlődése megkívánja a lelkes akczióba lépést. Ha Martonvásáron volt kiállítás miért ne lehetne Szent Endrén, Pomázon, Z^ámbékon, Tinynyén, Bicskén vagy egyéb helyen ? Az országos vásárok rendezésével a szak­minisztérium úgy is foglalkozik. Vannak lódi- jazások, állat kiállítások, ekeversenyek, szöllé- szeti vándor előadások. Nem e lehetne mindent együvé foglalni. Ezúttal legyen szabad az intéző körök figyelmét Szent-Éndrére erre a nagyra hivatott szép és szerencsés fekvésű rendezett tanácsú várososra felhívni, melynek fejlődését nem se­gítik elő. Szent-Endre arra van hivatva, hogy való­ságos tisztviselő telep legyen, a minek az érde­kében már most kell mozogni, s a mi a közle­kedés megkönynyitése után azonnal befog kö­vetkezni. A szent-endrei takarékpénztárnak több háza van, a melyeket olcsó és jó feltétetekkel részlet fizetésre meglehet nevezni. Ott van Szt.-Endrének szép szomszédja ízbég a minek határozott jövője van. A termé­szet maga kínálja előnyeit, csak aknázzuk ki. Tudtunkkal Szt.-Endrén kaszinó is van. Ennek az intézetnek volna feladata a kezde­ményezés. Pomázon ott van Maresch Mórné kitűnő méhészete, Lupa Péter bor és szöilő gazdasága a miből okulni lehet. Pilis-Szántón Baros Pál nagyszabásuagazdasága, Hidegkuton Vári Szabó Antal remek gyümölcsészete. Vannak hires gaz­dák p. o. Tregele Jakab, Takács Mihály. Viseg- rádon lakik az első erdőmiivelő szaktekintélyek egyike Várnay Ödön erdőfelügyelő. Szóval anyag van. csak kezdeményező kéz kell. Budakesziről. F. hó 11-én — a mint azt már az előbbi számban már közöltük — a Finn-féle fényesen kidiszesitett teremben a budakeszi szépítési egye­sület javára egy fényesen sikerült táuczvigalom- mal egybekötött hangverseny volt. Á hangverseny mü>ora igen válogatott és a szívességből közreműködő művészek dicséretet érdemelnek. A Dr. Pehán László községi orvos tapintatos elnöki vezetése alatt működő bizottságnak köszönhető. Közöljük a műsort: I. Liszt. Rigoletto Paraphrase zongorán előadá Pal'ós Lipót. II. Mascagni a) Cavalleria Rusticana. Ro­manze b) Raff I. „Kein Sorg um den Weg“ kitünően eneklé Radies Czélia k. a. ki emlékül egy disz.es virágkosarat kapott. Ili Popper: a) Herzensklänge b) Taran­tella: gordonkán bravúrosan játszotta: Földesi A. 10 éves virtuos, ki egy babérkoszorúval tün- tettett ki. IV. Donizetti „Ária és Recitativ“ éneklé Arányi Dezső m. kir. operaház tagja. V. Volkmann „Bölcsődal“ előadták mély hegedűn: Földesi Lipót m. kir. operaház tagja gordonkán: Földesy A. zongorán: Pallós Lipóz. A táucz oly kedélyességgel járatott a nagy­számmal megjelent válogatott közönség által, hogy annak csak viradtkor szakadt vége. Meny­nyi ismeretség köttetett és menynyi kézfogók és esküvők fogják követni, azt annak idején közölni fogjuk, feltéve kogy akkorrára a pol­gári házasság kötése meg leend engedve? mely­nek alapján természetesen a vallás külömbség többé akadályul nem solgálhat! Pedig hányán várják már eme liberális vívmánynak gyümöl­cseit élvezhetni! * Jakabffy színtársulata múlt heti tudósítá­sunk szerint csakugyan elhagyta Budakeszit és Erzsébetfalvára költözött. Az alkalommal emlí­tettük, hogy csekély támogatást nyertek elő­adásai, úgy anynyira, hogy állítólagos deflczittel kellett innen távoznia. Igen jellemző külömben Jakabffy igazgatóra nézve az a ténye, hogy daczára annak, hogy felsegitésére egy tánczes- tély rendeztetett, azonkívül pénz is gyüjtetett aláírások utján, mindamellett sem a szinészek nagyobb részére Ígért lakbéreket, de a saját lakásáért sem fizette meg a bessület sza­vára fizetni kötelezett lakbértartozásokat sőt az étkezésért is 100 írtnál többre rugó tartozást sem törlesztette. Vájjon ez összegeket a szí­nészeknek járó jutalékukból levonta-e ? az még ugyan meg nem fejtett kérdés, azonban a meg­szegett becsület szavaalapján könynyen az is feltehető róla, minek valóságáról a kellő adato­tokat megszerezni törekszünk és leleplezzük szélhámosságát. Dani. Birtokváltozások Budapest székes-főváros duna-jobbparti részén az utóbbi hét folyama alatt. — Közli: Fodor Kálmán. — 1. A budai 2081. számú tjkvben 6942. hrszám alatt felvett, a Svábhegyen fekvő 893. Q-öl területű telek Draschitz István és társairól 1300 frt vételár­ban Schleimer Józsefnére. 2. A budai 467. számú tjkvben 10,893. hrszám alatt felvett, a Gellért-hegyen fekvő 9C0 Q-öl terü­letű telek 1/8-ad része 150 forint vételárban Vogt Györgyről Jentschka Annára és Frigyesre. 3. A budai 6171. számú tjkvben 3266. hrszámt alatt felvett, a József-hegyen fekvő 1 hold 730 |~1-öl területű telek Kludák Antalról 2586 frt 32 kr. vétel­árban Litzmann Ignácz Izidorra és nejére. 4. A budai 3231. számú tjkvben (6282, 6283/b—1.) hrszám alatt felvett, a Kuruczles-dülöben fekvő 843 Q-öl területű telek Heinrich Alajos és nejéről 5000 frt vételárban dr. Pongrácz Sándorrá. 5. A budai 2241. sz. tjkvben 3264. hrszám alatt felvett, a József-hegyen fekvő 550 Q-öl telek Szup- pán Vilmosról 5..0 frt vételárban Mattesz János és nejére. 6. A budai 634. számú tjkvben 1335. hrszám alatt felvett, a Tabánban Holdvilág-utcza 8. szám a. fekvő ház tele része öröklés jogezimén Nikolics Zsófiáról Nikolics Miklósra. 7. A budai 2068. számú tjkvben (3611., 3971.) hrszám alatt felvett, az Országúton fekvő, a Mecset- utcza 5. sz. alatt levő ház 1/10-ed része Gréger Jó­zsefről 600 frt vételálban Ernst Károlyra. 8. A budai 3460. számú tjkvben 6883. hrszám alatt felvett, a Kutvölgyben fekvő 900 Q-öl területű telek 885 f-t vételárban Leber János és nejéről özv. Rolfíy Rezsőnére. 9. A budai 1250. számú tjkvben 9143/c hrszám alatt felvett, a Fő utcza fekvő 1200 Q-öl területű szöilő Dobrovits Keresztélyről 50 frt vételárban Glatter Árminra. 10. A budai 3218. számú tjkvben 5506. hrszám alatt felvett, a Rézmál-dűlőben fekvő 800 Q-öl terü­letű szöllö fele része Schleicher Ádám és Katalinról 250 frt vételárban Ott József és nejére. 11. A budai 7971. számú tjkvben 5296'/.,. hrsz. alatt felvett, a Szemlő-hegyen fekvő 1 hold 750Q-Ö1 területű szöilő Deutsch Izidorról 9000 frt vételárban Bánlaky Pálra. 12. A budai 595. számú tjkvben 2142/a hrsz. alatt felvett, a Tabánban, Döbrentei-utcza 41. szám alatt fekvő ház Döiflinger István és társairól 20000 forint kisajátítási árban a fővárosi közmunkák tanácsára 13 A budai 3656.. 3679. és 8939. számú tjkvekben 7529. (7528, 7530., 7532/a) hrszámok alatt felvett, az Orbán-hegyen fekvő 1 hold 400 Q-öl, 3 hold 600 Q-öl és 1 hold 500 Q-öl területű szöllők fele-fele részei Süteő Margitról 3250 frt vételárban Politzer Gusztávra.

Next

/
Oldalképek
Tartalom